„A szeretet hosszútűrő, kegyes; a szeretet nem irígykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem cselekszik éktelenül, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a gonoszt, Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal.”
Pál apostol első levele a korinthusiakhoz 13,4-6)
Pétery (Petró) József 1890. június 21-én született Miskolcon. Édesapja id. Petró József, a város neves ügyvédje, édesanyja Leszich Ida volt. Testvére, Petró Kálmán ügyvéd, országgyűlési képviselő, aki elévülhetetlen érdemeket szerzett az ún. Egri Norma (szegénygondozás) kidolgozásában. A család a 20. század elején Egerbe költözött, mivel a családfő a főkáptalan és a Papnevelő Intézet jogtanácsosi teendőit is ellátta. József fiuk gimnáziumi tanulmányait a ciszterci rend egri főgimnáziumában végezte, az utolsó két osztályt már kispapként. Főpásztora, Samassa József jeles érettségi bizonyítványával az innsbrucki jezsuita egyetemre küldte. 1912. december 29-én szentelték áldozópappá az elnyerhető legnagyobb korkedvezmény megadásával, azaz pápai felmentéssel. A hittudományi doktorátus megszerzése után 1914-ben Egerben kinevezték a Hittudományi Főiskola tanárának, s egyben a szeminárium tanulmányi felügyelője is lett.
Pétery prefektus hétéves tanári munkája s tizennyolc évi spirituális szolgálata alatt filozófiát, egyháztörténetet, újszövetségi szentírástudományt, majd legtovább dogmatikát tanított. Egykori tanítványai különösen a lelkipásztori szempontok hangsúlyozását tekintették tanári működésében a legjelentősebbnek. A tanítás mellett állandó munkatársa volt a korabeli katolikus folyóiratoknak (Egri Egyházmegyei Közlöny, Egri Katolikus Tudósító, Theológia, Magyar Kultúra, Katolikus Szemle). Egerben több kötete, cikke látott napvilágot, amelyek gondolatai mind paptársaira, mind híveire nagy hatással voltak. Önálló kötetei: A theológiai oktatás reformja (Eger, 1924); Pázmány Péter prédikációi 1–3. kötet (Eger, 1931–1933); Eucharisztikus gyermeknevelés (Eger, 1937); Papnövendékeink szociográfiája (Eger, 1937). Könyvei és tanulmányai megjelenését gondos anyaggyűjtés előzte meg. Az eredményes munka csakhamar meghozta számára az elismerést. Már fiatalon megkapta a pápai kamarási címet. 1938-ban tiszteletbeli, egy év múlva pedig tényleges kanonok lett.
1939-ben új szakasz kezdődött az életében. Szmrecsányi Lajos érsek megbízta Eger főplébánosi teendőivel. Ezt a feladatot mindössze három évig látta el, de a rövid idő alatt a város hitéletét szinte újjávarázsolta. A székesegyházban felújítatta és újraaranyoztatta a sekrestye felszerelését, s majdnem teljesen kicserélte a papi ruhatárat. A helybeli temetőkben elindította a ravatalozók építését, az addig sáros sírkerti utakat aszfaltoztatta. Bevonta a hívek lelki gondozásába a fertálymesteri testületet, a társadalmi egyesületeket, a külvárosi római katolikus olvasóköröket. Elkezdte az addig óriási, a település római katolikus híveinek egészét átfogó főplébánia öt részre való bontását a külvárosban élők lelki gondozásának jobbításáért. A város templomaiban bevezette a májusi litániák és a június havi Jézus szíve ájtatosságok megtartását.
Nagy gondot fordított az Egri Katolikus Tudósító folyóirat terjesztésére, amelynek 1917-től – Tóth Tihamér távozása után – szerkesztője lett. Főplébánossága idején a plébániai események (bérmálás, körmenet, istentisztelet) időpontját és rendjét, illetve a szertartások magyar nyelvű szövegét több ezer példányban kinyomtatta, és a hívek között terjesztette. Magyarországon elsőként indította el a káromkodás elleni mozgalmat, példáját minden egyházmegyében követték. A gyermekek szentáldozását már az első osztályokban bevezette. Elmélyítette az elemi népiskolai hitoktatást, központosította a szívgárdákat. Gondja volt arra is, hogy gyermekjátszótereket létesíttessen.
Pétery Józsefet boldoggá tette lelkipásztori és tudományos munkássága. Szerény emberként nem is gondolt arra, hogy esetleg magasabb papi méltóságba kerülhet, de feljebbvalói másképp döntöttek. XII. Piusz pápa 1942. október 24-én kinevezte a Váci Egyházmegye főpásztorának. A püspökszentelési szertartásra november 8-án került sor Egerben, a főszékesegyházban. Az ünnepélyes beiktatást – Szmrecsányi Lajos érsek hajlott korára tekintettel – Serédi Jusztinián hercegprímás végezte a magyar katolikus hitélet kiválóságainak jelenlétében.
