Több felsőoktatási intézmény, köztük az Eszterházy Károly Egyetem fenntartóváltását is megszavazta a parlament fideszes többsége április 27-én. A döntés értelmében, az intézmények zöme, vagyis a magyar felsőoktatás hetven százaléka alapítványi, míg az egri egyetem egyházi fenntartásba került. Az utóbbi helyzetéről a TV Eger április 27-i HírAdásában az intézmény rektorát, dr. Pajtókné dr. Tari Ilonát kérdeztük.
Már 2016-ban megjelent az a stratégia, amely előre jelezte a kormány szándékát a felsőoktatás megújításával kapcsolatosan – fogalmazott dr. Pajtókné dr. Tari Ilona az egyetem rektora.
„Tavaly októberben intézményünk szenátusa közös gondolkodásba kezdett az Egri Főegyházmegye érsekével és vezetőivel, és a szenátus felhatalmazta az egyetem vezetését, hogy kezdje meg a párbeszédet. A szenátorok széles körben tájékozódtak, megkérdezték a munkavállalókat, a hallgatókat, illetve minden érintettet” – mondta el televíziónknak a rektor.
Az egyetem fenntartóváltásának támogatásáról a szenátus idén februárban döntött. A parlament pedig április 27-én szavazta meg az intézmény egyházi kézbe kerülését. A rektor véleménye szerint, a változás pozitív eredményeket hozhat:
„Azzal, hogy már nem állami egyetem leszünk, sokkal rugalmasabb működési feltételek mellett dolgozhatunk. Enyhülnek például a közbeszerzési kötöttségek, a régió vállalkozásaival pedig jóval szorosabb együttműködésre vállalkozhatunk. Mindez egy jóval kiszámíthatóbb gazdasági és működési környezetet eredményezhet. Terveink szerint a megmaradt forrásokat további fejlesztésekre lehet majd fordítani.”
Dr. Pajtókné dr. Tari Ilona hozzátette, céljaik között szerepel a versenyképesség fokozása, akár nemzetközi szinten is, illetve az innovációs teljesítmény emelése.
Az intézmény történelmi hagyományokat ápol az egyházzal, jelenleg is szoros a kapcsolata az Egri Főegyházmegyével, emellett a rektor a jövőre nézve is a sikeres együttműködésben bízik:
„Ebben a hátrányos helyzetű régióban a fenntartóval közös célunk, sőt küldetésük a társadalmi felzárkóztatást szolgáló szerepvállalás. Reméljük, hogy az Egri Főegyházmegye segíteni tudja majd az egyetemen végzett szakemberek további munkáját, illetve könnyebb elhelyezkedését, emellett fontos, hogy támogassuk a helyben maradásukat, így jövőbeli munkájukkal hozzájárulhatnak a szülőföldjük felemelkedésében.”
Dr. Pajtókné dr. Tari Ilona elmondta, hogy az idei felvételi eljárásban jóval magasabb mértékben, mintegy harminc százalékkal nőtt az első helyen az intézményüket választók száma.
Több ezermilliárd forintnyi közvagyon elajándékozása?
Lapzártánkkor érkezett a hír, amely szerint az ellenzék pártjai az Alkotmánybíróságon támadják meg az alapítványi kiszervezést.
„Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy az Orbán-kormány a 2022-es választási vereségtől félve alkotmányellenesen kimenekíti strómanjainak a közvagyont. A kormány propagandája színtiszta hazugság, az egyetemek átszervezése nem a felsőoktatás színvonaláról szól, hiszen tény, hogy Európában a legnevesebb egyetemek állami fenntartásban működnek. Ez egyszerű pénz- és hatalommentés, semmi több. Amennyiben az Alkotmánybíróság ismét bebizonyítja, hogy a hatalom bábja, legkésőbb a 2022-es kormányváltás után visszaadjuk az embereknek a közvagyont.” – írták közös közleményükben.
(EM)
FOTÓ: TV EGER