Zaklatások a suliban: iskolapszichológust és intézményvezetőket kérdeztünk
Az iskolai zaklatás korántsem napjaink „terméke”, legfeljebb annak korábbi eszköztára – így például a másik verbális vagy fizikai bántalmazása – az idők során új és új „fegyverekkel” bővült, köszönhetően többek között a közösségimédia-oldalak megjelenésének, amelyek remek terepei a valamilyen okból kipécézettek elleni támadásoknak. És bár egy-egy, nagy port felverő eset kapcsán mindig szóba kerül, hogy valahogyan fel kellene lépni a jelenség ellen – lásd az öngyilkosságot elkövető vajai középiskolás fiú történetét –, érdemleges, hathatós megoldások nem születtek. Vajon hogy látják az ilyen ügyeket azok, akiknek – már csak a hivatásukból eredendően is – az átlagosnál több ismerettel rendelkeznek e problémakört illetően? Iskolapszichológust és oktatási intézmények vezetőit kérdeztük.
Az iskolai zaklatás azért veszélyes dolog – mondja Kántor Zsolt, az Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium igazgatója –, mert a legtöbbször észrevétlen marad az iskola tanárai és vezetése előtt. Ezek az események ugyanis jellemzően olyan helyen és időben történnek – órák közötti szünetekben, tanítás után, stb. –, ahol és amikor a tanárok nincsenek jelen. A zaklatás következményeit azonban fel lehet, illetve fel is kellene ismerni. Ha egy diák viselkedése megváltozik – így például magába zárkózik, a társaitól elkülönül, folytonosan szomorú, esetleg olykor ok nélkül ő maga is erőszakossá válik, s még sorolhatnám –, az azt jelzi, hogy bajban van, segítségre szorul.
S hogy mit lehet ilyenkor tenni? Nos, Kántor Zsolt úgy látja, miután jelenleg az oktatási intézmények jó részében vannak szociális segítők, utóbbiak feladata kezelni az efféle gondokat, amelyet az esetek döntő többségében eredményesen tesznek. A tanárok pedig leginkább kiscsoportos foglalkozások és beszélgetések során léphetnek fel e nemkívánatos jelenséggel szemben. Mindehhez kellő türelem és kitartás szükséges. Más kérdés – teszi hozzá az intézményvezető –, hogy van, amikor külső segítséget kell igénybe venni: első körben ez pszichológus bevonását jelenti, de az is megeshet, hogy valamelyik hatóság beavatkozását kell kérni.
Ismert pedagógiai alapelv – kezdi Rázsi Botond, az Egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Kollégium igazgatója –, miszerint az iskolának, a tanároknak a még oly lelkiismeretes szülőknél is gondosabban kell eljárniuk, hiszen a szülők – a törvény erejénél fogva – átruházzák az iskolára a gyermek nevelését, oktatását. Ezzel olyan kötelezettségek is együtt járnak, mint a tanuló jólétének nyomon követése. Ha például azt tapasztaljuk, hogy odahaza elhanyagolják, netán bántalmazzák a gyermeket, úgy a szülők ellenében is intézkednünk kell. Ebből következően egy harmadik fél által elkövetett zaklatásra is oda kell figyelnünk, sőt, cselekvően eljárnunk, ha gyanúsat észlelünk. Ami nem egyszerű, de a pedagógusok többségének alapból jól működik a „radarja”.
Azon kérdéssel kapcsolatban, hogy miként is lehet, illetve kell eljárni a zaklatásos történeteknél, Rázsi Botond elmondta, először az áldozattal kell tapintatosan, de határozottan elbeszélgetni, mivel fontos tudni a zaklatás természetét, súlyát, hatását, s persze, hogy az nem a családhoz köthető-e. Ha ugyanis utóbbiról van szó – és súlyos esetről –, azonnal a gyermekvédelmi szervezetekhez, hatóságokhoz kell fordulni, amire megvan a jelzőrendszer és eljárásrend. Ám, ha a gond másutt keresendő, úgy a család bevonásával kell ugyanezt elkezdeni, mert ilyenkor a pedagógiai eljárások mit sem érnek, komolyabb beavatkozásokra van szükség.
Kevésbé súlyos ügyekben természetesen bevethetők a pedagógiai módszerek – mondja a Szilágyi intézményvezetője –, így például sor kerülhet az érintettekkel való beszélgetésre, egyeztetésre. Ebben ráadásul nem vagyunk magunkra hagyatva, hiszen ott van az iskolapszichológus vagy a szociális segítő is, akik célzottabban és több időt rászánva tudnak az adott diák nehézségeivel foglalkozni. Lehetőség van fegyelmi intézkedésre is, noha szerintem ez is csak felszínes megoldás, tüneti kezelés, amelynél lényegesen fontosabb a megelőzés. Léteznek olyan – akár továbbképzéseken elsajátítható – megoldások, amelyek tudatos alkalmazásával jól érzékenyíthetők a tanulók e neuralgikus területen is. Az iskolánkban tavaly tíz pedagógus végzett ilyen tanfolyamon, bár nálunk azoknak a kifogásolható cselekményeknek, amelyekről most beszélünk, még nem láttam nyomát.
