Úgy tudjuk a legjobban gondozni az épületeket, ha tiszteljük és szeretjük őket.
Még le sem tette a tollat Eger új főépítésze munkaszerződése aláírásakor, máris a megáradt Szala-patak völgyébe sietett, hogy felmérje a június végi esőzés okozta károkat, és meglátogassa a bajba jutottakat. Kacsó János részben a biatorbágyi Sándor–Metternich kastély iskola kibővítésekor végzett projektvezetői munkájakor alapozta meg szaktudását, emellett Csoma Sándor nyomdokain járva a himalájai Zanglában több indiai napiskola építésében, illetve rehabilitációjában is részt vett.
Kacsó János – Eger új főépítésze
Hogyan lett építész?
Nagyon szerettem rajzolni, mert ez az elfoglaltság lenyugtatott, és el tudott varázsolni. Amikor döntenem kellett a továbbtanulásról, az építészet mellett nagyon vonzott a tanári pálya. Az utóbbi azért, mert a tudásvágy mellett mindig is megvolt bennem az a motiváció, hogy tudást adhassak át másoknak is. Nagyon hálás vagyok a szüleimnek azért, hogy szabadon dönthettem. Amikor felvettek a Budapesti Műszaki Egyetemre, nem volt bennem egyértelműen az a hivatástudat, hogy épületeket szeretnék tervezni. A szépség iránti vonzalom és a rajzolás szeretete hajtott.
„A FŐÉPÍTÉSZI TEVÉKENYSÉG EGY KÖZÖSSÉGI MUNKA”
Hogyan indult a pályája, és mi volt az első igazán nagy munka, amelyben részt vett?
Már az egyetem alatt is bedolgoztam Huszárik Krisztiánnak, akit – noha nem tanított engem az egyetemen – lényegében a mentoromnak tekintek. Sok közös munkánk is volt.
Első körben családi házakat terveztünk. Műszakilag és jogilag is nagyon felkészült szakember, akire nagyon felnéztem már akkor is. Nagyon jól kifürkészi a megrendelők azon vágyait, amelyekről ők sokszor nem is tudnak, és amelyek azok az igények, amiket le lehet vágni. Minden szakmai kérdésben kikérte a véleményemet. A biatorbágyi Sándor-Metternich kastély iskolabővítése egy fontos közös munkánk volt. Ebben a munkafolyamatban már projektvezetőként dolgoztam. Itt már minden kérdésben szabad kezet kaptam.
Mégis nagyon megnyugtató volt, hogy ott állt mögöttem, és segített. Sohasem konkrét megoldásokat adott, hanem irányba állított. A biatorbágyi projekt meghatározó szakmai tapasztalat volt számomra, ugyanis ez kíválóan meg lett tervezve, át lett gondolva, és meg is lett valósítva.
Sok építészen ül az az átok, hogy a fióknak tervez. Ön azonban egészen fiatalon megtalálta azokat a lehetőségeket, ahol maximálisan tudott fejlődni.
Ez így van, éppen ezért nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy ebben a biatorbágyi projektben részt vehettem, és ez az épület elkészülhetett. Azért adott ez sok önbizalmat, mert azt láttam, hogy alaposan felkészülve bonyolult kérdések is megoldhatóak, és miközben megvalósul, számos új kérdés is felmerül, amelyre nem számítunk, azonban, ha alapos a tervdokumentáció, és mi is felkészültek vagyunk, akkor ezek a feladatok megoldhatóak. 2017-től a Bánáti+Hartvig Építész irodánál dolgozom, ahol a biatorbágyi munkatapasztalataimat nagyon jól tudtam kamatoztatni.
2010-ben részt vett az Észak-Indiában – Dzsamu és Kasmír tartomány, Ladakh régióban található – Zangla palota felújításában a Csoma Szobája Alapítvány munkatársaként. A Kőrösi Csoma lakhelyéül szolgáló palota rehabilitációja után 2016-tól már művezető, projekt koordinátorként felelt számos helyi közösségnek, valamint apácakolostornak épített napiskola munkafolyamataiért. Milyen tapasztalatokat szerzett a Himalájában?
Úgy mentem ki Indiába, hogy ez egy jó kaland lesz. Ám ott azonnal találkoztam azokkal a határokkal, amikkel európai környezetben esélyem sincs. Kintlétünk alatt 3500 méter alá nem mentünk másfél hónapig. Magas emberként engem nagyon megviselt az oxigénhiányos környezet. Ráadásul mivel én nem igazán figyelek arra, hogy elég vizet fogyasszak, pillanatok alatt besűrűsödött a vérem, és komoly problémákat okozott az oxigénhiány. Mindezzel máris elvesztettem a fizikai teljesítőképességem egy jelentős részét.
