1956 az Egri Pedagógiai Főiskolán

„A szabadság ott kezdődik, ahol megszűnik a félelem.”

Bibó István,1956

Dr. Szecskó Károly történész, levéltáros 1957-ben főiskolásként került Egerbe, amelynek miliője magával ragadta. Egész életében azon dolgozott, hogy a város múltját, neves embereit megismertesse az itt lakókkal. Szerelmese volt Egernek – Eger pedig nagyra értékelte tudását. 2020. február 27-én eltávozott közülünk, de pótolhatatlan tudását, jegyzeteit felesége, dr. Szecskó Károlyné Emőke segítségével továbbra is megosztja velünk.

Magyarországon, 1955 tavaszán megalakult a Dolgozók Ifjúsági Szövetsége (DISZ) Petőfi Köre, amelynek vitái 1956 nyarán és őszén országszerte óriási hatást váltottak ki. Megcsillantották a reményt, hogy le lehet számolni a szovjet típusú diktatúrával, s ezt követően egy „emberarcú” szocializmust lehet építeni.

Budapestről 1956 őszének hírei Egerbe csak lassan jutottak el. Az ifjúság egy része a változás igényével figyelte az országban zajló eseményeket, amelyek lelkesedést váltottak ki. Különösen gyújtó hatása volt annak a hírnek, hogy október 16-án a szegedi egyetemisták felszámolták a DISZ-szervezetet, és létrehozták a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetségét (MEFESZ).

Az egri főiskolások kis csoportja megalakította a helyi szervezetet, amelynek élére a népszerű tanársegédet, Bíró Lajost választották. A szervezet tagjai megfogalmazták tizenkét pontos követelésüket, amellyel ekkor még a főiskola igazgatója, tanárai s a pártszervezet is egyetértett. A követelések tömören a következők:

1. Politikailag és erkölcsileg egyenrangúak vagyunk tanárainkkal.
2. Kívánjuk a kötelező óraszámok, a marxista órák csökkentését.
3. Az ifjúság hazafias nevelését helyezzék nemzeti alapokra.
4. Követeljük a fakultatív nyelvoktatás azonnali megvalósítását. A honvédelem oktatásának heti két órában való megállapítását.
5. Vizsgálják felül az államvizsga rendszerét.
6. A nem demokratikusan választott DISZ vezetősége azonnal mondjon le.
7. A diákszállóknak legyen maguk választotta önkormányzati szervük.
8. Követeljük a titkos káderlaprendszer felszámolását.
9. Szervezzen a főiskola kedvezményes hazai és külföldi utazásokat.
10. A hallgatók étkeztetését külön főiskolai menzán oldják meg.
11. Követeljük legnagyobb nemzeti ünnepeink munkaszüneti nappá nyilvánítását.
12. Ha a fentiek két héten belül nem valósulnak meg, a diákság tüntetni fog.

A tizenkét pontot a főiskola hallgatósága az október 21-én tartott ifjúsági nagygyűlésen egyhangúan elfogadta.

A MEFESZ megalakulásának fontos része volt abban, hogy az intézetben az események felgyorsultak. Eleinte a pártszervezet és a tanári kar többsége azon az állásponton volt, hogy meg kell akadályozni a forrongó fiatalság minden megmozdulását. Az izzó lelkesedés miatt ezt csak október 27-ig sikerült elérni.

Egerben 1956. október 26-án (más források szerint 27-én) a líceum előtt mintegy hat-nyolcezer ember gyűlt össze, és követelte a vörös csillag eltávolítását az épület tornyáról. Dr. Némedi Lajos, a főiskola igazgatója kérésére az egri Vas- és Fémipari KTSZ igazgatója vállalta el a munkát azzal a feltétellel, ha engedélyezi a megyei pártbizottság. „A leszerelés nem kis szakértelmet igényelt, de legalább ennyi bátorságot is, hiszen az 53 méter magas torony tetején álló szerkezeten egyensúlyozni embertpróbáló feladat volt. Ezt Kaknics Alajos és Győrfi István, a KTSZ egyes műhelyének dolgozói végezték el. Legelőször felhágóbilincseket szorítottak a szerkezetet tartó rúdra, melyen elsőként Kaknics, majd Győrfi kapaszkodott fel a csillag belsejébe. Ezután az egyik oldalt borító üveglapokat, majd a másik oldalt fedő lemezborítást távolították el.” A monstrum 6,5 méter átmérőjű és mintegy 7 mázsa súlyú volt. Leszerelése után Kaknics Alajos nemzeti színű zászlót tűzött ki a csillagtartó rúdba, amelyet a tömeg óriási lelkesedéssel fogadott.

