Tavasszal a hideg tél után megújul a természet, és évről évre hirdeti, hogy minden élni akar. Húsvét ünnepének az üzenete is ez: az élet győzelme az elmúlás felett. Miközben a modern ember a feltámadást képtelenségnek tartja, figyelmen kívül hagyja azt, hogy úgy vagyunk teremtve: szívünk soha nem tud belenyugodni a halál gondolatába. Az Úr az élet Istene, nem a halálé. Ő nem halálra szánt bennünket, hanem Jézus feltámasztása által meghívott minket az örök életre. A húsvét ezért a fény győzelmét jelenti a sötétség felett, a mosoly győzelmét a keserűség felett. Bár az idei húsvét a tavalyihoz hasonlóan valószínűleg rendhagyó lesz, TÓTH IMRE református lelkésszel arról beszélgettünk hogyan vihetjük tovább a mindennapokban az ünnep örömét.
Virágvasárnapon igét hirdet Tóth Imre református lelkész
Változik-e a húsvét fő üzenete a világjárvány miatt? Mást jelent most, mint békeidőben?
Látásom szerint úgy változik húsvét üzenete, hogy felértékelődik. Amikor naponta több száz magyar testvérünk meghal, akkor közel kerül a kérdés: Mi van akkor, ha én következem? Ezzel szerintem mindenki számol és valamilyen erőforrásra szükségünk van. A 90. Zsoltár 12. verse így fogalmaz: „Taníts minket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk.” Más fordítás szerint azonban, így van megfogalmazva az üzenet: „Taníts minket azt meggondolni, hogy meg kell halnunk, azért, hogy bölcsen éljünk.” Aki bölcsen él, az tudja, hogy Isten Kegyelméből él. Neki köszönhet mindent és a halálban sem lesz Isten nélkül. Húsvét ennél is több, mert diadal a halál felett. Krisztus diadala az Atya által, a mi javunkra.
„Elvettetünk romlandóságban és feltámasztatunk romolhatatlanságban.” 1. Korinthus 15.) Ez a húsvéti üzenet, és ez erősebb ma, mint amikor nincs fenyegetve az élet.
A húsvéti misztériumban hogyan tapasztalható meg a szenvedés és az öröm különös egysége?
Ha nincs nagypéntek, akkor nincs húsvéti öröm sem. Jézus miattunk, helyettünk és értünk szenvedett. Az ő halála nem hasonlítható senkinek a halálához, mert engesztelő áldozat volt és ezáltal lett a világ egyedüli Üdvözítőjévé. Egy Knoll Keresztély nevű hitvalló elődünk az 1500-as évekből így fogalmazta meg hitét: „Jól tudom, fenn a menyben lesz dicsőbb életem, így hát még a halál is csak nyereség nekem… Jézus én bizodalmam, hiszem hogy egy napon, szerettimet a mennyben újra megláthatom… Szent karod támogasson a végső harcon át, hogy elvegyem kezedből az égi koronát.” (401. ref. ének.) Ezek a sorok a halálról szólnak és mégis tele vannak túláradó reménységgel és örömmel.
Jézus szenvedése, halála és feltámadása a mi földi és mennyei boldogságunknak egyetlen alapja. Ezért tudta kimondani a nagy apostol (Pál), hogy „Nekem az élet Krisztus és a meghalás nyereség.”
Az élet gondjai sokszor megölik az Isten igéjét bennünk. Hogyan erősítsük meg hitünket? Hogyan vigyük tovább egész évre a feltámadás áhítatát, örömét?
Jézus éppen erről beszélt a példázatában, hogy a tövisek közé eső magvakat megfojtják az ágak, vagyis a gondok, a bajok elveszik erőnket, megtépázzák hitünket. Arról is beszélt, hogy más magvak a sziklára esnek és elszáradnak, vagy elkapkodják a madarak. Tehát a magvaknak is, így az Isten Igéjének is jó talajba kell hullani. Ez a talaj pedig az emberi szív.
A bibliai gondolkodás szerint, az emberi érzésvilág centruma nem az ész, hanem a szív. Ki-ki eldöntheti, hogy akarja-e megismerni Isten gondolatait, Igéit. A reformátorok, a gályarabok és sokan hitvalló őseink közül is úgy védekeztek a lelki kiszáradás ellen, hogy igyekeztek megtanulni Isten gondolatait. Elméjükben és szívükben hordozták azokat. Biblia nélkül is tudták idézni az abban lévő gondolatokat. Egy nyelvtanár mit sem ér a szavak ismerete nélkül. Ezrével kell hordoznia azokat, hogy bármikor előhívhassa a készlettárból.
A másik, amit meg kell tanulni Jézustól, hogy szüntelenül beszélgetett Istennel. Ez a beszélgetés számunkra az imádság. Tehát ismerni kell az Írást, imádkozni kell és kérni, amit a tanítványok is kértek: „Urunk növeld a mi hitünket!”
Úgy tűnik, a korábbi kerékvágásba nem térhet vissza az életünk, mi az, amit megtanulhatunk ebből a pandémiás időszakból?
Némelyek valóban felfestik azt a szomorú jövőt, hogy talán soha nem lesz olyan az életünk, mint a járvány előtt. Én merem remélni, hogy egyszer ez is elmúlik, mint ahogy a korábbi nagy világjárványok is megszűntek. Ezt is lehet kérni attól az Úrtól, aki mindenek fölött uralkodik. Másfelől bizonyos az is, hogy nagy leckét kaptunk. Isten tanítani akarja az embert. Ha nem tanulunk a jóból, akkor kapunk egy „kis” próbát. Tudakoznunk kell azt is, hogy miért van rajtunk ez a nyomorúság? Talán azért, mert sok mindent nem becsültünk meg az életünkben. Például a kapcsolatainkat, a barátságainkat, a családtagjainkat. Vagy éppenséggel az alkalmakat. Írva van, hogy az „alkalmakat áron is megvegyétek.” Ez elsőrenden a templomi, a gyülekezeti alkalmakat jelenti. Tehát az Istennel és egymással eltölthető időt kell fontosnak tartani. Sokszor történik az, hogy amit nem becsülünk, az elvétetik. Bűnbánatot kell tartani és fel kell ismerni azt, hogy miként tékozoltuk el azokat az isteni ajándékokat, amelyeket eddig kaptunk.
Milyen emlékei kötődnek a húsvéthoz, amelyet szívesen megosztana az olvasókkal?
Azok a nehéz helyzetek és komoly találkozások kötődnek leginkább a húsvéthoz, amikor betegágy mellé kellett állni, vagy éppen haldoklókat erősíteni.
Néhányszor megadatott eddigi életemben, hogy némelyek akkor távoztak el a földi életből, amikor ott voltam mellettük. Egy-egy ének, vagy imádság úgy hangzott és úgy hatott, hogy érezni lehetett, nem csak emberi jelenlét volt, hanem az a Krisztus is megjelent, akinek a nevében történt a látogatás.
Ezek bár nehéz pillanatok voltak, de mégis egy életre meghatározók. Akik hittel távoztak el az életből, azokra valóban ráillik az Ige, „Boldogok akik az Úrban halnak meg.”
Ezt a húsvéti hitet kívánom minden kedves Olvasónak, hogy boldogan éljünk és reménységben térjünk a mennyei hazába
SZERZŐ: SOMOGYI KINGA
FOTÓ: THK
