A nemzetközi nőnap eredetileg a bátor, történelmet alakító erős nők előtt tisztelgés, akik az egyenlő jogokért és lehetőségekért küzdöttek és küzdenek. Valójában ilyenkor a férfiak tiszteletüket fejezik ki az előtt is, ami a nőiség, nőiesség jellemzője: a gyengédség, a szeretet, a gondoskodás, a szépség, a finomság, az empátia előtt.
Izgalmas kort élünk, amikor a nemi szerepek alakulnak, változnak. A huszadik században a nők bizonyították, hogy ők is erősek, önállóak, szívósak, talpraesettek tudnak lenni, és az élet bármely területén helytállnak, maradandót alkotnak. Persze, nem könnyű feladat ez, főképp azoknak, akik a nőiséget, a klasszikus női szerepeket is vállalják, sőt, szeretik is megélni – épp ezért olykor nagy a küzdelem, hogy e kettősség valamelyest egyensúlyban legyen, hiszen arra vágynak, hogy minden szerepben jól teljesítsenek. Keményen tanulnak, dolgoznak, döntést hoznak, felelősséget vállalnak, küzdenek, miközben háztartást vezetnek, el tudnak veszni egy cipőboltban, ezer szállal figyelnek a gyerekre, a családi egyensúlyra, és könnyekig meghatódnak egy romantikus filmen. Erősek és elgyengülők, szépek és megviseltek, kemények és odaadók. Az alábbiakban a Gárdonyi Géza Színház két csodálatos és fiatal színésznőjével, Babócsai Rékával és Misurák Tündével beszélgettünk többek között az egri társulathoz vezető útról, a színpadon megformált változatos női karakterekről, és arról, ki, hogyan éli meg a nőiségét, nőiességét.
Mikor született meg bennetek az a döntés, hogy a színészi pályát választjátok?
Babócsai Réka: Nem igazán voltak kérdőjelek, mindig is színésznő szerettem volna lenni. Nem volt B tervem. Békéscsabán születtem, ott jártam a Csabai Színistúdióba, majd felvételt nyertem a Pesti Magyar Színiakadémiára. Tíz évvel ezelőtt végeztem, két éve pedig diplomát szereztem a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Két évadot töltöttem Békéscsabán, az ottani színházban, 2015-ben szerződtem Egerbe. A társulat az első pillanattól nagyon befogadó volt, őszinte kíváncsisággal fogadtak, és ez erőt adott.
Misurák Tünde: Négyéves koromtól készültem a pályára. Biztos voltam abban, hogy nekem ez az utam. Nyilván, akkor még más elképzeléseim voltam a színészetről, de ahogy jobban megismertem a szakmát, még inkább vonzott. Budapesten végeztem a Vörösmarty Mihály Gimnázium dráma tagozatos osztályában, és már a középiskolában játszottam két társulatban: egyrészt a Karaván Művészeti Alapítvány esélyegyenlőségi színházában, másrészt a Rock és Musical Színházban. Kaposváron szereztem színész diplomát, majd öt zalaegerszegi évad után szerződtem 2014-ben Egerbe. Közben született egy kislányunk, három évet csak neki szenteltem, ezt követően szerencsére sikerült megoldanunk férjemmel – aki mindenben igazi társam -, hogy budapesti életünk mellett Egerben dolgozhassak.
Mely karakter megformálása volt emlékezetes számotokra?
Babócsai Réka: A színészi pálya izgalmát épp a változatosság, és egy karakter megformálásával járó önismereti folyamat adja. Ha szerencsés az ember lánya, a nőiség millió árnyalatát felfedezheti. Így nézve pedig valamiért mindegyik emlékezetes marad, mert minden alkalommal a személyiségem, nőiségem más-más oldalai kapnak reflektorfényt, ami egyébként a civil életemre is kihat. Azon kapom magam, hogy az éppen aktuális nőiségképemhez mindig az a jellemző jegy áll közel, amit az épp játszott szerep ad. Persze ettől nem leszek másik ember, hiszen amit játszom, azt is magamból fogalmazom meg, de az, hogy épp hol van a hangsúly, összefüggésbe hozható az adott próbafolyamattal. Úgy érzem, itt, az egri éveim alatt értem be igazán. Egyre bátrabb lettem, egyre inkább önazonossá váltam. Szerencsére az itt töltött közel hét évem igen változatosra sikerült. Ráadásul nagyon szép, jelentős szerepeket formálhattam meg a kezdetektől fogva, hiszen már a második évadban rám bízták a drámairodalom egyik emblematikus női szerepét, Opheliát. Az Illatszertár Balázs kisasszonyának megformálása pedig talán attól olyan emlékezetes számomra, hogy bár addig ismeretlen, „elhanyagolt” személyiségjegyekkel nem kellett szembesülnöm, de a kialakult énképem legmélyére nyúlt az a szerep.
Misurák Tünde: Sokféle női szerepben kipróbálhattam magam, de közel áll hozzám A kölyök című darabból Mary, az ünnepelt énekesnő szerepe, melyet itt, Egerben játszottam. Mary egy kifejezetten nőies, erős karakter. Viszont emberileg meghatározó volt a szintén Egerben játszott Kulcskeresőkben Erika, a vénkisasszony figurája is, aki egész sivár életében a férfit várja. Mindkettővel tudtam azonosulni. Egy szerep megformálásakor szeretem már korán letenni az alapokat, és már a próbák elején tisztán látni, milyen utat kell végigjárnia a karakteremnek. Ebbe én is beleteszem a magam elképzeléseit, szem előtt tartva a rendező instrukcióit. Ez a szakma lehetőséget ad arra, hogy más nő is lehessek, mint amilyen a valóságban, és számos személyiségtípust megélhessek. Például a civil életben visszahúzódóbb vagyok, de a színpadon, ha a karakter úgy kívánja, egyáltalán nem. Könnyebb bátrabbnak lenni valaki más bőrébe bújva.
