Ki ne szeretett volna olyan iskolába járni – vagy legalábbis, hogy a gyermeke egy ilyenben tanuljon –, ahol az ismeretek megszerzése nem nélkülözi a játékos formákat, ahol nem feltétlenül van odahaza elkészítendő lecke, s ahol nem csupán a feladatok személyre szabottak, de a diákok értékelése is. Hogy ez lehetetlen? Nem egészen. Hiszen az a komplex alapprogram, amit az Eszterházy Károly Egyetemen dolgoztak ki, és amely a lényegéről sokat eláruló „Élménysuli” nevet kapta, az említett megoldásokat mind tartalmazza. Hogy miért is születtek ezek az új módszerek, és miként működnek a mindennapok során? Erről kérdeztük dr. Révész Lászlót, a komplex alapprogram szakmai vezetőjét, illetve Légrádiné Kőházi Tímeát, az Eszterházy Károly Egyetem Gyakorló Általános, Közép-, Alapfokú Művészeti Iskola és Pedagógiai Intézet intézményvezetőjét.
Az alapprogram ötlete – mondja a kezdetekről dr. Révész László – az egyetemen született meg sok évvel ezelőtt. Nem véletlenül, ugyanis az intézményben a pedagógusképzés kiemelt terület, az pedig mindig fontos volt, hogy ez gyakorlati módon történjen. Szóval, amikor felmerült az élményközpontú tanítás, illetve a differenciált oktatás gondolata – azaz, hogy az egyes tanulókkal a képességeiknek, a motivációjuknak megfelelően foglalkozzunk –, világos volt, hogy ez illik az itteni törekvésekhez. Aztán 2017-ben adódott egy jó lehetőség, egy uniós finanszírozású projekt, amelynek révén létrejöhetett a komplex alapprogram. A fejlesztése húsz hónapig folyt, majd 2018. szeptember 1-jén a gyakorlatban is elindult, méghozzá 86 iskolában.
Melyek az „Élménysuli” legfőbb jellemzői?
Van egy alapkoncepció, ami meghatározza azon értékeket, alapelveket, amelyek szerint a program zajlik – ilyen a tanulási esélyegyenlőség biztosítása, a tehetséges tanulókkal való bánásmód –, illetve van egy tanítási-tanulási stratégia: a neve differenciált fejlesztés heterogén tanulócsoportokban, ami bonyolultnak tűnik, de voltaképp azt a módszertant takarja, aminek köszönhetően a diákok – akiknek a nevelése-oktatása személyre szabottan folyik – együttműködőek a tanulásban. Ezen túlmenően van öt olyan alprogram – testmozgás, művészet, logika, digitális, életgyakorlat –, amelyek a képesség- és készségfejlesztést szolgálják: a cél a tanórákon szerzett ismeretek elmélyítése, beágyazása, gyakorlati alkalmazása. Ezek a tantárgyaktól függetlenek, s jellemzően a délutáni időszakhoz köthetők. Ilyenkor a gyerekek még tanulnak, bár ezt ők nem így élik meg, mivel játékos formában mennek a dolgok.
Mivel már több mint két és fél éve megy a program, érdekelne, kellett-e még csiszolgatni ezt-azt, s hogy a valamikori 86 iskolához időközben hányan csatlakoztak?
Apróbb változtatások mindig akadnak: például a tanárok jelezték, hogy jó lenne egy médiatár, hogy videón is láthassák, miként működik a gyakorlatban a program. Készült is ilyen film, sőt, az alprogrami foglalkozásokról is. Megjegyzem, az e módszertan szerint dolgozó pedagógusok véleménye rendkívül pozitív: úgy vélik, a gyerekek aktívabbak, érezhetően gyarapszik a tudásuk, ráadásul jobban szeretnek iskolába járni. Ami a számokat illeti… Idáig mintegy 700 iskola csatlakozott a programhoz – közülük 25 már elnyerte az „Élménysuli” címet, amely titulusra pályázni kell –, ami 10 ezer pedagógust és durván 130 ezer gyereket jelent. Ezek az adatok szerintem önmagukért beszélnek.
Az úgynevezett „élménysuli” egyik legfőbb jellemzője a játékosság – meséli Légrádiné Kőházi Tímea –, vagyis olyan módszertan szerint folyik az oktatás-nevelés, aminek alapelemei a játékos foglalkozás, a csoportban való munkálkodás, illetve, hogy minden, amit csinálunk, élményszerű legyen. Hogy mást ne mondjak, nálunk ráhangolódással kezdődik a nap – bár ennek kidolgozott tematikája van, de adott helyzetre reagálva is lehet a diákokkal beszélgetni –, amit nagyon szeretnek a gyerekek, mert módjuk van bármit elmondani, amit akarnak, s ebből egy pedagógus jó kis eszmecserét tud kihozni. Aztán ott van a differenciált fejlesztés heterogén tanulócsoportokban elnevezésű módszertan, aminek lényege, hogy a tanulók csoportokban dolgoznak, de mindenkinek van külön szerepe. Viszont ez utóbbiak nem állandóak, azaz egy-egy gyerek mindenkor más és más tennivalót kap. Ez azért fontos, mert így látják, hogy mindenki jó valamiben, ráadásul sikerélményük lesz, s senki nem csendes résztvevőként üldögél a többiek között, várva, hogy azok majd dolgoznak helyette. A csoportmunka után viszont mindenki személyre szabott feladatot kap, méghozzá úgy, hogy minél ügyesebb valaki az adott tárgyból, annál nehezebb próbatétel elé állítjuk. Fontos viszont, hogy utóbbit – akár könnyebb, akár bonyolultabb – csak az képes megoldani, aki előtte aktívan részt vett a csoportmunkában. A délutáni foglalkozásokon pedig az órán tanultak elmélyítése folyik.
Légrádiné Kőházi Tímea
Az, hogy a feladatok egyéniek, azt is jelenti, hogy az értékelések is azok?
Igen. Fejlesztő értékelések vannak, egyénre szabottan. Ráadásul mindig azt nézzük, hogy a gyerek honnan hová jutott el. Egyébként az „élménysuli” családbarát is, már amennyiben az alsósok számára nincs házi feladat, így a munkából hazatérő, fáradt szülőknek nem kell még nekiülniük segíteni a lecke elkészítésében. Ám szorgalmi van, amit sokan meg is csinálnak.
Önöknél annak idején hogyan fogadták a pedagógusok az új módszereket, szemléletmódot?
Gyakorló iskola lévén, nálunk alapkövetelmény, hogy a legújabb megoldásokat elsajátítsuk, illetve bemutassuk a hallgatóknak. Akiknek ezt látniuk is kell a gyakorlatban, ha már egyszer az egyetemen tanulják. Szóval nálunk egy-egy új módszer elfogadása nem okoz gondot.
Milyen visszajelzések vannak a szülőktől? Hiszen ezeken az is lemérhető, hogyan érzik magukat a gyerekek…
Nagyon jók a vélemények az apukák és anyukák részéről, sokuknak tetszik például – amiként arról már volt szó –, hogy alsóban nincs házi. De érdemes az iskola honlapján elolvasni azt is, mit mondtak a diákok, amikor arra kértük őket, meséljék el, miért jó ebbe az iskolába járni. Amit leírtak, sokat elárul a programról.
SZERZŐ: SI
FOTÓ: VOZÁRY RÓBERT
