Az „Ökoiskola” címig vezető útról Rozmán Évával, az Andrássy igazgatójával
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az agrárminisztérium „Ökoiskola” címmel ismerte el azokat az erőfeszítéseket, amelyeket az Andrássy György Katolikus Közgazdasági Technikum, Gimnázium és Kollégiumban tesznek a környezettudatos gondolkodásra való nevelés és az e szemléletnek megfelelő magatartásformák napi gyakorlattá válásának érdekében. Hogy miért is vélik fontosnak az iskolában a megtisztelő címet, illetve mi mindent tettek annak elnyeréséért? Egyebek mellett ennek próbáltunk utánajárni beszélgetéseink során.
Mint ismert – mondja Rozmán Éva, az intézmény igazgatója –, erre a címre pályázni kell az azt kiíró minisztériumoknál, mégpedig egy olyan anyaggal, ami bemutatja azokat a programjainkat, amelyeket a környezettudatos szemlélet és cselekvés kialakítása végett indítottunk el. Hadd tegyem hozzá, hogy nagyon örültünk ennek a sikernek, hiszen itt egy olyan elismerésről van szó, amelyet mindenképpen szerettünk volna kiérdemelni.
Ha jól tudom, az Andrássyban létezik egy úgynevezett teremtésvédelmi program is, amely szorosan kapcsolódik az imént említett célok eléréséhez. Elárulná, mit is takar mindez?
A teremtésvédelem lényegében a szűkebb-tágabb környezetünk védelme, méghozzá a keresztény látásmód felől megközelítve. Ez valamelyest több, mint amit hagyományosan a „környezetvédelem” kifejezésen értünk, ugyanis beletartozik az Isten teremtette teljes világ – így az ember is –, amelynek védelme és megőrzése a feladatunk. Tehát, amikor a tanulóink foglalkoznak ezekkel a kérdésekkel, gondolkodniuk kell az embertársainkra is, különös tekintettel az elesettekre, a segítségre szorulókra. Úgy vélem, ennek a szemléletnek is komoly szerepe volt abban, hogy méltónak találtak bennünket az „Ökoiskola” címre.
Nagyvonalakban összefoglalná nekünk, mi minden szerepelt a nyertes pályázatukban?
Annyit előrebocsátanék, hogy nem kellett feltalálnunk a spanyolviaszt, hiszen mi csupán olyasmiket csinálunk tervszerűen és következetesen, amelyeknek amúgy is magától értetődőnek kellene lenniük. Természetesen említhetnék most olyan triviális dolgokat, mint a hulladékok szelektív gyűjtése, netán a faültetés, de ezeknél sokkal fontosabbnak tartom, hogy az iskolánkban folyó oktatás egészét átszövi a környezettudatos gondolkodásra nevelés, vagyis valamennyi tárgy tanításakor törekszünk az ennek megfelelő látásmód erősítésére. Mondok egy példát… Ha – tegyük fel – a gyerekek matematikaórán a százalékszámítással foglalkoznak, lehet olyan feladatot adni nekik, ami arról szól, hogy a háztartások által megvásárolt élelmiszerek mekkora hányada végzi a kukában. Ez esetben nyilván eltöprengenek a pazarláson, vagy éppen azon, hogy míg itt kihajítjuk az ennivalót, addig a világ más részein emberek halnak éhen. Aztán említhetném az egyes osztályok közötti versengést is, ami azért folyik, hogy kinek a tantermét minősítik a legtisztábbnak, a legszebben díszítettnek. Itt például lehet olyan célt kitűzni, hogy a dekoráció csupa-csupa újrahasznosítható anyagból készüljön, és így tovább. Emellett az összes osztály vállalta egy-egy növény gondozását, amit azért tartok lényegesnek, mert itt középiskolásokról van szó, azaz nem kisfiúkról és kislányokról, így egy ilyen tevékenység akár kínos is lehetne számukra, ám mégsem érzik annak. De mindezeken túl is ezernyi dolgot felsorolhatnék, kezdve a túráinkon zajló szemétgyűjtéstől egészen addig, amikor egy osztály tervet készít arra, hogy személy szerint ők hogyan csökkenthetnék az ökológiai lábnyomukat.
Miként utalt is rá, itt nem kisiskolásokról van szó, hanem olyan tinédzserekről, akik tapasztaltak már az életük során egyet és mást, s persze, hozzák magukkal az otthon látott mintákat. Hogyan látja, mennyire fogékonyak a környezettudatos életmódra?
Meggyőződésem, hogy rendkívül nagy feladataink vannak e téren, és ez érvényes az egész országra, a társadalmunkra, ugyanis sok helyen – gondoljunk csak a skandináv államokra – messze előttünk járnak. Ettől függetlenül azt is nyugodt szívvel kijelenthetem – és ez nem afféle kincstári optimizmus a részemről –, hogy megéri ebbe energiát fektetni, hiszen látom és tapasztalom a tanulóinknál lezajló változásokat.
Az „Ökoiskola” címet három évig viselhetik. Szándékukban áll annak letelte után újra pályázni?
Természetesen, elvégre, ha már egyszer belevágtunk ebbe a projektbe – amit ráadásul kifejezetten fontosnak, értékesnek vélünk –, kötelességünknek érezzük a folytatást is. Nagyon bízom abban, hogy akkor is sikeresek leszünk.
A legtisztább tanteremtől az „osztályvirágig”
Mivel magam a diákönkormányzat tagjai is vagyok – mondja Török Anna, az Andrássy 11. osztályos diákja –, több környezetvédelmi programban is részt veszek. Nagyon szeretek például abban az ötfős csapatban lenni, amely havonta végigjárja az összes osztálytermet, hogy megállapítsa, melyik a legtisztább, legszebb. A pontozás tétje nem csekély, mivel a legjobbak az év végén kapnak pluszban egy tanítás nélküli napot, amit a szokásos kiránduláshoz is hozzátehetnek. De a diáknapok alkalmából meghirdetett versenyek győzteseit is díjazzuk: például a „legzöldebb” osztályt, tehát, akik szelektíven gyűjtik a hulladékot vagy éppen a legkevesebb műanyagot használják fel. Aztán arra is figyelünk, hogy miként is bánnak azzal az „osztályvirággal”, amelyet egy-egy társaságnak a 9. évfolyamtól egészen a középiskola végeztéig gondoznia, nevelnie kell.
Anna elmesélte, hogy számára nem okoz különösebb nehézséget a környezettudatos viselkedés, ugyanis a családjában is annak megfelelően élnek. Más kérdés – tette hozzá –, hogy a korosztályának tagjai közül sokakat nem túlságosan foglalkoztat a környezetvédelem ügye, valószínűleg azért, mert a szüleik sem tulajdonítanak jelentőséget ennek a kérdésnek. Azok a programok ugyanakkor, amelyek az iskolában folynak, rengeteget segíthetnek a szemléletformálásban.
SZERZŐ: STANGA ISTVÁN
FOTÓ: VOZÁRY RÓBERT
