Létezik-e férfi-női barátság, s ha igen, miért nem? – teszi fel humorosan a lényeget is rejtő kérdést Karinthy. Talán láttunk már környezetünkben ilyen barátságot, netán magunk is benne vagyunk, mégis sokan kételkednek benne. Úgy gondolják, bizonyos szempontból vékony kötélen táncol az ilyen kapcsolat. Akik hisznek benne, azok egy valamiben egyetértenek: működhet, józan fejjel, és határok betartásával. És ha tényleg működik, a barátsággal járó előnyök mellett van egy nagyon fontos hozadéka: segíthet megérteni a másik nemet.

„A barátság férfi és nő között azoknak a házassága, akik nem hálhatnak egymással” – írja Jules Renard francia író, mélyen érintve e kapcsolat lényegét. A vegyes barátság ugyanis szintén lelki kötelék, kölcsönös vonzalom és bizalom, csak szexualitás nélkül. És épp itt kezdődnek a gondok… Képesek vagyunk ellenállni az egyébként természetes, ösztönökből fakadó kísértésnek?

Dr. Hídvégi Márta pszichológus szerint tiszta, lelki vonzalmon alapuló férfi-női barátság nem létezik, mert ösztönösen, génjeinkben van az, hogy a nő férfit, a férfi pedig nőt keres egy társas kapcsolatban. Az evolúciós pszichológusok, a szociobiológusok szerint e mögött a kapcsolatok mögött ott bujkál a szexuális vonzódás, akár a nőben, akár a férfiban, de a barátság megmentése érdekében ezt a vonzódást elfojtják magukban, ezért az ilyen kapcsolatok nem működnek hosszú távon. Ha kiderül, hogy az egyik fél többet remél, a nyílt megbeszélés sokkal több előnyt hoz számunkra, hiszen a titkolózás feszültséget szül. Ha igazán értékes a kapcsolat, akkor ennek a felismerésnek az őszinte megbeszélése nem árthat annyira, hogy meg is szűnjön a barátság. Sérül, de újra lehet építeni, és – bár az igazság felvállalása mély sebeket ejthet a kapcsolaton – idővel, ha a szexuális vonzalom végképp eltűnik, működhet a barátság. De csakis akkor.

A házasságra is veszélyes lehet egy ilyen baráti viszony, mert az illető akarva-akaratlanul összehasonlítja ellenkező nemű barátját a párjával, és nem biztos, hogy a párját találja vonzóbbnak. Ugyanakkor nagy veszély az is, hogy a házastárs féltékeny lesz egy ilyen kapcsolatra, hiszen a társadalom, a környezet is mindig többet képzel bele egy vegyes barátságba. Válás után is vigyázni kell arra, milyen kapcsolatot tartunk fent, mert az, akinek nincs új kapcsolata, egy, a volt házastárssal barátságként fenntartott viszonytól még vár valamit, még reménykedik. Viszont, ha mindketten boldog kapcsolatra találnak, akkor fent lehet tartani olyan kapcsolatot, amely nem is inkább baráti, hanem érdekkapcsolattá alakul, de a szó jó értelmében: sokszor a gyerekek érdekében működik jól.

Fontos kérdés egyébként: mire is való a barátság? Egy férfi azért barátkozik egy másik férfival, mert arra van szüksége, hogy együtt legyenek, közös tevékenységet végezzenek. A mélyebb érzelmi töltöttségű beszélgetéseket többnyire inkább a párjukkal, a családtagjaikkal élik meg – vagy éppen egy női baráttal. A nők pedig nem arról beszélgetnek egymással például egy élmény kapcsán, hogy mit éltek át, hanem arról, hogyan. Érzelmi töltettel gazdagítják a beszélgetéseket, élménybeszámolókat,  ugyanakkor sokszor épp a racionalitás hiányát pótolják egy férfi baráttal, és támaszt is kereshetnek benne. A vegyes barátságokban tehát mindkét nem azokat a jellemzőket keresi, melyek a másik nemre érvényesek, csak szexualitás nélkül. Jó esetben – véli a szakember.

Anna 22 éves, egri egyetemista, párkapcsolatban él. Elárulta: több fiúbarátja van, mint lány, de hozzátette, valahogy ezt mindkét nem kételkedéssel fogadja. A lányok mintha kicsit irigykednének egy ilyen kapcsolatra, a fiúk pedig nehezen hiszik el, hogy megvannak a határok. Úgy érzi, a fiúbarátok őszintébben viselkednek vele, a lányok inkább hajlamosak arra, hogy azt mondják, amit Anna hallani szeretne. Hogy mi a titka annak, hogy egy vegyes barátság jól működjön, Anna szerint egyszerű a válasz: tisztázni kell a viszonyokat, és meg kell tartani a határokat. Kerülni kell az érintéseket, és a beszélgetések sem mindennaposak, viszont annál mélyebbek. Ha érezni, hogy a másik fél többet akar, mert ilyenre is volt példa, akkor ezt őszintén meg kell beszélni, és túl kell lendülni rajta, éretten kell folytatni. Az ilyen átalakuláson keresztül ment barátsága most a legmélyebb az összes között.

