Békési Eszter és Holló Balázs úszók is részt vettek a 19. FINA Világbajnokságon

2017 után ismét Magyarország adott otthont a vizes világbajnokságnak június 18-a és július 3-a között. Az esemény első felében rendezték az úszóversenyeket a Duna Arénában, Budapesten. Ebben az időszakban két egrinek is szurkolhatott a közönség, hiszen Békési Eszter, valamint Holló Balázs az Egri Úszó Klub versenyzői is részt vettek a bajnokságon.

Holló Balázs nyolcadik lett a 400 méteres vegyesúszásban, ahová a délelőtti előfutamból egyéni csúccsal, élete legjobbját csaknem két és fél másodperccel javítva, az ötödik időt úszva jutott be.

Békési Eszter pedig a 16. helyen végzett a 200 méteres mellúszásban. A délelőtti előfutamban idejével éppen csak becsúszott az elődöntőbe, itt azonban rontott az idején, így végül teljesítményével senkit sem tudott megelőzni összesítésben.


71. Bornemissza Gergely Nemzetközi Ökölvívó Emlékverseny

Június elején pofonoktól volt hangos a Kemény Ferenc Sportcsarnok. Természetesen nem igazai verekedésektől, hanem egy ötnapos viadal vette kezdetét. A 71. Bornemissza Gergely Nemzetközi Ökölvívó Emlékversenyt tartották Egerben. Az eseményen 17 nemzet mintegy 300 sportolója lépett szorítóba, vasárnap a rendezvény zárónapján 51 súlycsoportban osztottak érmeket. Az Egri Városi Sportiskola versenyzői egy ezüst- és egy bronzmedált szereztek az utánpótlás emlékversenyen.

 

 


SZERZŐ: TISZLAVICZ LUCA