Barátok és munkatársak meséltek a nemrégiben elhunyt Puhl Sándorról
Noha az egész országot megrendítette a hír, hogy életének 66. esztendejében távozott közülünk Puhl Sándor, úgy vélem, a döbbenet Egerben volt a legnagyobb. És nem véletlenül, hiszen az egykori kiváló labdarúgó-játékvezető életének, sikereinek döntő része szorosan kötődik a hevesi megyeszékhelyhez. Ahhoz a településhez, amelynek a díszpolgára is lett, s egyáltalán nem érdemtelenül, ugyanis számos olyan szeglete van a nagyvilágnak, amelyben nélküle bizonnyal soha nem hallottak volna városunkról. És bár rá emlékezve hosszan lehetne sorolni pályafutásának legkiemelkedőbb fejezeteit – így például, hogy négyszer választották a világ legjobb játékvezetőjének, hogy vezetett világbajnoki és BEK-döntőt –, úgy gondoltunk, talán többet elárul róla, ha néhány olyan személyt szólaltatunk meg, akik nemcsak baráti, de munkakapcsolatban is álltak vele.
Várkonyi Ferenc, a Heves Megyei Labdarúgó Szövetség volt főtitkára a ’70-es évék végén ismerte meg Puhl Sándort, miután 1978-tól 1979-ig mindketten a megyei I. osztályú játékvezetői keret tagjai voltak. És bár később Várkonyi felhagyott a „sípmesterséggel”, az élet a rendszerváltás idején, 1989-ben újra közel hozta őket egymáshoz, köszönhetően az önálló megyei labdarúgó-szövetségek létrehozásának.
A megalakuló HELASZ elnöke dr. Vass Géza lett – meséli az egykori főtitkár –, Sanyi pedig, aki akkor már fél évtizede NB I-es bíró volt, nem kizárólag a játékvezetői bizottság vezetője lett, de a szövetség társadalmi elnöke is. Megjegyzem, utóbbi tisztség más megyékben nem is létezett, ezt dr. Vass Géza kifejezetten Puhlnak találta ki, mintha csak előre látta volna, hogy Sanyi milyen pályát fut majd be.
Várkonyi elmondta, szerinte többek között az emelte Puhl Sándort a világ legjobb játékvezetői közé, hogy a futballisták az esetek zömében elfogadták az ítéleteit, elsősorban annak betudhatóan, hogy remekül értett a játékosok nyelvén. A hajdani főtitkár egy vidám történetet is megosztott velünk:
Sanyi révén rendkívül sok ismert ember is ellátogatott hozzánk, így például az Aranycsapat legendás kapitánya, Puskás Öcsi bácsi is. Emlékszem, milyen jól érezték magukat, a vacsora után a fél éjszakát végigénekelték, elhúzatva Sanyi legkedvesebb dalát is, a Van egy ház a Tisza-parton című nótát.
Bartos Sándor, az 1980-as évek Eger SE-jének nagyszerű kapusa, a HELASZ játékvezetői bizottságának volt elnökhelyettese 1982-ben, az Egerbe való igazolását követően találkozott először Puhl Sándorral.
Sanyi többször is vezetett nekünk edzőmérkőzést – emlékszik vissza a volt hálóőr. – Egy alkalommal néhányszor a kapuból próbáltam neki bemondani, hogy mit kellene ítélnie. Egy rövid ideig figyelmen kívül hagyta a dolgot, de azután odajött, majd azt mondta, vannak játékvezetői tanfolyamok, el lehet végezni egyet. Nos, nem állítom, hogy a tanácsa miatt, de néhány évre rá magam is elkezdtem fújni a sípot, később pedig szoros munkakapcsolatba kerültünk, mivel a megyei játékvezetői bizottság elnökhelyetteseként segítettem a helyi ténykedését.
S hogy miért lehetett Puhl Sándor négyszer a világ legjobb bírója? Miért dirigálhatott a legrangosabb mérkőzéseken? Bartos Sándor szerint főleg azért, mert határozottan mert döntéseket hozni, sokszor a segítőit is megelőzve, ne adj’ isten felülbírálva. Ez utóbbira jó példa a vb-finálé, vagy épp a Borussia Dortmund–Juventus BEK-döntő, amikor a partjelzője lest intett – mint utóbb kiderült: tévesen –, ám ő továbbengedte a támadást, amiből a németek gólt is szereztek. Az ilyesmikhez nem kis bátorság kell – teszi hozzá Bartos Sándor, megjegyezve: Puhl mindezeket akkor merte meglépni, amikor még se híre, se hamva nem volt a videóbírónak, tehát a játékvezető csak a szemére, a tapasztalataira és a megérzéseire hagyatkozhatott.
E „tökös”, utóbb pedig szinte mindig helyesnek bizonyuló ítéletei miatt Sanyi a futballisták körében is óriási tekintéllyel bírt – meséli Bartos. – Jól emlékszem egy általa vezetett pétervásárai mérkőzésre, amelyen szerepelt az azóta elhunyt Simon Tibor, az FTC és a magyar labdarúgó-válogatott kiválósága. Látni kellett volna azt a hatalmas tiszteletet, amit Simon tanúsított Puhl iránt – akit amúgy mindvégig „Sanyi bácsizott” –, pedig Tibi tudvalévően nem a félénk, halk szavú, ijedős játékosok közé tartozott.
Birincsik József, egykori labdarúgó, játékvezető, „B” licences edző, testnevelés–földrajz szakos tanár még az 1970-es években, játékosként ismerte meg az akkor már mérkőzéseket irányító Puhl Sándort, akinek bírói munkáját később jó néhány alkalommal segítette asszisztensként. Az idők során nemcsak sporttársi, de baráti viszony is kialakult közöttük. Nem véletlen, hogy azon a találkozón, amelyen Puhl a nemzetközi játékvezetéstől búcsút vett, ő volt az egyik partjelzője.
Sanyi utolsó nemzetközi mérkőzésére 2000 novemberében Torinóban került sor – idézi fel Birincsik József –, ahol Olaszország Angliát fogadta. Ez a meccs mindörökre emlékezetes marad számomra, és hálás vagyok neki, hogy erre a jeles alkalomra engem választott egyik asszisztensének.
Birincsik József szerint az, hogy Puhl évekig ült a világ játékvezetőinek képzeletbeli „trónján”, részben a példátlan akaraterejének köszönhető – fizikailag és szellemileg egyaránt igyekezett csúcsformában lenni –, részint az empatikus készségének, nem utolsó sorban pedig annak, hogy hihetetlenül értett a focisták nyelvén. A legvagányabb, a legnehezebben kezelhető játékosok is partnernek tekintették őt, sőt, tisztelték. De mindezekhez azt is tegyük hozzá, hogy nemcsak karakán módon, de rendkívül jól is vezette a találkozókat, ami a futballisták szemében még elismertebbé tette.
Sokakat megrázott Sanyi halála – mondja végezetül Birincsik József –, de minket, akik a barátainak vallhattuk magunkat, még inkább sokkolt. Noha közhelyszerűnek hangzik, de valóban úgy gondolom, azt az űrt, amelyet maga után hagyott, tényleg lehetetlen betölteni.
SZERZŐ: STANGA ISTVÁN
FOTÓ: BUMM.SK