Szonja 33 éves, friss házas. Hisz a férfi-női barátságban, bár tény, ilyen barátsága nincs. Elképzelhetőnek tartja, de csak akkor, ha semmilyen szexuális vonzalom nincs közöttük. Férfi kollégáival kialakított kapcsolatai nagyon erősek, sok mindent meg tudnak beszélni egymással, akár magánéleti problémákat is, de ezek a kapcsolatok mégsem adják vissza a barátságnak azt a jellegét, hogy szükségét érezné az együttlétüknek, felhívnák egymást, vagy munkahelyen kívül beszélgetnének. A munkakapcsolatban kialakult együttléti beszélgetéseknek viszont volt olyan hozadéka, hogy férfiként más szemmel nézték az ő párkapcsolati problémáit, és ez olykor többet segített, mint a női barátoktól kapott tanácsok.

Richárd 45 éves, nős, feleségével kiegyensúlyozott házasságban él. Hisz a férfi-női barátságban, két női barátja is van. Hangsúlyozta: egyáltalán nem alakult ki köztük a kémia, teljesen őszinte baráti kapcsolatokról van szó. Nem tudja kizárni, hogy ne lássa meg bennük a nőt, de nem érez irántuk testi vonzalmat, és tudatosan betartja a határokat. Ha mégis úgy alakulna az élete, hogy független lenne, akkor sem közeledne férfiként ezekhez a barátaihoz, mert fél, hogy elveszítené ezeket az értékes kapcsolatokat. Arra a kérdésre, hogyan reagál a felesége arra, hogy más nőkhöz ilyen erős lelki kötődés fűzi, azt válaszolta: nem beszél róluk, az ezekkel a barátokkal – úgymint a férfi barátjával – megosztott élményeket, titkokat nem mondja el a feleségének. Azt tudja a párja, hogy barátként tekint erre a két nőre, de azt nem tudja, hogy ennyire mély ez a kötődés. Richárd kiemelte: a férfiak barátságától abban tér el a nőkkel való barátsága, hogy sokkal bensőségesebbek, érzelemdúsabbak ezek a kapcsolatok, lelkileg többet kap ezektől az együttlétektől.

Tamás 54 éves, elvált, és nem igazán hisz a férfi-női barátságban. Szerinte ez csak úgy működhet, ha a szexuális vonzódás abszolút nem jelenik meg egy kapcsolatban, ami nagyon nehéz egy egymáshoz egyébként vonzódó férfi is nő között, hisz a barátság is egyfajta vonzalmon alapul.  A szexuális vonzalmat megpróbálhatják elfojtani, de ez sokáig nem működhet. Fiatalabb korában volt egy olyan barátinak gondolt kapcsolata, amely részéről csupán lelki vonzalom volt, de egy idő elteltével a nő kimutatta, hogy többet is szeretne. Ezzel meg is szűnt a barátságuk, mert Tamás visszautasítását a nő sérelemként élte meg. Hozzátette: egy éve vált el, és úgy érzi, a volt feleségével tudna baráti kapcsolatot ápolni, nemcsak a közös gyerekek miatt, hanem az elmúlt évek alatt kialakult szoros kötődés kapcsán is. Viszont ez csak akkor képzelhető el, ha majd mindketten boldog párkapcsolatban élnek mással, mert addig a volt párja részéről felmerülhet az igény arra, hogy esetleg többet akar.

A válaszokból úgy tűnik, szeretnénk hinni a férfi-nő barátságban, vágyunk rá. De hiába több ma már körülöttünk a feminin férfi és a maszkulin nő, hiába vagyunk nyitottabbak a sokszínű, különleges kapcsolatokra, a vegyes barátságok létjogosultsága még mindig megkérdőjelezhető. Ha mégis kialakul egy ilyen kapcsolat, az elején tisztáznunk kell önmagunkban, mit is akarunk ettől a barátságtól, és tudatosan, éretten tartanunk kell a határokat. Egy értékes, mély vegyes barátság különlegessé, és ugyanolyan fontossá válhat, mint az azonos neműekkel fenttartott barátság, melybe jó belekapaszkodni, melyet óvni és gondozni is érdemes.


SZERZŐ: VASS JUDIT