Takács Tamást, a Markhot Ferenc Oktatókórház élelmezésvezetőjét kérdeztük
Az, hogy egy kórházban az étkeztetés színvonalas legyen, a betegeknek és a dolgozóknak egyformán fontos. Így aztán nem véletlen, hogy az elmúlt esztendők során számtalan olyan cikk született, amely a fekvőbeteg-ellátó intézményekben biztosított kosztot vette nagyító alá, és fogalmazott meg annak kapcsán – tegyük hozzá: néha teljesen jogosan – kritikákat. E tény ismeretében szerencsés dolog, ha az ember arról adhat hírt, hogy van, ahol megpróbálnak e területen is előrelépni. Miként történik az a Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézetben, ahol az élelmezést egy ideje már új szakember, jelesül Takács Tamás irányítja, akit mindennapi feladatairól, a munkájával kapcsolatos elképzeléseiről kérdeztünk.
Annyit tudok Önről, hogy tavaly tavasszal lett a kórház élelmezésvezetője, ám azt nem, hogy azelőtt merre is dolgozott, milyen szakmai tapasztalatokat gyűjtött…
Valóban, 2021 márciusának vége óta töltöm be ezt a posztot – mondja Takács Tamás –, ugyanakkor egyáltalán nem ismeretlen helyre érkeztem, mivel azt követően, hogy befejeztem a tanulmányaimat – megszerezve a dietetikusi diplomát és élelmezésvezetői szakképesítést –, már dolgoztam itt. Ami a gyakorlati tudnivalókat illeti, másfél éven keresztül különböző írországi konyhákon is megfordultam, ami nagyon értékes szakmai tapasztalatokat jelentett.
Mivel a kórház igazi nagyüzem – betegekkel és alkalmazottakkal –, kíváncsi vagyok, hogy egy-egy napon átlagosan hány személy étkezéséről kell gondoskodniuk…
Hogy naponta hány embernek kell főzni, illetve hidegélelmet biztosítani, természetesen rendkívül változó, attól függ, hogy éppen mennyi fekvőbeteget gyógyítanak az intézményben. Úgyhogy az eltérés akár több száz is lehet. Mindenesetre, amennyiben egy átlagszámot kellene meghatároznom, azt mondanám, olyan kilencszáz személy ellátását kell megoldanunk, amelyben már benne vannak a kórházi dolgozók, akik munkanapokon kétféle menüből választhatnak.
Ha már az ételek kerültek szóba… Számomra meglehetősen egyértelműnek tűnik, hogy sokfélét kell főzniük, ugyanis a betegek – az egészségügyi állapotuktól függően – mást és mást ehetnek. Tehát egy gyomor- és bélgondokkal küszködő ápolt más táplálékra szorul, mint a többiek, de ugyanez érvényes például a cukorbetegekre is, és még nagyon-nagyon hosszasan sorolhatnám.
Naponta 38 féle diétának kell megfelelni, és ehhez jön még – ahogy már említettem – a személyzet kétfajta menüje. Természetesen, mivel a diéták között vannak bizonyos átfedések, mindez nem jelent napi 40 féle meleg ételt, de 6-8-at biztosan. Jelentősen segíti a munkánkat, hogy korszerű konyhai gépparkkal rendelkezünk, amit sok egészségügyi intézmény nem mondhat el magáról.
S ezek elkészítését hány ember végzi? Emellett az is érdekel – figyelemmel arra, hogy például a honi vendéglátás is jószerivel állandó munkaerőhiánnyal küzd –, vannak-e létszámgondjaik, vagy stabilnak tekinthető az itteni gárda.
