Az október 29-i közgyűlésen a napirendi pontok előtt 1 perces néma felállással emlékeztek a napokban elhunyt színművészről, Kelemen Csabáról. Mirkóczki Ádám polgármester bejelentette, a város saját halottjának tekinti a Gárdonyi Géza Színház művészét.

Az első napirendi pontként az egészségügyi alapellátási körzetekről szóló rendelet módosítása mellett döntöttek, többek között kijelölve az EJROK Egri Általános Iskolájának iskolaorvosi feladatának ellátásra dr. Vajon Ildikó szakorvost. A második napirendi pontban a közterületi zöldfelületek használatával kapcsolatos párhuzamos szabályozást korrigálta a közgyűlés, majd az önkormányzat vagyongazdálkodásról szóló rendelet módosításának tárgyalásával folytatódott az ülés, amely kapcsán Oroján Sándor, a Fidesz frakcióvezetője elmondta, nem támogatják a vagyoneladásokat. Mirkóczki Ádám polgármester kiemelte, október 29-ig egyetlen ingatlant sem adtak el. Mint mondta, a Senator-Háznak a megpályáztatása sem történt meg, mert az igazságügyi értékbecslés rámutatott az ingatlan leromlott állapotára, alacsony értékére. Mirkóczki Zita felhívta a Fidesz-frakció figyelmét, hogy az épület nem az elmúlt egy évben került ilyen állapotba. Mikróczki Ádám kijelentette, hogy nem adják el a Senator-Házat.

Sürgősségi indítvány tárgyalására is sor került, amely a Gárdonyi Géza Színházban kialakult Covid-helyzetre való tekintettel egy ideiglenes bizottság felállításáról szólt. Hosszasan tárgyalta a grémium ennek kérdését, végül 10 igen, 0 nem és 7 tartózkodás mellett elfogadták.  A bizottságba Berecz Mátyást, Farkas Attilát és Pápai Ákost szavazták meg.

Mirkóczki Ádám, polgármester


Előterjesztés a Gárdonyi Géza Színház intézményvezetői megbízására

Még az ülés kezdetén döntöttek arról, hogy időkorlát nélkül tárgyalják a Gárdonyi Géza Színház intézményvezetői megbízásáról szóló pontot. Az előterjesztés szerint a munkakör betöltésére hét művész nyújtott be pályázatot: Blaskó Balázs, Gulyás Hermann Sándor, Kelemen Csaba, Nagy András, Szíki Károly, Szőcs Artur és Venczel Valentin. Valamennyi pályázat érvényes volt, a pályázók megfeleltek a felhívásban és jogszabályokban előírt feltételeknek. A Kormányrendelet értelmében a munkáltatói jogkör gyakorlója a pályázatok véleményezésére szakmai bizottságot kért fel. A Színházművészeti Bizottságot Oberfrank Pál (veszprémi) színházigazgató, Olt Tamás (kaposvári) művészeti igazgató és Kósa Péter Zsigmond gazdasági szakember képviselte, továbbá az emberi erőforrások minisztere dr. Cseporán Zsolt politikai tanácsadót delegálta. A Bizottság tagjai voltak még a munkavállalói oldalt képviselő művészek, Tunyogi Péter és Fehér István, valamint a fenntartó részéről a közgyűlés által megbízott Berecz Mátyás alpolgármester és Mirkóczi Zita önkormányzati képviselő.

A Bizottság 6 igen, 2 nem, 0 tartózkodás mellett Blaskó Balázs pályázatát tekintette támogatottnak az alábbi összegző vélemény megfogalmazásával: „Jelen pandémiás helyzetben a színház működése és fenntarthatósága érdekében a szakmai bizottság a pályázót támogatja.” (az összegző vélemény elérhető az eger.hu oldalon)

Blaskó Balázs

Mirkóczki Ádám elmondta, hogy bár a Bizottság Szőcs Artur pályázatát tartotta megvalósításra legalkalmasabbnak, legjobbnak, a szavazás ezt nem igazolta vissza. A Szőcs-pályázat összegző véleménye azonban egyértelműen tartalmazza a támogatási szándékot: „Művészi értelemben nagyon invenciózus pályázat, melyet a szakmai bizottság kiszámíthatóbb időben támogatásra érdemesnek tart, de a mai pandémiás helyzetben, a biztonság megteremtése érdekében most nem tartja időszerűnek.”

A kinevezési jogkör gyakorlója a szakmai bizottság által nem támogatott Szőcs Artur mellett döntött, a következő indoklással: „A Szőcs Artur pályázatával kapcsolatos összegző vélemény ellenében megállapítható, hogy egy színigazgatói pályázat lebonyolítása akkor és oly módon „időszerű”, ahogy azt a vonatkozó jogszabályi környezet előírja. Miáltal az előadó-művészeti intézmények vezetői pályáztatása nem hozható semmilyen összefüggésbe a pandémiás helyzettel, ezért egy szakmailag alkalmas pályázatot erre való hivatkozással elutasítani sem nem etikus, sem nem jogkövető magatartás.”

Császár Zoltán, az Egységben a Városért Egyesület nevében hangsúlyozta, hogy nem a vírus idejére kívánnak Eger színházának élére igazgatót választani, 5 évben gondolkodnak.

A közgyűlésen Blaskó Balázs és Szőcs Artur is szót kapott, a regnáló direktor hangsúlyozta, hogy az elmúlt 34 éve önmagáért beszél, míg a miskolci rendező bemutatta munkásságát, rendezőként, színészként, a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanáraként. Elmondta, hogy sokszínű színházat szeretne, és bízik a közönség ízlésében.

Ezt követően Oroján Sándor, a Fidesz frakcióvezetője figyelmeztette a polgármestert, hogy ha Eger megszegi az állammal kötött szerződést, és nem Blaskó Balázst nevezi ki, a városnak vissza kell fizetnie 300 millió forint állami támogatást.

Mirkóczki Ádám polgármester egy 2017-es kormányrendeletre hivatkozva elmondta, hogy az önkormányzatot illeti az igazgatói kinevezés joga. Felvetette, ha a szabadon megválasztott egri képviselőktől a kormány elveszi az idevonatkozó döntési jogkört, és csupán az általuk támogatott jelöltet, Blaskó Balázst állítja választási lehetőségként a közgyűlés elé, akkor a pályázat egésze demokratikus színjátéknak minősíthető.

Hosszas vita után Szőcs Artur színész, rendező öt évre történő igazgatói megbízását a Gárdonyi Géza Színház vezetésére a közgyűlés elfogadta.

Szőcs Artur

Az októberi közgyűlés további témái között szerepelt többek között az EVAT Zrt. részére nyújtott rövid lejáratú kölcsön, a Városfejlesztési Kft. ügyvezetői pályáztatása, az érsekkerti teniszpályák hasznosítása, a Köztársaság tér 10. szám alatti ingatlan értékesítése, továbbá az illegális hulladéklerakók felszámolásának támogata is.

A közgyűlés vágatlanul visszanézhető a www.tveger.hu oldalon, ahol november 26-án 9 órától az érdeklődők élőben követhetik a testület soron következő ülését is.


(EM)