Az egri közgyűlés frakciói egyetértenek a koronavírus elleni vakcinák beadásával kapcsolatban. A képviselők mindenkit arra kérnek, hogy fogadják el a háziorvosok jelzéseit, és akinek erre lehetősége adódik, oltassa be magát.
Bejegyzés
Megkezdődött az előzetesen regisztrált, legidősebb pácienseik oltása, amelyet a háziorvosok végeznek. A szükséges vakcinaszállítmány a Heves Megyei Kormányhivatal népegészségügyi főosztályára érkezett. Az adagokat a kormányhivatal juttatja el a kijelölt praxisokba.
Járványról, bizonytalanságról, félelmekről dr. Bartók Tibor szakpszichológussal
Jóllehet az emberek többsége igyekszik titokban tartani, mennyire nem jól viseli a koronavírus okozta bizonytalanságot, esetleg, hogy retteg a megfertőződéstől, azok a – nem ritkán tettlegességig fajuló – nézeteltérések, amelyek a maszk viselése (nem viselése) miatt törnek ki, s amelyekről manapság elég gyakran hallunk, mindennél jobban mutatják, hogy sokakban milyen feszültségek dúlnak az életünket hónapok óta felforgató járvány miatt. E durva – és ki tudja, még meddig tartó – időszaknak a lelkekre gyakorolt hatásairól kérdeztük dr. Bartók Tibor szakpszichológust.
November 2-től azonnali hatállyal szigorította a maszkviselési szabályokat a kormány. Az intézkedések mégsem olyan szigorúak, mint tavasszal, pedig látjuk, hogy a járvány második hulláma mennyire aggasztó. Vajon utóbbi tény kevésbé viseli meg a pszichénket, ha közben nem kell alkalmazkodnunk olyasfajta szabályokhoz, mint március, április, május környékén?
Bár kijárási korlátozások nincsenek – mondja dr. Bartók Tibor –, azért a dolgok messze nem abban a mederben folynak, mint máskor. Utalnék itt a maszkviselési előírásokra, a bizonyos orvosi vizsgálatok elvégzéséhez szükséges PCR-tesztekre, az iskolai lázmérésekre, és még folytathatnám. Úgy vélem, az emberi psziché számára most az a legfőbb kihívás, hogy meg kell tanulnunk a vírussal tartósan együtt élni. Mert az nem tűnik el egyik pillanatról a másikra, amely tényt nehéz feldolgozni. Szóval hosszabb távon kell megbarátkoznunk bizonyos magatartásformákkal – kézfertőtlenítés, távolságtartás, az orr és száj eltakarása, a napi kapcsolatok számának csökkentése, és így tovább –, függetlenül attól, hogy most kevesebb a központi ukáz, és többet bízunk rá az egyénekre, alapozva a felelősségérzetükre.
Bevallom őszintén, engem leginkább az egymásnak ellentmondó nyilatkozatok bizonytalanítanak el. Ott van például az oltóanyag ügye: egyesek szerint már idén elkészülhet, mások a jövő év elejére várják, megint mások inkább a közepére, sőt, olyanok is akadnak, akik úgy látják, 2022-nél előbbi időpont szóba sem jöhet…
Nem vitás, hogy a bizonytalanság komoly gondok forrása, csak hát ezt most el kell fogadnunk, mert a szakemberek sem tudnak egyértelmű választ adni a „mikorra lesz vakcina?” kérdésre, így általában valószínűségekről beszélnek. Nagyon sokat segíthet, ha inkább a jelenre összpontosítunk, nem pedig azon töprengünk, mi lesz jövő nyáron. Persze, reménykedhetünk, de nem szabad, hogy ez töltse ki az életünket. Tudott, hogy a bizonytalanság elviseléséhez sok erő kell, de szerintem az a jó alapállás, ha igyekszünk megbarátkozni a gondolattal, hogy most ez van. Pláne, mert mást nem is igen tehetünk.
Azt, hogy a járvány tényleg lelki teher, számomra jól mutatja, hogy az elmúlt hetekben jó pár olyan hírt olvashattunk, amely verekedésig fajuló maszkhasználati vitáról szólt…
A már említett bizonytalanság, a szorongás, a félelem – vagy éppen a maszkviselési kötelezettség is azok számára, akik ezzel nem értenek egyet – jelentős frusztrációt okoz. Azért utalok ez utóbbiakra is, mert világszerte vannak, akik a koronavírus elleni védekezés jegyében bevezetett intézkedésekben a szabadságuk aránytalan korlátozását látják, ami belőlük ugyanolyan hatást válthat ki, mint ami azokra jellemző, akik a veszélyt komolyan veszik. De akár ide, akár oda tartozik valaki, az átlagost meghaladó érzelmi terhelés könnyen agresszióba torkollhat.
Léteznek-e megoldások, amelyekkel az ember csökkentheti a benne lévő feszültséget?
