Szeptember 11-26. között programok sokasága várja majd az érdeklődőket
Úgy hiszem, önmagában már az nagyon nagy szó, ha egy városi esemény több mint negyedszázados múltra tekint vissza, hát még, ha egy olyan rendezvényről van szó, amelynek a megszervezését az indulástól kezdve civilek vállalták magukra. Nos, az idén már huszonhatodik alkalommal sorra kerülő Eger Ünnepe éppen ilyen. Hogy milyen céllal is született az 1990-es évek közepén e programsorozat, mely tényezőknek köszönhetően sikerült ilyen hosszú időn át életben tartani, s hogy mi minden várja az érdeklődőket ez év szeptember 11-26. között? Többek között erről beszélgettünk Gál Sándorral, az Eger Ünnepe, illetve Polacsek Anikóval, a lajosvárosi programok koordinátorával.
Elöljáróban az érdekel, minek tudható be, hogy már a XXVI. Eger Ünnepére készülhetnek városunk lakói?
Az előzményekről tudni kell – mondja Gál Sándor –, hogy huszonhat évvel ezelőtt az önkormányzat bízta rá a civilekre ennek az eseménynek a megszervezését, amelynek a céljai az elmúlt negyedszázad alatt sem változtak: vagyis ez a rendezvény egyrészt az egri értékek megjelenítéséről, felmutatásáról, másrészt az összefogás és az összetartozás hangsúlyozásáról szólt és szól. Ami meg azt a kérdést illeti, hogy miért maradhatott meg napjainkig ez a rendezvény… Nézetem szerint a titok a rugalmasságban keresendő, hiszen akárhogyan is alakultak a pénzügyi lehetőségek, a helyszínek, a partnereink száma, mindig képesek voltunk alkalmazkodni a körülményekhez.
Olvastam, hogy az intézmények mellett mintegy 60-70 civil szervezet biztosítja a programkínálatot az ünnep folyamán. Azt tudjuk, hogy Egerben összesen hány ilyen csoport van?
A legutolsó felmérés szerint városunkban 500 körüli a bejegyzett egyesületek, alapítványok száma, de ebből csupán 200-250, ami ténylegesen működik. Ez utóbbiak közül 100-110 az, amely az Egri Civil Fórum együttműködési nyilatkozatát elfogadta, magyarán ők tartoznak a hálózatunkhoz, s persze, ők azok, akik például az Eger Ünnepe szervezőbizottságát is megválasztják.
Ha már amúgy is elérkeztünk a lényeghez, kezdjük a helyszínnel, ugyanis – ha fogalmazhatok így – a fő programoknak újra az Érsekkert ad otthont, ami nemcsak szép, de családbarát környezet is…
Így van, jóllehet bennünket annak idején némileg a kényszer ösztönzött új helyszínek felkutatására, ugyanis annak felújításáig a Dobó téren rendezkedtünk be. Mindenesetre az Érsekkert kétségkívül vonzó hely, ahol idén ráadásul új formában leszünk jelen. A korábban már jól megszokott sátras „szigetekkel” ezúttal is találkozhatnak az eseményre látogatók – bár e téren lesz olyan újítás, amiről még nem beszélhetek –, amiként lesznek színpadi produkciók, hogy a szabadidős és sportprogramok sokaságát már ne is említsük.
Újdonság, hogy ezúttal több mint két hétig tart a rendezvény, hiszen szeptember 11-én dördül el a startpisztoly, míg a finálét a Barokk Futóparádé jelenti szeptember 26-án, vasárnap. Vajon mi az oka ennek a bővülésnek?
A korábbi években is figyelembe vettük a város más rendezvényeit az Eger Ünnepe szervezésekor, hogy még színesebb és gazdagabb kínálatot biztosíthassunk az érdeklődőknek. Napjainkra eljutottunk odáig, hogy Felnémettől kezdve a Felsővároson át Lajosvárosig mindenki megmutatja magát ezen az őszi eseményen, azaz nyugodtan kijelenthető, hogy valamennyi városrész hozzájárul e megmozdulás sikerességéhez. Ez az egyre szélesedő együttműködés eredményezte, hogy immár két héten keresztül is tudunk tartalmas programokat felvonultatni.
Ebből igyekszünk mi is kivenni a magunk részét – mondja Polacsek Anikó –, mégpedig a Lajosvárosi Egészség- és Sportnapnak az Eger Ünnepéhez való csatlakozása révén. Ennek a már jól bevált és sokak által kedvelt rendezvénynek – amelynek gazdája az Egri Egészség- és Környezetvédő Egyesület – újra a Kölcsey tér lesz a helyszíne, hiszen azt tapasztaltuk, hogy a városrész lakói, különösen az idősebbek, rendkívül szívesen vesznek részt az ilyen-olyan egészségügyi szűréseken, feltéve, ha ezekért nem kell messzebbre kimozdulniuk.
Milyen vizsgálatokat végeztethetnek el, akik szeptember 25-én kilátogatnak a térre?
A férfiak számára ajánlható a PSA-szint ellenőriztetése, amely a prosztata pillatatnyi állapotáról ad képet, és persze, ott van a vércukor- és vérnyomásmérés, amelyek azért is rendkívül fontosak, mert a magas vérnyomás és a cukorbetegség is olyan egészségügyi problémák, amelyek olykor sokáig rejtve maradnak az érintettek előtt, s talán éppen egy ilyen alkalom derít fényt rájuk. Természetesen ezen a napon nemcsak az egészség lesz a középpontban, hiszen szeretnénk szórakozási lehetőséget nyújtani a fiataloknak és a gyerekeknek is.
Ha már programok… Melyek azok az események, amelyekre külön is érdemes felhívni a figyelmet?
Mint említettük – mondja Gál Sándor –, az események szeptember 11-én indulnak a Felsővárosban, az ünnep csúcspontját pedig a szeptember 17-18-19-i hétvége jelenti. Ekkor kerül sor – többek között – az Egri Párbeszéd szimpóziumra, s akkor még nem szóltam az olyan jelentős rendezvényekről, mint a cukorbetegek nemzetközi találkozója, a veterán járművek bemutatója vagy épp az Egri Szimfonikus Zenekar hangversenye. De a sportot kedvelőknek sem kell csalódniuk, hiszen szeptember 16-án ott lesz a középiskolások számára kiírt Sperlágh József Emlékfutás, míg szeptember 26-án a népszerű Barokk Futóparádé, ami mintegy megkoronázza az előző két hetet.
A beszélgetés elején felidézte, hogy mely célok elérése mentén szerveződik Eger Ünnepe. Ez adja a jelentőségét is?
Szerintem igen. Ma, amikor szűkebb és tágabb otthonunkat is az elszigetelődés, a megosztottság, ne adj’ isten a gyűlölködés fémjelzi, az, amit mi csinálunk, pontosan ezek ellenkezőjéről szól. Hiszen hosszú évek óta azon dolgozunk, hogy ez a rendezvény tényleg az egész város ünnepe legyen, aminek szánták egykoron. Ha így lesz, az nem csupán példát mutat, de a közös jövőnket is meghatározza.
SZERZŐ: STANGA ISTVÁN