A város életében kiemelt szerepet betöltő, a közösségek munkájában önzetlenül részt vevő helyi lakosok megbecsülését kitüntetések formájában is elismerik Egerben. A kiemelkedő, példamutató életpályákat, a hivatásukban sikereket elérő szakembereket érmekkel, díjakkal, valamint oklevelekkel méltatja az önkormányzat. Emellett a városi rendezvényeken is köszöntik az egyes kiválóságokat.

Az augusztus 20-ai városi ünnepségen, – az elmúlt évekhez hasonlóan –, számos kitüntetést adtak át azon helyi lakosoknak, akikre méltán lehet büszke Eger.

Díszpolgári cím

Elismerték dr. Estefán Géza munkáját

A városi közgyűlés díszpolgári címet adományozott a nyugalmazott címzetes főjegyző kiemelkedő tevékenysége elismeréseként.
Az egri önkormányzat a díszpolgári cím posztumusz változatát is bevezette.

Pro Agria

Négyen vehették át a díjat

Az egészségügy területén végzett kimagasló tevékenységéért Török Zsuzsanna, Eger 2. sz. felnőtt körzetének szakasszisztense, a szociális gondoskodás területén végzett munkájáért Béres Zoltánné, a Gyermekjóléti és Bölcsődei Igazgatóság Montessori Bölcsődéjének vezetője, illetve Kovácsné Bretus Éva, az Egri Majorette Egyesület vezetője vehetett át a „Pro Agria” szakmai díjat. Emellett a közgyűlés „Pro Agria” Életmű díjat adományozott Agyagási Dezső nyugalmazott vezető főtanácsos részére.

„Hibay Károly emlékgyűrű”

Munkássága elismeréseként dr. Ferencz Márk szakorvos kapta a kitüntetést.

„Eger Kiváló Rendőre”

Tóth Éva címzetes rendőr alezredes vehette át a kitüntetést.

Dobó kardja

Gledura Benjamin nemzetközi sakk nagymesternek a városért végzett magas színvonalú tevékenységéért adományozott kitüntetést a közgyűlés.

„Eger Kiváló Orvosa”

Elismerésben részesült dr. Szoboszlay István osztályvezető főorvos.

„Eger Kiváló Tűzoltója”

Török János címzetes tűzoltó főtörzsőrmester munkáját méltatták.

 

Elismerések és köszönések

Pedagógus Szolgálati Emlékérem

A 2022. augusztusi közgyűlés elején két szakembernek adták át a Pedagógus Szolgálati Emlékérmet, elismerve több évtizedes áldozatos munkájukat. A kitüntetést Nagy Csilla Erzsébet óvoda- és Felföldiné Szabados Ágnes mesterpedagógus vehette át, akik befejezték aktív pályafutásukat.

Idősek köszöntése

A szépkorúak kerek évfordulóit is méltatja a város

Hosszú évek hagyománya, hogy a szűk családi ünneplés mellett a városvezetők is felköszöntik Eger idős lakóit a születésnapjukon.

 

Köszönet a városrészekért tett fáradozásért

Felsőváros Csillaga

Évek óta értékelik a közösségi munkát

A városrészben élő, valamint ott tevékenykedő civilek közül minden évben közönségszavazat segítségével választják ki az elismerésre legérdemesebb jelöltet. Az eredményt idén is a Felsőváros Ünnepén hirdették ki, ahol 2022-ben Réti Erika kapta a díjat.

Lajosváros Csillaga 

Egy helyi szakember kiemelkedő munkáját ismerték el

A felsővárosi elismerő cím után, Sós Tamás, a 3-as sz. választókerület önkormányzati képviselője kezdeményezésére 2022-ben először választották meg a Lajosváros Csillagát. A díjat a körzet ismert és kedvelt háziorvosa, dr. Kalló János vehette át.


SZERZŐ: VERES PETRA
FOTÓ: VOZÁRY RÓBERT, MIHÁLY PÉTER