Beszélgetés Bocsiné Percze Andreával, az Egri Kertvárosi Óvoda új vezetőjével
Miután a kisgyermekek nevelésének egyik legfontosabb színtere az óvoda, korántsem mindegy, hogy egy-egy ilyen intézménynek ki áll az élén. Ám e tény ismeretében is érthetetlen – hadd ne mondjam: méltatlan – volt az a közgyűlési csatározás, ami az Egri Kertvárosi Óvoda intézményvezetői posztjára kiírt pályázatról való döntést kísérte, és amelynek végén a képviselő-testület Bocsiné Percze Andreát bízta meg a feladat ellátásával. Így, amikor az új vezetőt arra kértük, meséljen a terveiről, céljairól, az óvodában zajló munkát érintő hitvallásáról, egyúttal arra is kíváncsiak voltunk, vajon hogyan élte meg a kinevezéséhez kapcsolódó, olykor a személyeskedésektől sem mentes vitát.
Ön szerint miért gerjesztett ilyen indulatokat az ügy?
Nos, ezt az egyik képviselő is nagyon jól megfogalmazta – mondja Bocsiné Percze Andrea –, amikor arról beszélt, hogy egyesek a személyes céljaik elérése végett politikusokat használnak fel, méghozzá úgy, hogy azoknak valakiről – esetünkben rólam – féligazságokat mondanak, vagy épp teljesen hamis dolgokat állítanak. Úgy is fogalmazhatnék, hogy különféle hátsó szándékoktól vezérelve megvezetik a képviselőket, akiknek véleményem szerint mindezt nem lenne szabad engedniük. Az én történetemet aztán tovább színezte, hogy amikor városunkban elvi döntés született az óvodák egy központból való irányításáról, ami némelyeknek az e poszt – vagy talán a gondolatban ahhoz társított hatalom – iránti érdeklődését még jobban felkeltette, függetlenül attól, hogy eleinte azt sem lehetett pontosan tudni, hová is fut ki ez az egész. Mindenesetre hálás vagyok annak a sok ismeretlennek és ismerősnek, akik mind a támogatásukról biztosítottak.
Volt közgyűlési tag, aki az e területen mutatkozó létszámgondokat is az Ön nyakába varrta volna…
Nem vitás, e téren óriási bajok vannak. Egyfelől az óvodapedagógusok társadalmában ott van az a korosztály – és itt nem kisszámú emberről van szó –, amelynek a tagjai ezekben az években mennek nyugdíjba. Ez önmagában is nagyon súlyos helyzetet teremt, a lehetséges utánpótlás számára pedig aligha vonzó egy olyan életpályamodell, amelyben egy gyakornok csupán nettó 155 ezer forintot visz haza. Noha az egyetemről, ahol mentoroktatóként dolgozom, a legjobb hallgatókat tudnám idehozni, erre esélyem sincs, hiszen joggal mondják, hogy itt vagy ott ennek a pénznek kétszeresét-háromszorosát kereshetik meg. E kérdést mielőbb rendezni kell, de úgy, hogy ne alakuljon ki bérfeszültség a fiatalok és a már több éve itt dolgozók között. Ami mellesleg január 1-jétől úgyis megjelenik majd, lévén a 25 év alattiak szja-mentessége azt eredményezheti, hogy több pénzt kapnak majd, mint mondjuk a már egy évtizede a pályán lévő munkatársaik. És van még egy tényező, nevezetesen, hogy új típusú, a XXI. századi követelményeknek megfelelő óvodapedagógusokra van szükség, és nem biztos, hogy ezeknek az elvárásoknak mindenki képes lesz eleget tenni.
Maradjunk is ennél a témánál… Milyennek kell elképzelnünk a XXI. századi óvodai munkát?
Alapvetés, hogy miután a mai gyermekek e század szülöttei, így ehhez igazodó módszerekre van szükségük. Tehát mostanság már nem a korcsoportonkénti követelményszint, a kötött napirend és a frontális tevékenykedtetés a fontos, hanem a kicsik képességeinek a fejlesztése, mégpedig egyénre szabottan, a saját érési ütemüket figyelembe véve. Amiket persze, nem könnyű megvalósítani, lévén a többségünk egykor nem ezeket tanulta. A gyerekeknek nem arra van szükségük, hogy iskolásítsunk, hogy teljesítményközpontúak legyünk – miközben természetesen fel kell készítenünk őket az iskolára –, hanem, hogy az óvoda igazi élményt jelentsen mindnyájuk számára. Egy olyan helyet, ahol érdekes és izgalmas tevékenységeket végeznek, ahol párhuzamos napirend van és – ami talán a legfontosabb – szabad játék. Utóbbinak kitüntetett szerepe jut az óvodás gyerek életében. Szükséges a választható párhuzamos tevékenységek kínálata, ami segíti a gyerekek differenciált képességfejlesztését, s fontos a problémamegoldó gondolkodás, illetve a kreativitás erősítése szempontjából. Az óvodapedagógusi szerepváltás is szükséges, ugyanis ma már nem főként ismeretátadó, mint inkább egyfajta támogató, segítő feladatot kell ellátni. Egyszóval olyan új, korszerű óvodapedagógiai módszerek alkalmazására van szükség, amelyek figyelembe veszik az óvodás gyerek tanulási sajátosságait, valamint hatékonyan előmozdítják a személyiség kibontakozását.
Gondolom, ehhez megfelelő óvodai környezetnek is társulni kell…
Így van. A következő évek óriási kihívása lesz a meglévő pedagógiai környezet átalakítása, amely egyszerre jelent tágas tereket és olyan mobil bútorokat, amelyek révén a gyermekek átrendezhetik a teret az igényeiknek megfelelően. Mi például már kialakítottunk úgynevezett „nyugisarkokat”, ahová kicsit elvonulhatnak, ugyanis rettenetesen felgyorsult, ingerekben iszonyatosan gazdag világunkban nekik is kellenek olyan helyek, ahol picit megpihenhetnek.
Úgy érzem, nem bánta meg, hogy annak idején ezt a pályát választotta…
Valóban nem, noha kezdetben államigazgatási főiskolára akartam menni. Ám miután elsőre nem sikerült a dolog, egy évre Pétervásárán helyezkedtem el képesítés nélküli óvodapedagógusként. Az ott szerzett élmények, közelebbről a minden iránt érdeklődő és mindenért nagyon hálás gyerekeknek köszönhetően határoztam el, hogy ezt akarom csinálni. És hálás vagyok a sorsnak, hogy így történt.
Elárulná, hogy mi adja e hivatás szépségét?
Egyrészt az a tisztaság, őszinteség, ami a kicsik sajátja, s persze, az a sok-sok szeretet, amit adnak. Másfelől vonzó a ránk háruló felelősség is. Tudott, hogy életünket meghatározza az első nyolc évünk, amiből 3-4 esztendőt a gyerekek az óvodában töltenek. Így nem kis részben rajtunk múlik, milyenek lesznek a minket követő generációk. Ezért számomra ez a munka fantasztikus lehetőség és kihívás.
SZERZŐ: STANGA ISTVÁN
FOTÓ: VOZÁRY RÓBERT
