A Kossuth- és Jászai Mari-díjas Tordai Terié városunk következő csillaga

Az Eger Sikeréért Egyesületnek köszönhetően július végén egy újabb, a városunkból induló kiválóság, jelesül Tordai Teri, Kossuth- és Jászai Mari-díjas, Érdemes és Kiváló Művész nevét örökítik majd meg a Hírességek utcájaként is emlegetett Egri Csillagok sétányán. Noha az Újszínház társulatának népszerű színésznője nem a hevesi megyeszékhelyen látta meg a napvilágot, interjúk egész sorában mondta el, hogy tősgyökeres egrinek vallja magát, mert gyerekkora minden meghatározó élménye az Eger patak völgyéhez, az itteni emberekhez köthető. Hogy milyen emlékeket is őriz azokból az időkből, és miként fogadta, hogy csillaga lesz majd a Dobó tér közvetlen közelében? Beszélgetésünkkor erről is faggattuk.

Művésznő, túl azon, hogy gratulálok az elismeréshez, kíváncsi vagyok, vajon miként fogadta, amikor Forgó János, az Eger Sikeréért Egyesület elnöke közölte, hogy Önnek is „csillaga” lesz a városban…

Nagyon jól esett, hogy rám gondoltak, köszönet a városnak, az ott élő embereknek. Ez nekem olyan ajándék az élettől, hogy elmondani sem tudom. Főként, mert arra mindenkor büszke voltam, vagyok és leszek, hogy innen indultam el. Tudja, amikor szépet álmodom, abban mindig benne van Eger. És nem véletlenül, mert az életünket meghatározó gyerekkori élményekre szívesen emlékezünk. Nekem például gyakran eszembe jut, hogy az egri házunkban álmodoztam először arról, felnőttként mi lesz majd belőlem, s hogy milyen életet szeretnék élni. De szerintem az is sokat elárul, hogy bár az ember memóriája az évek múltával óhatatlanul megkopik, ha Egerről van szó, a legkisebb mozzanatok is az eszembe jutnak, pedig hát, hosszú évtizedek teltek el azóta.

Ahogy hallgatom Önt, arra gondolok, a művészi teljesítménye mellett már csak azzal is kiérdemelte a csillagot, hogy az interjúiban egyszer sem felejti el megemlíteni a várost, amelyről rendre szépen és szeretettel beszél…

Igen, mert bár az ottani életem egy része az ’50-es évekre esett, amely időszak az ország életében nem éppen a legszebb, legkönnyebb volt, számomra az a sok-sok izgalmas élmény, amit gyerekként, fiatal kislányként átéltem, valahogy megszépítette számomra azokat a zord esztendőket. Arról nem is szólva, hogy mindmáig rendkívül erős érzelmi kapocs fűz Egerhez, köszönhetően többek között annak is, hogy a nagymamám és a nagypapám, az édesanyám és az édesapám is mind az ottani temetőben pihennek.

Élete folyamán sok-sok kitüntetést kapott: Kossuth- és Jászai Mari-díjas, Érdemes és Kiváló Művész, Aase- és Budapestért díjas. A tény, hogy Eger is elismeri, azt mutatja, az ember lehet próféta a saját, szűkebb hazájában is…

Így igaz, s a szememben ezért is különösen értékes ez a csillag. Noha vélhetően kevesen tudják, de azon döntésemben, hogy 30 éves koromban felhagytam a külföldi filmezéssel – amit mindmáig annak ellenére is helyesnek tartok, hogy odakint szépen alakult a pályám –, nagyon fontos szerepet játszott Magyarország és Eger, amelyek borzasztóan hiányoztak.

Többször utalt az emlékeire… Ha lehunyja a szemét, melyek azok az élmények, amelyek legelőször felidéződnek?

Rengeteg ilyen van. Ott van mindjárt a házunk, amely az úttörőházzal szemben állt, vagy a Bazilika, amely nem csupán az elsőáldozásomnak, de a bérmálkozásomnak is a helyszíne volt. Aztán említhetném az Érsekkertet, netán a teniszpályákat, amiket télen elárasztottak vízzel, hogy aztán ott korcsolyázhassunk. Meg, amikor békákat fogtunk az Eger patakban, vagy kisdobosként megilletődve álltam a várban. De azt sem felejtem el soha, hogy mezítláb tapostuk a szőlőt, majd rettentő boldogan kortyoltuk a finom, édes murcit. Na, és persze, a strand és az uszoda… Akárcsak annyian Egerben, én is úsztam, aminek köszönhetően ismertem az összes vízilabdás fiút, köztük a később olimpiai aranyat szerző Pócsik Dinit, akivel ráadásul egy iskolába jártam. De rajta kívül is ezernyi arc és név él bennem.

Színpadon már meglehetősen régen, 2003-ban, illetve 2004-ben láttuk Egerben: előbb a nagymama szerepében a Mágnás Miskában, majd Mrs. Higginsként a My Fair Ladyben. Szívesen játszik Egerben?

Mindig örömmel jövök vendégszerepelni, mert legalább a városban is szét tudok nézni. Manapság nem sűrűn mozdulok ki távolabbra az otthonomból – bár egy társasházban élek, van egy kis kertem, amit épp oly szívesen gondozok, mint a nagymamám Egerben a petúniáit –, de ha nyaralni mennék, Egert választanám. Sajnos, amikor július végén ott leszek a „csillagom” elhelyezésénél, nem tölthetek el a városban annyi időt, amennyit szeretnék, mivel másnap a Dunántúlon előadásom van.

A nyár főként pihenéssel telik majd?

Igen. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, amit kevés, hozzám hasonló korú színésznő mondhat el magáról, hogy tudniillik társulati tag vagyok. Sok évvel ezelőtt szerződtem le az Újszínházhoz, ahol nagyszerű szerepeket játszok. Az itteni kötelezettségeimen túl pihenek majd, ami az esetemben nem üldögélést, hanem aktív pihenést jelent: rendszeresen úszom, illetve sétálok Janó kutyámmal. Erről a járvány idején sem feledkeztem el, mert igyekszem odafigyelni az egészségemre.

Ami szerintem sikerül is, lévén nemcsak szellemileg van tökéletes állapotban, de külsőre is csodásan néz ki. Van ebben szerepe az öröklött géneknek is?

Nézze, úgy hiszem, elsősorban a munka révén őrizheti meg valaki a fiatalosságát. Legalábbis én ezt tapasztaltam a nagyszüleim és a szüleim esetében is, akik folyton dolgoztak. És még valami, ami segít lassítani a múló időt… Engem nemhogy nem zavarnak a fiatalok, hanem kifejezetten szeretek velük beszélgetni, meghallgatni, miként gondolkodnak, mit tartanak az életről. Még az sem idegesít, amikor a telefonjaikat nyomkodják. Istenem, mi a rock and rollért voltunk oda, ők a mobiljukat nyomkodják… De úgy érzem, ők is szívesen állnak szóba velem, hiszen nem egy olyas valakit látnak bennem, aki jött észt osztani, hanem egy kíváncsi asszonyt, aki ma is nyitott az őt körülvevő világra.

E beszélgetés után érkezett a hír: a Magyar Filmakadémia Egyesület életműdíjjal jutalmazta Tordai Terit a hazai filmművészetben játszott, jelentős értékeket teremtő szerepe miatt.  


SZERZŐ: STANGA ISTVÁN
FOTÓ: ÚJSZÍNHÁZ