Kalcsó Krisztinát, „A Nagy Könyves Beavatás” játék egyik szervezőjét kérdeztük
Már meglehetősen hosszú ideje találkozom azzal a vélekedéssel, hogy a fiatalabb korosztályok tagjai messze-messze nincsenek olyan jó barátságban az olvasás hagyományos formáival, mint a szüleik és a nagyszüleik voltak, s hogy e megállapítás kiváltképpen érvényes azokra a srácokra és lányokra, akik számára az internet, a különféle közösségimédia-felületek, a videómegosztók vagy az okostelefonok a mindennapok nélkülözhetetlen részei. Hogy mindez tényleg így van-e, avagy csak az előző generációk szokásos fanyalgásáról van szó („A mi időnkben minden jobb volt!”), erről kérdeztük Kalcsó Krisztinát, aki többszörösen is érintett az ügyben: egyrészt, huszonévesként, tapasztalja, hogy a kortársai miként is állnak a nyomtatott betűkkel, másfelől – a Bródy Sándor Könyvtár korábbi munkatársaként – azon dolgozott, hogy az olvasás népszerűsége az említett körben is növekedjék.
Több ok miatt is érdekes lehet a véleménye a fiatalok és az olvasás viszonyáról, mivel túl azon, hogy Ön is egyike az érintett korosztályokhoz tartozóknak, volt könyvtáros is, ráadásul egyetemista, aki a diploma megszerzését követően gyerekeket tanít majd…
Nagyon sokat gondolkodtam már ezen a dolgon – mondja Kalcsó Krisztina –, s mindig arra jutottam, hogy az iskolának van a legnagyobb szerepe az olvasás megszerettetésében. Csakhogy szerintem ez a jelenlegi kötelező olvasmányokkal nem igazán mehet. Hiszen a mai diákoknak jószerivel ugyanazokat a műveket kell a kezükbe venniük, mint kellett évtizedekkel korábban, függetlenül attól, hogy ők már a Netflixen és az ilyen-olyan szuperhősökön nevelkednek. E világ, illetve az, amely a számukra kijelölt irodalomban megjelenik, ég és föld, így aztán abba a régibe egyszerűen képtelenek beleélni magukat. Márpedig e nélkül lehetetlen elérni, hogy a kötetek forgatása valódi élményt jelentsen.
Vagyis azokkal ért egyet, akik szerint a mostani kötelező olvasmányok többségét le kellene cserélni?
Igen, hiszen – mint mondtam – az azokban ábrázolt világ a XXI. századi gyerekek számára idegen és érthetetlen, akárcsak az a nyelvezet, amelyen egyik-másik íródott. Nem azt mondom, hogy egyet sem kellene megtartani, elvégre a magyar irodalom értékeiről van szó – gondoljunk csak A kőszívű ember fiaira, avagy a hozzánk még közelebb álló Egri csillagokra –, de ha ezekkel indítunk, aligha szerettetjük meg a diákokkal a betűket. Úgy gondolom, ez utóbbi akkor sikerülhetne, ha olyan, az ifjúság körében rendkívül népszerű és keresett regényekkel próbálkoznánk, mint például a Harry Potter- vagy A Szent Johanna gimi-sorozat.
Kötelező ide vagy oda, a tinik ettől még bújhatnák az Ön által említett műveket, ehelyett azonban – legalábbis sokan így vélik – lekötik magukat az okostelefonjaikkal, a közösségimédia-platformokkal és így tovább…
Ebben nagyon sok igazság van, és ezért lenne szükség arra, hogy – amiként az esetemben is történt –, hogy a gyerekek már a családban, egészen kicsiként is kapjanak valamiféle könyvélményt, mondjuk a meséken, mondókákon, versikéken keresztül. Ha ugyanis a szülők ilyesmiket olvasnának nekik, nem pedig bekapcsolnák nekik a tévét, ne adj’ isten a kezükbe nyomnának egy okostelefont, hogy azokkal kössék le magukat, később nyilván sokkal nagyobb becsülete lenne a szemükben a könyveknek, nem szólva arról, hogy a fantáziájuk is jobban fejlődik, ha el kell képzelniük történeteket, szereplőket, mint amikor a képernyőkön, kijelzőkön „készen” kapják azokat.
