Milyen évünk volt, s milyen vár ránk? Mirkóczki Ádám polgármestert kérdeztük
Talán a legpontosabban úgy írhatnánk le a 2021-es évet, hogy a koronavírus-járvány harmadik, illetve negyedik hulláma között jutott nekünk pár, a korábban megszokott életünkhöz valamelyest hasonlító hónap. Persze, nem kizárólag az egyes emberek számára bizonyult nehéznek az elmúlt esztendő, de a települések és az azokat irányítók számára is, ugyanis szinte mindvégig különleges körülményekhez kellett alkalmazkodniuk, a tervek valóra váltását pedig nem a szándékok határozták meg, mint inkább a pandémia miatt igencsak beszűkült lehetőségek. Hogy e rendkívüli helyzetben milyen évet tudhat maga mögött a hevesi megyeszékhely? Erről kérdeztük városunk polgármesterét, Mirkóczki Ádámot.
Mielőtt belemennénk a részletekbe, kérem, foglalja össze, milyennek látta a tavalyi esztendőt…
Talán azzal érdemes kezdenem – mondja Eger első embere –, hogy ez volt az első olyan évünk, ami veszélyhelyzettel indult, és amely állapot végighúzódott mind a tizenkét hónapon. Ezen időszak egyik legfontosabb jellemzője a gazdasági helyzet nagyfokú bizonytalansága volt – akár kilátástalanságról is beszélhetnék –, amit akkor is nagyon jól érzékeltünk, amikor januárban megkezdtem a tőlünk elvont összegek ellentételezéséről szóló tárgyalásokat a pénzügyi tárcával és a Miniszterelnökséggel. És bár ezek az egyeztetések elég sokáig elhúzódtak, a lényeg, hogy olyan eredményeket hoztak, amelyeknek köszönhetően az intézményeink, cégeink működése biztosított volt. Azaz sikerült a víz fölött maradni, ugyanakkor egy sor dolog kimenetele megjósolhatatlan volt: nem tudtuk például, hogyan alakul majd a nyarunk, mi lesz a rendezvényeink sorsa, amelyek egy, alapvetően a turistákból élő város esetében kulcskérdések. Mindenesetre bátrak voltunk, 19-re lapot húztunk, az élet pedig utóbb minket igazolt, hiszen amikor a korlátozásokat feloldották, azt láttuk, hogy a legnagyobb programjainkon se szeri, se száma nem volt a vendégeknek. Így végül is mindazok a helyiek, akik a turizmusból élnek, nem zártak rossz idényt. Igaz, egy seregnyi gond majd 2022-ben jelentkezik, hiszen az iparűzési adó 1 százalékos kedvezménye továbbra is megmarad. Mindez, társulva az egyéb bevételkiesésekhez, igencsak nehéz helyzetet teremt számunkra a költségvetés tervezésekor. Mindent egybevetve azt gondolom, egy sok-sok bajt hozó évben erőn felül teljesítettünk, megőrizve Eger gazdasági működőképességét, ami – figyelemmel a körülményekre – nem lebecsülendő dolog.
Mivel az egriek főleg a polgármesteri hivatalban dolgozókkal kerülnek kapcsolatba, érdekel, miként értékeli utóbbiak tevékenységét…
Azt kell mondanom, hivatalunk épp úgy a bürokrácia csapdájában vergődik, mint minden más hivatal az országban, ámbár azt is tudom, hogy ez nem feltétlenül az ő szándékain múlik. Tehát hiába is pörgetném én az itteni munkatársakat, s persze, hiába szeretnének ők is megoldani egy-egy ügyet, ha azoknál a minisztériumoknál, ilyen-olyan hatóságoknál, amelyek közreműködése elengedhetetlen, ugyanolyan körülményesen teszik a dolgukat, mint évtizedek óta. Tehát azt a lendületet, amit magam szívesen látnék, a hivatalunk nem mindenkor tudja bemutatni, a legtöbbször önhibáján kívül. Sajnos, tenni sem tudunk semmit, mert minden ilyen próbálkozás szélmalomharc.
Kifejezetten helyi történet viszont a közgyűlés munkája. Noha sejtem a választ, azért megkérdezem: Ön szerint a képviselő-testület tagjait a megoldásra való törekvés vezérelte, avagy a pártérdekek?
