Egy garantáltan abbahagyhatatlan, darálós sorozat a tengerentúlról
A tizenegy évadot megélt, összesen 250 epizódot számláló szituációs komédia egy hihetetlenül őszinte és szerethető karakterekből álló család mindennapjait beszéli el, ahol a szereplők bár lépten-nyomon hibáznak, ezeken felülkerekedve, próbálnak, – minden felmerülő probléma ellenére –, mégis összetartani.
A sorozat műfaját tekintve, amellett, hogy „szitkom”, mockumentary-nek is nevezhetjük, hiszen bár a cselekmény játékfilmes, dokumentarista módon dolgozza fel az éppen körüljárandó témákat – például úgy, hogy interjúztatják a szereplőket. Egy-egy adott szituáció kapcsán az alkotók elmondatják a karakterekkel, ők hogyan látják, vagy miként emlékeznek az adott helyzetekre. Természetesen ezeket mindig mindenki kicsit másképp eleveníti fel, néha füllent, esetleg elhallgat dolgokat, hogy a közvetlenül rávágott bizonyítékok azonnal lebuktassák őket. Az interjúrészletek inkább ellenpontozzák, mintsem alátámasztanák a történteket, ami mindig plusz humorforrást jelent. Mint annó az Office című sorozatban – a főhősök kibeszélhetik egymást, szétpanaszkodhatják magukat, vagy épp csak kiönthetik a szívüket.
A képi megoldások is ezt erősítik – sokszor szándékosan zaklatott a kamera mozgása, néhol pedig már-már egy valóságshowra hajaz a produkció, azt az érzetet fokozva a nézőkben, hogy a szereplők a jelenben élnek, a mostban szembesülnek a nehézségekkel, és még véletlenül sem beállított semmi. Legalábbis ezt próbálja elhitetni a közönséggel a hús-vér család „showműsora”.
Úgymond a „beetetés” sikeres, hiszen olyannyira a mában játszódnak a történések, hogy bár az első évadot még 2009-ben kezdték vetíteni az USA-ban, az aktualitása semmit sem vesztett, és bár a család legtöbbször hétköznapi problémákkal találja szembe magát, azokat közel sem szokványos megoldásokkal orvosolja. Az állandó viccelődés mellett sok esetben társadalmi, politikai, vagy szociológiai kérdések is felmerülnek, amelyeket nem hagy nyitottan a sorozat, bátran foglal állást.
A modern családban kiemelten fontos a közvetlenség, az őszinteség, talán ettől olyan szerethetők és esendők a szereplők. A karakterek kapcsán az alkotók mondhatni „kimaxolnak” minden létező sztereotípiát, az összes jó és rossz viccet elsütik, az utóbbiakat kiforgatják, és bár gyakran gúnyolódnak egymással a családtagok, mégsem érződik semmi bántónak, mert hiába a bátor élcelődés, amint külső támadás éri őket, – akár egy sértés formájában -, azonnal összezár a család, kiállnak a másik mellett, és támogatják a rokonaikat. Mert a legfontosabb, hogy bármi történjék is, megvédik a szeretteiket. Persze egymás hibáztatásában is kitűnőre vizsgáznak, ugyanakkor abban is élen járnak, hogy tökéletes védőhálót biztosítsanak.
Az egyik központi karakter Phil Dunphy: a megértő, mindig humoros, jófej apuka, akire semmit sem érdemes rábízni, mert mindenből viccet csinál, mégis szeretnivaló, hiszen él-hal a családja minden egyes tagjáért, bármit megtenne, sőt a végsőkig küzdene értük. A felesége, Claire két lábbal a földön áll, sőt talán kicsit oda is ragadt: ő a gyakorlatias anya, aki próbálja egyben tartani a teljes cirkuszt, miközben szétstresszeli önmagát és a környezetét. A három lökött gyerekük pedig mindennapra feladja a leckét, így mellettük egy pillanatra sem unatkozik a pár.
A nagypapa, Jay Pritchett (Ed O’Neill, aki Al Bundy szerepében vált igazán híressé a ’80-as, ’90-es évek közkedvelt sorozatában, az Egy rém rendes családban) bár egy zárkózott, goromba alaknak tűnik, azért a helyén a szíve. Az újranősülésével a családhoz csapódott Gloria, akiről természetesen eleinte rosszmájúan azt gondolják újdonsült férje vele nagyjából egyidős gyerekei, hogy csak egy aranyásó, és kizárólag az apjuk pénzére hajt. A kolumbiai akcentusa, latin harsánysága, öntudatossága, és a néha már-már túlzott határozottsága üde színfoltja a sorozatnak. Gloria előző kapcsolatából született egy fia: Manny, az egészen kiskorától kávéfüggő, koraérett kisgyerek, aki az első pár évadban gyakorlatilag egy kölyöktestbe ragadt zsémbes nagyapó. A személyisége jól ellenpontozza a vele egyidős, infantilis fogadott unokatestvére, Luke viselkedését. A kutyájuk Stella pedig egy agyonszeretgetett francia buldog, aki – évtizedekkel fiatalabb, csinos feleség ide vagy oda –, Jay legőszintébb szeretetét és rajongását élvezheti.
A két drámakirálynő, Clare bátyja: Mitchell és párja: Cameron, illetve az örökbe fogadott vietnámi kislányuk körül is folyamatosan puffognak a sztereotípiák. Véleményem szerint a sorozat egyik csúcspontja is hozzájuk köthető, vagyis az okoshűtővel folytatott beszélgetés, majd a konyhagéppel kialakuló kapcsolat, illetve az ebből fakadó féltékenység és vita. A jelenetek zseniálisan mutatják be az életünkben eluralkodó modern kütyük elhatalmasodását.
A Modern család amellett, hogy szórakoztat és kikapcsol, az utalásaival a popkultúra végtelen és színes tengerében lubickolhat a néző, bemutatja az anyósok és apósok házsártosságait, gyereknevelési tanácsokat ad, amelyeket persze jobb nem megfogadni, valamint egyfajta kézikönyvként is funkcionál, és segít túlélni a nem kívánatos rokonokat, vagy éppen feldolgozni az egyre gyakoribb – hátsó szándékoktól sem mindig mentes – látogatásaikat. Azt pedig már-már bájos nézni, ahogy a szülők és a kamaszaik oda-vissza kellemetlen helyzetekbe sodorják egymást.
Bár személy szerint eredeti nyelven követtem végig a család történetét, nem hiszem, hogy a magyar szinkron bármit is elvesz a szereplők sziporkáiból, így azt is nyugodt szívvel ajánlom.
Modern család
- Alkotók: Christopher Lloyd, Steven Levitan
SZERZŐ: ZSIGMOND LILIAN
