Beszélgetés Éry-Kovács Andrással, a Harlekin Bábszínház igazgatójával
Jóllehet az életünk megszokott folyását fenekestül felfordító koronavírus-járvány szinte mindnyájunk sorsára hatással volt, nehezen vitatható, hogy az egyik legsúlyosabb csapást a művészvilág szenvedte el, ugyanis az elmúlt esztendő tavaszától máig tartó időszakban könnyű- és komolyzenei események, színházi előadások sokasága maradt el. Hogy miként is érzik magukat ebben az idestova egy éve tartó bizonytalanságban a Harlekin Bábszínház tagjai? Többek közt erre is kíváncsiak voltunk az Éry-Kovács András igazgatóval folytatott beszélgetésünk során.
Tudott, hogy a színházakat is rettenetes helyzetbe hozta a járvány, pontosabban az annak nyomán elrendelt intézkedések, mégis érdekelne, hogy az Ön által vezetett társulat hogy élte-éli meg ezeket a történéseket?
Nehezen – mondja Éry-Kovács András –, hiszen egy, elsősorban gyerekeknek játszó bábszínház üres nézőtere igencsak szomorú látvány, különösen, hogy az ember jelen körülmények között semmit sem tud ez ellen tenni. Az a tény, hogy nem látogathatnak el hozzánk a gyerekek, hogy – hasonlóan egyéb kulturális intézményekhez – két alkalommal is be kellett zárnunk, illetve, hogy mi közvetlen közelről is megtapasztaltuk, mit jelent a koronavírus okozta betegség és az azt kísérő karantén, eléggé megviselt mindnyájunkat. Ennek ellenére nem álltunk meg, dolgoztunk és dolgozunk, remélve, hogy hamarosan újra találkozhatunk a közönségünkkel.
Ha már a munkánál tartunk… Készítsünk egy kis leltárt arra vonatkozóan, hogy tavaly tavasszal és ősszel mely darabokat tudták színpadra állítani, melyek azok, amelyekkel elkészültek, de még nem – avagy csak kevésszer – játszhatták őket, valamint, hogy milyen módon próbálták-próbálják tartani a nézőikkel a kapcsolatot e nem átlagos hónapokban.
Kezdeném onnan, hogy az elmúlt évad utolsó bemutatója az Othello beavató színházi előadás volt március 10-én, amit magam rendeztem. Másnap még játszottuk az #Aranyvirágcserép című darabot, ám ezután bezárták a színházakat. Ettől függetlenül még ugyanebben a hónapban elkezdtük próbálni a Békavári uraság és barátai című előadást, aminek áprilisban lett volna a premierje. Erre persze, nem kerülhetett sor, noha mi elkészültünk vele, sőt, június végén tartottunk is egy házi főpróbát. A tavaszi időszak történéseihez tartozik, hogy Harlekin Hétfők címmel útjára indítottunk egy online sorozatot a Facebook-oldalunkon és a YouTube-csatornánkon, amelynek programjában szerepeltek úgynevezett Mesekönyvszínházi előadások, Harlekin Kórus-produkciók és versfeldolgozások. Utóbbival színészeink csatlakoztak a Mottó (Művészek az Otthoni Oktatásért) elnevezésű országos kezdeményezéshez.
Akkor még lehetett bízni abban, hogy talán majd ősszel, de a remények gyorsan szertefoszlottak…
Augusztus végén kezdtük el újra a munkát, s szeptember 20-án sikerült bemutatnunk a Körös-körül című darabot, természetesen már szabadtéren. Ezután szünet jött, mivel a Covid-19-betegség minket is elért, így tíz napra kénytelenek voltunk bezárni. A nyitást követően minden szombaton és vasárnaponként is játszottunk, elsősorban arra törekedve, hogy pótoljuk az elmaradt bérletes előadásokat. Októberben sor került a Békavári uraság és barátai hivatalos bemutatójára, sőt, a Moll tündér álma premierjére is október végén. Ám november elején már csupán erősen megkurtított ház előtt játszhattunk (minden harmadik helyen ülhetett néző), november 11-től pedig ismét be kellett zárni a kapuinkat. A próbáink persze azóta is zajlanak, amiként online előadásokkal is jelentkezünk: utóbbiak között láthatták már az érdeklődők a Motyó király birodalma és az Egy jeles nap című darabokat.
Tudom, hogy bizonyos online színházi közvetítésekről nincs igazán jó véleménnyel. Miért?
Nézze, a színház egy élő intézmény, amely – mint az előadó-művészet többi ága – akkor virul, akkor képes teljes egészében megmutatni magát, ha valaki nézi-hallgatja. Vagyis közönség nélkül ez a műfaj nem létezik. Más kérdés, hogy azoknak a közvetítéseknek lehet és van is létjogosultságuk, amelyeket közönség előtt rögzítettek, majd online felületen is elérhetővé tettek – a weboldalunkon is van erre mód –, de ezek minősége is igen erősen függ attól, hogy a felvétel idején az adott előadásnak milyen hangulata volt. Mondok egy jó példát… A Motyó király birodalma című előadást egyetlen kamerával vettük fel, pontosan úgy, ahogy egy néző figyeli a darabot. Ilyenformán sok-sok dolgot láttathattunk, köztük a színészek apró rezdüléseit és a nézőtéri reakciókat is, legyen szó tapsról vagy nevetésről. Így van értelme a dolognak, ellentétben azzal, ha egy olyan előadásról van szó, amikor a színművészek az üres nézőtérnek játszanak. Láttam ilyet, riasztó volt. Főként, hogy még meg is hajoltak a nem létező publikumnak.
Térjünk ki pár szóban a Mesekönyvszínházra, amely szerintem sikertörténet! Hasonlóan látja?
Igen, hiszen itt egy élőszavas mesemondásról van szó, amit közben különböző képekkel színesítünk. A mesélés és a mozgóképes látványvilág nagyszerűen kiegészítik, erősítik, gazdagítják egymást. Nem véletlen, hogy ezek a meséink az online platformokon igen hamar népszerűvé váltak, szép sikereket hoztak.
Az, hogy mit is hoz 2021 tavasza, megjósolhatatlan, ám arra jó esély van, hogy az új évad kezdetére az élet visszatér a normál medrébe. Úgy vélem, lesz dolguk bőven…
Ezernyi, hiszen három olyan bemutatónk is lett volna, amiket át kellett ütemeznünk őszre, ráadásul az sem látható, mi lesz a sorsa a Boribon és Annipanni című darabnak, amelynek a premierje április elején lenne. És akkor még nem szóltam a tengernyi elmaradt előadás pótlásáról. De tervezünk újabb tavaszi bemutatókat is: ott van például a felnőtteknek szóló Casanova, valamint az a projekt, amit egy pályázat megnyerése tesz lehetővé, s amelynek során fiatalok számára készül egy izgalmas, különféle zenei műfajokat felsorakoztató est. Úgyhogy – hál’ istennek – nincs időnk unatkozni.
SZERZŐ: STANGA ISTVÁN
FOTÓ: GÁL GÁBOR
