Huszonegy magyarországi középiskola diákjait előzte meg a Neumann tanulója
Idén CSŐKE ZÉTÉNY, a Neumann János Gimnázium, Technikum és Kollégium 11. osztályos tanulója lett a Juvenes Translatores (Fiatal fordítók) elnevezéssel évente megrendezett európai uniós középiskolai fordítási verseny magyarországi győztese. A nemrég a 18. születésnapját ünneplő egri fiatalember angol–magyar nyelvpárosításban készítette el díjnyertes fordítását. A siker értékét jelentősen növeli, hogy a versenyen közel 3 ezer középiskolás vett részt szerte az Európai Unió tagállamaiból, és közülük választották ki az Európai Bizottság hivatásos fordítói a 27 – azaz EU-országonként egy-egy – győztest. Hogy milyen szöveggel kellett megbirkózniuk a megmérettetés során? Erről, a tanulmányairól, no, és persze, a terveiről is kérdeztük Zétényt, akivel nem sokkal az eredmények ismertté válását követően beszélgettünk.
Amellett, hogy gratulálok a hazai első helyhez, érdekelne, hogy mióta foglalkozik az angol nyelvvel…
Az igazság az – mondja Csőke Zétény –, hogy én is, akárcsak a korosztályom sok tagja, már egészen kisgyermekként megismerkedtem az angollal. Egyfelől annak köszönhetően, hogy már az óvodában is tanították nekünk, másrészt pedig azért, mert ott voltak azok a videójátékok, amelyek többsége nem csupán nagyszerű szórakozást nyújtott, de – miután angolul készültek – a későbbi nyelvtanuláshoz is kiváló alapot adtak.
És mit válaszolna, ha arra lennék kíváncsi, hogy az iskolai órákon kívül egy-egy nap mennyi időt tölt az angol társaságában, akár úgy, hogy beszél, olvas vagy valamit ír?
Azt felelném, hogy állandóan ezt csinálom, hiszen azok a cikkek, oldalak, videók, filmek, amiket az interneten olvasok és nézek, az esetek döntő többségében angol nyelvűek. Talán épp ennek tudható be, hogy egyszer-egyszer, amikor a barátaimmal beszélgetünk, s hirtelen nem jut eszünkbe valamely magyar szó, az angol megfelelőjét használjuk.
Noha jövő februárig bőven van ideje határozni, azért megkérdezem: töprengett már azon, merre tovább, ha leérettségizett?
Miután magam és a társaim egy két tannyelvű, gazdaságtudományi osztályba járunk, így elsősorban valamely gazdasági területet akarok megcélozni, annak is kifejezetten a marketinges vonalát. Persze, azt sem zárom ki, hogy olyan dologgal foglalkozzak, aminek a fordításhoz is köze van, ha már egyszer ezen a téren sikerült bizonyítanom. De az, hogy melyik egyetemre jelentkezem, egyelőre nem dőlt el.
És az nem fordult meg a fejében – ha már ilyen eredmény van a háta mögött –, hogy angol nyelven tanuljon gazdasági ismereteket?
Természetesen ez is ott van a lehetőségek között, különösen, mert – ahogy már említettem – most is két tanítási nyelvű osztályba járok, ahol például nemcsak az informatikát, de a pénzügyeket is angolul oktatják. Úgyhogy a már meglévő nyelvismeret és a gazdaságtudomány kombinációjáról is szó lehet.
Ha hihetünk a sajtóhíreknek, a verseny idei szövege valami olyasmiről szólt, hogy „miként vészeljük át a nehéz időket annak tudatában, hogy együtt erősebbek vagyunk”. Ez utalás a világjárványra?
Nem. A fordítandó szöveg egy vidéki iskolába kerülő tanárról szólt, méghozzá arról, hogy milyen módon sikerült neki fölülkerekednie a kezdeti nehézségeken, illetve, hogyan kovácsolta össze egy társasággá az általa tanított gyerekeket azok önismeretének fejlesztése révén.
Nem hangzik pofonegyszerűnek… Főként, ha a szöveg hosszú volt, a rendelkezésre álló idő viszont kevés.
Egy A/4-es oldalnyi fordítani valót kaptunk, igaz, a szokásosnál kisebb betűkkel írva. Hogy pontosan mennyi időnk is volt rá, arra már nem emlékszem, de talán másfél óráról lehetett szó. Ami a szöveget illeti, az első pillanatokban én is megrökönyödtem, hogy úristen, mi lesz ebből… pláne, mert kizárólag papír alapú szótárt használhattunk. Úgyhogy kissé sokkolt a dolog, ezért aztán az első fél óra azzal telt, hogy próbáltam értelmezni az olvasottakat. Talán ennek is köszönhető, hogy utána már viszonylag gördülékenyen ment a munka.
A sikerére tényleg büszke lehet, hiszen 21 magyarországi középiskolából vettek részt 17 éves diákok a versenyen. Mit szóltak a szülei, a tanárai és a barátai, osztálytársai?
A családban mindenki nagyon-nagyon örült – az eredmény kiderülését követően végigtelefonáltam szinte mindenkit –, sőt, idehaza még meg is könnyeztük a dolgot. Nemcsak a jelenlegi, de az általános iskolai tanáraim is megtudták a hírt, s akadt közöttük olyan, aki személyesen jött el, hogy gratuláljon. Tényleg jó érzés volt. Az osztálytársaim is örültek, mert noha hagyományos iskolai tanítás nincs, azért mi továbbra is szoros kapcsolatban vagyunk.
Az online díjátadás július 2-án lesz, viszont eddig az volt a gyakorlat, hogy a tagállamok győztesei Brüsszelben találkozhattak az Európai Bizottság hivatásos fordítóival. Ám a járvány most sok mindent átír…
Természetesen rendkívül örülnék egy ilyen útnak, ami nyilvánvalóan egy életre szóló élmény lenne, de előre figyelmeztettek bennünket, hogy a világjárvány miatt nem lehet megjósolni, hogy a szokásos programra sort lehet-e majd keríteni. Mindenesetre én reménykedem ebben.
Annyira beleszól az életünkbe a koronavírus, hogy így, a beszélgetésünk végén meg kell kérdeznem: hogyan éli meg ezt az időszakot?
Furcsa ez, hiszen amikor tavaly először voltunk kénytelenek online formában tanulni, megijedtem, hogy ez az oktatási mód nem lesz majd annyira hatékony. Ám most úgy látom, azok, akikben megvan a kellő elszántság, szorgalom, azok így is teljesítenek. Amihez egyébként a tanárainktól is megkapunk minden segítséget. Szóval nem hiszem, hogy félni kellene.
SZERZŐ: STANGA ISTVÁN
FOTÓ: VOZÁRY RÓBERT
