„Aki szeretni tud, az rátalálhat a boldogsághoz vezető útra”
Böjte Csaba ferences szerzetes az ökumenikus imahét egyik estéjén Egerbe látogatott, a fertálymesterek meghívására. A Szent Bernát templom megtelt hívekkel, akik Csaba testvér szeretetre és megbocsátásra ösztönző szavaival töltekeztek. Az erdélyi Dévai Szent Ferenc Alapítvány megálmodója és hatezer gyermek nevelője prédikációjában hangsúlyozta, hogy aki szeretni tud, rátalálhat a boldogsághoz vezető útra. A szentmise után Csaba testvérrel a gyermekekről, a konfliktusok megoldásáról és az örömről beszéltünk.
Emlékszik az első fiatalra, akit felkarolt?
Természetesen emlékszem rá, meghatározó élmény volt számomra. Zolinak hívták, egy egyszerű pásztornak volt a fia. A négy testvér árván maradt, elveszítették a szüleiket. Nagy öröm volt számomra, amikor nemrég felhívott és elmesélte, hogyan alakult az élete. A Babes-Bolyai Tudományegyetemen tanult, meglett a közgazdász diplomája. Meg is nősült, de végül mégsem közgazdász lett, hanem kamionsofőr.
Végig szokta kísérni azoknak a fiataloknak a sorsát, akik az otthonaikból kikerülnek?
Nagy család vagyunk, ahol sok a pletyka. A közösségi média is sokat segít abban, hogy terjedjenek a hírek. Gyakran szervezünk találkozót, de sajnos néhány esetben az is előfordult, hogy betegség vagy baleset miatt egy-egy gyermekünket elveszítettük. Ilyen nagy családban mindenre van példa és ellenpélda is.
A szentbeszédben említette, hogy az egyik nevelt kislánya egyszer azt kérdezte, hogy szép-e. Az ilyen kérdésekre milyen választ szokott adni? Mit gondol a szépségről?
Erről egy történet jut az eszembe. Van egy olyan lányunk, aki elég hiúcska, és egyszer azt mondtam neki, hogy aki jól tanul, az megszépül. Jópofa volt, mert ezt elraktározta, és amikor az osztályban jól felelt, megkérdezte a tanító nénitől: „most szép vagyok?”. A tanító néni nem erőst értette. De én tényleg úgy gondolom, hogy a tudás, a tanulás, a műveltség, a kultúra nemcsak a lelket, hanem magát az embert is megszépíti, megnyugtatja, kibontakoztatja. Hiszem, hogy a test, a lélek és a szellem együtt jár, együtt szárnyal, együtt bontakozik ki.
Megosztaná velünk egy kedves élményét, amire szívesen emlékszik vissza?
Rengeteg történetem van. A minap esett meg, hogy az egyik lány nagyon duzzogott a nevelőjére. Megmondom őszintén, hogy végtelenül sajnáltam a lányt, mert nem volt hová mennie. De hát egy kamasznál mindig vannak problémák. Odamentem hozzá, adtam neki egy puszit, és elmondtam a lehetőségeit. Itt a telefonom, ha valaki érted jön, én szívesen elengedlek vele. A másik lehetőség, hogy menj, és kérj bocsánatot a nevelődtől. De ő csak duzzogott tovább, hogy azért sem kér bocsánatot. Kellett legalább egy fél nap ahhoz, hogy túllépjen a haragján. Nem olyan egyszerű megoldani ezeket a nehézségeket, Jézus is három nap után támadt fel. De olyan jó volt látni, hogy amikor jöttem el az intézetből, a lány és a nevelője együtt voltak, mosolyogtak. Kérdeztem is tőlük: „Na, nem jobb így, hogy szeretitek egymást?”. Mire örömmel válaszolták, hogy igen. Szent Ferenc olyan szépen mondta, hogy „Uram, tégy engem a Te békéd eszközévé.” Vagyis békét vigyünk oda, ahol békétlenség vagy harag van. Úgy gondolom, hogy az ökumenikus imahét során ez mindannyiunk feladata.
Rengeteg elismeréssel rendelkezik. Van ezek között olyan, amely különösen is kedves az Ön számára?
Amikor a gyerekek adnak nekem egy puszit, az a legjobb díj, mert megmarad az örök életre. Én csak egy ajtót tudok nyitni egy gyerek vagy egy felnőtt előtt. Jézus Krisztus is csak ennyit tud csinálni. Mindenkinek a saját munkája, bátorsága, ereje kell ahhoz, hogy kilépjen, haladjon, növekedjen és kibontakozzon. Jézus vigasztalónak nevezte magát. Minekünk is ez a dolgunk, hogy egymást vigasztaljuk, lelkesítsük, drukkoljunk egymásnak.
Mit üzen Csaba testvér az Egri Magazin olvasóinak?
Most egy nagyon szép időszak, farsang van. Legyünk jókedvűek, mondjunk vicceket egymásnak, táncoltassa meg mindenki a maga feleségét vagy párját! Próbáljuk meg ezt az örömteli időszakot Isten gyermekeinek örömében, jókedvében megélni!
SZERZŐ: SZILÁGYI ANITA
FOTÓ: VOZÁRY RÓBERT
