Látszatvilágban élünk, egy olyan világban, ahol az értékek eltolódtak. A tökéletes Instagram-fotók korában nehezen elfogadható a betegség, az öregedés, a gyengeség. A nyilvánosság előtt tesszük a szépet, úgy viselkedünk, mintha minden rendben volna, s közben talán még magunknak sem merjük bevallani, hogy valami nagy baj van a mélyben. Szorongunk, aggódunk, miközben szenvedünk a bizalom és az intimitás hiányától. Tény, hogy felnőtt életünkre megtanuljuk elrejteni valós érzéseinket, énünket, és álarcainkon keresztül kommunikálunk a külvilággal. Mégis miért van szükségünk arra, hogy valami mást láttassunk magunkból? Létezik saját arcunk, vagy „takargatni” kell magunkat életünk minden pillanatában? Persze az igazság szolgálata és felvállalása egyáltalán nem könnyű. Számolni kell azzal, hogy nem értenek meg. Akár bolondnak is tartanak. A Szentírásban a mérce adott: „Beszédetek legyen igen, igen, nem, nem, ami ezeknél több, a gonosztól van.” A témáról bővebben e havi lapszámunkban olvashatnak.
Hartmanné dr. Somogyi Kinga
főszerkesztő
