„Szerintem jobbak, mint mi voltunk”
Minden életkornak megvan a szépsége. Az időskort megérni már önmagában ajándék, és ha a betegségek beárnyékolják, akkor is érdemes megtalálni minden napnak az örömét. A generációk közötti kapocs átmenti az értékeket és a tapasztalatokat, hogy ne tűnjön el nyomtalanul a múlt. Az unokák látóköre, személyisége így gazdagabbá, sokszínűbbé válik, a nagyszülők élete pedig értelmet nyer, napfényt kap. Ferenc pápa megalapította a Nagyszülők és Idősek Világnapját, melyet az egyházban ezentúl július negyedik vasárnapján ünneplünk.
Az egri kétgyermekes, hét unokával büszkélkedő Sós házaspárral először saját nagyszüleikre emlékeztünk, majd az unokáikról beszélgettünk.
Ágnes: A nagyszüleimet nem ismertem, csak a dédmamámat, aki kilencven évet élt. Tizenkét éves voltam akkor, de emlékszem rá. Mindig az ablak mellett ült, rózsafüzérrel a kezében és imádkozott. Mindkét nagyapám korán meghalt: egyikük a háborúban, a másik betegségben.
István: Én sem ismertem a nagyapáimat. Épp most nyomoztuk ki, hogy az egyik nagyapám mikor halt meg. A másik nagyapám rendőrként veszítette el az életét, a kocsmában, egy részeg ember keze által, amikor a nagymamám áldott állapotban volt. Az anyai nagymamám a Maklári hóstyán lakott, és mindig a piacra hordta a zöldségeket. Nekem az volt a kirándulás, hogy elvitt magával a szőlőbe. Sok ajándékot kaptam tőle: kismókust, madarakat. Nagy eseménynek számított, amikor összegyűlt nála a család, és kukoricát pattogtatott az unokáknak. A másik nagymamám a Hatvani hóstyán élt. Amikor Apáméktól elvették a boltot és a földet, nehezebb lett az élet, de szép gyermekkorom volt. Most is ajándék számomra a családom. A könyvespolc tele van az unokák fényképeivel.
Ágnes: Mind a hét unoka születésének örültünk. Jó, hogy a közelünkben, Egerben élnek. Rengeteg időt töltöttünk együtt: különböző szakkörökre vittük őket, megtanítottuk síelni, és versenyekre jártunk. Korábban az egész család együtt nyaralt. A legkisebb unokánk másfél éves, ezért még biztos lesz dolgunk.
István: Szinte minden unokámnak van egy olyan hobbija, amit sikeresen művel. A lányom családja cserkészkedik; a fiam családjában lovagolnak, úsznak, fociznak, az Egri Érseki Fiúkórusban énekelnek. Igyekszünk élő kapcsolatot tartani, hogy mindenről tudjunk. Nemcsak a családi, hanem a nemzeti ünnepeken is részt veszünk.
Ágnes: Jólesik, hogy nagyon szeretnek minket, és ezt ki is tudják mutatni. Együtt örülünk, amikor valamilyen sikert érnek el, a betegségben, bajban pedig velük aggódunk.
István: Az unokáimon keresztül nem tapasztalom, hogy a mai gyerekek másabbak lennének. Szerintem jobbak, mint mi voltunk. Az unokáim megfelelő környezetben nőnek fel, a szüleik gondoskodnak róluk, törődnek velük, nem érzek generációs szakadékot. Persze tudom, hogy most nehezebb nekik, mert sokkal több a kísértés, a gonoszság a világban, nem könnyű ezektől távol maradni. A Jóisten nagy áldása, hogy erkölcsi, hitbeli meggyőződésben teljes az egyetértés a családban.
Ágnes: Régen minden más volt. Elszomorodtak, elszegényedtek a háború után, nehezebben éltünk, sokkal szerényebb körülmények között. Persze szerettek bennünket, de nem volt annyi információ, élmény, kirándulás. Szerintem most a gyerekek az első helyen vannak a családban, és minden lehetőség megadatik nekik.
Ágnes és István két nagyobb unokáját is megkértük, hogy idézzék fel közös élményeiket.
Berci: Papáéknak volt egy házuk Poroszlón, és jártunk a Tiszára strandolni, horgászni. Mindig valami fantasztikus ötlettel rukkoltak elő. Együtt nyaralt a család Tunéziában, Montenegróban és Horvátországban.
Gitta: Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy Papáék a nagyszüleim. Hihetetlen, hogy Papa mennyi mindent tud. Minden fogalmat, verset. Ő szerettette meg velem a természettudományokat. Annak is örülök, hogy Mamáék széles látókörűek. Egyáltalán nem kockák, ezért nincs köztünk generációs szakadék. Sok mindenben tradicionálisak, konzervatívok, de tudnak nyitni az új dolgok felé.
A másik papánk Budafokon lakik. Nagyon jó a memóriája, minden apró részletre emlékszik. Fényképeken vagy történeteken keresztül mindig szóba hozza az ősöket. A háború ellenére is megőrizte pozitív gondolkodását. Onnan nagyon erős jellemvonásokat hoztunk magunkkal.
Berci: Mindkét papám megszerettette velem a focit. Amikor Papa edzésre vitt, megmutatta útközben, hogy milyen épületek kötődnek az ő nevéhez is, pl. a strand, az érsekkerti szökőkút, a trianoni emlékmű, a Szent József park. Érdekes történeteket mesélt, és megkedveltette velem Egert.
Gitta: Kétéves koromban lerajzoltam a nagyszüleimet. Itt van a kép bekeretezve az előszobában. Mamának fésű és fakanál van a kezében, mert ő a lányos dolgokat tanította nekem. Papának egy kapa, mert együtt kapáltunk a kertben és elmagyarázta, hogy melyik növénynek mi a neve, és mire való. Amikor kicsik voltunk, Mamával mézeskalácsot sütöttünk, és közben sokat nevettünk. Mama meséket is kitalált nekünk, amikor altatott. Én lettem Rózsamanó, Lilla Tulimanó, Berci Virágmanó, Bíborka Lámpácska. Így jöttek sorra a manók, és sok-sok estén át folytatódtak a kalandjaik.
SZERZŐ: CSÁK-NAGY KRISZTA
FOTÓ: VOZÁRY RÓBERT