Amikor a kortársaival beszélget, kiderül, hogy kik azok, akiknek – finoman szólva – nem az olvasás a legfőbb erősségük? És ha igen, az is, hogy miért?
Többnyire igen, s elsősorban abból, hogy szerényebb a szókincsük, kevésbé választékosan fejezik ki magukat. Természetesen esetükben a könyvek hanyagolásának sok oka lehet, de én úgy tapasztalom, hogy ők azok, akik az okostelefonokon, a virtuális világban élik az életüket, s sem igényük, sem idejük nincsen arra, hogy mással, például olvasással próbálkozzanak. Nyilvánvaló, hogy ők később, immáron szülőként sem adják majd át az utódaiknak az irodalom szeretetét. Szerencsére volt könyvtárosként azt is látom, hogy akadnak fiatalok, akik nem csak a kötelező olvasmányok miatt mennek el egy-egy bibliotékába, utólag pedig egyik-másik azt is elmesélte, milyen élményt jelentett neki a kikölcsönzött kötet.
Ha már a könyvtár… Ott dolgozva, mit tapasztalt: gyakori vendégek voltak a tizen- és huszonévesek is, avagy az idősebb látogatók jellemzőek?
Az igazság az, hogy a felső tagozatos diákok, illetve a középiskolások főleg a kötelező olvasmányok és a szakkönyvek miatt kerestek fel, de persze olyanok is nagy számban akadnak, akik szépirodalmat visznek. Érdekes, egyben örömteli viszont, hogy rendkívül sok kisgyereket is láttam, akik a szüleikkel meséskönyveket vagy a koruknak megfelelő egyéb olvasnivalót kerestek.
Ön miket olvas a legszívesebben? Vannak kedvenc művei, szerzői?
Azt kell mondanom, hogy a könyvek terén „mindenevő” vagyok, az pedig, hogy épp milyen témájú dolog érdekel, időről időre változik. Olyankor a szépirodalom valamely klasszikusát választom, máskor meg azokhoz az ifjúságnak szánt regényekhez támad kedvem, amelyekről az előbb már beszéltem. De kifejezetten szeretem a krimiket, a megborzongató regényeket is – Stephen King az egyik kedvencem –, és még hosszasan sorolhatnám, mi mindent.
Mivel könyvtáros volt, tudott tenni azért, hogy a kortársai előbb a könyvek barátaivá, majd vérbeli olvasókká váljanak…
Igen, ezen dolgoztunk. Azért is indokolt e kérdés felvetése, mert volt munkahelyem novemberben indította útjára – immár hatodik alkalommal – „A Nagy Könyves Beavatás” elnevezésű játékot, amely március 27-ig tart, s amelynek jelenleg is az egyik szervezője vagyok. A játékban 2-5 tagú, 14-19 éves fiatalokból álló csapatok vesznek részt. Ők egy olvasmánylistából választhatják ki azon történeteket, amelyekhez könyvajánlót írnak, de emellett időről időre különböző kreatív feladatokat is készíteniük kell. Azt, hogy mennyire vonzó mindez, nagyon jól mutatja, hogy csupán Egerből 23 csapat nevezett erre a megmérettetésre, ami sokféle nyereményért folyik. E jelentős érdeklődés önmagában is öröm számunkra, ám a legfontosabb, hogy így sokan megbarátkozzanak a könyvek világával, és felfedezzék, hogy az olvasás igazi közösségi élmény is lehet.
SZERZŐ: STANGA ISTVÁN
FOTÓ: VOZÁRY RÓBERT