A líceum épületében megalakult a Városvédelmi Tanács, s akkor már nem volt olyan erő, amely a fiatalság akaratának ellen tudott volna állni. A főiskolások egy része fegyvert szerzett, és néhány óra leforgása alatt az intézmény vezetéséből kiszorították a Magyar Dolgozók Pártjának tagjait. Néhány tanár a diákság élére állt, és megalakította az intézmény Forradalmi Bizottságát. A pártvezetőkkel és az igazgatóval tudatták, hogy nem kívánatos személyek a főiskolán. Az ifjúság felfegyverzett része és a MEFESZ vezetősége ezt követően néhány fiatal párton kívüli tanárra (Bíró Lajos, Balogh György, Mikus Gyula, Langmáhr Ilona, Horváth Tibor, Terray Barnabás, Törös Károly) hallgatott.

1956. október végén megalakult a Szabad Eger Rádió, amely a főiskola diákjainak és tanárainak segítségével sugározta adását, Langmáhr Ilona tanárnő vezetésével. Mindössze néhány napig működött, mégis felfigyelt rá a Szabad Európa Rádió. Az ÁVH épületében található adó-vevő készülék felhasználásával és miskolci egyetemisták segítségével teremtették meg a műszaki feltételeket. Az adót a líceum tornyában helyezték el, a stúdiót pedig a közelében található földrajz tanszéken rendezték be. Az antenna felszerelését az egri posta munkatársai, üzembe helyezését a miskolciak és a helyi rendőrség alkalmazottja végezte. November 1-jén délelőtt a 43 méteres hullámhosszon megkezdődött a próbaadás.

Dr. Kozári József tanár úr kutatásai szerint: „Bíró Lajos ment fel a toronyba a munkálatok eredményét szemrevételezni. Felhívta az ott dolgozók figyelmét, hogy az adásba kerülő szövegeket a MEFESZ vezetésével előzetesen engedélyeztetni kell… Hogy milyen távolságra jutott el az adás, az talán azzal jellemezhető, hogy egyszer a Szabad Európa Rádió bemondta: „Halló, szabad egri rádióállomás, 20 kg ciklussal menjetek feljebb, mert adásotok zavaros.” Majd mikor a hangolás megtörtént: „Maradjatok ott, adásotok tiszta.”

1956. november 4-én a szovjet hadsereg második magyarországi inváziójának reggelén az Egyesült Nemzetek Szervezetét a rádió adásában több nyelven kérték, hogy hozzanak felelős döntést a magyar szabadságharc ügyében. Majd a szovjet katonákhoz fordultak: „Ne támadjatok bennünket! Benneteket megtévesztettek, mi nem vagyunk ellenségeitek. Mi igaz szívvel állunk a történelem ítélőszéke elé!” A Szabad Eger Rádió ezekkel a mondatokkal fejezte be adását.

„Hol zsarnokság van, ott zsarnokság van nemcsak a puskacsőben, nemcsak a börtönökben, nemcsak a vallató szobákban, nemcsak az éjszakában kiáltó őr szavában, ott zsarnokság van…” (Illyés Gyula)

A kormány a munkástanácsokkal nem tudott megegyezni, és november végétől a tüntetőkre vezényelt sortüzek is jelezték, hogy a leszámolás kemény lesz. A Népköztársaság Elnöki Tanácsa már 1956 decemberében kiadta a 28. törvényerejű rendeletet a rögtönbíráskodás elrendeléséről. A főiskolán 1956. november 4-én a Szabad Eger Rádió a szovjet csapatok inváziójának hírére beszüntette adását. A fegyvert viselő főiskolások egy része leszerelt, más része a Bükkbe menekült. Az épületet a Horthy-hadsereg egykori tisztjeiből álló csapat vette birtokába, akik november 6-án távoztak. A tanítás folytatásáig még három hónap telt el. November 13-án az időközben Egerbe visszatért szovjet csapatok parancsnoka azonnali hatállyal kiutasította a városból a nem egri illetőségűeket, így a főiskolán maradt hallgatók is elhagyták a várost. Az intézményben december elejéig működött a 12 tagú forradalmi bizottság, amelynek tagja volt dr. Némedi Lajos igazgató. Ezen kívül részt vettek annak munkájában Bíró Lajos, Balogh György, Mikus Gyula, Tőrös Károly, Langmáhr Ilona tanárok is. Feloszlatásuk után Némedi javaslatára a főiskola tanárai és dolgozói nevében egy nyilatkozatot fogadtak el, amelyet az Új Úton című lap december 9-i számában közzétettek.