Rázsi Botond hozzátette: tudomása szerint „az iskola után megvárlak, azután megverlek” típusú, a gyermek fizikai fenyegetettségével járó atrocitások nem igazán gyakoriak, ám a virtuális térben meglehetősen elszaporodtak a zaklatások, amelyek sokszor az előbbieknél fájóbbak lehetnek, jobban sebezhetnek, mert nagyobb nyilvánosság előtt zajlanak, időben sokáig elhúzódhatnak, ráadásul olyan szereplőket is bevonzanak, akik személyesen nem is vehetnének részt a támadásokban. A közösségi felületeken is nagyon erősen hat a csordaszellem, így még azok is képesek kifordulni önmagukból, akik amúgy nem hajlamosak az ilyen agresszióra. Épp ezért lenne fontos a gyerekeket megtanítani az effajta helyzetek kezelésére, a zaklatókat pedig ráébreszteni tetteik káros, sőt, veszélyes voltára.
Nagy általánosságban zaklatásnak minősíthető – mondja Havasné Szikora Katalin, a Neumann János Gimnázium, Technikum és Kollégium tanára, iskolapszichológusa –, ha valakit rendszeresen vagy tartósan háborgatnak, megfélemlítenek, a magánéletébe önkényesen beavatkoznak. Online zaklatás esetén az érintett személy többször is bántó, sértő, megalázó üzeneteket kap az interneten keresztül. A kiskorú felhasználóknak címzett, szexuális tartalmú küldemények is e körbe tartoznak, legyen szó szövegről, képről vagy videóról. Az offline világban és az interneten zajló zaklatás (cyberbullying) között átfedés van: általában azokat zaklatják az interneten, akiket az iskolában is kipécéznek maguknak, piszkálnak, bántalmaznak. De újabban az is tapasztalható, hogy az online térben bárki lehet zaklatás célpontja az anonimitás miatt, tehát nincsenek jól elkülöníthető áldozatok és „tettesek”. Mivel a közösségi média a kamaszok identitásának része, meg kell tanulniuk azt jól használni.
Szikora Katalin ehhez hozzátette: az online bántalmazásnak egyfelől súlyosan negatív hatása lehet az áldozat lelki egészségére, pszichés jóllétére, társas kapcsolataira, iskolai teljesítményére, másrészt a zaklatás következményei között ott találhatjuk a depressziót, az iskolakerülést, a pszichoszomatikus betegségeket, az önsértést, az elmagányosodást és még hosszasan lehetne sorolni. Épp ezért fontos lenne időben felfigyelni arra, hogy baj van, ami nem egyszerű, hiszen egy kamasz csak akkor jelez egy felnőttnek, ha erős bizalmi kapcsolatban van vele, illetve, ha a pszichés szenvedés már elviselhetetlen számára.
A bántalmazásnak sok jele lehet – szögezi le az iskolapszichológus. – Így például, ha megváltoznak a tanuló internetezési szokásai: bezárkózik, amikor a világhálót használja, azt követően pedig ingerült, ideges, rosszkedvű lesz. Árulkodó az is, ha a társas kapcsolatai elszegényednek, visszahúzódóvá válik, nem barátkozik szívesen, illetőleg, ha negatív gondolatai vannak a saját személyével kapcsolatosan: magát rondának, értéktelennek, nem szerethetőnek tartja. De azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, ha a korábbi hobbiját elhanyagolja, ha romlik az iskolai teljesítménye, s persze, ha magába zárkózik, nem osztja meg, mi jár a fejében, esetleg törli a Facebook-oldalát, stb.
Ami a megoldást illeti, Szikora Katalin véleménye szerint annak a felnőttnek, aki tudomást szerez a bántalmazásról, teret kell biztosítani arra, hogy az áldozat részletesen elmondhassa, mi történt, és hogy az milyen érzéseket váltott ki belőle. Ehhez természetesen bizalmi légkör kialakítása szükséges. Online zaklatás esetében nem árt, ha az üzeneteket lementik, amikkel azok küldőjét is szembesíteni lehet. Utóbbit csak szakértő személy teheti meg, s ilyenkor lehet fontos szerepe az iskolapszichológusnak, hiszen előfordulhat, hogy a bántalmazó nincs tudatában tette következményeinek. Ha az internetes zaklatás iskolai bántalmazással párosul, közösségi szinten is szükséges az ügyet kezelni: meg kell nézni, kik azok az iskolában, akik perifériára kerülnek, akik célponttá válnak. Ezután lehet elemezni, mik voltak a bántalmazók motivációi, mi áll a háttérben, mit próbálnak e viselkedéssel elérni. Tehát célravezető az adott csoport légkörében változást elérni. Hosszabb távra szólóan csak úgy találhatunk megoldást, ha a gyermekek ahhoz is kapnak segítséget, hogy miként kezelhetik jobban a nézeteltéréseket. És el kell érni, hogy a diákok merjenek segítséget kérni, ha tudomásukra jut, hogy valakit bántanak, és ne érezzék mindezt „árulásnak”.
Mivel az iskolai zaklatás nem ritka, magam is szembesültem már e jelenséggel. Tanácsadói munkám során az volt a leghatékonyabb, amikor a tanuló azt érezte, ő is részese a gond felszámolásának, azaz közösen tudtuk kitalálni, mi az a megoldás, ami számára a legmegnyugtatóbb, leginkább biztonságot adó, s ami segít feldolgozni a történteket. Ebből kiindulva a legfontosabb feladatomnak tartom, hogy az érintetteknek megtanítsam az érzelmi megküzdés technikáit – mondja végezetül Szikora Katalin.
SZERZŐ: STANGA ISTVÁN