Mennyire szeretitek megélni azt, hogy nők vagytok?
Babócsai Réka: Szeretek kísérletezni azzal, mi női vonás, és mi nem az, illetve vegyíteni, árnyalni a szerepeket. Beszélünk ma erős, független, önálló nőkről, és ez a nőkép hordoz magában maszkulinnak vélt vonásokat is, ugyanakkor fontos megélni a jobbára nőknek tulajdonított érzékenységet, finomságot, gyengédséget is. Én kifejezetten izgalmasnak és üdítőnek találom, hogy manapság nem csak archetípusokban gondolkodunk. Engem inspirál, ha valaki büszkén felvállalja a személyiségét, akkor is, ha esetleg egyik vagy másik irányba hangsúlyosabban eltolódik, ezzel bizonyítva, hogy a nőiségnek ezer arca lehet. Csupán a belső egyensúly számít. Miért akarnánk megfelelni egy olyan nőképnek, ami nem egyezik a saját értékrendünkkel? Az én célom az önazonosság. Annál nőiesebb – egy férfi esetében pedig férfiasabb – úgysincs. Nem hiszek abban, hogy a nőiséget csak egy férfi mellett lehet megélni, de abban biztos vagyok, ha van egy „mihez képest”, akkor sokkal megfoghatóbbá, megfogalmazhatóbbá válnak a szerepek. Ennek leosztása pedig azt hiszem, háztartásonként változik. Szeretem megélni a klasszikus értelemben vett nőiességemet is, bár tudatosan nem törekszem arra, hogy ez mindig látványos legyen, vagyis folyton magas sarkú cipőben, csinos ruhában, sminkben járjak. Elsősorban kényelmi ember vagyok, jólesik lazább megjelenéssel nőnek lenni, de igen, néha szükségem van arra, hogy kiöltözzek. Egyébként azt hiszem, rám ebben is az egyensúlyra törekvés jellemző. A sportosabb szettjeimbe szeretek belecsempészni valami nőcis darabot, az elegánsabb összeállításaimat pedig gyakran „hígítom” valami lazább kiegészítővel. És bár nem a ruha teszi az embert, nem vagyunk függetlenek az öltözködésünktől, hiszen képviselünk, közvetítünk vele valamit. Amit pedig a színpadon hatványozottan is megtapasztaltam, hogy a dolog visszafelé is hat. Különböző ruhákban más a tartásunk, a mozgásunk és a gesztusaink is megváltoznak.
Misurák Tünde: A kislányom jut erről eszembe, aki még csak hatéves, de már ízig-vérig nő… A finomsága, a mozdulatai, az érzékenysége, és az, ahogyan viselni tudja magát, az mind-mind visszaadja, hogy a nőiség mennyire belénk van kódolva. Én teljes értékű nőnek tartom magam, főképp így, hogy anya is vagyok. Az empátia és az érzékenység amúgy is erős bennem, hiszen ezekkel dolgozom. A nőkben szerintem a nőiség amúgy is ezerféle lehetőséget takar. Ugyanúgy tudunk erősek lenni és gyengék, dominánsak és visszahúzódók, tudunk működni vezetői vagy alárendelt szerepben, és még számtalan ellentétes pólus van meg bennünk egyszerre… Én szeretek gyenge nő lenni, ha van mellettem egy erős férfi támasz. Becsülöm és tisztelem, ha a férfi igazán családfővé tud válni, én pedig ugyanúgy vállalom a klasszikus női szerepeket, vezetem a háztartást, rendet tartok, főzök, anya vagyok. A hagyományos párkapcsolati és családmodellt kedvelem. Fontos számomra a nőiesség megélése is, néha egyszerűen csak rám szakad az, hogy nőies legyek. Szeretem a finom dolgokat, a szép ruhákat, cipőket, a parfümöket, de hiszek az önkifejezésben, próbálok úgy öltözködni, hogy visszatükrözzem azt, amilyen vagyok.
Mit jelent számotokra a nőnap?
Babócsai Réka: Számomra – mint minden ünnepnél – ilyenkor is az a legfontosabb, hogy minőségi időt töltsünk együtt azzal, akit szeretünk. Persze jólesnek az apró gesztusok is, munkahelyi, baráti köszöntések, ezeknek csak pozitív hozadéka lehet. És lehet, hogy a saját nemem ellen beszélek ezzel, de nekem valahogy a nőnap nem a nőkről szól, hanem arról, hogy melyik férfi mennyire figyelmes.
Misurák Tünde: Kicsi gyerekkorom óta minden nőnapon köszöntött édesapám, számomra ez egy különleges nap volt, ami csak a nőké, amikor ránk szegeződik a figyelem. Az a bizonyos kaleidoszkóp, ami mi, nők vagyunk, egy picit a fény felé emeltetik, és legalább arra a napra úgy érezheti magát minden nő, hogy csillog. Ráadásul imádom a vágott virágot, így nőnapon könnyű nekem örömet okozni.
SZERZŐ: VASS JUDIT
FOTÓ: VOZÁRY RÓBERT