„Az utóbbi napokban Eger utcáin különböző uszító, ízléstelen plakátok és feliratok jelentek meg. Ezek némelyike ’Főiskolások’ aláírással volt ellátva. Mi, a Főiskola tanárai és dolgozói kijelentjük, hogy ezekhez a plakátokhoz a főiskolásoknak és tanároknak semmi közük sincs, ezek terjesztését teljes mértékben elítéljük. Az ilyen plakátok nem fejezik ki a becsületes magyar emberek szándékait, megnehezítik az egészséges kibontakozást és a nyugodt, félelem nélküli élet felépítését. Az ilyen plakátok terjesztését nemcsak elítéljük, hanem ellenséges provokációs cselekménynek minősítjük. Becstelen dolognak tartjuk továbbá, hogy akkor, amikor a főiskolások közül senki sem tartózkodik a városban, egyes sötétben bujkáló elemek az ő nevüket használják fel aljas céljaikra. Ezzel beszennyezni akarják azoknak a nevét és becsületét, akik október 23-án a magyar nép jogos követeléseiért szálltak síkra a Rákosi-Gerő klikk önkényuralma ellen.”

1957. január elején tragikus esemény történt. Józsa Gyula budapesti lakos, az intézet harmadéves hallgatója, a forradalmi események idején nemzetőr volt, s ilyen minőségben a Széchenyi út 47. szám alatti diákotthonban teljesített fegyveres szolgálatot. December végén főiskolás barátjával, Rudolf Ottóval együtt visszatért az intézetbe. Átkutatták a kollégiumot, s összeszedték azokat a fegyvereket, amelyeket a főiskolások elrejtettek. Ezeket egy szobába vitték, amelynek ajtaját lepecsételték, s úgy döntöttek, hogy értesítik a rendőrséget. Erre azonban nem került sor. Józsa január 5-én késő este – valószínűleg a megtorlástól félve – főbe lőtte magát. A rendőrök ekkor szállították el a kollégiumból a fegyvereket. A főiskola igazgatóját az 1956-os események nehéz helyzet elé állították. A forradalom kitörésekor támogatta az ifjúság követeléseit, sőt maga is tagja lett a munkástanácsnak. A tüntetők követelésére leszereltette a líceum tornyáról a vörös csillagot. A forradalom leverése után rendszeresen hívatták a pártbizottságra, kihallgatták, rendőrségi őrizetbe vették, emiatt nem mert ellenállást tanúsítani. 1957. február 4-én a főiskolán megindult az oktatás, de félelem és bizonytalanság uralkodott. A tanítás napján meg nem jelentek közül hat hallgató már korábban külföldre távozott. Közöttük volt a kiemelkedő tehetségű Sklánicz (Sulyok) Vince, akit a főiskolások képviseletében beválasztottak Eger Város és Heves megye Forradalmi Tanácsába, és kinevezték a Népújság főszerkesztőjévé. Az igazgató február 10-én 24 hallgatót zárt ki az intézetből, mivel nem jelentek meg az oktatáson. 1957 februárjában Bíró Lajos, Balogh György, Mikus Gyula, Törös Károly és Langmáhr Ilona tanárokat letartóztatták, illetve közbiztonsági őrizetbe vették őket. 1957 tavaszán még tovább működhetett volna az intézetben a MEFESZ. A csonka vezetőség tagjait sújtó politikai nyomás miatt azonban az újjászervezés nem indult meg. Befejezésként álljanak itt Rácz Sándor, a Nagy-Budapesti Központi Munkástanács elnöke Parázsló szándék című könyvében megjelent gondolatai: „A magyar nép, főleg a magyar ifjúság nagy árat fizetett a bátorságáért, mert az 1956-os magyar forradalom nélkül a világ mégis csak továbbmenetelne a sötétségbe, melybe a világot a nagytőkések kényszerítették bele. Nekünk, magyaroknak a megmaradásunkért vívott küzdelmeinkben fontos, hogy ismerjük az igazságot.”

---

SZERZŐ: SZECSKÓ KÁROLY