Farsangkor felfordul a világ rendje

Január hatodikával, vízkereszttel lezárult a karácsonyi ünnepkör és elkezdődött a farsangi időszak, amely hamvazószerdáig tart. Jellemzője, hogy ilyenkor felfordul a világ rendje, mindent szabad, amit máskor nem. A legfontosabb farsangi népszokásokról, hagyományokról Császi Irén néprajzkutatót, főmuzeológust kérdeztük.

Honnan ered a farsang ünnepe, mi volt az eredeti célja?

A farsang a tavaszvárás ősi örömünnepe, a tél elűzése, az elkövetkezendő időszak kultikus előkészítése jellemzi. A szokások egyes mozzanataiban antik görög, római, szláv, germán, pogány elemek is fellelhetők. A magyar farsangi szokásokról a középkortól vannak adatok. Mátyás király Itáliából hozatott álarcokat, de nagy farsangolás folyt II. Lajos udvarában is. Két elnevezése ismert, egyik a farsang a vaschang, a böjt előtti napokat jelölte, de a faselnacht, fejlődni, gyarapodni jelentéssel is illetik. A másik elnevezése a karnevál, mely a carne vale, azaz ég veled, hús! értelmezéssel ismert. A magyar nyelvben jellegzetes táji megnevezései alakultak ki a farsangi napoknak. A farsangvasárnapot megelőző hét a kövérhét, a farsangi ételek készítését kövércsütörtökön, zabálócsütörtökön kezdték meg. A farsang utolsó három napja a farsangvasárnap, farsanghétfő és húshagyó kedd, ezekben a napokban volt a legtöbb népszokás.

Mi jellemezte régen, mit jelentett a paraszti életformában?

Ez a nagyböjt előtti, szórakozásban gazdag időszak volt. 1502-ben Temesvári Pelbárt ferences szerzetes egyik prédikációjában torkossággal, iszákossággal, bujálkodással jellemzi a farsangi napokat. Évszázadok óta a bőséges evés-ivás, lakodalmak, disznótorok, jelmezes felvonulások, köszöntők, vénlánycsúfolók, maszkos alakoskodások, dramatikus játékok – melyek helyszíne a fonó, tollfosztó, disznótor volt -, bálok, táncmulatságok, jellemezték, melyeknek a párválasztásban volt szerepük. A nagy evésekkel ivásokkal a természetet is hasonló bőségre, gyarapodásra, fejlődésre kívánták késztetni. Disznóhús, káposzta, kocsonya, farsangi fánk, herőce vagy forgácsfánk, valamint rétes, bor és pálinka bőséges fogyasztása volt jellemző.

Milyen pogány szokásokra épült?

Az évszázadok, évezredek során a rítusok lényeges változáson mentek át. A népi játékok a fejlődés során népi mulatságokká alakultak, a mágikus vonások csak csökevényes elemként utalnak eredetükre. A maszk elrejt és mássá tesz. A rituális maszkok mitikus ősöket, isteneket idéztek. Félelmetes, ördögi megjelenítésük is erre utal, jellemző az orr, a szem, a fül, a nyelv, a száj, a szőrzet eltúlzása. Rituális cselekmények során a törzsi társadalmak törzsfői is maszkot öltöttek magukra, ezáltal az ősökkel azonosultak.

A maszkos szokások, különböző felvonulások magyarázatában az agrárkultusz kérdései is felbukkannak, ahol egy ember vagy szalmabábu áll a rítusok középpontjában. A temetést utánzó halottas játékok, a farsangi szalmabáb égetése, az ősök és a vegetáció kultuszának emlékeit vetik föl. Agrárrítust őriz a Dunántúlon jellemző tuskóhúzás szokása, mintegy rituális szántás, a jó termés érdekében történt. Ezek a napok a zajcsapással, gonoszűző, termésvarázsló, időjósló napok voltak.

A kimondott szó varázserejébe vetett hit alapján a köszöntőkkel igyekeztek biztosítani az elkövetkezendő időszakra a jó termést, a szerencsét, az állatok egészségét, a szaporaságát:

„amennyi ürgelyuk, pociklyuk, annyi verem búzájuk legyen!”

