Félidei értékelés Mirkóczki Ádámmal, Eger város polgármesterével
Mi tagadás, egyáltalán nem voltak könnyű helyzetben a 2019 őszén megválasztott önkormányzatok, hiszen annak az öt esztendőnek a felét, amelyre bizalmat kaptak, jószerivel az egészét meghatározta a világra rászabaduló koronavírus-járvány. Amikor pedig fellélegezhettek volna, kitört az orosz–ukrán háború, ami akár évekig is eltarthat, és amely – elég csak az energiahordozók és az élelmiszerek árára gondolni – nagyon komoly gazdasági következményekkel jár. E körülmények ismeretében különösen kíváncsi voltam, vajon Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere miként látja és értékeli a magunk mögött hagyott, eseménydús két és fél évet, illetve mit vár a ciklusból még hátralévő időszaktól? Beszélgetésünk során erről kérdeztem őt.
Még mielőtt belemennénk a részletekbe, nagyon kíváncsi lennék, összességében milyennek látja a 2019 októberétől máig eltelt időszakot…
Mindenekelőtt az jut eszembe erről a két és fél évről – mondja Mirkóczki Ádám –, hogy nekem csak két-három békés hónap jutott, mivel a választások és az átadás-átvétel után nem sokkal megérkezett a koronavírus-járvány, ami egészen a legutolsó időkig alapvetően meghatározta a mindennapjainkat. Sőt, mivel a veszélyhelyzet most, amikor beszélgetünk, még mindig fennáll – ráadásul az orosz–ukrán háború miatt vélhetően meg is hosszabbítják –, most sem élünk úgymond normális időket. Ezért igen gyakran gondolok arra, mi lett volna, ha… Ha kizárólag a munkára összpontosíthatnánk, ahogyan az Eger korábbi vezetéseinek megadatott. Ugyanakkor örülök neki, hogy a sok nehézség ellenére a város gazdálkodása stabil, a projektek haladnak. Vagyis nemhogy nem szaladtunk bele semmi olyanba, ami hátrányt okozna az egrieknek, de sikerült olyasmiket is megvalósítani, amelyek itteni léptékkel mérve akár történelminek is nevezhetők. Ilyen a jószerivel ingyenes helyi tömegközlekedés, nem különben, hogy a városgondozás gépparkját az első körben egy 100 milliós fejlesztés révén sikerült megújítani – idénre tervezzük a második ütemet –, aztán ott az érsekkerti futókör, ami nagyon-nagyon sokáig nem volt több puszta álomnál, és még sorolhatnám. Igaz, ezek nem milliárdos beruházások, mégis komoly eredmények a város történetének egyik legnehezebb szakaszában. Noha hipotetikus a kérdés, mégis érdemes feltenni, vajon hol tarthatnánk, ha nekünk is nyugodt hétköznapok jutnak.
És volt-e olyan, ami valamely ok folytán nem haladt úgy, ahogy azt szerette volna?
Talán a várost átszelő észak-déli vasútvonalat mondhatnám, amit „egri HÉV-nek” is nevezhetünk, és ami köztudomásúan a szívügyem. Szeretném, ha ez ügyben előrébb tartanánk, ám be kellett látnom, hogy a MÁV és a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. is igen lassan és nehezen mozduló szervezetek, viszont egyszerűen megkerülhetetlenek, ha az említett vasútvonalat a közösségi közlekedés részévé akarjuk tenni. Igen sokat tárgyaltam már velük, az ígéretek megvannak, mégsem jutunk ötről a hatra. Aztán ott van a laktanya kérdése, ami már csak azért is lényeges, mivel az egyik vállalásom volt, hogy az ingatlant városi tulajdonba vesszük. Nem vitás, már látható a fény az alagút végén, mivel az összes szükséges döntés megszületett, ám a pecsétes papír egyelőre nincs a kezünkben. De szerintem már erre sem kell sokáig várni.
A koronavírus-járvány a plusz kiadások, vagy inkább a hiányzó bevételek miatt jelentett nagyobb gondot?
Mindkettő, de elsősorban az utóbbi. Ne felejtsük el, hogy le kellett mondanunk a gépjárműadóról, az idegenforgalmi adóról, s akkor ott volt még a legnagyobb csapás, jelesül, hogy az iparűzési adót a felére, 1 százalékra csökkentette a kormányzat. Arról nem beszélve, hogy egy olyan városban, amely döntően az idegenforgalomból él – Egerben a durván hétezer adóalanyból több mint hatezer számára létkérdés a turizmus alakulása –, a lezárások elképesztő érvágást jelentettek. Ennek „köszönhetően” az iparűzési adó megmaradó része is jóval kevesebb lett, mint a korábbi években. Sokatmondó tény, hogy a város 2020-2021-es adóbevételei nagyjából a 2010-2014-es esztendőket idézték.
