Egri programok a jubileumi évben
„Tollal a csillagokig” – ezzel a mottóval szervezi meg a Gárdonyi-emlékévet Eger az író halálának 100. évfordulója kapcsán. Az emlékévre számos programmal készülnek a város kulturális és oktatási intézményei, civil szervezetei, turisztikai szolgáltatói. A kínálatról Törőcsik Gábort, az Eger Városi Turisztikai Kft. ügyvezetőjét kérdeztük.
Gárdonyi Géza az Egri csillagok című művével a magyar irodalom egyik legizgalmasabb, legolvasottabb regényét írta meg, melynek népszerűsége máig töretlen. A művet 23 nyelvre fordították le, a regényből nagysikerű film is készült, és más műfajban is feldolgozták. Gárdonyinak Eger különösen sokat köszönhet, és most, e jubileumi évben a város is tiszteleg előtte jelképes köszönetképpen, méltó megemlékezéssel. Az önkormányzat különböző kulturális, oktatási intézményekkel, civil szervezetekkel, turisztikai szereplőkkel összefogva arra törekszik, hogy az év során a turisták és az itt élők számára egyaránt közvetítsék Gárdonyi örökségét.
Törőcsik Gábor a programsorozat szervezésével kapcsolatban úgy fogalmazott: idén februárban hívta össze az egri önkormányzat a kulturális intézmények és az egyetem képviselőit, hogy ismertessék az emlékév megünnepléshez kapcsolódó terveiket, ötleteiket. A programok szervezésére és marketingcélokra, arculattervezésre 20 millió forintot szánt az önkormányzat. Ezen a találkozón jelölte ki Minczér Gábor alpolgármester az Eger Városi Turisztikai Kft.-t a rendezvénysorozat koordinátoraként. Egy öttagú munkacsoport jött létre, melynek tagjai folyamatosan segítenek a programok szervezésében, népszerűsítésében. Az emlékévnek két fő fókusza lesz: a nyári turisztikai főszezonban az egrieket, és az Egerbe látogató vendégeket célozzuk meg, melynek kiemelt eseménye az augusztus 6-14-ig tartó Gárdonyi Napok. Ez a program a Gárdonyi Piknikkel kezdődik, az író születésnapja tiszteletére. Augusztus 8-án és 9-én a Valide Sultana Fürdőrom ad otthont a TUTU Jazz Napoknak, majd a hét további napjain, szerdától péntekig a belváros és a Dobó tér kínál számtalan koncertet, élményszerű utcai előadásokat, flash mobokat. Fellép többek között a Szabó Balázs Bandája, HOBO, Roy és Ádám, Varga Livius és NeVa, valamint a Kávészünet zenekar. A Harlekin Bábszínház jóvoltából testre szerelhető óriásbáb formájában elevenedik meg Gárdonyi Géza, „akivel” bármikor „összefuthatunk”. A Gárdonyi kertben gyerekprogramok várják majd a kicsiket, ahol az író szellemiségét megidézve játékos foglalkozások, arcfestés és kézműves műhely színesíti a délutáni gyermekkoncerteket, bábelőadásokat és táncházat. A Gárdonyi Napokat a Dobó István Vármúzeum legjelentősebb eseménye, a Végvári Vigasságok zárja majd augusztus 13-án és 14-én. Az irodalom és a zene ötvöződik egy különleges előadásban: a vár udvara ad otthont augusztus 10-én „A múltban a jövőm” Gárdonyitól – Gárdonyiról címmel zajló koncertnek, melyen Dés Lászlót és zenésztársait hallhatjuk, és amelyen közreműködik Gryllus Dorka és Simon Kornél. Mindeközben a belváros megtelik Gárdonyi-idézetekkel, mindenhonnan az író szellemisége fog visszaköszönni. Eger kulturális, egyházi, oktatási és turisztikai szereplői kiemelten készülnek erre a jeles évre. Ezeken a programokon nemcsak az egriekkel, hanem a turistákkal együtt szeretné ünnepelni a város a Gárdonyi-emlékévet.
Az őszi programsorozat már inkább nekünk, egrieknek szól — folytatta Törőcsik Gábor. —Ennek központi eleme az író halálának dátumához, vagyis október 30-ához kapcsolódik. Ezt a rendezvényt Gárdonyi Ünnepnek neveztük el, mely a nyárival ellentétben inkább egy bensőségesebb programsorozat. Ebben az időszakban szakmai konferenciát, koszorúzási ünnepséget szervez a város. Október 30-án a Gárdonyi Géza Színház homlokzatára felkerül a teátrum névadójának neve, és a társulat művészei, valamit az Egri Szimfonikus Zenekar egy különleges, izgalmas Gárdonnyi-esttel emlékeznek az íróra. Az emlékévet országos kampányban is népszerűsítjük majd, de fontos az ideérkezőket célzó reklámanyagok elkészítése is. A részletes programokról a város turisztikai portálján, a visiteger.com oldalon lehet tájékozódni.
