„A cél, hogy a betegek a legmagasabb szintű ellátást kapják”
Néhány hete, amikor dr. Ilonczai Péter főorvost, a Markhot Ferenc Oktatókórház belgyógyászatának vezetőjét kérdeztem a területén már végrehajtott, illetve tervezett változtatásokról, úgy fogalmazott, a gasztroenterológiát – amit az osztály egyik zászlóshajójának tart – a legjobbak között számontartott szakember irányítja. Nos, már akkor elhatároztam, hogy egy beszélgetésre kérem dr. Sümegi János gasztroenterológus főorvost, aki március vége óta dolgozik az egri egészségügyi intézmény csapatában.
dr. Sümegi János gasztroenterológus főorvos
Az idők során jó pár orvos portrét írtam, s meglepődve tapasztaltam, milyen sokuk pályaválasztását határozta meg a család: vagy úgy, hogy már a felmenők között is akadtak, akik gyógyítottak, vagy úgy, hogy a família e hivatás felé terelgette az utódot. Az Ön története erősíti mindezt?
Nem, mert a családban nemhogy orvos nem volt – mondja dr. Sümegi János –, de még egészségügyi dolgozó sem. Igaz, egy idő múlva lett. Amikor gimnazista voltam, és már eldőlt, hogy az orvosira megyek, úgy hozta az élet, hogy az édesanyám abban a kis faluban, ahol laktunk, körzeti ápolónő lett. Szóval engem nem a közelemben látott példák vezettek, mint inkább az, hogy olyat akartam csinálni, amivel jót tehetek másoknak. És hát, van-e erre jobb lehetőség, mint a gyógyítás, amikor keresnem sem kell, mikor, hol és kik szorulnak segítségre, ugyanis az ebben reménykedők jönnek el hozzám.
Kereken három évtizede belgyógyász szakvizsgát tett, rá négy évre gasztroenterológiait. Mindig is e területek vonzották?
A belgyógyászat azért érdekelt, mert meggyőződésem szerint a legszélesebb rálátást adja az emberi test működésére, annak zavaraira és ezek gyógyítására. Ami pedig a gasztroenterológiát illeti… Amikor 1985-ben az egyetemen végeztem, egy kisebb kórházban, Szikszón helyezkedtem el, mert viszonylag közel volt a feleségem szülőhelyéhez, Miskolchoz, ahol élni szerettünk volna. Utóbbi város szóba sem jöhetett, mert akkortájt egy friss diplomás – hacsak nem voltak kitűnő kapcsolatai – gondolni se mert arra, hogy egy megyei egészségügyi intézményben kap állást. A lényeg, hogy élt akkoriban Miskolcon egy legendás gasztroenterológus, dr. Prónay Gábor főorvos, aki – már nyugdíjasként – kijárt Szikszóra úgymond a gasztroenterológiát meghonosítani. Az akkori viszonyokról annyit, hogy egy ultrahangos vizsgálatra heti két beteget lehetett küldeni… Szóval könnyű elképzelni, milyen gyerekcipőben járt az endoszkópia. Mindenesetre Prónay doktornak hála, Szikszón is vásároltak endoszkópokat, jómagam elkezdtem e területtel és eszközzel ismerkedni. Utóbbi ráadásul kifejezetten érdekelt, köszönhetően annak, hogy az ezzel való tevékenység az agy és a kéz összehangolt munkáját igényli.
Minthogy továbbra is Miskolcon élnek, Önnek utazgatnia kell Egerbe. Nem fárasztó ez a kétlakiság?
Hál’ istennek jó a monotóniatűrésem. De – a viccet félretéve – a feleségemmel szeretünk Miskolcon élni, és ott vannak a gyermekeink és az unokáink is. Amúgy hetente háromszor kell Egerbe autóznom, ami szerintem simán vállalható.
Amikor dr. Ilonczai Péterrel, a belgyógyászat osztályvezető főorvosával beszélgettem, azt mondta, a gasztroenterológiának súlyponti szerepe van és lesz – a szavaival: zászlóshajóként tekint rá –, amely részleg az endoszkópos beavatkozások teljes skáláját kínálja majd a rászorulóknak…
Nos, a súlyponti szerep nyilvánvalóan annak is betudható, hogy a belgyógyászathoz tartozó betegek legalább harmada gasztroenterológiai bajokkal küszködik. Az endoszkópiával kapcsolatban tudni kell, hogy a gasztroenterológiának több fontos ága van, amelyek egyike az endoszkópia, azaz a tükrözéses vizsgálatok. És ezen belül is kezd egyre jobban elkülönülni az úgynevezett intervenciós endoszkópia, amely mind több sebészeti beavatkozást vált ki, és amely hihetetlenül nagy fejlődésen ment keresztül az elmúlt időszak során. Jómagam negyed százada az intervenciós endoszkópia világában élek, amely téren – szeretném, ha nem tűnne szerénytelenségnek, amit mondok – sikerült annyi tapasztalatot és tudást felhalmoznom, amit szakmai berkekben is elismernek. Bízom benne, hogy mindennek az itteni betegek is a hasznát veszik majd.
És nyilván a munkatársai is, hiszen így kisebb teher hárul rájuk…
Igen, sőt, azt is meg kell jegyeznem, hogy még rajtam kívül is szeretnénk bővíteni a csapatot, amire minden reményünk megvan. Persze, egy erős gasztroenterológia kialakítása nem megy egyik napról a másikra, de az akarat és az erő megvan bennünk a létrehozásához. Arról nem beszélve, hogy a kórház vezetését ugyanez a szándék vezérli, ami nagyon megkönnyíti a helyzetünket. A cél, hogy a betegek a legmagasabb szintű ellátást kapják.
Mint kiderült, a családjában senkit nem követett az orvosi pályán. És az Ön gyermekei…? Ők is más hivatást választottak, mint az édesapjuk?
Hát, kétharmad részben nem. A három gyerekünk közül kettő orvos: a lányom az ideggyógyászatot választotta, noha még nem szakvizsgázott, míg a fiam a gasztoenterológia mellett kötelezte el magát. És bár nem befolyásoltuk a döntéseiket, örülünk, hogy így alakult.
NÉVJEGY
DR. SÜMEGI JÁNOS, gasztroenterológus főorvos
SZÜLETÉSI HELY, IDŐ: Debrecen, 1960. december 1.
ISKOLÁK: Tóth Árpád Gimnázium, Debreceni Orvostudományi Egyetem (1985); belgyógyászat (1990), illetve gasztroenterológia (1994) szakvizsga;
CSALÁD: nős (a felesége szemész), három gyermekük van
HOBBI: kertészkedés, kirándulás, olvasás, népzene és néptánc
SZERZŐ: STANGA ISTVÁN
FOTÓ: VOZÁRY RÓBERT