Mindezek fényében különösen érdekes, hogy Eger gazdálkodását az imént stabilnak minősítette…
Az mindenképp siker, hogy mind 2020-2021-ben, mind idén egyensúlyi költségvetést készítettünk, miközben sem el nem adósítottuk, sem ki nem árusítottuk a várost. Ugyanakkor az is igaz, hogy egy seregnyi olyan szereplőt, akik annak előtte rendszeresen támogatásban részesültek – gondolok itt az intézményeinkre, cégeinkre, civil szervezetekre, a sport és a kultúra területére –, komoly veszteségek értek, vagyis szinte mindenki megszenvedte a körülményeket. Épp ezért tartom különösen fontosnak, hogy a kötelező feladatainkra mindig tudtunk megfelelő összegeket fordítani, illetve, a projektek sem álltak le. Ettől függetlenül nagyon várom, hogy végre legyen egy olyan évünk, amikor teljes adóbevétel mellett és extra kiadások nélkül tervezhetünk, amiként az elődeink, akiknek sem járvány, sem háború, sem az energiaárak drasztikus ugrása nem nehezítette a dolgát egyetlen évben sem. Számomra mindez egyelőre csak álom.
Nehéz idők ide, nehéz idők oda, minden település életében meghatározók a különféle fejlesztések, beruházások. E tekintetben mit hozott az elmúlt két és fél év?
A két legnagyobb projekt az úgynevezett Modern Városok Programjához kapcsolódik, noha ezeket lényegében megörököltük. Ehhez képest a Kertész utcai parkolóházat az első kapavágástól az utolsóig mi hoztuk tető alá, ami nagy szó, hiszen ezt a közel másfél milliárdos beruházást egy kiszámíthatatlan gazdasági környezetben tudtuk megvalósítani. A várban folyó munkálatok annak dacára is megfelelő ütemben haladnak, hogy ott nem kizárólag Eger a bonyolító, ugyanis a nagy MVP-projekteket a BMSK (Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt.) végzi, az állami bürokrácia pedig nem különösebben könnyíti meg a helyzetet. Szóval a vár dolgában jól állunk, ugyanis az összes projektelem rendelkezik kiviteli engedélyes tervvel, így most a BMSK-ra várunk, hogy mikor folytatja le a közbeszerzési eljárásokat. A Nemzeti Úszó- és Vízilabdaközpont története teljesen más, minthogy csak a parkolóház épült meg, valamint a Bárány-uszoda rekonstrukciója készült el. A többi elképzelést újra kell gondolni, mert abból a pénzből, amit annak idején ezekre szántak, ma már lehetetlen bármit is kihozni. Tehát a Miniszterelnökséggel közösen meg kell majd határozni, hogyan is tovább. A TOP-os projektek zöme kifutott: hátra van még a Sas út kettes üteme, a Külsősor utca, a felnémeti melegedő, s persze, folynak a munkálatok a Kertész utcában. Utóbbi egy másfél milliárdos, úgymond faltól falig tartó beruházás, amelynek során minden megújul. Ez idő tájt igen jó esély van arra, hogy határidőre, decemberre be is fejeződik e nagy léptékű vállalkozás. Vannak még olyan projektek, amiket a legjobb ár-érték aránnyal szeretnénk kivitelezni: ilyen a Kossuth Lajos utca déli oldala, illetve a Lenkey-ház rendbe hozatala. Összességében azt mondhatom, a projektek egyike sem szenvedett és szenved az önkormányzat mulasztására visszavezethető okból csúszást, legyen szó az elkerülő (tehermentesítő) útról vagy az intermodális csomópontról, amelyeknél a ránk váró feladatokat elvégeztük.
Ha a képviselő-testületben uralkodó viszonyokat tekintem, nemhogy békeévről, de még csak békés hónapokról sem igazán beszélhetünk, merthogy a ciklus első fele alapvetően az adok-kapok jegyében telt…
Igen, és a magam részéről talán ezt tartom a legnagyobb kudarcnak. Azért természetesen engem is felelősség terhel, hogy 2019-ben kikből lettek előbb jelöltek, majd képviselők, az mindenesetre tény, hogy sokukban csalódtam. És noha ők valószínűleg ugyanezt gondolják rólam, úgy látom, az a munka, amit csináltam-csinálok, nem más, mint amelynek az elvégzésére az önkormányzati választások előtt közösen vállalkoztunk. És amiből később nem igazán vették ki a részüket, betudhatóan annak, hogy a közgyűlés pártemberek elvtelen alkuinak a martalékává vált. Akik ténykedése még akkor is iszonyúan kártékony, ha a napi működést – szerencsére – nem tudják kisiklatni. Tapasztalataim szerint a Fidesz, az MSZP és a Momentum helyi erőinek teljesen mindegy, hogy az egrieknek milyen káruk származik az együttműködésükből, ha egy-egy döntésükkel a városvezetésnek vagy személyesen nekem tudnak kellemetlenkedni. Ha nekik megéri, hogy e cél érdekében több mint ötvenezer emberrel kiszúrjanak, hát, lelkük rajta… Megjegyzem, ezek már azok a mélységek, amelyek elérését annak idején jószerivel senkiről sem feltételeztem volna.