A kulturális intézmények az említett rendezvényeken kívül sok meglepetéssel készülnek. A Dobó István Vármúzeumban szinte minden Gárdonyi Gézáról szól ebben az évben. Rendhagyó tárlatvezetésekkel, közösségi programokkal, online tematikus túrákkal, megújult múzeumpedagógiai foglalkozásokkal várják az érdeklődőket. Kiemelt nagyrendezvényeik a kultúrát, a Gárdonyi-életmű üzeneteit és nem utolsósorban az olvasást népszerűsítik. Az író számos műve hangzik majd el rangos művészek tolmácsolásában, de erre biztatják az egri diákokat és az Egerben élő felnőtteket is. Hagyományos programjaik is számítanak az érdeklődésre! Gárdonyi Géza születésnapja, a Gárdonyi-piknik, a Múzeumok Őszi Fesztiváljának Gárdonyiról szóló rendezvényei hamisítatlan irodalmi csemegékkel szolgálnak majd. Közben a múzeum kulisszái mögött szorgos tudományos háttérmunka is zajlik majd, mely során a történelmi regényíró Gárdonyit vizsgálják, és megbízható, hiteles tudással segítik mindazokat, akik az ezerarcú Gárdonyit szeretnék mélyebben megismerni.
A Bródy Sándor Könyvtár Gárdonyi 100 címmel minden hét hétfőjén Gárdonyiról és műveiről szóló érdekességeket, kuriózumokat tesz közzé közösségi oldalain, melyek önálló kötetben is megjelennek. Magyarországon eddig nem elérhető különleges külföldi könyvritkaságokkal is gyarapodik a Gárdonyi-gyűjtemény, melyet a nagyközönség az ősz folyamán tekinthet meg. Ezzel egyidőben jelenik meg az az egyedülálló kötet, mely az író legismertebb műve, az Egri csillagok négy kiadásának szövegváltozatait tartalmazza. Június 25-én, a Múzeumok Éjszakája programsorozat keretén belül rengeteg gárdonyis játékkal, programmal várja az érdeklődőket a könyvtár. S ezen a napon nyílik „Szőlővessző, mely idegenből hozva egri tőkévé lett” címmel vándorkiállítás Gárdonyiról.
Az Egri Kulturális és Művészeti Központ felhívásaival tehetségkutató, vers- és prózamondó versenyeket szervez, egyedi műalkotások készítésére irányuló irodalmi, képzőművészeti és mozgóképpályázatokat hirdet a középiskolás, egyetemista korosztály részére. Színjátszó csoportok, művészeti közösségek előadása, klubformában rendezett felolvasóestek mellett, nagyobb közönség számára rendezett, kiemelt irodalmi programok, színházi előadások mutatják be a nagy író életművét. Az általános iskolások számára különleges művészeti utazást jelent majd az ebben az évben az Egri csillagok tematikával készülő DrámaMánia tábor.
Az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Nyelv- és Irodalomtudományi Intézete kilenc programelemmel készül. A rendezvénysorozat célja, hogy az irodalmi életművet (újra) felfedezzék, bemutassák a lokális emlékezet különböző vonatkozásait, és minél szélesebb körben élővé, átélhetővé tegyék azt az irodalmi jelenséget, melyet Gárdonyi Géza alkotásai, az író szellemisége képvisel. Kiemelt rendezvényük például a novemberre tervezett Gárdonyi 100 – Kultusz, irodalom, emlékezet címmel meghirdetett nemzetközi tudományos konferencia Gárdonyi Géza műveiről, kultuszképző szerepéről, fókuszba helyezve a lokális értékek kultúratudományi szerepét, kultusz- és identitásképző hatását. Emellett diákok számára többek között irodalmi versenyt, mesefoglalkozást, esszé- és novellaíró pályázatot is hirdetnek.
A Gárdonyi Géza Színház tánctagozata, a GG Tánc Eger az Egri Stúdiószínházi Táncfesztivál programjaként mutatja be a Hosszúhajú veszedelem című táncjátékot 2022. szeptember 21-én, a színház társulata pedig az Isten rabjai című musicallel várja majd a közönséget 2023 tavaszán, az író születésének 160. évfordulója alkalmából. Az előadás rendezője: Moravetz Levente.
Az egri borászok is kiveszik részüket a Gárdonyi 100 Emlékév ünneplésében. Az Egri Bikavér Lovagrend az Egri Borvidéki Tanács koordinálásával, az egri borvidéki borászok közreműködésével emlékbort készít a neves évfordulóra. Az Egri Csillag bort idén mutatják be, az Egri Bikavért pedig jövőre, Gárdonyi születésének 160. évfordulóján. A tervek szerint 1552 palack készül mindkettő fajtából. Az Egri Csillag bor bemutatása az emlékév egyik fontos boros eseménye lesz. Nemcsak a borászok, hanem a gasztronómia képviselői is csatlakoznak az emlékévhez, hiszen a nyár folyamán több étteremben lehet majd megkóstolni Gárdonyi kedvenc ételeit. A Marján Cukrászda pedig megalkotta a Gárdonyi-tortát, melyet az író „szájíze” szerint készített el csokis-túrós ízben.
Válasszanak minél több izgalmas programot a kínálatából, és jöjjenek, töltsük együtt a Gárdonyi-emlékévet!
SZERZŐ: VASS JUDIT
FOTÓK: VOZÁRY RÓBERT