Járványról, bizonytalanságról, félelmekről dr. Bartók Tibor szakpszichológussal
Jóllehet az emberek többsége igyekszik titokban tartani, mennyire nem jól viseli a koronavírus okozta bizonytalanságot, esetleg, hogy retteg a megfertőződéstől, azok a – nem ritkán tettlegességig fajuló – nézeteltérések, amelyek a maszk viselése (nem viselése) miatt törnek ki, s amelyekről manapság elég gyakran hallunk, mindennél jobban mutatják, hogy sokakban milyen feszültségek dúlnak az életünket hónapok óta felforgató járvány miatt. E durva – és ki tudja, még meddig tartó – időszaknak a lelkekre gyakorolt hatásairól kérdeztük dr. Bartók Tibor szakpszichológust.
November 2-től azonnali hatállyal szigorította a maszkviselési szabályokat a kormány. Az intézkedések mégsem olyan szigorúak, mint tavasszal, pedig látjuk, hogy a járvány második hulláma mennyire aggasztó. Vajon utóbbi tény kevésbé viseli meg a pszichénket, ha közben nem kell alkalmazkodnunk olyasfajta szabályokhoz, mint március, április, május környékén?
Bár kijárási korlátozások nincsenek – mondja dr. Bartók Tibor –, azért a dolgok messze nem abban a mederben folynak, mint máskor. Utalnék itt a maszkviselési előírásokra, a bizonyos orvosi vizsgálatok elvégzéséhez szükséges PCR-tesztekre, az iskolai lázmérésekre, és még folytathatnám. Úgy vélem, az emberi psziché számára most az a legfőbb kihívás, hogy meg kell tanulnunk a vírussal tartósan együtt élni. Mert az nem tűnik el egyik pillanatról a másikra, amely tényt nehéz feldolgozni. Szóval hosszabb távon kell megbarátkoznunk bizonyos magatartásformákkal – kézfertőtlenítés, távolságtartás, az orr és száj eltakarása, a napi kapcsolatok számának csökkentése, és így tovább –, függetlenül attól, hogy most kevesebb a központi ukáz, és többet bízunk rá az egyénekre, alapozva a felelősségérzetükre.
Bevallom őszintén, engem leginkább az egymásnak ellentmondó nyilatkozatok bizonytalanítanak el. Ott van például az oltóanyag ügye: egyesek szerint már idén elkészülhet, mások a jövő év elejére várják, megint mások inkább a közepére, sőt, olyanok is akadnak, akik úgy látják, 2022-nél előbbi időpont szóba sem jöhet…
Nem vitás, hogy a bizonytalanság komoly gondok forrása, csak hát ezt most el kell fogadnunk, mert a szakemberek sem tudnak egyértelmű választ adni a „mikorra lesz vakcina?” kérdésre, így általában valószínűségekről beszélnek. Nagyon sokat segíthet, ha inkább a jelenre összpontosítunk, nem pedig azon töprengünk, mi lesz jövő nyáron. Persze, reménykedhetünk, de nem szabad, hogy ez töltse ki az életünket. Tudott, hogy a bizonytalanság elviseléséhez sok erő kell, de szerintem az a jó alapállás, ha igyekszünk megbarátkozni a gondolattal, hogy most ez van. Pláne, mert mást nem is igen tehetünk.
Azt, hogy a járvány tényleg lelki teher, számomra jól mutatja, hogy az elmúlt hetekben jó pár olyan hírt olvashattunk, amely verekedésig fajuló maszkhasználati vitáról szólt…
A már említett bizonytalanság, a szorongás, a félelem – vagy éppen a maszkviselési kötelezettség is azok számára, akik ezzel nem értenek egyet – jelentős frusztrációt okoz. Azért utalok ez utóbbiakra is, mert világszerte vannak, akik a koronavírus elleni védekezés jegyében bevezetett intézkedésekben a szabadságuk aránytalan korlátozását látják, ami belőlük ugyanolyan hatást válthat ki, mint ami azokra jellemző, akik a veszélyt komolyan veszik. De akár ide, akár oda tartozik valaki, az átlagost meghaladó érzelmi terhelés könnyen agresszióba torkollhat.
Léteznek-e megoldások, amelyekkel az ember csökkentheti a benne lévő feszültséget?
Elsősorban is az kellene, hogy a mindennapjainkat – amennyire erre csak mód van – próbáljuk meg a szokott módon élni, még akkor is, ha ebbe be kell építenünk olyan dolgokat is, mint a maszkviselés, a többszöri kézfertőtlenítés, a korábbi elindulás a gyerek iskolai lázmérése miatt, stb. Annak ellenére, hogy mindnyájunk alkalmazkodó képessége más, törekedni kell a normális életvitel fenntartására. Ha másként nem megy, tanácsolom a radikális elfogadást, amikor tudomásul vesszük, hogy ez a helyzet. De kiváló feszültségcsökkentő a mozgás is: hogy mást ne mondjak, egy rendszeresen végzett, közepes intenzitású mozgás (amitől megizzadunk, lihegőssé válunk) olyan testi folyamatokat indít el, amelyek egyes antidepresszánsok hatásainak is megfeleltethetők. Fontos az is, hogy a kapcsolatainkat tovább ápoljuk – az online forma is megfelelő –, vagyis ne szigetelődjünk el. Összefoglalva tehát: az lenne az igazán célravezető, ha ebben a normálisnak aligha nevezhető helyzetben megkísérelnénk fenntartani egyfajta normalitást.
Lehet annak pszichológiai oka is, hogy világszerte nő a vírusszkeptikusok, vírustagadók száma?
Ismert tény, hogy az ember nem szívesen él át félelmetes, kellemetlen élményeket. A vírushelyzet ilyeneket kelt, s előfordulhat, hogy ez egyesek számára már akkora pszichés teher, amelytől nem tud másként megszabadulni, csak ha a neki frusztrációt okozó jelenségeket elkezdi tagadni. Jelen esetben ez könnyű is, elvégre a koronavírus szabad szemmel nem látható.
Koronavírus-betegek szerint sokan a gyógyulásuk után is úgy néztek rájuk, mint a leprásokra. Vajon miért?
Sokakban él az a hit, hogy a világ egy igazságos hely. Aztán, amikor ez a meggyőződés valamely ok miatt meginog – például egy világjárvány során –, az érintettek nem hajlandók tudomásul venni, hogy nem úgy van, ahogy gondolták. Ám átértékelni azt, amiben addig hittek, rettentően nehéz. Bűnbakot keresni jóval egyszerűbb.
SZERZŐ: STANGA ISTVÁN
FOTÓ: VOZÁRY RÓBERT
