A Zsilvölgyi család mindennapjai
2022-ben a család lett az év szava a közmédiában, február közepén pedig a házasság hetét ünnepeljük. A család az összetartozás élményét adja; olyan közösség, amely mindig befogad és elfogad, ahová bármikor hazaérkezhetünk, ahol bizalommal megoszthatjuk örömeinket és nehézségeinket. Most egy olyan családot mutatunk be, amelyet a gyerekek így jellemeznek: „nagyon szeretjük egymást, erős bennünk a testvéri közösség, mindig összetartunk, és segítünk egymásnak”. Ők az egri, hatgyermekes Zsilvölgyi család, ahová decemberben érkezett meg a legkisebb családtag.
A pedagógus Eszti és az erdőmérnök Laci otthonában sorra érnek a meglepetések. Rendhagyó a terek kialakítása, nincs feltűnő rendetlenség, barátságos a légkör. A gyerekek nyitottak, természetesen mozognak, mégis fegyelmezettek. És ahogy időt szakítanak erre a beszélgetésre, úgy tudnak elegendő figyelmet szentelni egymásnak, valamint a sok külön programnak: torna, néptánc, foci, tájfutás, furulya, cserkészet. Mindenkinek két-három hobbi is jut a szabadidejére, ezért függesztett ki Eszti a falra egy táblázatot, hogy átlássák a programokat.
„Nagyon aktív család vagyunk – meséli –, ezért kevés időt töltünk egy helyen együtt. Ki kell használni azokat az alkalmakat, amikor akár egyesével is a gyerekekkel lehetünk. Visszük őket edzésre, utána értük megyünk – ezek a kicsi idők nagyon jól kihasználhatók. Amikor hazaérünk, már megy a napi rutin: tanulás, vacsora, fürdés. A futóknak hétvégente, tavasztól őszig sok versenyük van; oda a kisebbeket is elvisszük, így együtt tölthetjük azt az időt is.”
Persze ahhoz, hogy ilyen flottul működjenek a dolgok, muszáj egymáshoz alkalmazkodni, és bizonyos szabályok is szükségesek. Eszti hamar beavat a ’családi szerződés’ alapjaiba.
„Ahol ennyi ember él együtt, ott szükséges a tolerancia, különben egy hét alatt megőrülnénk. Ahogy jöttek a gyerekek szép sorban, ebbe születtek bele. A nagyobbak pedig megtanulták, hogy időnként várni kell. Ha megtapasztalják azt a biztonságot, amit a szabályok adnak, akkor segítségként élik meg, nem korlátként. Ha például mindenki máskor kelne, és más időpontban reggelizne, akkor nagyjából vacsoráig eltarthatna, és szétfolyna a nap. Mindig is fontosnak tartottam, hogy közösen étkezzünk. Aki itthon van, egyszerre üljön le az asztalhoz. A reggeli talán egy picit rugalmasabb, de az ebéd és a vacsora szent és sérthetetlen.”
Érdemes megemlíteni a gyerekek nevét is, hiszen mindannyian szép hangzású, ősmagyar neveket kaptak szüleiktől, amit büszkén viselnek. Zsombi a legidősebb, ő a miskolci jezsuita gimnáziumba jár, a hétköznapokon kollégista. Csege, Regő és Soma általános iskolások, és együtt táncolnak tesóikkal a Csillagszeműek Egri Tagozatában. Lelle nagycsoportos óvodás, mindene a tánc, a torna, és már várja az iskolát. Helka pedig élvezi, ahogy kézről kézre jár a családban, és mindenki rámosolyog.
„Minden gyerek más, nincs két egyforma” – jegyzi meg Laci. „Mindegyikük tud újat mutatni, és új helyzetek elé állítani. Nyitottan fogadtuk őket, és sok szeretetet kapunk tőlük.”
A Zsilvölgyi házaspár tudatosan figyel arra, hogy a testvéreket erős szálakkal fűzzék össze. Erre több módszerük is van. „Már a várandósság alatt elkezdtük megalapozni bennük, mennyire fontos az egymás iránti szeretet” – meséli Eszti. „A gyakorlatban is engedjük, hogy gondoskodjanak a kistestvérükről olyan szinten, ami a képességeiknek megfelel. Így kialakul a kötődés az új kis családtaggal. A másik, amire nagyon figyelünk, hogy ne legyenek veszekedések, verekedések, szájkarate. Van, hogy a nagyok kikérdezik a házit, és elmagyarázzák a leckét. Próbáljuk erősíteni bennük, hogy számíthatnak egymásra.”
„Funkcionális tereink vannak – fűzi hozzá Laci – tanulószoba, játszószoba, gyerekháló, amik nem saját szobák. Ennek sok előnyét érezzük. Persze ha szeretnének, akkor van lehetőségük elvonulni is.”
A gyerekek tényleg szívesen töltenek együtt időt. Nem teher számukra, hogy össze vannak zárva. Legkedvesebb élményeik a közös legózás, a közös társasozás és az óriáspalacsinta-sütés.
Eszti azt mondja, hogy nem nehéz mind a hat gyermek felé kifejezni a szeretetüket, de a figyelem megosztása komolyabb tervezést igényel. Ő lányos anyukaságra készült, de a 4:2 arány ellenére sem érzi, hogy kifejezetten fiús család lennének. Helkának még nincs kialakult napirendje, ezért Laci veszi ki az oroszlánrészt a logisztikából, az ide-oda szállításból. Ők ketten egy csapatként dolgoznak, és az a szerencse, hogy sosem egyszerre fáradnak bele a feladatokba. Valamelyikük mindig felülkerekedik a nehézségeken, és felemeli a társát is. Vajon mi a titkuk, mi ad nekik erőt a mindennapokban?
„Önmagában az, hogy a gyerekek vannak. És hiába jönnek a problémák, a szeretet, amit tőlük kapunk, segít átlendülni” – vallja Laci. „Sokszor rájövök, hogy nem a probléma a fontos, amin tépelődöm, hanem a gyerekeink, akik itt vannak nekünk.”
„Ami még összetart minket, az a hit” – egészíti ki Eszti. „Ha elérjük a határainkat, megtapasztaljuk Isten gondoskodó szeretetét.”
Egy ilyen találkozás után könnyen gondolhatjuk, hogy mindez egy elérhetetlen, idealisztikus állapot. Persze morcosság, probléma itt is adódik, de végül minden elsimul. Eszti szerint az a természetes, hogy a gyerekek igyekeznek alkalmazkodni, és az óvodából, iskolából is pozitív visszajelzések érkeznek. Ahogy ő fogalmazott, miközben kikísért az ajtón, nem az ő dicsőségük mindez, hanem inkább a világ sanyarúsága a sok megoldatlan helyzet a családokban.
SZERZŐ: CSÁK-NAGY KRISZTA
FOTÓ: VOZÁRY RÓBERT