A konyhán dolgozók létszáma 34. A nagyon sok helyen jelentkező munkaerőhiánnyal kapcsolatban meg azt tudom elmondani, hogy amikor tavaly tavasszal átvettem az élelmezésvezetői feladatokat, öt betöltetlen álláshelyünk volt, mára viszont egy minden szempontból megfelelő, összetartó csapatot sikerült kialakítani. Amiben talán az is szerepet játszik, hogy jómagam próbálok valamennyi felmerülő kérdés kapcsán olyan megoldást találni, amely mindenki számára elfogadható, legyen szó a beosztást érintő kérésekről vagy bármiről. Meggyőződésem – s ezt láttam Írországban is –, hogy egy vezetőnek mindenképp csapatban kell gondolkodnia, utóbbi tagjait viszont azzal is lehet és kell motiválni, hogy odafigyelünk rájuk, időt szánunk a gondjaik-bajaik meghallgatására. Éppen ezért azon vagyok, hogy a vezetésem alá tartozókkal mindig beszéljek néhány percet, ha valamit meg akarnak osztani velem, ha valamit szeretnének elmondani nekem.
Az Önnel való beszélgetés előtt megkérdeztem pár kórházi dolgozót, akik egyöntetűen azt mondák, hogy az étkezésben pozitív változások történtek. Mely területen igyekeztek előrelépni?
Mielőtt erre válaszolnék, hadd mondjam el – ezzel ugyanis a legtöbben nincsenek tisztában –, hogy a kórházi közétkeztetés során nincs teljesen szabad kezünk, mivel egy minisztériumi rendelet nagyon szigorúan szabályozza, hogy a közétkeztetésben milyen követelményeknek kell megfelelnünk. Ez nem pusztán azt határozza meg, milyen alapanyagokat, milyen gyakorisággal, stb. lehetséges vagy épp kell alkalmaznunk, de azt is, melyek azok, amiket viszont semmiképp sem használhatunk. Ezen előírások betartását mindenkor szem előtt tartjuk, ellenőrizzük. De e kereteken belül tényleg elég sok dologgal próbálkozunk. Például törekszünk az idénynek megfelelő étrend összeállítására, tudva, hogy nyaranta mindenki szívesebben fogyaszt könnyű ételeket, míg a hidegebb hónapok során sokkal jobban esik – teszem azt – egy töltött káposzta. Emellett rendre tökéletesítjük a receptúráinkat, hiszen szeretnénk a főztünket még ízletesebbé tenni.
Nyilvánvalóan nagyon figyelniük kell a költségekkel kapcsolatos előírások betartására, ami már csak azért sem lehet nagyon egyszerű, mivel az utóbbi hónapokban idehaza igencsak durván megugrottak az árak, így az alapvető élelmiszereké is. Bár lehet, hogy ez Önöket nem – vagy másként – érinti…
A drágulás nálunk – szerencsére – nem ugyanúgy jelentkezik, mint a háztartások esetében, mivel nekünk éves közbeszerzési szerződéseink vannak, így tizenkét hónapon keresztül az abban szereplő árakon kapjuk az árut. Az is fontos, hogy kórházi szinten mi nagy tételben vásárolunk, tehát nem ugyanannyit fizetünk, mintha betérnénk egy boltba.
S van-e visszacsatolásuk arról, hogy az érintettek miként fogadják ezt vagy azt az ételt?
A kórházban dolgozóktól természetesen közvetlenül is hallunk véleményeket, a betegelégedettségi kérdőív pedig pont azt szolgálja, hogy az itt gyógyulók is elmondhassák az észrevételeiket a kezelésük időszakáról, beleértve azokat a pozitív dolgokat vagy épp negatívumokat, amiket az étkezés folyamán tapasztaltak. De egyébként azt tervezem, hogy a koronavírus-járvány lecsengése után elmegyek majd osztályokra, ahol személyesen is meghallgatom, hogyan vélekednek a munkánkról. A célunk az, hogy a jövőben még magasabb színvonalon szolgálhassuk ki mind a betegeket, mind az őket gyógyítókat.
SZERZŐ: STANGA ISTVÁN
FOTÓ: VOZÁRY RÓBERT
