Őszintén a párkapcsolati kommunikációról, nehézségekről és megoldásokról
Júliusban Válótársas címmel humorban és rögtönzésben bővelkedő előadást láthatott a közönség a felsőtárkányi tóparton. Gönczi Dorka és Varga Zsolt színházi műsora kapcsán többek között konfliktusokról, lehetséges megoldásokról, önismeretről, illetve elvárásokról kérdeztem az előbbi szakembert, aki párkapcsolati és válási mediátorként dolgozik.
Annak idején miért választottad ezt a pályát?
Gönczi Dorka: 2009-ben kezdtem a témával foglalkozni, méghozzá egy nagyon egyszerű ok miatt: én is éppen váltam, ráadásul, ha lehet ilyen mondani, „jól váltam”. Igen gyorsan zajlott a folyamat, ez kilenc hónapot jelentett, amely a mai jogrendszerben rendkívül jónak számít, és nekünk egyezséggel sikerült elválnunk. Ezt követően arra gondoltam, hogy nézzük meg, tudok-e olyanoknak segíteni, akik közel kerültek a váláshoz. A békés kommunikáció iránti elszántságom, valamint az igazságérzetem magas foka terelt abba az irányba, hogy utánajárjak, milyen formában tudnék segíteni a pároknak, majd erre a lehetőségre a mediátorszakmában találtam rá.
Mik a tapasztalataid, általánosságban a párok időben fordulnak szakemberhez a problémáikkal?
Nem, csupán nagyon elenyésző számuk. Hogy felkeressen egy mediátort egy kapcsolati elakadásban lévő pár, ahhoz magasabb érzelmi intelligencia szükséges. Amennyiben az illető önmaga korlátja, és önző módon kizárólag a saját érdekeit nézi, azokon nem tud túllépni, akkor úgy dönti sorra maga után az ebben érintetteket, mint egy tekegolyó, beleértve a gyerekeit is.
Egyáltalán párok fordulnak hozzátok, vagy csak egy-egy fél?
A mediáció során két ember közötti konfliktusokkal dolgozunk, egy-egy telefonos megkeresésnél, egyeztetésnél például az adott illető képviseli a másik felet is. Amennyiben szeretnének eljönni, úgy egy páros tevékenységen találják magukat. Ez egyfajta társas játék, és felszabadító végeredmény várhat rájuk a mediáció végén. Segítséget nyújthat például, amikor a szülők a válás tényét szeretnék elmondani a gyerekeknek. Azt viszont nem szoktuk vállalni, ha csupán az egyik fél keres meg bennünket, mert szeretne kijönni az útvesztőből. Ilyenkor felajánljuk, hogy hozza el magával a párját is, hogy közösen találjunk megoldást a problémára.
Ha már a problémákat említed, melyek a leggyakoribbak?
Elsősorban két dolog miatt keresnek meg a párok: egyrészt el akarnak válni, másrészt párkapcsolati galibába kerültek, de nincs arra való törekvés, hogy szakítsanak. Utóbbiból vagy válás lesz, vagy remélhetőleg egy rehabilitált párkapcsolat.
Lényegesen kevesebb alkalommal maradnak együtt, ha már egészen más irányt vett az adott felek gondolkodása. Az „együtt maradjunk vagy sem” kérdéskörénél felmerülhet az eltérő motiváció, életszemlélet, életcélok.
Előfordul az is, hogy elmúlik a testi vonzalom, bár ez már inkább következmény, de még előtte kiderülhet, hogy ugyan eleinte azt hitték, azonosak a céljaik (például, hogy vállaljanak-e közös gyermeket), később mégis felszínre törnek a különbségek.
A célok mellett az eltérő értékrend is problémaként merülhet fel egy kapcsolatban, és akár az első hallásra nem nagy különbségek, – például, hogy az egyik spórolós, a másik pedig nem –, később konfliktusokhoz vezethetnek. Általánosak a hétköznapi dolgok, de mindig problémaként jelentkezik, ha az egyik fél mást akar.
Az anyagiak körüli konfliktusok is gyakori buktatók, vagy például ha a megborult szerepek miatt a nő a családfenntartó, ő keres többet, illetve a férfi marad otthon a gyerekkel. Ezek a feszültségek is robbanhatnak idővel, sőt ilyenkor szokott megjelenni az a bizonyos harmadik egy kapcsolatban.
A koronavírus-járvány alatti összezártság milyen hatással bírt a párkapcsolatokra? A 0-24 órás együttlét inkább pozitív vagy negatív a tapasztalatok alapján?
A covid első éve alatt a mi ügyfélkörünkben is számos baba fogant meg. A párok egymással foglalkoztak, fölfedeztek olyan dolgokat a másikban, amelyek miatt arra törekedtek, hogy a gyerek a legpuhább fészekbe pottyanjon. Az elmúlt másfél évben viszont sokak útjai elhajlottak, szétmentek, így mi is nagyon sok csúnya, kemény szakításnak voltunk a szemtanúi. Egyészen másként alakult a járvány első éve – a kényszerű együttélés jótékonyabbnak bizonyult, mint az utóbbi másfél év.
Létezik menthetetlen kapcsolat?
