Kovács Cs. Tamást, a Fidesz–KDNP önkormányzati képviselőjét kérdeztük

Miután a sportnak minden település életében fontos szerepe van – vagy legalábbis kellene lennie –, jómagam is fokozott érdeklődéssel figyeltem az egri önkormányzat Fidesz–KDNP frakciójának azon megnyilatkozásait, amelyben nemcsak azon véleményüknek adtak hangot, hogy városunkban nincs igazi gazdája ennek a területnek, de egy új sportkoncepció mielőbbi megalkotását is sürgették. Hogy mely pontokon és miként szeretnének változásokat elérni? Egyebek mellett erről kérdeztük Kovás Cs. Tamást, a képviselőcsoport tagját.

Ön úgy fogalmazott, hogy Egerben nincs gazdája a sportnak. Miért érzi így?

Onnan indulnék – mondja Kovás Cs. Tamás –, hogy bár városunkban már jó ideje lejárt a 2015-2020 közötti évekre szóló sportkoncepció, egy új megszületése még mindig várat magára. Nézetem szerint mindenképp szükséges lenne áttekinteni, hogy az immáron hét éve megfogalmazott elképzelésekből mi valósult meg, mi nem, nem mellesleg pedig azt is meg kellene vizsgálni, hogy a 2015-től napjainkig terjedő időszakban milyen új sportágak jelentek meg a lakóhelyünkön. Mivel magam az eddigi életem jelentős részét a helyi sportban dolgozva töltöttem, természetesen rengetegen keresnek meg ilyen ügyekben, így az általam elmondottakban mások véleménye is tükröződik. És hogy miért is gondolom gazdátlannak e területet? Nos, többek között azért, mert annak utána, hogy 2019 októberében váltás ment végbe a város vezetésében, nemhogy bizottsági szinten nincsen képviselve a sport, de még csak egy olyan személyt sem jelöltek ki – például valamelyik alpolgármestert –, aki felelős lenne azért. Épp ezért a sportszervezetek teljes joggal érezhették-érezhetik úgy, hogy nem tudnak kihez fordulni, nem lehet kivel érdemi párbeszédet folytatni. Ezért kezdeményeztem többször is olyan sportfórumot, ahol az érintettek elmondhatják a véleményüket, javaslataikat. Ám mivel a koronavírus-világjárvány miatt személyes találkozásra sokáig nem volt mód – és hát, a gazdasági körülmények sem tették lehetővé a hosszabb távra szóló tervezést –, erre az összejövetelre csupán nemrégiben keríthettünk sort. Közel ötven sportszervezet vett részt az eseményen, aminek a fő üzenete, hogy ki kell dolgozni városunk új sportkoncepcióját.

Van ötletük arra vonatkozóan, hogy mindez milyen alapokra épüljön? Például hogyan kell értenünk azt a megfogalmazást, miszerint minél szélesebb körű társadalmasítás szükséges, azaz, hogy az egriek véleményét is meg kell hallgatni?

Mint utaltam rá, az első lépés a sportszervezetek álláspontjának megismerése, egy közös diskurzus, közös gondolkodás elindítása lenne, beleértve a korábbi elképzelések értékelését, felülvizsgálatát. De legalább ilyen lényeges lenne – miként említette –, hogy a sporthoz nem ilyen szorosan kötődő egriek is elmondhassák a véleményüket. Erre szerintem a sportszervezetekkel való egyeztetéseket követően kerülhet sor, akkor, amikor már született egy kézzelfogható anyag, van valamiféle irányvonal. Mindez nem afféle formalitás lenne, hiszen miért ne lehetne bármely polgárnak olyan ötlete, javaslata, amire nem gondoltunk.

Ha már az ötletekről esett szó… Az Ön által említett fórumon elhangzottak ilyenek?