Úgy vélem, a közgyűlésben vannak néhányan, akik úgy csinálnak, mintha nem lennének tisztában azzal, miről szól az esküjük, mi egy helyi képviselő feladata. Ehelyett úgy tesznek, mintha azt fogadták volna meg, hogy az öt esztendőre szóló megbízatásuk minden napján megkísérelnek majd keresztbe tenni a városvezetésnek, függetlenül attól, mi Eger érdeke. Tényleg sajnálatos, amikor egy képviselő kétéves munkája abban az egy feljelentésben merül ki, amit ellenem megfogalmazott. Abban természetesen bízom, hogy azok az egri választók, akik követik a közgyűlés munkáját, igen pontosan látják, ki hogyan dolgozik, ki mit tesz a városért, s ez alapján „árazzák be” a képviselőket. Tényleg nem könnyű érdemi munkát végezni, amikor némelyek arra rendezkednek be, hogy az égvilágon mindent akadályozzanak, míg mások messze nem vesznek annyit a vállukra, mint amennyit elbírnának. Ám azt se hallgathatom el, hogy akadnak olyanok is, akik időt és energiát nem kímélve fáradoznak a közért. Ami engem illet, a közgyűlés bizonyos tagjaiban csalódtam, de nem is az én véleményem fontos, hanem, hogy az egriek miként ítélik meg a ténykedésüket. Ez az egyéni körzetekben győztes képviselők esetében különösen nem nehéz: utóbbiak között – pártállástól függetlenül – vannak, akik valóban azt teszik, ami a dolguk, míg mások a megválasztásukat követően szinte rögtön elfelejtették, hogy nekik egy kisebb közösség érdekében kellene ügyködniük.
Részint már érintette a 2021-es év költségvetését, de azért kíváncsi vagyok, hogy a pénzügyek terén mi jelentette a legfőbb kihívást…
A legkomolyabb érvágás kétségkívül az iparűzési adó megkurtítása volt. És nem véletlenül, ugyanis Egerben – most kerekítek – nagyjából hétezer olyan vállalkozás van, amely ezen adónem fizetésére kötelezett, és 99 százalékukat érintette az a kormányrendelet, amely 1 százalékra csökkentette ezt az adót. Talán fölösleges is ecsetelnem, hogy ez mit jelentett Eger bevételei szempontjából – milliárdos kiesést –, és egy jó ideje azt is tudjuk, hogy ez az intézkedés 2022 első felében is érvényben marad. De említhetném az idegenforgalmi adót is, amit 2021 első hat hónapjában nem szedhettünk, és persze, továbbra is nagyon-nagyon fájdalmas a gépjárműadó elvesztése, ami évente 200-300 millió forintot hozott városunknak. Jól látható tehát, hogy brutálisak azok az anyagi veszteségek, amelyek a „békeidőkhöz” képest a koronavírus-járványnak, valamint az annak nyomán megszülető kormányzati intézkedéseknek „köszönhetőek”. Mindenesetre idén is elsődleges feladat, hogy az intézményeink és a cégeink működése ne kerüljön veszélybe.
A pénzekkel összefüggenek a beruházások, fejlesztések. E téren mit hozott 2021?
Miután a beruházásainkról, fejlesztéseinkről folyamatosan tájékoztatást adtunk, most csak egy-két olyat említenék, ami valamely szempontból kiemelkedik a többi közül. Ott van mindjárt a legnagyobb falat, nevezetesen a Bitskey uszodával szembeni parkolóház, amely nem olyan régen készült el, s ami egy kétmilliárdos beruházás. Aztán szólnom kell egy szerencsétlen esetről is, mégpedig a várban lévő Szép-bástya támfalomlása, amelynek a helyreállítása mintegy 100 milliós tétel Eger számára, mivel a kivitelezők nem vállalták az anyagi felelősséget. Más kérdés, hogy ezt jogi úton behajtjuk majd, lévén nem mi tehetünk arról, hogy valakik hanyagok voltak. Úgyszintén 100 millióba került az Érsekkertben kialakított futókör, amely nem a költsége miatt fontos, hanem, mert egy szimbolikus dolog: túl azon, hogy évek óta szó esett róla, nekem is a szívügyem volt, a programom igen fontos eleme. Számomra a sportberuházások mindig lényegesek voltak: ugyanúgy örültem az annak idején megszülető Bitskey Aladár Uszodának, mint a Bárány Istvánról elnevezett, a közelmúltban átadott létesítménynek, hiszen ezek ékei a városnak, ráadásul nem csupán az élsportolóknak okoznak örömöt. És épp ezért bosszant, ha olyan lepusztult helyeket látok, mint a Szentmarjay-stadion, ami rajtunk kívülálló okok miatt olyan, amilyen. És ha már itt tartunk… Nagyon szeretném, ha lenne Egernek egy négy évszakos jégcsarnoka, ami szerintem nem luxus, hanem jogos igény. Az előkészületeket a sportiskolával közösen megtettük, – megvan már a lehetséges helyszín, elkészült a költségbecslés –, és úgy hiszem, olyan pályázat is lesz majd, amely forrást biztosíthat. Szóval ez ügyben kifejezetten optimista vagyok. Ott van aztán az egri vár és erődrendszer fejlesztése projekt, ami – nem miattunk – némileg megtorpant, akárcsak az úszó- és vízilabdaközpont ügye. Az a pénz, amit annak idején erre szántak ma már csak sokkalta szerényebb tartalomra elegendő, de e megoldásra is bólintania kell az érintett tárcának.