Hogyan zajlott az ország különböző vidékein?

A vénlánycsúfolók közül Dunántúlon, és Erdélyben is ismert a tuskóhúzás: a legények a fatuskót nagy zajjal végighúzták az utcán, majd a vénlányok ajtajára kötötték, vagy a kapuhoz támasztották, s közben énekeltek: „Húshagyó, húshagyó, itt maradt az eladó”. Az udvarlás, párválasztás legfőbb ideje a hagyományos paraszti életben a farsang időszaka volt, éppen ezért a farsang adott alkalmat arra is, hogy tréfásan vagy durván figyelmeztessék azokat, akik még nem mentek férjhez.

Jellegzetesek a köszöntők, a lányok, legények, olykor házas emberek falufeljáró, jókívánságot közvetítő, adománygyűjtő szokása. Az Ipoly mentén nyársra húzták a kapott szalonnát, kolbászt, este a fonóházban megsütötték, majd táncoltak. Mátraszőlősön „nünüzés” során, a Nyitra környéki falvakban „talalaj vasárnap”, csak lányok mentek köszönteni. Farsang utolsó vasárnapján, sardóvasárnap, Zobor-vidéki szokás a „sardózás”. A „sardó” feltehetően a Sándor név egyszerűsített változatából vett megnevezés.  Iskolás fiúk jártak házról házra, énekük a telet űző, meleget hozó nóta: „Sardó, jöjj el, hozz meleget, Micsodai meleget? Nyári meleget!” A sardózók jókívánságaikért cserébe a háziaktól tojást, szalonnát, kolbászt kaptak ajándékba, amit megettek a háromnapos farsangi mulatság alatt.

Jellegzetesek voltak a maszkos alakoskodások, dramatikus játékok. A falufeljárók különböző zsáneralakokat jelenítettek meg, kedvelt volt a cigány, betyár, borbély, vándorárus, menyasszony, vőlegény alakoskodó. Mohán ma is él a „tikverőzés”, a fiatal legények házról házra járva tojásadományt gyűjtenek, közben a szokás megnevezésére utaló „tyúkverést” végeznek, hogy termékenyek legyenek.

Az állatok közül a medve, a ló, a gólya és a kecske megjelenítése jellemző. Ezek az állatalakoskodók a fonóban, tollfosztóban vagy este a disznótorban jelentek meg. A medvét alakító legényt szalmakötéllel csavarták körül, öltözete rossz bunda volt. Fejére zsákot húztak, melynek két sarkát elkötve füleket alakítottak ki. A négykézlábra ereszkedett láncra kötött medvét gazdája a fonóba vezette, ahol ijesztgették a lányokat, majd adományokat kértek. A fenti szokásoktól jóval nagyobb ismeretségű a mohácsi busójárás. Az alakoskodó szokásban a főszerep a famaszkot viselő busóké, de nyomukban járnak a jankelék, akik hamuval kenik a lányokat és a ma már nagyszámú közönséget. A telet szimbolizáló koporsó elégetése, a busóavatás, az ijesztgetés és a tánc a télűző szokás kiemelt eseményei.

Szűkebb hazánkra, Heves megyére mi volt jellemző?

Istvánffy Gyula 1911-ben azt írja,

„olyan ünnepe ez a palócnak, ahhoz a karácsony semmi.”

A farsangi mulatság helyei az ivók és a fonóház voltak. Legnagyobb eseménye a bál, az ivó volt, ami farsangvasárnap délelőtti mise után kezdődött és húshagyókedd éjfélig tartott. Bükkszéken a lányok fenyőágakból, színes szalagokból bokrétát készítettek. A bokrétát a legénynek küldték, hogy legyen táncosuk a bálon. A legény a kalapjára tűzte és befizette a lány belépődíját. Bükkszéken a legények a bál után kántálni mentek. A lányos házaknál verset mondtak: „Ma van kedvem, holnap nem lesz, mert böjtfogadó szerda lesz, nem szabad a húst megenni, ciberére kell szorulni.”

