Interjú Dr. Geml József biológussal, az Eszterházy Károly Egyetem kutatójával
Egerből indult, majd hosszú évek után – miközben elvégezte a Gödöllői Agrártudományi Egyetemet, doktorátust szerzett a Pennsylvaniai Egyetemen (aztán még egyet itthon), dolgozott sarkbiológusként Alaszkában, tíz esztendőn keresztül a hollandiai Leiden egyetemének adjunktusaként, megfordult Dél- és Közép-Amerikában, Afrika egyes országaiban, illetve Délkelet-Ázsiában – a hevesi megyeszékhelyre is tért vissza dr. Geml József biológus. A szakember jelenleg az Eszterházy Károly Egyetemen alapított azon kutatócsoportban tevékenykedik, amelynek létrehozását a Magyar Tudományos Akadémia által életre hívott Lendület program tette lehetővé, s ami egyebek mellett a talaj és szőlő mikrobiom közötti viszonyt vizsgálja, illetve, hogy e kapcsolatot miként befolyásolják a környezeti tényezők.
Kezdjük talán azzal, hogy honnan ered a biológia iránti vonzalma?
Nehéz erre felelni – mondja –, de annyi bizonyos, hogy már kicsi korom óta érdekelt az élővilág, főként az állatok, ahogy az a gyermekeknél megszokott. Ehhez persze hozzátartozik, hogy Sirokban nőttem fel, amely települést erdők vesznek körbe, így rengeteg időt töltöttem a természetben. De a családdal is gyakran kirándultunk, és meg kell említenem az általános iskolai biológiatanáromat is, aki – felfigyelve az érdeklődésemre – szintén ösztönözni próbált.
És miért épp a gombák iránt kezdett érdeklődni, elvégre a növényvilág óriási?
A gödöllői egyetemen még botanikai projektekben vettem részt, de mivel nem láttam, hogy később ebből miként tudok megélni, a trópusi mezőgazdaságra szakosodtam. Fordulatot az hozott, amikor a diploma megszerzését követően biológus kutatóként dolgozni kezdtem a demjéni Korona Gombaipari Egyesülés csíraüzemében, ahol az oltóanyagot állítottuk elő. Itt többféle feladatunk volt, én pedig úgy egy évvel az elhelyezkedésem után elkezdtem a doktori programot a Budapesti Corvinus Egyetemen. 2000-ben elnyertem a Fullbright-ösztöndíjat a Pennsylvaniai Egyetemre (USA), ahol a magyar doktori kutatásomhoz szükséges DNS-munkát végezhettem. Az ösztöndíj lejártával pedig egy teljesen más témában (növénykórtan és molekuláris evolúció) is elvégeztem egy doktorit a már említett amerikai egyetemen. A magyar doktorit 2005-ben védtem meg a Corvinuson.
Az országok közül, ahol járt, illetve dolgozott, melyik jelentette a legtöbbet tudományos pályafutása szempontjából?
Úgy érzem, épp akkor voltam minden helyen, amikor arra a szakmai előrehaladásom szempontjából a legnagyobb szükségem volt. De akár úgy is fogalmazhatnék, valamennyi állomás mással járult hozzá ismereteim gyarapodásához. Például Pennsylvaniában váltam ténylegesen kutatóvá, ahol – egyebek mellett – megtanultam, hogy ne pusztán külső szemlélői legyünk a fejlődésnek, hanem tevékeny részesei, mozgatói, aztán, hogy milyen fontos a kritikus gondolkodás, az, hogy csak annyit állíthatunk, amennyire bizonyítékunk van. És hát, ott sajátítottam el a tudományos cikkek megírásának mikéntjét is. Alaszka már egy magasabb szint volt: a természetes élőhelyek gombaközösségeit tanulmányoztuk, méghozzá egy olyan módszerrel azonosítva a talajmintákban lévő gombákat, amit akkoriban az első emberi genomok szekvenálásánál használtak. Hollandiában pedig kutatói támogatást és szabadságot kaptam ahhoz, hogy az érdeklődésem alapján indítsak be projekteket. Ekkor fordultam egyre inkább a trópusi esőerdők elé.
Úgy tudom, a 2019-es visszatérésükben fontos szerepe volt a gyerekeiknek, akik a hazalátogatásaik során egyre jobban érezték magukat itthon. De miért Egert választották, elvégre ilyen kutatói múlttal bárhol kaphatott volna állást?
