Balogh Évát, a Pedagógusok Szakszervezete Heves megyei elnökét kérdeztük
Igazán nincsenek irigylésre méltó helyzetben a hazai közoktatásban dolgozó pedagógusok: az anyagi és erkölcsi megbecsültségüket nem megfelelőnek, a rájuk nehezedő munkaterheket pedig túlzottnak érzik, és akkor még nem is beszéltünk a koronavírus-járvány miatt az állami fenntartású intézmények dolgozói számára kötelezővé tett oltásról, amely az egyébként is meglévő feszültségeket még tovább fokozta. Ilyen körülmények közepette nem nagyon csodálkozhatunk azon, hogy az érdekképviseletek körében nemcsak a figyelmeztető sztrájk, de egy hosszabb időre szóló munkabeszüntetés gondolata is megfogalmazódott. Hogy melyek is a tanárok legfőbb követelései, és hogy mit lehetett tapasztalni oltásfronton? Egyebek mellett erről kérdeztük Balogh Évát, a Pedagógusok Szakszervezetének Heves megyei elnökét.
Néhány nappal e beszélgetésünket megelőzően a szakszervezetük folytatta a korábban megkezdett XXXII. kongresszust. Kérem, röviden foglalja már össze, mi mindenről esett szó ezen az eseményen?
Még mindig nem értünk a történet végére – mondja Balogh Éva –, ugyanis az ügyvezető testület két esztendővel ezelőtti lemondása miatt egy sereg szabályt módosítanunk kell. De foglalkoznunk kellett az ingatlanjaink kezelésével is, merthogy utóbbiak között voltak olyanok, amelyek ki voltak adva más feladatellátó szerveknek, ám miután közülük nem mindenki bizonyult gondos gazdának, így bizonyos helyeket vissza kellett vennünk. Aztán szóba került a PSZ elmúlt időszakban jelentősen megváltozott arculata és tevékenysége is, amelynek betudhatóan igyekszünk közelebb jutni a nem szakszervezeti tag, ugyanakkor az oktatásban dolgozó emberekhez is. Emellett sort kerítettünk különböző személyi döntésekre is, hiszen az országos felügyelő bizottság tagjai közül volt, akit elveszítettünk, illetve olyan is, aki egészségi gondjai miatt nem vállalta tovább e feladatot.
Amikor ez a január közepi beszélgetés megjelenik – valószínűleg február első hetében – az olvasók már tudják majd, valóban megtartották-e a január 31-re meghirdetett figyelmeztető sztrájkjukat. Mi a jelenlegi álláspont?
Ez idő szerint folyik a megszervezése, s már minden megyei vezetőnk megkapta azt az ütemtervet, amelynek megfelelően haladunk. Így egyebek mellett megtörténik a fenntartók tájékoztatása, amely feladat elvégzésére mindenütt megvannak az embereink. E munkabeszüntetés egyik célja egyébként az, hogy a kormányzat az alapbérünket emelje meg, ne pedig a bérpótlékokat, mert utóbbi akármikor elvehető.
A főbb követelések között van, hogy a pedagógus illetményalap vetítési alapja a minimálbér legyen, hogy a pedagógusként foglalkoztatottak neveléssel-oktatással lekötött munkaideje legfeljebb heti 22 óra legyen, aztán, hogy a pedagógiai és gyógypedagógiai asszisztensek a mai heti 40 óra helyett csak heti 35 órán át legyenek beoszthatók, végül, hogy az állami intézményekben elrendelt, a koronavírus elleni kötelező oltásról szóló rendelkezést vonják vissza. Lássuk először, mi újság az anyagiak terén…
Nos, ami az illetményalapnak a minimálbérhez való kötését illeti, a kormányzat azt mondja, jóllehet elfogadják az ezzel összefüggő érvelésünket, ám ekkora bértömeget nem tudnak biztosítani. Ehelyett ígérték a bérpótlék 10 százalékos emelését, illetve azt, hogy 2023-ban – természetesen, amennyiben ők maradnak kormányon – egy jelentősebb fizetésrendezésre kerülhet sor, ami már az alapbérre is kiterjed.
Szintúgy hangsúlyos óhajuk a mostani munkaterhek csökkentése. E téren mit szeretnének elérni, és miért hiszik indokoltnak a változtatást?
Jelenleg az a helyzet a tankerületekben, hogy heti 24-26 óra a nevelésre-oktatásra fordított idő – az óvodák esetében ez 31-32 órára –, ami tényleg sok. Mi legfeljebb 22 órában gondolkodunk. Ráadásul a pedagógusok rosszul élik meg, hogy tág határok között mozog a munkaidejük. S akkor még egyetlen szóval sem említettük a tanórákra való felkészülést vagy a dolgozatok javítását – ami 30 fős osztályok esetében nem csekélység –, és még hosszan sorolhatnám, hogy milyen egyéb elfoglaltságai is vannak az érintetteknek az órák megtartásán kívül. Szóval ezt az igényünket is teljesen jogosnak érzem.