Indiában egészen mások az étkezési szokások is. Ezzel sem lehetett könnyű megbirkózni.
Bizony, itt egészen más ételekhez lehet hozzájutni. Rizst ettünk zöldséggel, miközben én húsimádó vagyok. Egyik napról a másikra kellett gyakorlatilag vegán étrendre áttérnem. Nagyjából 12 kilogrammot fogytam másfél hónap alatt. Emellett egészen más betegségek is vannak kint. Összességében ez egy nagyon komoly fizikai tehertételt jelentett számunkra, miközben fizikai munkát végeztünk. Azt a feladatot, amit itthon hatékonyan el tudok végezni, kint keserves megpróbáltatást jelentett
Mit okoztak Önben pszichésen az Indiában átélt megpróbáltatások? Mindez alázatra nevelt, és szerencsésnek érzem magam, hogy mindezt fiatalon átélhettem. Ha ezt vallási szempontból tekintünk erre az időszakra, akkor én ott elvonultam, kimentem a természetbe. A Himalája egy kősivatag, ahol csak a szél van, a kövek, a hegycsúcsok, a gyönyörű kék ég és a folyó zúgása. Ez az ingerszegény környezet szépen lassan kitisztítja az emberi agyból a felesleges gondolatokat. Lecsupaszodik a gondolkodásunk. Noha nem ezzel a céllal mentem ki, hiszen nagyon sokat dolgoztam, de ez a pár hónap – a kényszerű böjttel kiegészülve – lényegében egy lelkigyakorlat is jelentett számomra. Az utolsó utak alkalmával természetesen már igen rutinos voltam, és négy-öt kilogramm hússal mentem ki.
Hogyan jött a napiskolák építése? Mennyire tudtak összedolgozni az ott élőkkel?
Egy szóval tudnám jellemezni: közösségi építészet. Évek óta jelen volt a Csoma Szobája Alapítvány Zanglában. Ez a pár száz fős kis falucska a Ladakh régióban, Jammu és Kasmír tartományban az India, Kína és Pakisztán határvidékén található. Ebből adódóan nagyon vegyes a kultúrája. Ez a térség a mai napig katonailag megszállt övezetnek számít. Télen itt nagyon hideg van, átlagosan mínusz 30 Celsius–fokot lehet mérni. Emiatt a téli oktatás nehezen oldható meg. Noha nagyon jó képességű emberek élnek itt, ebből a hátrányos helyzetből adódóan az itt tanulók értelemszerűen lemaradásban vannak India többi részéhez képest. Lényegében a téli oktatás megoldására kívántunk választ találni.
Önök vitték az ötleteiket és a megvalósítási javaslatokat Zanglába, a helyiek pedig segítettek a konkrét megvalósulásban.
Így van. Mi felismertük azt, hogy a téli oktatásra egy olyan épületet kell csinálni, ami nem igényel mesterséges fűtést. Noha a globális felmelegedés miatt már a Himalájába is felér a monszun, a magas hegyek miatt az év jelentős részében tiszta a levegő. A Napenergia transzmissziós hatása kiválóan használható. Semmi mást nem csináltunk, csak egy déli és keleti tájolású ablak mögé berendezett teret hoztunk létre a helyi, hagyományos építészeti lehetőségek felhasználásával.
Milyen módon és mikor jelent meg ebben a térségben a modernizáció és a globalizáció? Milyen következményekkel járt ez?
Az 1970-es évekig ez a terület hermetikusan el volt zárva a külvilágtól. A határok megnyitásával azonban özönlött be minden újdonság. A helyiek pedig óhatatlanul követni kívánták az új trendeket. Az építészetben ez a monolit vasbeton megjelenését jelentette. Ez egy nagyon jó építési anyag, amely ugyan sok helyen jó megoldás, de a Himalája térségében a nem feltétlenül.
Világlátott emberként, széleskörű szakmai tapasztalatok birtokában, mégis viszonylag fiatalként nem volt Önben valamilyen félelem, hogy elvállalja az egri főépítészi kinevezést?
Természetesen volt, és van, ám azt látom, hogy a félelem abból fakad, hogy nem szeretnék szakmailag hibázni. Úgy gondolom, hogy majdnem minden építész maximalista, és bizony ezzel némileg megkeserítjük a saját életünket, de ez egyben motiváló is. Érzem ennek a feladatnak a súlyát, és úgy gondolom, hogy ha az ezzel járó félelem a felelősség tudatból fakad, amely mindig józanságra sarkall, és arra, hogy nagyon figyeljek arra, amit csinálok.
