Dr. Maszárovics Zoltánt, a Markhot Ferenc Kórház orvosigazgatóját kérdeztük
Az, hogy az orvosegyetemet elvégző fiatalok közül évről évre mennyien választanak egy-egy kórházat szakorvosképzésük helyszínéül, nem pusztán amiatt lényeges, mert meglehetősen jól jelzi, hogy az adott hely milyen népszerűséggel, mekkora vonzerővel bír a gyógyítók következő generációinak szemében, de azért is, mert azokban az egészségügyi intézményekben, ahol megoldott a szakember-utánpótlás, közép- és hosszabb távon is biztosítottnak látszik a jövő. Amely elsősorban a beteg, gyógyulásra váró emberek számára megnyugtató. Hogy mi a helyzet ezen a területen Egerben? Erről beszélgettünk dr. Maszárovics Zoltánnal, a Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet orvosigazgatójával.
Elöljáróban arra kérem, tegyünk már rendbe bizonyos fogalmakat, mert bár a köznyelv valamennyi, még nem szakvizsgázott fiatal orvost rezidensnek titulálja, ez nem egészen pontos…
Valóban – mondja dr. Maszárovics Zoltán –, hiszen a szakorvosképzés időszaka két részre osztható: annak első két évében, amikor az úgynevezett törzsképzés zajlik, rezidensekről beszélhetünk, míg az utána következő, egész a szakvizsgáig tartó periódusban szakorvosjelöltekről.
Jelenleg hány ilyen fiatal képzése zajlik a Markhotban? És az is érdekel, miért annyira fontos, hogy az orvosegyetemeken diplomát szerzők közül mennyien gondolják úgy, hogy pályafutásuk következő lépéseit városunk kórházában teszik meg?
Pillanatnyilag 68 rezidens, illetőleg szakorvosjelölt dolgozik nálunk. Emellett 26 olyan szakorvos van, aki az elmúlt öt esztendőben szakvizsgázott, magyarán, aki nemrégiben még az imént említett tábor tagjai közé tartozott. És hogy miért van akkora jelentősége egy-egy egészségügyi intézmény életében a szakorvosképzésben résztvevők számának? Nos, elsősorban azért, mert ők jelentik a mai derékhad utánpótlását, vagyis öt-tíz-tizenöt év múltán ők lesznek az itteni betegellátás meghatározó szereplői, ilyenformán pedig a jövő letéteményesei. De a történet nem csupán erről szól, hiszen ezek a fiatalok már ma is rendkívül komolyan kiveszik a részüket a kórház napi munkájából, legyen szó közvetlenül a betegágyaknál végzett tevékenységről, avagy adminisztrációs feladatokról. Mindezt egyébként igen jól mutatja a koronavírus-járvány, amelynek során a rezidenseink és szakorvosjelöltjeink – ezt túlzás nélkül állíthatom – kiválóan teljesítettek és teljesítenek. És hadd mondjak még egy olyan dolgot, ami bár nehezen megfogható, mégis nagyon-nagyon jól érzékelhető a mindennapokban… Nevezetesen, hogy ezekben az ifjú orvosokban van egy olyasfajta tenni akarás, tettvágy, ami nem kizárólag őket, de a kórház teljes orvosi gárdáját motiválja, viszi előre. Az a lendület, az a jó értelemben vett hév, az a „gyerünk, aztán csináljuk” mentalitás, ami bennük található, mindannyiunk számára lelkesítően hat.
Ha már a koronavírus-járvány szóba került… Mindez egyfelől hihetetlenül komoly erőfeszítéseket kívánt és kíván meg a rezidensekről és szakorvosjelöltektől is, másfelől viszont olyan sok tapasztalatot jelent számukra, amennyire „békeidőben” legfeljebb hosszú-hosszú évek során tehettek volna szert.
