Találkozóra hívta dr. Ternyák Csaba egri érsek azon települések polgármestereit, amelyeken az Egri Főegyházmegye fenntartásában működő oktatási-nevelési intézmény található. A főpásztor köszöntőjében elmondta: „Nagy szükség lenne olyan emberekre, akik az élet minden területén, így köztisztviselőként, egészségügyi dolgozóként vagy akár pedagógusként elkötelezett módon szolgálatnak tekintik tisztségeiket. Több mint 10 éve imádkozunk az egyházmegyében papi és szerzetesi hivatásokért, de lassan már ember hivatásokért kell imádkoznunk, mert egyre kevesebben vannak, akik mások szolgálatába akarják állítani az életüket. A hitbeli neveléssel együtt a szolgálat szépségét is meg kell mutatnunk a fiataloknak.” Az összejövetelen részt vett Mirkóczki Ádám polgármester is, aki örül annak, hogy az óvoda, általános iskola és középiskola mellett az egri egyetem is a katolikus egyház fenntartásában és működtetésében nyitja meg kapuit szeptember 1-én. A város vezetője úgy tapasztalta, hogy az oktatás világában a sok-sok nehézség, ami állami, alapítványi vagy adott esetben önkormányzati fenntartású intézmények esetében is fennáll, az egyház, jelen esetben az Egri Főegyházmegye sokkal hatékonyabban és jobban kezeli – legyen szó a napi működésről, a humánerőforrás-megtartásról vagy az oktatás-nevelés színvonaláról. Hozzátette: ezeréves tapasztalat, hogy sokkal gondosabb gazdája az egyház ezeknek az intézményeknek.

Az Érseki Palota megtekintését követően a polgármesterek találkozója kötetlen beszélgetéssel, szeretetvendégséggel zárult.


Új drogstratégiát alkot az egri önkormányzat

Egy új, frissen kidolgozott, az aktuális helyzethez és problémákhoz igazított drogstratégiát készít az önkormányzat a Kábítószerügyi Egyeztető Fórum helyi szervezetével közösen. Az előző tervezet 2014-ben született meg, amit most megújítanak. Az új koncepció előkészítésében iskolai védőnők, szociális segítők, pszichológusok, pedagógusok, valamint a szenvedélybeteg-ellátásban dolgozó szakemberek vesznek részt, emellett a lakosságot is igyekeznek megszólítani. Az elkészült drogstratégiát előreláthatóan az októberi közgyűlésen tárgyalja a testület.


Megkezdődött a klímák beszerelése az óvodákba

Az óvodák klímaberendezéssel való felszereléséről egyhangúlag döntött a közgyűlés a júliusi rendkívüli ülésén. A pályáztatás sikeresen lezárult.  A nyertes cég már le is szállította a 12 darab klímát és megkezdte beszerelésüket. A munkálatokat várhatóan szeptember végéig befejezik, így a jövőben már szabályozott hőmérsékletű termekben foglalkozhatnak az ovisokkal a pedagógusok a Kertvárosi, a Szivárvány és a Benedek Elek Óvoda tagintézményeiben. A beruházás összesen 3.156.000 Ft-ba került.



(EM)