Idén már 25 éve vezeti az Egri Szimfonikus Zenekart Szabó Sipos Máté karmester. Ez idő alatt természetes, hogy sok minden változik egy zenekar és vezetője életében, de aki őt ismeri, az tudja, hogy bizonyos dolgok a kezdetektől változatlanok: töretlen lendülete, fáradhatatlan lelkesedése, szakmai alázata, állandó vágya az alkotói megújulásra, valamint zenekara, és Eger iránt érzett szeretete.
1995-ben Szabó Sipos Máté karmesteri diplomakoncertjét az éppen karmestert kereső Egri Szimfonikus Zenekar vezetősége is meglátogatta, és ennek eredménye egy meghívás volt a nyári Strauss-est vezénylésére. Az első közös munka olyan jól sikerült, hogy a következő év elejétől hivatalosan is a zenekar vezetője lett a fiatal művész. Az egymásra találás kölcsönös, hiszen az eltelt 25 év alatt a szimfonikus együttes Szabó Sipos Máté vezetésével számtalan emlékezetes előadást, hagyományteremtő, népszerű programot, ifjúsági és felnőtt koncertet adott Egernek, miközben ő maga egy szeretetteljes közösségre, egy befogadó, támogató városra talált, ahol valóra válthatja szakmai álmait.
Jó pár éve ismerjük egymást, figyelem a munkádat, és csodálattal tölt el az a lelkesedés, ahogy hétről hétre megérkezel hozzánk, ahogy dolgozol, ahogy ötletelsz azon, milyen koncerttel ajándékozzátok meg a közönséget. Miből táplálkozik ez a negyedszázada tartó kötődés?
Nagyon egyszerű… Sokféle együttessel, sokféle helyen dolgoztam már, de talán Eger az egyetlen hely, ahol teljesen a magam ura vagyok, ahol bármit kitalálok, az meg tud valósulni többé-kevésbé úgy, ahogy szeretném. Ez szakmailag nagyon inspiráló és vonzó helyzet. Úgy érzem, a közönség is szereti a zenekart, és az, amit létrehozunk, gazdagítja a város kulturális életét, az itteni közösséget. Megélhetem a művészi szabadságot, ugyanakkor azt is érzem, hogy a város bízik bennem és támogat. Ez egy nagyon szerencsés találkozás… A sok visszajelzés, amit kapok mind a vezetés, mind a zenekar és a közönség részéről, jelzik ezt a bizalmat. Látják, hogy értékes dolgok születnek, így szabad kezet kapva dolgozhatunk. Voltak és vannak azért küzdelmek is, szakmaiak és anyagiak egyaránt, de mindez a fejlődés velejárója. Az nem titok, hogy örömmel és megnyugvással töltene el, ha az együttes státusza megváltozna, és professzionális zenekarként dolgozhatnánk tovább, de bízom benne, hogy talán ez is eljön egyszer, mint ahogy bízom abban is, hogy épül majd egy koncertterem, ahol a közönség végre méltó módon élvezhetné a koncerteket.
Mely programokra vagy a legbüszkébb?
Nagyon sok előadást, programsorozatot ki tudnék emelni, amire büszke vagyok, de sokkal fontosabb, hogy mindezek létrehozásában a zenekar és a városvezetés támogatása mellett számos nagyszerű ember segített, akik mind elkötelezett hívei és művelői a kultúrának. Hálás vagyok, hogy több ilyen emberrel hozott össze a sors Egerben. Emlékezetesek maradnak a Csizmadia Tiborral közösen létrejött különleges, műfajteremtő előadások, de éppúgy az Éry-Kovács Andrással és a Harlekin Bábszínházzal, vagy Topolánszky Tamással és a GG Tánc Egerrel közös produkcióink. Sokat köszönhetek Gulyás László barátomnak, akivel elindítottuk többek között a Szimfonik Lájkot, vagy Liptai Kálmánnak és Offenbächer Ferencnek, akik felkarolták az Egri Kamaraopera Fesztivált, de a Strauss-est sem jöhet létre Cseh Andrásné Csöpike és férje nélkül, mint ahogy az Újévi koncert sem lehetett Kelemen Csaba nélkül. Annyi sok remek embert kellene felsorolnom, hogy nem is folytatom… Meghatározó élmény volt az Egri Szalaparti EGYMI gyerekeivel folytatott közös munkánk is. Minden ifjúságnak szóló előadásunkat nagyon élvezem, és egyik legfontosabb dolgunknak tartom. Ezért találtuk ki a KÖSZI koncerteket is /szimfonikus zene középiskolásoknak/, ahol a zene mellé más művészeti ágakat is bevontunk. A fiatalok élményszerű ismeretterjesztése mellett a közönségépítés, az értő közeg kinevelése is célom. A koncerteken fontos, hogy adjak egy kis hátteret, segítséget a befogadáshoz, a megértéshez az egyes darabok között. Nemcsak a fiataloknak szánt, hanem a felnőtteknek szóló programokon is hasznos ez, és a visszajelzésekből úgy veszem észre, értékeli is a közönség. Mert komolyan kell őket venni. Ma már egyáltalán nem köznyelv a klasszikus zene, sokan csak megszokásból, vagy éppen az újdonság élménye miatt jönnek el egy koncertre, de nem igazán tudják, mit is fognak hallani. Többnyire nincsenek rá felkészülve, felkészítve, viszont érdeklődők, ezért segíteni kell őket abban, hogy még teljesebb élményhez jussanak. Hálásak vagyunk, hogy megtisztelnek jelenlétükkel, ők pedig hálásak, hogy bevonjuk, beavatjuk őket a zene titkaiba. Így mindenki jobban jár. Arra is törekszem a kezdetektől, hogy minél több emberhez eljuttassuk a klasszikus zenét, ezért adunk sok ingyenes koncertet, ezért játszunk annyiféle műfajban, igyekszünk felbukkanni a város különböző helyszínein, sőt, olykor a műfajhoz kevésbé passzoló helyszíneken is megjelenünk, mint például a plázában, de Eger környékére, és a kisebb településekre is örömmel megyünk.