Mi azt akartuk megmutatni a helyieknek, hogy az ő hagyományos építészetük is jó, és éljenek a benne rejlő lehetőségekkel. Főépítészként is elsősorban irányokat szeretnék mutatni, és javaslatokat kívánok tenni. Szeretettel és kíváncsian várom ezekre az ötletekre és tervekre a megoldást, vagy ellenjavaslatot. Ez természetesen egy jól működő szakmai kommunikációt eredményezhet. Komoly párhuzamot látok az egri főépítészi pozícióm és az indiai falucskában betöltött szerepem között.
Ugyancsak természetes félelem lehet az is, hogy egy teljesen ismeretlen környezetbe került.
Így van. A főépítészi tevékenység egy közösségi munka. Éppen ezért nagyon megnyugtató volt azt tapasztalni, hogy a kollégáim segítőkészek és szakmailag felkészültek. Bízom benne, hogy támogatni fognak. Azért jöttem Egerbe dolgozni, hogy az itt élőkkel dolgozhassak. Eger attól ilyen különleges és szép város, hogy a lakói azzá tették, és folyamatosan dolgoznak a benne rejlő értékek megőrzésén. Ebből adódóan számomra hatalmas megtiszteltetés, hogy szakmai tudásommal ebben tevékenyen részt vállalhatok.
Milyen volt az első munkanapja Egerben? Mi fogadta itt?
Jó volt ide megérkezni. Aláírtam a munkaszerződésemet, és még le sem tettem a tollat az asztalra, már mentem ki a Szala-patak völgyébe az áradás miatt. Azokat az embereket látogattam meg, akiket kár ért. Ezt követte egy nagyon izgalmas szakmai megbeszélés, ahol arról egyeztettünk, hogy mi legyen ezzel a károsultakkal. A mai (július 6.) az első igazi munkanapom, és ma találkoztam először a beruházói oldallal. Úgy gondolom, rutinosan mozgok ezen a területen. Ugyanis amióta dolgozom, a beruházói oldalt is képviselem. A munkámmal igyekszem támogatni azokat a beruházásokat, amelyek Eger javát szolgálják. Számomra fontos, hogy az egriek minél több munkalehetőség közül választhassanak. Egy város piacképességét azért kell növelni, mert az az adott mikrotársadalom rugalmasságát is fokozza, és reményt ad a társadalmi különbségek csökkentésére.
Miként valósul meg a gyakorlatban?
Úgy, hogy lehetőséget teremtünk a különböző társadalmi rétegeknek arra, hogy szorgalommal és kitartással előrébb lépjenek, egyben meg tudják tartani azt az életszínvonalat, amit szeretnének. Erre tanított meg minket a gazdasági világválság. Ugyanis, ha nincs munka, és nem tud dolgozni valaki, az egzisztenciálisan és pszichésen is meglehetősen káros.
Szakmai szemmel bizonyára igen komplexen tekint a városszerkezetre. Mi az a keret, amelyben Eger főépíté – szeként gondolkodik?
Egerben nagyon összetett közterületi viszonyok vannak, amelybe legalább annyira beletartozik a közműhálózat, az autópálya– és vasút – kapcsolat, mint a természetvédelem, a domborzati adottságok, vagy éppen a közműhálózat. Főépítészként tehát nem csupán magukkal a középületekkel és terekkel kell foglalkoznunk.
Milyen értékrend mentén képzeli el az esetleges városszerkezeti módosításokat?
Eger abban a szerencsés helyzetben van, hogy nagyon sok műemlék épülete van. Úgy gondolom, hogy az épületek alkotják a mi harmadik bőrünket, amellyel törődünk kell.Idővel lényegében az épületek is ráncosak lesznek, és olykor rendbe kell őket hozni. Azért szeretjük a műemléki épületeket, mert szépen öregszenek. Ezzel együtt természetesen időről időre foglalkoz – nunk kell velük. Úgy tudjuk a legjobban gondozni az épületeket, ha tiszteljük és szeretjük őket.
Milyen épületek várnak felújításra?
Természetesen idővel ki fog alakulni egy fontossági sorrend, hogy mihez kell hozzányúlni, és mihez nem. Egy műemléki épület gondozása és rehabilitációja jóval több pénzbe kerül, mint ahogy azt elsőre gondoljuk. A felújításon kívül lényeges a neki szánt funkció. Ezek az épületek egy másik kor értékrendje szerint és technológiájával készültek, ebből adódóan körültekintéssel kell a 21. századi igényekbe integrálni őket.
SZERZŐ: ZSIGMOND LILIAN
A fotókat a Csoma Szobája Alapítvány jóvoltából adhattuk közzé.