Létezik, bár ez relatív. Attól függ, kinek a szempontjából nézzük. Akadnak párok, akik megszokták egymást és szükségük van a másikra, még akkor is, ha nem minőségi a kapcsolatuk – amely nem menthető ott, ahol a felek „kicsinálják” egymást. Természetesen sikerként könyveljük el, ha megoldódnak a problémák, de annak is örülünk, ha békében szakít, válik egy pár.
A hozzátok fordulók kapcsolatai alapján hogyan látjátok, a párok elvárásai, illetve az igényei mennyire „mennek el” úgymond egymás mellett?
Ha nem veszik figyelembe a másik igényét, illetve amennyiben egyikük sem enged a saját elképzeléseiből, abból biztosan hiszti és marakodás lesz, de a legnehezebb mégis inkább az, hogy nagyon későn kezdik el egyáltalán tudatni a másik féllel az igényeiket. Nyilván nem az ismerkedés első napján kell jelezni az apróbb dolgokat, mint például milyen melegen isszuk a teát, vagy hány cukorral szeretjük a kávét, de nagyon sokan elkövetik azt a hibát, hogy a párkapcsolatuk hatodik-hetedik évében tesznek olyan szemrehányást a párjuknak, amelyet azelőtt egyáltalán nem jeleztek felé.
Mennyire káros az apróbb sérelmeket „gyűjtögetni”, érdemes inkább azonnal „rázúdítani” a másik félre az érzéseinket?
Mondanám, hogy „akkor, amikor”, de az emberek nem így működnek, és ez nem is baj.
Egy párkapcsolatban jó, ha tudja az ember, hogy mikor jön el az a pillanat, amikor valóban meghallja őt a másik fél. Olyankor szerencsés megtalálni a párunkat, illetve beszélgetést kezdeményezni, amikor már elcsendesedtünk, és olyan helyzetet teremtettünk, amelyben egymásra tudunk koncentrálni.
Az évek alatt felgyülemlett, és ki nem mondott szavaknak meggyőződésem, hogy van valamilyen szomatikus hatása. Javaslom, ha meg tudunk teremteni egy kellemes pillanatot, hangulatot a párbeszédhez, akkor tegyük meg. Anyaként, párként megtanulja az ember, mikor érdemes kimondani, és mikor érdemes későbbre halasztani a sérelmeink megfogalmazását.
Az önismeret mennyire fontos része a terápiának, egyáltalán szükséges ahhoz, hogy szakemberhez forduljanak a párok?
Örülök, hogy említetted az iménti kifejezést, és egyben megragadnám az alkalmat, hogy felhívjam rá a figyelmet, hogy a mediátor nem folytat terápiát, nincs arra jogosítva, hogy mélylélektannal foglalkozzon. Aki arra számít, hogy majd a mediátor megmondja, „mi a tuti”, az csalódni fog, hozzáteszem, a pszichológus sem mondja meg.
Azok az ügyfelek, akik felkeresnek egy mediátort, és őszintén kívánnak foglalkozni egy-egy problémával, alapvetően rendelkeznek önismerettel. A mediációra inkább harminc-negyven-ötven pluszosok jelentkeznek, akik már „túlvannak” egy-két párkapcsolaton, így ebben már megismerték önmagukat, és érzékenyek a másik fél rezdüléseire. Általában „pszihológiai téren” felkészülten érkeznek, addigra már számos lélektannal foglalkozó könyvet olvastak, tisztában vannak saját magukkal és az igényeikkel, bár kimondani még nem mindig tudják megfelelően.
Nemrég Felsőtárkányban is bemutattátok a Válótársas című előadást. Mikor fogalmazódott meg benned, illetve Varga Zsoltban a projekt? Milyen koncepciókkal vágtatok bele?
2019-ben Zsolttal arról beszélgettünk, hogy mivel akkorra mintegy tíz éve dolgoztunk válási és párkapcsolati mediátorként, létrehozhatnánk a jubileumunk kapcsán egy saját előadást, amely szórakoztató és a gyakorlatainkra épít. Annyi esettel találkoztunk addig, hogy nem esett nehezünkre összeírni a történeteket, amelyek a Válótársas című előadásunk forgatókönyvének vázát adták.
Pokorny Liával korábban hangjátékokban dolgoztunk együtt. Miután felhívtam az ötlettel, miszerint improvizálni kellene egy előadásban, ahol egy házasságba pillanthatnak be a nézők, örömmel fogadta a felkérésemet. „Férjeként” ő javasolta az előadásba Schmied Zoltánt, akivel rendkívül szeret dolgozni, és ebben is vele szeretett volna játszani. Nem sokkal később a társulatunk bővült, és ma már oszlopos tagként említhetem Kovács Patríciát, Elek Ferencet, valamint Ötvös Andrást is.
Egy év alatt hatvan előadást játszottunk, és kijelenthetem, hogy imádja a közönség. Találtunk egy olyan eszközt a mediáció minél szélesebb körű megismertetéséhez, amely jelenleg egyedülálló Magyarországon. Olyat csinálunk, amit eddig senki.
Az előadással többször megfordultunk külföldön, ahol helyi magyaroknak mutatkoztunk be. Idén már a határon túl is jártunk, többek között Londonban, Zürichben, Erdélyben, emellett Amerikába is kaptunk meghívást, így reményeink szerint jövő nyáron oda is eljuthatunk a Válótársas című könnyed, párkapcsolat-gazdagító előadásunkkal.
SZERZŐ: VERES PETRA
