Közel két évtizede vette kezdetét a felnémeti közösségfejlesztő program, amely a régi hagyományok újjáélesztésével és új közösségi szokások megteremtésével gazdagítja az itt élők mindennapjait. Az Egri Civil Fórum felnémeti szekciójának hagyományos kulturális és szabadidős programsorozata a Felnémeti esték idén is folytatódott. Első alkalommal a Szent Rozália-templomban Badacsonyiné Bohus Gabriella idegenvezető kalauzolta az érdeklődőket, akik nemcsak a templom építésének, elnevezésének történetét ismerhették meg, hanem Felnémet régmúltjáról, a török idők történetéről, az 1700-as évekbeli újjáépítéséről is hallhattak az élvezetes előadáson.

Augusztusban könnyed szabadtéri szórakozást jelentett szombat esténként a „Nyáresti muzsika” sorozata. Simon Zsóka aranykoszorús dalénekes, Fekete János DJ, Vámosi László népzenész és a Felnémeti Vadvirágok közreműködésével népdalok és magyar nóták, régi slágerek és operettrészletek szerepeltek a műsorkínálatban.

Felnémeten nagy hagyományai vannak a gasztronómiai rendezvényeknek, amelyek közül kiemelkedik a lecsófesztivál. Idén a Felnémetért Lokálpatrióta Egyesület Dósa Tibor ötletgazda emlékére szervezte meg az eseményt a Szent Rozália-templom búcsúján. A versenyre nemcsak hagyományos lecsóval, hanem macok készítésével is lehetett jelentkezni. A kóstolás mellett egész napos program várta a vendégeket.

A szekció szervezetei jelen voltak a szeptemberi Eger Ünnepén is, ahol a Felnémeti Vadvirágok kulturális csoport, valamint Jakab Ernőné Jeles Teréz természetfestő képviselte az itt élőket.

A városrész egyik legnagyobb szabású programja, a „Felnémeti Szüreti Napok” szeptember 30-ától október 2-ig tartott. A háromnapos rendezvényt a Felnémetért Lokálpatrióta Egyesület, a Pásztorvölgyi Iskoláért Alapítvány, a Felnémet Kultúrájáért Alapítvány és a felnémeti fertálymesterek közösen rendezték meg.

A tervek szerint az év végéig a Templomdomb alatti pincékben – az úgynevezett Pincevárban – szerveznek érdekesnek ígérkező pincelátogatást, illetve októberben a Jakab kovács emlékünnepség megrendezése is szerepel a programban. Az idei évet a hagyományos adventi ünnepsorozat zárja.


SZERZŐ: VÁGNER LÁSZLÓNÉ A FELNÉMET KULTÚRÁJÁÉRT ALAPÍTVÁNY ELNÖKE
FOTÓ: TV EGER