Jó lenne, ha az oltást érintő követelésüket – jelesül a rendelet visszavonását – értelmeznénk, mivel többen ezt úgy értelmezik, hogy lám, lám, a pedagógusok is az oltásellenesek táborát erősítik, holott nem erről van szó…
Nem bizony. A legfőbb gond, hogy ez a rendelkezés különbséget tesz oktatási intézmények között, vagyis nem ugyanaz vonatkozik a szakképzésben tevékenykedőkre, az állami fenntartású, illetőleg az egyházi iskolákban dolgozó tanítókra vagy tanárokra. A tankerületekben például úgy jelent meg ez a történet, hogy az oltatlanoknak 2021. december 15. és 2022. január 3. között van módjuk arra, hogy felvegyék a vakcinát, akik meg átestek a fertőzésen, addig taníthatnak, amíg a védettségi igazolványuk érvényes. Azt, aki ezeknek a feltételeknek nem felel meg – s nincs olyan egészségügyi baja, ami miatt nem oltható –, fizetés nélküli szabadságra kell küldeni. Mi azt szeretnénk elérni, hogy a szabályozás egységes legyen, az ugyanis elfogadhatatlan, hogy míg egy állami iskola oltatlan tanára nem, addig egy egyházié vígan oktathat.
Az egri tévében karácsony előtt azt mondta, az Egri Tankerületben intézményenként átlagosan 2,5 pedagógus nem vette fel az oltást. Bár nyilván e cikk megjelenéséig is változik majd a kép, érdekelne, hogy most, január közepén mi a helyzet?
A jelenlegi adatok szerint az Egri Tankerületben – 35 intézmény 81 feladatellátási helyén – összesen 1335 pedagógus dolgozik, a technikai személyzet száma pedig 306. Úgy tájékoztattak, hogy előbbiek közül azok száma, akiket oltatlanság miatt fizetés nélküli szabadságra kellett küldeni, nem éri el az öt főt. Utóbbi csoport nagy része is be van oltva, ám páran közös megegyezéssel véglegesen távoztak a munkahelyükről, elsősorban az alacsony jövedelműek, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy egy évig pénz nélkül maradjanak. Látható, hogy az érintettek zöme beoltatta magát, és vélhetően ennek köszönhető, hogy a tankerületből eleddig sehonnan sem érkezett olyan jelzés hozzánk, amely szerint gondot okozott az oltatlanok hiányzása.
Nem tudom, Önhöz eljutottak-e ezzel kapcsolatban hírek, de jómagam tudok olyan, az egyház által fenntartott oktatási intézményről, amely simán átvett állami iskolákból oltatlanokat…
Igen, én is hallottam erről. Megjegyzem, ilyesmire egyáltalán nem kerülhetne sor, ha – mint azt az előbbiekben már részletesen kifejtettem – fenntartótól függetlenül valamennyi iskolára ugyanazok a szabályok vonatkoznának.
Ön sok-sok pedagógussal találkozik és beszél, így minden bizonnyal tud valamit arról, hogy azoknak, akik nem voltak hajlandóak felvenni egyetlen oltást sem, milyen érveik vannak?
Úgy vélem, e téren semmiben nem különböznek a társadalom többi részétől, azaz a legkülönfélébb okok állnak a személyes döntések mögött. Azt is mondhatnám, ahány ember, annyiféle indok. Sajnos, az oltásellenesek között olyanok is vannak, akik már a gyerekeiknek sem adatják be a nagyon gyakran életmentőnek tekinthető vakcinákat, amelynek következtében egy-egy, már véglegesen legyőzöttnek hitt fertőző betegség olykor visszatér. Egyébként sok, a koronavírus-fertőzésen korábban már átesett pedagógus azt nem érti, mi értelme beoltatni magát, amikor olyan munkatársai is hiányoznak a Covid miatt, akiket korábban már akár kétszer is beoltottak.
Nézzünk most egy másik, nem kevésbé fontos kérdést… Az oktatási ágazatban működő valamelyik szakszervezet vezetője nyilatkozta nem oly régen, hogy a közeli jövőben mintegy 22 ezer pedagógus megy majd nyugdíjba, a helyükre viszont megközelítőleg sem várható ennyi fiatal tanár és tanító, ami tovább súlyosbíthatja a már amúgy is meglévő pedagógushiányt. Nézete szerint kizárólag anyagi okok miatt nem választják annyian ezt a hivatást, amennyi emberre szükség volna?
Nem kizárólag, ugyanakkor tényleg lehetetlen helyzet, hogy két fiatal pedagógus jövedelme messze nem elég ahhoz, hogy az életnek nekiinduljanak, ha nem valamelyikük szüleinél laknak. A fizetésükből ugyanis gyakorta albérletre sem futja, nemhogy gyermekvállalásra. A másik része a dolognak az, hogy a tanítók, tanárok erkölcsi elismerése, az általuk végzett munka tisztelete, megbecsültsége ugyancsak hiányzik. Egyebek mellett ez az oka, hogy vannak olyan, főként kisebb települések – Heves megyében is –, amelyek iskolájába egyszerűen képtelenség fiatal pedagógust szerződtetni. Amennyiben viszont az utánpótlást nem sikerül megoldani, az idősebbek pedig előbb-utóbb nyugdíjba mennek, az érintett oktatási intézményben lehúzhatják a rolót. Ugyanakkor egy település jövője, népességmegtartó ereje szempontjából kardinális kérdés, van-e saját iskolája. Ha nincsen, úgy minden bizonytalanná válik. Ezt kellene sürgősen átgondolniuk azoknak, akik még tehetnének valamit azért, hogy a helyzet jó irányba változzék.
SZERZŐ: STANGA ISTVÁN
FOTÓ: VOZÁRY RÓBERT