Mindenképp vidéken és a természethez közel szeretünk volna élni, ugyanis a Hollandiában eltöltött egy évtized során is ez hiányzott a családunknak a legjobban. Aztán a sors is úgy hozta, hogy Sirokban tudtunk venni egy kertes házat. Ráadásul egy olyat, ami mellett közvetlenül ott az erdő, s ami nekem nemcsak mindig is tetszett, de ami a már említett biológiatanáromé volt.
Miután az egyetemmel közös pályázat révén bekapcsolódhattak a Magyar Tudományos Akadémia Lendület programjába, egy olyan kutatócsoportot alapított, amely – többek között – a talaj és a szőlő mikrobiom kapcsolatát vizsgálja. Az itteni eredményeknek lehet gyakorlati hasznuk a szőlőtermesztők számára?
Természetesen ez a hosszú távú cél. Annyit meg kell jegyezni, hogy ma már a mezőgazdaságban is kezd meghonosodni az úgynevezett holobiont szemlélet, ami az orvostudományban néhány éve már megjelent, s ami utóbbi esetében arról szól, hogy az ember egészségi állapotát döntően befolyásolják azon gombák és baktériumok, amelyek a testben találhatók. Ez a növényeknél ugyanígy van. Éppen ezért mi például a tőkerothadásos, illetve az egészséges, tünetmentes szőlők mikrobiomját vetettük össze, szemügyre véve a bennük lévő gombákat. Lényeges megjegyezni, hogy vizsgálataink nemcsak a növényekre terjedtek ki, hanem azokra a talajokra is, amelyekben élnek.
Ám nemcsak kórokozó gombák léteznek, de olyanok is, amik a növény immunrendszerét erősítik…
Így van. Például a talajminták azért is fontosak, mert így a gyökerekkel szimbiózisban élő gombákat is ki lehet mutatni. Sok közülük nagyban segíti a szőlő víz- és tápanyagfelvételét. És ha már itt tartunk, megemlítem, hogy a Nagy-Eged oldalából is vettünk mintákat, ugyanis szeretnénk megnézni, hogy a szárazságstressz miként hat a növények élettani folyamataira, a bennük élő mikrobiális közösségekre.
A kutatásaik mennyire számítanak idehaza, illetve külföldön úttörő munkának?
Ha a hazai terepet nézzük, nem állíthatjuk, hogy egy széles körben alkalmazott módszerről van szó, ugyanakkor külföldön már jó ideje, csaknem két évtizede használják. Hogy mást ne mondjak, amikor Alaszkában tevékenykedtem, a mi csoportunk volt az elsők egyike, ami a talajközösségeket, továbbá a növények gyökérzetét DNS-alapú eljárással vizsgálta.
A pályázat még pár évig lehetővé teszi az itteni munkát. És aztán mi lesz? Idehaza maradnak, avagy újra a nyakukba veszik a világot?
Szeretnénk továbbra is Magyarországon dolgozni. Főként, mivel a hazatérésünknek éppen az volt az egyik legfőbb oka, hogy úgy véltük, húsz év után eljött az ideje, hogy a szülőföldünket segítsük azzal a tudással, tapasztalattal, amire szert tettünk. Arról nem szólva, hogy nagyon jól érezzük magunka újra itthon.
Amikor e beszélgetés időpontját egyeztettük, utalt arra, hogy a fiának most intézik a középiskolai továbbtanulását. Vajon ő, avagy a nagyobbik, lánygyermeke örökölte Öntől a biológia szeretetét?
A fiam esetében még elég korai lenne bármit is kijelenteni, de úgy látom, kettejük közül ő az, akit a természettudományok érdekelnek. Ebben a biológia ugyanúgy benne van, mint a fizika vagy a kémia. A gimnáziumi évek során majd eldől, merre tovább. A lányomnak egyértelműen a nyelvtanulás a nagy erőssége: két nyelven már most is folyékonyan beszél, de van két másik is, amelyen – ahogy mondani szokás – ugyancsak nem lehetne eladni. Erre a tudására szerintem lehet majd építeni.
SZERZŐ: STANGA ISTVÁN
FOTÓ: VOZÁRY RÓBERT
