Gondolatok a Tetemvár utcai vandalizmus kapcsán
Bár tudományos igényű felméréseket nem végeztem a témában, hosszú időre visszatekintő újságírói tapasztalataim azt mondatják velem, hogy a szobor- és emlékműrongálások az esetek nagy részében két fő csoportba sorolhatók: az egyikbe a rendre tudatlansággal párosuló gyűlölet-bűncselekmények tartoznak (akár rosszul értelmezett nacionalizmusról, akár másról van szó), míg a másikba a többnyire alkohol (szer) által motivált egyszeri vandalizmus. Előbbinél rögtön eszünkbe juthat például a székely vértanúk marosvásárhelyi emlékműve, ami éppúgy szélsőséges elemek célkeresztjébe került, mint a honfoglalás tiszteletére készült vereckei, illetve a roma holokauszt áldozatai előtt tisztelgő budapesti műalkotás. És persze, ott vannak az „egy vodkától erős vagy és bátor” típusú, a vandalizmusra józanul is hajlamos emberek, akiknek nem csak az Aranycsapat szegedi szobra volt valamiért az útjukban, de – többek között – az egri Dobó-szobor körül elhelyezett kőgömbök is.
Akárcsak az egri Tetemvár utcában található, a török–magyar harcokban elesett katonák előtt „fejet hajtó” emlékmű, amelynek egy ma még ismeretlen valaki esett neki a március közepi hosszú hétvége első napjának délutánján. Hogy aztán a hatóságok által jelenleg még keresett rongáló – aki talán már rendőrkézen lesz, mire ezek a sorok megjelennek – tisztában volt-e azzal, hogy a 2019 decemberében leleplezett obeliszk azért éppen ott kapott helyet, ahol, merthogy a helybéli hagyomány az 1552-es ostrom során elesett katonák nyughelyének tartja ezt a területet (amire egyébként a Tetemvár utca elnevezés is utal), nem tudom. Amiként az sem világos, vajon a fentebb említett mozgatórugók közül melyik is játszotta a főszerepet az értelmetlen rongálásban.
Persze, ha tippelnem kéne, azt mondanám, mindkettő: azaz, hogy az alkohol épp úgy dominálhatott, mint egyfajta megmagyarázhatatlan, zsigeri gyűlölet minden olyasmi iránt, ami más, ami nem olyan, mint mi. Egyrészt ugyanis elég nehezen tudom elképzelni, hogy valaki egy szép, napsütéses szombat délután tökéletesen tiszta fejjel, csak úgy elkezd csépelni egy kőoszlopot, amelynek semmi más bűne nincs, csak annyi, hogy: van. Megfelelő mennyiségű agyzsibbasztó hatására viszont lényegében bármi ellenséggé válhat.
Ami meg az oktalan és érthetetlen gyűlöletet illeti… Meglehet, pusztán véletlenről van szó, számomra mégis rendkívül árulkodó, hogy az illető kizárólag az emlékműnek abban a részében tett kárt, ahol az oszmán birodalom által is használt – és a mai Törökország zászlaján is szereplő – félhold, illetve török nyelvű szöveg található, míg a kereszttel és magyar felirattal ellátott oldal érintetlen maradt.
És ha már a feliratnál tartunk… A megrongált oszlopon török és magyar nyelven a következő mondat olvasható: „A halott katona nem ellenség”. Így igaz. Ahogy egy olyan emlékmű sem, amely a régmúlt lezárását és a megbékélést is hivatott szolgálni.
SZERZŐ: STANGA ISTVÁN
FOTÓ: TV EGER
