A jelek szerint az egri intézményben nem kell aggódni az utánpótlás miatt
Miután meglehetősen régen foglalkozom a Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézetben folyó munkával, nagyon jól emlékszem, hogy bizony voltak olyan periódusok, amikor az egyes osztályoknak – s persze, a menedzsmentnek – a kellő számú rezidens hiányával kellett szembenézniük. Szerencsére mindez már a múlté, mivel egy jó ideje sok fiatal orvos választja szakmai képzése helyszínéül a hevesi megyeszékhelyet. Ami nem pusztán azért jó, mert így hosszú távon is biztosítottnak látszik a gyógyító munkát végzők utánpótlása, de azért is, mert azt mutatja, hogy a leendő szakorvosok körében jó híre van az egri egészségügyi intézménynek. Hogy mely tényezőknek köszönhetők e kedvező változások? Többek között erről kérdeztük dr. Ilonczai Pétert, a Belgyógyászati–Infektológiai Centrum vezetőjét, valamint dr. Kovács Andreát, a centrum egyik rezidensét.
Főorvos úr! Mi lehet a magyarázata, hogy a frissen végzett, ifjú orvosok a múltban tapasztaltaknál szívesebben jönnek az egri kórházba szakmai képzésre?
Úgy gondolom, a kiszámítható és kiegyensúlyozott munkavégzés alapvető fontosságú – mondja dr. Ilonczai Péter, aki egyébként a debreceni belgyógyászati klinikát megelőzően maga is volt a Markhot rezidense –, amiként a perspektíva is, tehát, hogy a majdani szakorvosok lássák, milyen lehetőségeik vannak a fejlődésre, milyen szakmai jövő áll előttük. Természetesen kitüntetett szerepe van az anyagi megbecsülésnek is: a közelmúltban országosan végrehajtott béremelés e tekintetben nagyon-nagyon sokat segített, és persze, rendkívül sokat jelentenek az olyan helyi ötletek, kezdeményezések is, mint amilyen például a dr. Ringelhann Béláról elnevezett ösztöndíj, amellyel kórházunk a fiatal orvosokat támogatja a szakvizsgájuk megszerzésében. Mindezeken túl meg kell említenem a klinikai gyakorlat, a klinikai vizsgálat, illetve a klinikai kutatás „triumvirátusát”, amelyet nem pusztán lényegesnek vélek, hanem az egyik legfontosabb megvalósítandó célnak.
Hallhatnánk erről részletesebben?
Nos, a megyei kórházaknak ugyanúgy kell működniük, mint a klinikák gyakorlati képzési helyeinek, amelyek az előbbieknek egyfajta „meghosszabbított karjai”. Ez közelebbről azt jelenti, hogy mind az orvosoknak, mind pedig a feltételeknek olyanoknak kell lenniük, amelyek biztosítják, sőt, garantálják a gyakorlati képzés területén a minőséget. Ami már most a klinikai gyakorlat, vizsgálat, illetve kutatás általam olyannyira hangsúlyozott hármasát illeti… Mindez a gyakorlatban arról szól, hogy az élet nem korlátozódhat „csak” a napi rutin munkavégzésre, valamint a szakmai képzésre, hanem abba bele kell férnie az olyan szellemi „alkotásoknak” is, mint amilyenek a klinikai vizsgálatok (például gyógyszerek kapcsán), illetve klinikai kutatások. Meggyőződésem, hogy amennyiben ezt a hármast, nem különben az előbb említett rendezett viszonyokat és megfelelő bérezést képesek vagyunk biztosítani, úgy nem lehet semmiféle gond az utánpótlással. Az pedig már tényleg csak hab a tortán, hogy Eger gyönyörű, és mint ilyen, szintén meglehetősen komoly vonzerővel bír.
Mivel a koronavírus-járvány hatalmas energiákat követelt meg mindenkitől, kíváncsi vagyok, vajon a rezidensek mennyire vettek részt a betegek ellátásában?
Százszázalékosan. Nem csak teljes értékű munkát végeztek, de az is nyugodtan kijelenthető, hogy a jelenlétük felbecsülhetetlen segítséget jelentett a legvészterhesebb napok során. És noha számukra is roppant megterhelőek voltak ezek a hónapok – fizikailag éppen úgy, mint lelkileg –, úgy hiszem, olyan mennyiségű tapasztalatra tettek szert, amelyet máskor csak esztendők alatt lehet megszerezni.
Dr. Kovács Andreától – aki a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kántorjánosiból való, és lassan négy éve dolgozik a Markhotban – először is azt kérdeztük, miként érzi magát a városban, illetve a kórházban, s hogy annak idején miért éppen Egert választotta a képzése helyszínéül.
A párommal együtt érkeztünk ide, és mindketten nagyon elégedettek vagyunk. Jómagam ugyanezt mondhatom el a kórházról is, ahol a vezetés számára fontos – és ez a megállapítás igaz mind az egész kórházra, mind a belgyógyászatra –, hogy itt egy fiatal és lendületes csapat gyógyítson, amely persze, megfelelő ismeretekkel, komoly szakmai tudással rendelkezik. S hogy miért ide jöttem? Az igazság az, hogy a döntésemet megelőzően több intézményben is jártam, és végül azok a kedvező benyomások szóltak az itteni kórház mellett, amiket az állásinterjú és a belgyógyászati osztályon tett látogatásom során szereztem.
És a képzésükkel mennyire elégedett?
Maximálisan. Mondom mindezt annak ismeretében, amit néhány évfolyamtársamtól hallottam más egészségügyi intézmények gyakorlatáról. Itt tényleg foglalkoznak velünk, odafigyelnek ránk, ami nem kizárólag nekünk szól, hiszen amikor orvostanhallgatók vannak itt, ugyanezt látom. Tudok például egy fiatal, az egyetemet most elvégző orvost, aki ősszel itt kezdi a rezidensi pályafutását, elsősorban azon tapasztalatok miatt, amiket a gyakorlata során a kórházban, főként pedig a belgyógyászaton szerzett.
Hogy élte meg a koronavírus-járvány hónapjait?
Én jószerivel végig, az elmúlt esztendő márciusától részt vettem a Covid-ellátásban. Rettentő nehéz időszak volt ez, számos tragédiával szembesültem, de sikerélményben is bőven akadt részem – hiszen olyanok is felgyógyultak, akikről már-már lemondtunk –, emellett felbecsülhetetlen értékű gyógyítási tapasztalatokat szereztünk.
Na, és a jövőjét hol képzeli el?
Egerben és a kórházban. Ezt már eldöntöttük a párommal.
SZERZŐ: STANGA ISTVÁN
FOTÓ: VOZÁRY RÓBERT
