A jövőben egy jeles spanyol katolikus zarándokhellyes is kapcsolatba léphetünk
Bár felmérést nem végeztem az ügyben, gyanítom, hogy a helyi polgárok többségének kevés fogalma van arról, mely települések Eger testvérvárosai. Mondom mindezt azért, mert jómagam hasonlóképpen vagyok a dologgal. Igaz, ha felsorolni nem is tudnám mindet, arra annál jobban emlékszem, amikor az 1990-1994 közötti időszakra megválasztott képviselő-testület nagyon is komolyan foglalkozott azzal a nem éppen hétköznapi gondolattal, hogy a hevesi megyeszékhely testvérvárosi kapcsolatra lépjen az USA 50. tagállama, Hawaii fővárosával, a valóban meseszép Honoluluval. A dologból nem lett semmi, pedig – ha másról nem is – az emlékezetünkben mindmáig fűszoknyát, hófehér virágokból készített nyakláncot és fejdíszt viselő, örökkön nevető lányokról legalább ez az egy hely eszünkbe jutott volna. Mindenesetre, hogy ezután kissé jobban képben legyünk – no, és persze, tekintettel a testvérvárosok közelgő, április 25-i világnapjára –, arra kértük MINCZÉR GÁBOR alpolgármestert, röviden tekintsük át, mi is jelenleg a helyzet a nemzetközi kapcsolatok e sajátos területén.
Pori – Finnország
Bár Eger honlapja csak nyolc testvérvárost sorol fel, ennél több van…
Nos, a helyes szám 11 – mondja Minczér Gábor. – Közülük a legrégebbi kapcsolatunk a finnországi Porival van. Aztán ott van a franciaországi Macon, az olasz Sarzana, az erdélyi Gyergyószentmiklós, Németországból Esslingen, Csehországból Kutná Hora, a lengyel Przemysl, a szlovákiai Dolni Kubin, az Orosz Föderációból Csebokszári, Ukrajnából Munkács, végezetül pedig a Palesztin Nemzeti Hatóság alá tartozó Jerikó.
Az nyilvánvaló, hogy a koronavírus-járvány miatt aligha van lehetőség egymás látogatására, közös programok szervezésére, és így tovább. De „békeidőben” sem minden partnerrel egyformán szoros az együttműködés…
Ez igaz, hiszen amikor 2019 őszén átvettük a hivatalt, azzal szembesültünk, hogy a korábbi vezetés nem túlságosan szorgalmazta e kapcsolatok erősítését, így aztán ezek némelyike afféle „tetszhalott” állapotba került. Bár szerettünk volna a dolgon változtatni, közbeszólt a világjárvány, amely már több mint egy éve akadályozza e törekvéseinket. Terveztük például, hogy az Egri Bikavér Ünnepre minden testvérvárosunkból hívunk vendégeket, ami éppúgy nem valósulhatott meg, mint az esslingeniekkel való egymáshoz utazás. Gyergyószentmiklóssal jó a viszonyunk, Przemysl új vezetése pedig amolyan bemutatkozó látogatáson járt nálunk. A többiekkel ez idő tájt csak levelezésszintű a kapcsolatunk.
A járvány után van esély élénkebbé tenni ezt a területet?
Ez feltett szándékunk, de ehhez két fél kell, vagyis figyelembe kell vennünk, hogy a másik oldalon van-e erre fogadókészség, hiszen nem akarjuk ráerőltetni magunkat senkire. Mindazok viszont, akik szorosabbá fűznék velünk a szálakat, bennünk partnerre találnak. Ahogy most látom, e körbe tartozik – a már említett Gyergyószentmiklós mellett – Przemysl, Macon és Esslingen, illetve Csebokszáriból is érkezett jelzés, ami ilyen szándékra utal.
Úgy tudom, a jövőben akár bővülhet is ez a 11 városból álló csapat, mégpedig egy spanyol katolikus zarándokhellyel, Santiago de Compostelával, amely egy közel százezres város Hispánia északi részén…
Így van. A dolog érdekessége, hogy egy helyi rendeletük szerint csakis olyan településsel alakíthatnak ki testvérvárosi kapcsolatot, ahol van Szent Jakab-emlékhely. Szerencsére e feltételnek megfelelünk, hiszen a Szent Jakab templom egykoron a Cifra hóstyán állt. De nem pusztán ez köthet össze minket, merthogy a bortermelésnek azon a vidéken is kitüntetett szerepe van. Reméljük, a járványt követően szentesíthetjük az együttműködésünket.
Rénszarvashusi, hal, szauna, szauna és szauna
Eger testvérvárosai közül a legrégebbibe, a finnországi Poriba sikerült eljutnom valamikor a kétezres évek elején egy hivatalos küldöttség tagjaként. Hogy őszinte legyek, a település látnivalóiból nem sok minden maradt meg bennem, ami persze, aligha róható fel finn barátainknak, hiszen Pori évszázadokon át faváros volt, amely többször is szinte teljesen megsemmisült az időről időre pusztító tűzvészeknek „köszönhetően”. Ám az építészeti nevezetességek hiányát tökéletesen pótolta a helyiek kedvessége, akik a világon mindent megtettek azért, hogy jól érezzük magunkat: olyannyira, hogy számomra, aki nem vagyok igazán nagy barátságban a halból készült ételekkel, rendre rénszarvast szolgáltak fel, így aztán az ott töltött pár nap alatt legalább egyet elfogyasztottam a Mikulás szánhúzó agancsosaiból.
És ha már hal… Bármerre is jártunk, nem akadt vendéglátó, aki ne emlegette volna nekünk nagy-nagy örömmel a finnugor–magyar nyelvrokonságot, amit szerintük az a magyar mondat is ékesen bizonyít, hogy „Eleven hal úszik a víz alatt”, ami finnül így hangzik: „Elävä kala ui veden alla”. Nos, engem, mint magyar szakos valakit, aligha kell győzködni ebben a kérdésben (amelyet amúgy ezernyi ténnyel lehet alátámasztani), azoknak pedig, akiknek derogál a „halszagú rokonság”, a világ összes érve is kevés.
De, ha Poriról kérdeznek, mégsem ezek az emlékek jutnak először az eszembe, hanem a szaunázás. Mert bár azt korábban is tudtam, hogy e tevékenység a finnek „nemzeti sportja”, azt nem sejtettem, hogy mennyire. Az még csak hagyján, hogy a megérkezésünkkor valamennyien egy-egy szaunapárnát kaptunk ajándékba, illetve, hogy látogatásunk csúcspontja egy autentikus szaunázás volt (fenyőerdő egy apró tó partján, fatüzelésű szauna, stb.), arra viszont, amit a helyi egyetemen láttam, nem voltam felkészülve. Merthogy az intézmény igazgatója nem annyira az iskola eredményeivel büszkélkedett, mint inkább azzal a szaunával, ami közvetlenül az irodájából nyílt. Főként pedig azzal a fotóval, ami az íróasztala mögötti falon lógott, és amely a tanári kart örökítette meg: szaunázásra készülve, jóformán meztelenül.
SZERZŐ: STANGA ISTVÁN
FOTÓ: PORI.FI