Ahogy így hallgatom, nem vagyok túl derűlátó a jövőt illetően, pontosabban tartok tőle, hogy erre a kardcsörtetésre kell a második „félidőben” is berendezkednünk. Vagy tévedek?
Szokták volt mondani, hogy a remény hal meg utoljára. Mindenesetre úgy vélem, túlzottan sokáig ez az állapot aligha maradhat fenn. Már csak azért sem, mert szerintem megyei vagy országos szinten valakinek előbb-utóbb bizonyosan feltűnik, hogy Egerben egy Fidesz–MSZP–Momentum szövetség a városban élők ellen dolgozik. Ha azt nézzük, hogy a döntésekkel mindenkinek el kell számolnia, úgy a lelkiismeretem annyiban tiszta, hogy többször léptem vissza kettőt, sőt, hármat is a béke érdekében, de hiába. Persze, azt is tehettem volna, hogy nem állok bele a konfliktusokba, hanem hallgatok, de ha az igazságérzetem mást diktál, nem maradok csendben. Nagyon kíváncsi vagyok, vajon mi történne, ha a választók számon kérnék a képviselőket a mostanáig elvégzett munkájukról, vagy éppen a Fidesz szavazói megkérdeznék a frakciójukat, mi ez a nagy-nagy összeborulás az MSZP-vel, a Momentummal és még ki tudja, kikkel, miközben rendre megakadályoznának ingyenes fesztivált, sporteseményt és más projekteket, és ahol csak lehet, akasztják a hivatal működését. De mindezek tudatában is bízom abban, hogy ennek a nívótlan közéleti-politikai tevékenységnek is vége szakad valamikor, ha másért nem, hát azért, mert mindenki magába száll egy kicsit, átgondolva az eddigi teljesítményét.
Ha már úgy is belekezdtünk annak tárgyalásába, mit hozhat a jövő, érdekelne, van-e okunk az optimizmusra a gazdálkodást és a beruházásokat illetően, hiszen brutális dolgokkal szembesülhetünk különböző okokra – így főleg a szomszédban dúló háborúra – visszavezethetően. Elég csupán a régen látott mértékű inflációra, az élelmiszerek és az energiahordozók árának robbanásszerű növekedésére utalni, amelyek az önkormányzatokat is jócskán érintik, mivel ott a közétkeztetés, a közvilágítás, hogy a közösségi közlekedésről vagy az intézmények fűtéséről ne is szóljak…
Ezek a kérdések mindenképpen kormányzati beavatkozásokat igényelnek. Vegyük csak példának az Ön által előbb említett közétkeztetési területet, ahol a jelenlegi szolgáltató máris egy plusz 40 milliós igénnyel állt elő 2022-re, vagyis februárig visszamenőleges hatállyal. De a vízért, gázért, villanyért is milliárdos nagyságrenddel fizetünk többet, mint akár csak egy esztendővel korábban. Az már most jól látható, hogy az a normatíva, azok az állami támogatások, amelyekkel eddig számoltunk, nem lesznek tarthatók. Ráadásul arról e pillanatban halvány fogalmunk sincs, hogy az orosz–ukrán háború vajon hová fut ki, meddig tart, illetve, a már ismert következményeken túl mi mindennel jár. Például, hogy nem emelkedik-e akár sokkal magasabbra is az olaj és a gáz ára, lévén ezek az élet összes területére nagyon komoly hatással vannak, így többek közt az egriek számára biztosított ingyenes tömegközlekedésre. Azzal, hogy az önkormányzati szektorral valamit kezdeni kell, nézetem szerint a kormányzati szakemberek is tisztában vannak, amiként azzal is, hogy nem lehet csak egy-egy települést privilegizált helyzetbe hozni, mert a történések Magyarország valamennyi polgárát közelről érintik. Persze, mi is tesszük a dolgunkat, még akkor is, ha – de ehhez lassan már hozzászokunk – újra nem vagyunk könnyű helyzetben.
SZERZŐ: STANGA ISTVÁN
FOTÓK: BALOGH TIBOR