Búcsúbeszédében Pétery püspök többek között ezt mondta: „Méltatlanságom és gyengeségem élénk tudatában, de a Gondviselés segítségében határtalanul bízva kezembe veszem édes hazánk szívében, a nagy magyar Alföldön Krisztus hadseregének irányítását.” Beiktatása után Vácra költözött. Édesanyja diófa hálószobabútorát, néhány imazsámolyt és a templomban is használható harmóniumát magával vitte, amelyek emlékeztették egri szolgálatának évtizedeire.
Vácott 1942. november 12-én tartotta székfoglalóját. Püspöki jelmondata így hangzik: „Isten irgalmát éneklem mindörökké” (Misericordias Domini in aeternum cantabo). Székfoglaló beszédében főpásztori terveiről így szólt: „Meggyőződésem, hogy kedves híveim tőlem, új főpásztoruktól nem azt várják, hogy fényben és pompában éljek, hogy lakomákat és ünnepségeket rendezzek és, hogy általában a vagyon mutogatásának az előnyeivel az embereket elkápráztassam, hanem minden bizonnyal azt várják, hogy együtt sírjak a sírókkal, együtt szenvedjek a szenvedőkkel és minden testi, lelki erőmmel együtt dolgozzak a közjó előmozdításán.”
Nehéz időkben vette át a váci egyházmegye kormányzását, mert már javában dúlt a II. világháború. A világégés után bekövetkező politikai változások pedig nem kedveztek főpapi szolgálatának. Az egyház- és vallásellenes évtizedekben is megmaradt az Úr töretlen hitű szolgájának. Mindszenty József bíboros-hercegprímáshoz hasonlóan, 1948-tól semmi engedményt nem tett az ateizmus alapjára helyezkedő kommunista hatalomnak, ezért neki is üldöztetés lett az osztályrésze.
Az 1950-es évek közepétől haláláig átmeneti megszakításokkal házi őrizetben tartották Hejcén, az egykori püspöki nyaralóban. Az egyetlen reménysugár 1956 volt, amitől az egyház szolgaságának megszűnését remélte. November 3-án felkeresték a Váci Forradalmi Tanács képviselői azzal a megbízatással, hogy visszakísérjék székvárosába. Az érte jött küldöttség elérte Miskolcot, majd kifejezett kérésére szeretett városába, Egerbe is látogatást tett. Petróci Sándor (1918–1998), a püspök egykori titkárának visszaemlékezése szerint: „Egerben a szeminárium énekkara fogadta a váci megyéspüspököt és – a már személyesen alig ismert – kispapjai az otthonába visszatérő atyjukként üdvözölték. Ölelgették a katonákat, mint Miskolcon, itt is a meleg szeretet jegyében igazi magyaros vendéglátásban részesítettek bennünket. A katonaköpenyek zsebeiben most békésen megfért a kézigránát mellett a sütemény is. A sapkákra a nép őszirózsákat tűzött ki.”
Székvárosában Pétery püspököt óriási lelkesedéssel fogadták, az üdvözlő szavakra meghatottan válaszolt. Többek között a következőket mondta: „Hála a Gondviselésnek, hogy a sok hős véráldozata nem volt hiábavaló, hogy Hazánk szent ügye jó útra indult. Köszönetet mondok hálatelt szívvel a város lakosságának, a magyar honvédségnek, hogy nagy áldozatok árán és sok veszély közepette ilyen messziről is hazahoztak engem szeretteim közé. Áldjon meg benneteket a jó Isten és a Boldogságos Szűzanya.”
A forradalom leverése után azonban folytatódtak megpróbáltatásai. Visszavitték Hejcére, ahol haláláig házi őrizetben tartották. 1967. november 25-én hunyt el. Földi maradványait – az Állami Egyházügyi Hivatal akadékoskodása ellenére – a váci székesegyház altemplomában helyezték örök nyugalomra.
Pétery József püspök Egerben elhangzott búcsúbeszédében az alábbi mondatokkal már utalt arra, hogy a későbbiekben tudatosan vállalja a szeretet vértanúságát: „Számolok azzal, hogy hazánkra és a magyar katolikus egyházra a jövőben nehéz idők következnek. Tudom azt is, hogy a veszedelmek elsősorban azokat érintik, és érik, akik az élen állnak, és akiknek a gondjaikra bízott nagy tömegek iránti felelősséget az Isten és az emberek előtt vállalniuk kell”.
Magatartása, az egyházhoz és híveihez való hűsége példaként szolgálhat napjainkban is.
dr. Szecskó Károly
Dr. Szecskó Károly történész, levéltáros 1957-ben főiskolásként került Egerbe, amelynek miliője magával ragadta. Egész életében azon dolgozott, hogy a város múltját, neves embereit megismertesse az itt lakókkal. Szerelmese volt Egernek – Eger pedig nagyra értékelte tudását. 2020. február 27-én eltávozott közülünk, de pótolhatatlan tudását, jegyzeteit felesége, dr. Szecskó Károlyné Emőke segítségével továbbra is megosztja velünk.
SZERZŐ: SZECSKÓ KÁROLY