Ez így igaz. Nem mellesleg a szakorvosképzés központi kérdése éppen az, hogy az idősebb kollégák miként is tudják átadni azt a rengeteg tapasztalatot, amelyet az idők során felhalmoztak. Hiszen nekik ez a legfőbb erősségük, míg a fiataloknak a rugalmasság, az új helyzetekhez, kihívásokhoz való gyors alkalmazkodás. Ez utóbbinak vettük jó hasznát a koronavírus-járvány kapcsán is, ugyanis a pandémia időről időre szükségessé tett különböző átszervezéseket, illetve vezényléseket is.
Jó néhány évvel korábban a kórház messze nem állt ilyen jól leendő szakorvosok dolgában. Nézete szerint minek tudható be, hogy most nem kell az utánpótlás miatt aggódni?
Úgy gondolom, mindez több dolognak köszönhető. Ott van mindjárt az a tény, hogy oktatókórház vagyunk, vagyis egy seregnyi orvostanhallgató már az egyetemi tanulmányai során megismerkedik az itteni munkával, közvetlen benyomásokat szerezve arról, hogy idősebb orvosaink miként foglalkoznak a leendő pályatársakkal, sőt, talán még azt is láthatják, hogy milyen távlatokat is jelenthet számukra, ha majdan Egert választják szakorvosképzésük helyszínéül. Aztán legalább ennyire lényegesek azok a korszerű tárgyi feltételek, az a modern környezet, ami kórházunk egészét és egyes osztályait egyaránt jellemzi. Ott van példának okáért az úgynevezett „skill”, azaz szimulációs labor, amely lehetőséget ad a legkülönfélébb diagnosztikai és gyógyító beavatkozások, illetve ápolási, szakápolási, szakasszisztensi feladatok gyakorlására, az általános orvosi és szakorvosi gyakorlat alapvető műfogásainak hatékony elsajátítására. De ne hagyjuk ki a felsorolásból a jó munkahelyi légkört sem, aminek megteremtésére a kórház valamennyi egységében igyekszünk gondot fordítani. És hát, az sem mindegy, hogy egy-egy helyen hány fiatal van, hiszen az egyetemről kikerülők nyilvánvalóan szívesebben mennek oda, ahol a korosztályukhoz tartozókkal is találkozhatnak, akikkel lelkesíthetik, bátoríthatják egymást.
Arról már nem is szólva, hogy a kórház – a lehetőségeihez mérten – anyagilag is igyekszik támogatni a pályájuk elején járó orvosokat, akik közül sokakat a város léptéke, hangulata is itt tart…
Már önmagában az országosan végrehajtott béremelés is nagyon sokat jelentett, lévén valamelyest megkönnyíti a fiatal orvosok önálló életkezdését. Ehhez járulnak hozzá az olyan kezdeményezések is, mint amilyen kórházunk dr. Ringelhann Béláról elnevezett ösztöndíja, ami azon út megtételéhez nyújt segítséget, amit a rezidenseknek és szakorvosjelölteknek a szakvizsgájukig meg kell tenniük. Ami meg Eger vonzerejét illeti, való igaz, hogy városunk élhetősége nem mellékes körülmény, amikor valakinek arról kell döntenie, hogy hosszabb távon hol képzeli el az életét.
Jó is, hogy ezzel a válaszával kicsit a jövőbe tekintett, hiszen most, a beszélgetés végén, amúgy is azt akartam kérdezni, hogy a tapasztalatok szerint a sok-sok rezidensből és szakorvosjelöltből hányan tekintik végállomásnak Egert, illetve a kórházat…
Bár pontos statisztikáim nincsenek, de az elmúlt évek alapján kijelenthető, csak elvétve fordul elő, hogy valaki a szakvizsgáját követően ne itt folytatná a munkáját. Úgy vélem, ez mindnyájunk számára megnyugtató lehet.
SZERZŐ: STANGA ISTVÁN
FOTÓ: VOZÁRY RÓBERT