Már magának az összejövetelnek is örültek az érintettek, annak, hogy meghallgatják őket. Az pedig teljesen természetes, hogy mindannyian szeretnének a saját területüknek minél jobb körülményeket, minél komolyabb támogatást kiharcolni, függetlenül attól, hogy ez az esemény nem elsősorban erről szólt, mint inkább arról, hogy kezdjünk el közösen töprengeni az elkövetkező évekre szóló terveken, figyelembe véve azt is, hogy 2015 óta új sportágak is bukkantak föl Egerben, így például az erőemelők vagy az aerobic.

A támogatásokról jut eszembe, hogy Ön korábban úgy fogalmazott, Eger jelentős összeget fordít a sportra… Ezek szerint az összegszerűséggel nincs gondjuk?

A 144 millió forint – amiből 4 millió a sportmúzeumot illeti – valóban nem tekinthető jelentéktelen pénznek, jóllehet ez is viszonylagos, merthogy a költségvetés 37 milliárdos főösszegéhez mérten nem számottevő kiadásról van szó. De – ismétlem – egy-egy sportegyesület életében néhány millió-, pláne pár tízmillió forint rettenetesen sokat számít. Megjegyzem, a tervezhetőséget pénzügyi szempontból nem kicsit nehezíti meg, hogy a versenyévadok nem esnek egybe a költségvetési évekkel, amit bizony nem ártana figyelembe venni.

Amiként azt sem, hogy a város milyen sporthagyományokkal bír, mely területekre lenne érdemes leginkább összpontosítani…

Igen, mindenképpen szükséges lenne meghatározni, melyek az erősségeink, mit diktál a történelmi múltunk, hol vagyunk képesek előrelépni vagy komoly sikereket felmutatni, hol állnak rendelkezésre megfelelő számban és minőségben szakemberek, és így tovább. Úgy hiszem, legelőször is ezeket a kérdéseket kell tisztázni, hiszen ezek megválaszolása nélkül aligha juthatunk ötről a hatra.

Bár ezt a kérdést eredetileg nem terveztem, miután a hagyományokról és az erősségeinkről beszélt, kénytelen vagyok felvetni az élsport, azon belül is a csapatsportok ügyét, ugyanis jelenleg nincs olyan gárdánk, amely valamely hazai bajnokság élbolyában vitézkedne, pedig ilyesmire volt példa a régebbi, sőt, a közelebbi múltban is. Lát esélyt arra, hogy belátható időn belül lesz olyan egri együttes, amely a dobogóért harcol?

Szerencsére sikert így is felmutathat a város, lévén pólós lányaink Magyar Kupa-győzelme hatalmas teljesítmény, ami ráadásul azzal is együtt jár, hogy a nemzetközi kupaporondon is megmutathatják a képességeiket. Többek között ezért is vettük tervbe – az Egri Vízilabda Klub ügyvezető igazgatójaként elárulhatom – a keret megerősítését, méghozzá volt egri játékos(ok) hazahozatalával. Remélhetően e változások eredményeként a hazai pontvadászatban az 1-3., 1-4. helyek egyikéért küzdhetünk majd. És ha már itt tartunk, hadd mondjam el, hogy vannak olyan hírek, miszerint a férfi vízilabda OB I-ben a 6. helyezés is nemzetközi szereplést ér majd. Ez egy nagyon vágyott cél számunkra, bár ez ügyben nem árt óvatosnak lenni, hiszen a csapatoknál bekövetkező mozgásokat még nem látjuk. Mindenesetre a magyar vízilabda-bajnokság az, ahol nem csak horribilis összegek árán lehet jó eredményeket elérni. Egyszóval mind női, mind férfi vonalon szeretnénk előrelépni, méghozzá úgy, hogy kiemelt figyelmet fordítunk az utánpótlásra, hiszen hosszabb távon kizárólag ez biztosíthatja a sikert.


SZERZŐ: STANGA ISTVÁN
FOTÓK: VOZÁRY RÓBERT