Milyen vezetőnek tartod magad?
Emberinek, azt hiszem… Képes vagyok elfogadni az adott helyzet kompromisszumait, melyekkel együtt kell célba érni, de továbbra is ezt az egykor elhangzott mondatot ismételhetem: az út sokszor fontosabb, mint a cél. Lelkes zenészekkel vagyok körülvéve, akiknek azonban nem ez a főállásuk, így nyilván nem követelhetek úgy, mint egy professzionális zenekarban. A dorgálásban, veszekedésben, megszégyenítésben nem hiszek. Nekem nem ez a dolgom… Arra törekszem, hogy a lehető legjobbat hozzam ki a zenészeimből, és ha elsőre nehéznek tűnik is egy darab, a próbák végére mégis kiderüljön, hogy igenis, meg tudják csinálni. Nem letolni, hanem inspirálni kell őket, és ha ezt érzik, ők is nagyobb hittel és önbizalommal dolgoznak. Egy ilyen zenekarban, státuszából adódóan eltérő a tagok technikai felkészültsége. Nem gondolom, hogy ha valakit folyton a hiányosságaival szembesítenék, az holnap ettől jobban tudna és akarna játszani… Én a türelmesebb utat választottam, és azt, hogy segítsük közösen kihozni egymásból a legjobbat. Az egyéni szakmai fejlődés nem rajtam, hanem a gyakorláson múlik… Rajtam az múlik, hogy ezek a zenészek továbbra is szeressenek és tudjanak együtt muzsikálni, örömmel jöjjenek próbálni, koncertezni. Hiszen elsősorban ezért az örömért játszanak és ezt nem venném el tőlük soha… Amúgy többnyire mindenki érzi, ha egyénileg is többet kell beletennie, hogy megfeleljen az elvárásnak, és a lehető legjobbat nyújtsa. Tudni kell azt is, hogy a mi zenekarunk kicsit folyton átalakul, hiszen az állandó, régebben itt játszó tagok mellett gyakran érkeznek másfelől is muzsikusok. A környékről, Miskolcról vagy Budapestről rendszeresen idejáró kollégák az állandó tagokkal együtt alkotják egy adott koncert fellépőit, ezért óhatatlanul mindig kicsit más zenekar ül egy-egy koncerten, ami több figyelmet igényel az összjátékban, és nekem is folyton ehhez kell alakítanom az adott hangzást. Sajnos Egerben nincs felsőfokú hangszeres utánpótlásképzés, ami könnyítené ezt a helyzetet, így muszáj más városból is zenészeket hívnunk. Mindezekkel együtt jó színvonalon, jó közösségben tudunk játszani, továbbá van egy olyan befogadó, szeretetteljes légköre ennek a zenekarnak, amit a szakmaiság mellett minden vendégművész érzékel és külön értékel is. Ezért sok a visszajáró művész, akik örömmel muzsikálnak velünk.
Az állandó ingázás, a sok munka mellett mennyire van időd élvezni Egert?
Sajnos nem igazán tudom úgy, ahogy szeretném, pedig Egert egy csodálatos városnak tartom, ahol minden szegletnek története van, és ahová a mai napig örömmel jövök. Szeretek ide megérkezni, és jó lenne többször csak úgy elüldögélni egy pohár finom egri bor mellett valami kedves helyen. Bízom benne, hogy még maradhatok itt eleget ahhoz, hogy ezt is pótolhassam.
SZERZŐ: VASS JUDIT
FOTÓ: VOZÁRY RÓBERT