Az idei esztendő legalább annyi bizonytalanságot tartogat, mint a tavalyi. Megint kell rögtönözni?
Biztosan, de nem csak nekünk. Ezt teszi a magyar kormány és más országok vezetői is. Ilyen időket élünk, tudomásul kell venni, hogy nem „békeévekben” dolgozunk, amikor szépen befolynak az adók, jól tervezhetők a kiadások is, ezért csak azon kell töprengeni, hogy a kötelező feladatok ellátása után fennmaradó pénzt mire költsük. Ehelyett naponta újraterveztünk, ami jellemző lesz az idei évre is.
Melyek azok a beruházások, amiket feltétlenül megvalósítanának?
Jó lenne, ha a Modern Városok Programja keretében végre zöld lámpát kapnánk arra vonatkozóan, amikre megvan a forrásunk, s amiket képesek is lennénk megvalósítani. Itt azokról az összegekről van szó, amelyeket Eger 2016-ban kapott, és amiket nagyon szeretnénk végre hasznosítani. A másik, hogy elindul a TOP Plusz program, amelynek során városunk 8,3 milliárd forintot hívhat le, bár adott, hogy ebből mennyit lehet gazdaságfejlesztésre, infrastruktúrára, szolgáltatásokra és más területekre költeni. Igen lényeges, hogy a munkákat itt is a lehető leggyorsabban elkezdhessük. Szeretném azt is, ha abból a közel 1 milliárd forintból, amit a napelemparktól való elállásunk miatt kellett visszautalni, s amelynek a másutt való felhasználására ígéretet kaptunk, megvalósulhatna a Kossuth Lajos utca déli oldalának teljes rekonstrukciója, rendbe hozhatnánk a Lenkey-házat, sőt – ha az építőipari árak nem szaladnak el túlzottan –, akár a Csíky Sándor utca felújításának második ütemére is sor kerülhetne. És persze, az is a céljaim között szerepel, hogy a vasútvonal helyi közösségi közlekedésbe való bevonása, vagyis az „egri HÉV” ügyében megtörténjenek a kezdő lépések. A legfontosabb, hogy mielőbb legyen kiviteli engedélyes tervünk, mert ha az a kezünkben van, könnyebb pénzt szerezni, mintha kizárólag a víziónkat vázoljuk fel minisztériumi, kormányzati embereknek.
A 2022-es év kapcsán aligha kerülhetők meg az országgyűlési választások. Vajon ezek kihatnak majd az önkormányzati munkára?
Már most is kihatnak. Ugyanis a helyi közszereplőknek – akárcsak az országosaknak – van egy olyan része, amely valósággal megőrül az örömtől, ha kamerát lát, s onnantól kezdve annak játszik. Mindez a szürke hétköznapokban is igaz, hát még kampány idején. Mivel tíz évig országgyűlési képviselőként dolgoztam, nincsenek különösebb illúzióim, pontosan tudom, hogy a választási harc a mi munkánkat is érinti majd, elvégre a közgyűlés több tagja is országgyűlési képviselőjelölt. Függetlenül attól, hogy jómagam ezúttal csak külső szemlélőként – mondhatni: szotyival a kezemben – figyelem a küzdelmet, alig várom, hogy véget érjen a kampány, és minden visszaálljon a rendes kerékvágásba. De ha már az országgyűlési választásokról esett szó, hadd mondjam el, hogy annak napján, úgymond egy füst alatt, megtarthatjuk Eger első helyi népszavazását is – ugyanis az Alkotmánybíróság nemrégiben kimondta, hogy az országgyűlési választásokkal egy időben népszavazás is tartható –, ami arról döntene, hogy a belvárosból egy bizonyos idősáv kivételével kitiltsuk-e a gépjárműforgalmat, avagy sem. Bevallom, ez a történet engem jobban motivál, mint az, hogy láthatom a kormánypártok és az ellenzék csatáját.
SZERZŐ: STANGA ISTVÁN
FOTÓ: VOZÁRY RÓBERT
