Augusztus 20-a több szempontból is jeles napunk: nemzeti ünnepünk az államalapítás és az államalapító I. István király emlékére, a katolikus egyház ünnepe fővédőszentje, Szent István király szentté avatásának évfordulóján, illetve ekkor ünnepeljük az új kenyeret is.
A kenyér a legalapvetőbb élelmiszerünk, mely az otthont, a bőséget jelképezi. Mind a Bibliában, mind a néphagyományban többféle szimbólummal bír.
A Bibliában – az Ószövetségtől kezdve – mindig összekapcsolódik Isten éltető erejével, gondviselésével. Az Újszövetségben is találunk csodálatos kenyérszaporítást, mégis a legnagyobb ajándéka a kenyérszínben megjelenő megdicsőült Krisztus. Máshonnan megközelítve: azt a kenyeret, amit mi emberek Istennek felajánlunk, mint munkálkodásaink gyümölcsének kézzel fogható szimbólumát, azt Isten nemcsak elfogadja, hanem visszaajándékozza nekünk.
A kenyér tisztelete még a 20. században is élt, ha leesett egy kis darab, felvették, megcsókolták, mert Isten áldása, Isten teste. A megszegett kenyeret mindig úgy helyezték el az asztalon, hogy szegett végével befelé nézzen, mert ha kifelé néz, úgy vélték szegénység lesz.
A kenyér a család jólétét, termékenységét, bőségét szimbolizálta, kultikus funkciója karácsonykor és halottak napján is megjelent. A karácsonyra sütött cipót csak újévkor szegték meg, és a lábas jószágoknak adtak belőle, hogy egészségesek legyenek. Kenyérsütéskor a falu szegényeire is gondoltak, 1-2 kiscipót sütöttek, amit az öreg, egyedülálló embereknek adtak, hogy istencipóért imádkozzon az elhunytak lelki üdvéért.
SZERZŐ: VASS JUDIT
