Kovács Csilla operaénekes hétköznapjai és karácsonya
A kárpátaljai születésű Kovács Csilla operaénekessel koncertjein és az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen találkozhatunk. Egerben alapított családot, de idén nyáron Budapestre költöztek ütőhangszeres művész férjével és kisfiával. Csupa mosoly, hit, lelkesedés, és örömmel jár vissza városunkba. Egy üdítő tea mellett, angyaldíszekkel a fejünk felett beszélgettünk a zenei pályájáról, családi életéről és karácsony ünnepéről.
Csilla gyerekként is sokat énekelt, és zongorázni tanult. 14 évesen költöztek Magyarországra, és a váci Piarista Gimnáziumba járt. Akkor még inkább a népzene felé húzott a szíve. Érettségi után a Debreceni Egyetem orosz-néprajz szakára felvételizett.
„Sok bátorságom nem volt a zenei pályához, mert tudtam, hogy hiányosságaim vannak. A Zeneművészeti Kar a BTK-val szemben volt, ott jött el a villamos, és mindig sóvárogva hallgattam, ahogyan a trombitások kifelé fújtak az épület ablakán. Belekezdtem egy kiegészítő képzésbe, ami után sikeres felvételt nyertem a zeneművészetire. Sok alázat kell ehhez a szakmához, de valahogy mindig volt türelmem hozzá. Ezek az évek kincsgyűjtő évekké váltak, egy óriási tarisznyát kaptam. Így lettem operaénekes.”
A művésznő egyetemistaként arra vágyott, hogy a felsőoktatásban taníthasson. Ez a célja sikerült, hiszen az egri egyetemen oktat, és negyedéves a Zeneakadémia doktori szakán. Szakmai életét igyekszik összeegyeztetni a családdal.
„Hét hónapos volt a kisfiam, Sebestyén, amikor szeptembertől folytattam a doktori tanulmányaimat a Zeneakadémián. Ezt egyedül nem tudtam volna megoldani. Sokat köszönhetek a férjemnek, Balázsnak, aki a zenésztársam is. Gyakran kamarázunk, zenélünk együtt. Májusban például a Tavaszi Ütős Napok koncertjén sanzonokat adtunk elő, marimba kísérettel. Jó vele leülni és átgondolni, mit szeretnénk. Szerencsés helyzetben vagyunk, mert édesanyám velünk él, így rengeteget tud segíteni. Amíg gyakorlunk, Sebit addig is otthonos közeg és melegség veszi körül. Ez nekünk nagyon fontos.”
Akinek a hangja az eszköze, szigorú szabályokat kell betartania. Csilla is vigyáz magára, de emellett teret ad a mindennapok apró örömeinek.
„Az egyetemen mindenki szemében én voltam a felelőtlen. Bicikliztem téli fagyban, sétáltam, gyalogoltam, míg mások őrizgették a hangjukat. Ez engem sosem foglalkoztatott túlzottan. Attól, hogy énekelek, még ugyanolyan ember maradok. Tornázom, karbantartom magam. Szeretem a teákat, a forró italokat, úgyhogy teljesen hétköznapi módon próbálom ezt megélni. Tudtam, hogy a szülés hormonális változást hoz magával, de ez inkább pozitív irányba vitt. Viszont meg kellett tanulnom újra a „hangszeremen” játszani. Figyelemmel, türelemmel, apró lépésekkel lehet újrakezdeni. Mint amikor valaki eltöri a lábát, és próbálja fokozatosan terhelni. Három-négy hónap után kezdtem piciket, tíz perceket beénekelni, skálázni. Az elején az esett a legjobban, amikor Mozart-áriákat énekelhettem. Olyan volt a hangomnak, mintha gyógyteát ittam volna.”
Az éneklés mellett a fiatal művésznő főzni is szeret. Kedveli a különleges fűszereket, ízeket. Emellett varr a szabadidejében, és sok időt tölt a kisfiával. A délelőttök mindig kettejükről szólnak: játékról, csatangolásról, közösségi programokról.
„Gyakran kérdezik, hogy Sebi miért beszél ilyen szépen, választékosan. Semmi varázslat nincs ebben, csak vissza kellene találni ahhoz, amit Kodály Zoltán tanított nekünk. Elénekeljük, hogy Csip-csip csóka vagy Zsip-zsup, kenderzsúp, és a gyermeknek abban a pillanatban füle lesz a nyelvre, a zenére, a ritmusra, a táncdallamokra. Nekünk természetes, hogy otthon szól a zene, vagy éppen tanulok valamit, és ő kénytelen hallgatni. Nem mindig tolerálja a magasabb frekvenciákat, de koncertre készülve az is előfordult, hogy a hátamon elaludt, miközben próbáltunk. Mindig az volt az álmom, hogy a gyermekemet be tudjam vonni az életünkbe, teljesen a részévé váljon. Így ahová csak lehet, visszük magunkkal.”
Csilla csupa derű a beszélgetésünk alatt. Bármi kerül szóba, sugárzik belőle az optimizmus. Egy fellépés előtt teázgatunk, szoros keretek közt, mégis önfeledten adja át magát a jelen pillanatnak, nem aggódva a következő perc miatt. Igazi perpetuum mobile, örök mozgásban, de mindig a jelenben élve.
„A Jóistenbe vetett hitem sokat segít. Van, amikor nagyon elfáradok, de valami mégis azt mondatja, hogy márpedig csináld. Ha kapok egy felkérést, akkor az erőt is megkapom hozzá. Mindig örömmel tölt el, amikor kész egy hímzés, sikerül egy koncert, vagy délelőttönként a kisfiammal lehetek, ami tisztán a mi időnk. Ha kizárólag a zenével foglalkoznék, nem lennék teljes ember.”
A karácsony általában a pihenés időszaka, de egy zenész vagy énekes számára fellépések sorozata adventtől újévig. Csilla az élő példa, hogyan válhat a munka örömmé.
„Számomra a karácsonyi koncertek a meghittség órái. Semmivel sem pótolható az élmény, amivel karácsonykor találkozunk a lelkünkben. Számomra ez az ünnep visszaemlékezés is a gyermekkoromra. Nehéz volt feldolgoznom, hogy a magyarországi átköltözéssel lett egy másik otthonom. De semmit sem hagytam magam mögött, mindent igyekeztem áthozni a szívemben. A férjemmel most az a feladatunk, hogy olyan karácsonyt készítsünk elő, amelybe mindketten beletesszük a saját, otthonról hozott részünket, ezt adva át a kisfiunknak örökségül.”
SZERZŐ: CSÁK-NAGY KRISZTA
FOTÓ: VOZÁRY RÓBERT