A farsangtemetés Mátraballán is ismert volt, a telet jelképező szalmabábut maszkos felvonulás kíséretében vitték ki a faluból. A legények maskarába öltöztek, egyik legény medvetáncoltatót alakított, a szalmabábut tréfás verssel a kántor búcsúztatta, a többiek sírtak, így járták végig a falu lányos házait, tojást, kolbászt, szalonnát gyűjtöttek a nyársra. A szalmabábut elégették, hamujával a telet és a farsangot is eltemették. Az álarcos, jelmezes, „maskarás” alakoskodás, Felsőtárkányban „koldulás,” Novajon, Ostoroson, Egerbocson, Kistályán „remélés” több településen is szokás volt, leggyakrabban adománygyűjtő mozzanattal társult.

Milyen szokások maradtak fenn hagyományőrző jelleggel?

A szlovák, morva településű falvakban, Mátraalmáson, Parádsasváron ismert volt az asszonyfarsang. Parádsasváron máig élő szokás: az asszonyok körbejárják a falut és férfiakat borotválnak, este bált rendeznek, oda hajdanán férfiak nem mehettek be. A szokás fő attrakciója a borotválás, a borbély alakoskodó nem csupán mesterséget utánzó személy, az arcszőrzet rituális eltávolítója, benne az egykori férfiavató rítusok szereplőjének az emléke fedezhető föl. Ma már ezeknek a funkcióknak nincs jelentősége, a borbélymesterség utánzása, és a komédia lép előtérbe. Napjainkig élő szokás a novaji remélés.

Idén elmarad a remélés Novajon

A novaji remélés jellegzetesen farsangvégi, téltemető, tavaszváró maszkos alakoskodó, adománygyűjtő szokás. Az egyedi palóc hagyomány az 1800-as évek közepétől létezik, amely kisebb-nagyobb formai változtatásokkal, megszakításokkal tovább élt, él és formálódik mind a mai napig. Lényege, hogy egy ál-lakodalmas menet maskarás legényei végigjárják a falut, bekormozzák a lányokat, ma már asszonyokat is, viszonzásként pedig tojást, kolbászt, szalonnát, bort kapnak. Alkalmi jeleneteket adnak elő, a menet végén haladó zenekar segítségével táncolnak, énekelnek. A menet élén halad a jegyespár, „jeden pár”, a várandós menyasszonynak öltöztetett legénnyel. Őket a vőfélyek és a rongyos, „tojus” legények követik, kezükben nyárssal a szalonnához. A cigányasszonynak öltözött legény, karján hátikosárral a tojást gyűjti. A társaságban halad a köszörűs és a borbély, kellékeikkel, a köszörűvel, háttámlás székkel, faborotvával, fenőszíjjal. Időnként megállnak, fenik a fakést és borotválják a járókelőket. A drótostót kiabál, lyukas fazekat foltoz. A felvonulást a pásztorok zárják, a csordás fújja a kürtöt, a kondás pattogtat az ostorával, a juhász a kolompot rázza. Lovas szekér halad a nyomukban a zenész bandával, olykor megállva rögtönzött táncra invitálja közönségét. A lányok sikoltozva menekülnek a kormozó legények elől. A koromnak tisztító hatást tulajdonítanak, megszabadít a rossztól, gonosztól, betegségtől. A kormozásért a legények adományokat kapnak: tojást, kolbászt, szalonnát és bort. A begyűjtött adományokat estére megsütik, s elfogyasztják, majd az esti bálon a „cuhárén” tovább mulatoznak. A szokás kisebb nagyobb lendülettel, de folyamatában él napjainkig. 2016-ban a Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékére került. A szokást magáénak érző település, a Remélők Egyesülete azóta is aktív közösségként működik. Idén február 13-án elmarad a remélés Novajon, a rendezvényt 2022. február 26-án tartják meg legközelebb – tudtuk meg Dobó Zsófiától, a szervezet elnökétől.

---

SZERZŐ: DR. SOMOGYI KINGA
FOTÓ: FARKAS-MOHI BALÁZS