Elsősorban is az kellene, hogy a mindennapjainkat – amennyire erre csak mód van – próbáljuk meg a szokott módon élni, még akkor is, ha ebbe be kell építenünk olyan dolgokat is, mint a maszkviselés, a többszöri kézfertőtlenítés, a korábbi elindulás a gyerek iskolai lázmérése miatt, stb. Annak ellenére, hogy mindnyájunk alkalmazkodó képessége más, törekedni kell a normális életvitel fenntartására. Ha másként nem megy, tanácsolom a radikális elfogadást, amikor tudomásul vesszük, hogy ez a helyzet. De kiváló feszültségcsökkentő a mozgás is: hogy mást ne mondjak, egy rendszeresen végzett, közepes intenzitású mozgás (amitől megizzadunk, lihegőssé válunk) olyan testi folyamatokat indít el, amelyek egyes antidepresszánsok hatásainak is megfeleltethetők. Fontos az is, hogy a kapcsolatainkat tovább ápoljuk – az online forma is megfelelő –, vagyis ne szigetelődjünk el. Összefoglalva tehát: az lenne az igazán célravezető, ha ebben a normálisnak aligha nevezhető helyzetben megkísérelnénk fenntartani egyfajta normalitást.
Lehet annak pszichológiai oka is, hogy világszerte nő a vírusszkeptikusok, vírustagadók száma?
Ismert tény, hogy az ember nem szívesen él át félelmetes, kellemetlen élményeket. A vírushelyzet ilyeneket kelt, s előfordulhat, hogy ez egyesek számára már akkora pszichés teher, amelytől nem tud másként megszabadulni, csak ha a neki frusztrációt okozó jelenségeket elkezdi tagadni. Jelen esetben ez könnyű is, elvégre a koronavírus szabad szemmel nem látható.
Koronavírus-betegek szerint sokan a gyógyulásuk után is úgy néztek rájuk, mint a leprásokra. Vajon miért?
Sokakban él az a hit, hogy a világ egy igazságos hely. Aztán, amikor ez a meggyőződés valamely ok miatt meginog – például egy világjárvány során –, az érintettek nem hajlandók tudomásul venni, hogy nem úgy van, ahogy gondolták. Ám átértékelni azt, amiben addig hittek, rettentően nehéz. Bűnbakot keresni jóval egyszerűbb.
SZERZŐ: STANGA ISTVÁN
FOTÓ: VOZÁRY RÓBERT
Az oktatási intézményeknek egyik napról a másikra kellett áttérniük a digitális oktatásra 2020. március 16-án. Gyakorlatilag egy csapásra a mélyvízben találták magukat a pedagógusok, a diákok és a szülők is. Szeptemberben a legtöbb iskolában úgy indult újra az élő oktatás, hogy ezzel párhuzamosan az időközben kialakított online eszközöknek köszönhetően – amennyiben indokolt – szinte bármikor át tudnak állni digitális formára.
A rendkívüli helyzet előnyeiről, valamint hátrányairól dr. Sipos Mihály, a Neumann János Gimnázium, Technikum és Kollégium igazgatójával, valamint három egri középiskolással – Török Virág, Juhász Anna, Nagy Stella – beszélgettünk.
Dr. Sipos Mihály értékelése a digitális oktatásról
„Két éve erős elhatározásunk volt, hogy megteremtsük a digitális iskola feltételrendszerét. Ennek van egy infrastrukturális része, valamint egy szellemi, amely a tanárok, a diákok és szülők szemléletének átformálását egyformán érinti, s az ehhez kapcsolódó tudás megszerzését célozza” – mondta el lapunknak dr. Sipos Mihály, a Neumann János Gimnázium, Technikum és Kollégium igazgatója, aki 49 éve tanít és 34 éve dolgozik az iskolában.
Kifejtette, ennek jegyében 2019 tavaszán a gimnázium hét kollégáját a Microsoft segítségével felkészítették arra, hogy kipróbálják a digitális oktatást.
Az intézmény gyakorlatilag készen állt a 2020. március 16-tól országosan elrendelt iskolabezárásra.
„Az átállás viszonylag könnyen ment, és sikerrel teljesítettük a tanévet. Diákjaink tanulmányi átlaga nem tért el jelentősen a korábbi évek eredményeitől. A végzős tanulók 93-94 %-a felvételt nyert az általa megcélzott, országosan elismert felsőoktatási intézmények valamelyikébe” – részletezte.
Hozzátette, hogy az eredményesség ellenére idővel természetesen hiányzott a személyes találkozás mind a pedagógusoknak, mind pedig a diákoknak.
Az intézményvezető kifejtette, az idei tanév kezdetén a Neumann János Középiskola és Kollégium tanári kara úgy készült, hogy a hagyományos mellett digitális órarendet is összeállított, azért, hogy ha egy diák megbetegszik, az osztály online formában tudjon tovább haladni a munkával.
Török Virág, az Egri Dobó Gimnázium végzős tanulója, valamint az egri Városi Diáktanács elnöke, Juhász Anna (14 éves) a Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium tanulója, illetve Nagy Stella (15) a Dobó Gimnázium tanulója vegyes tapasztalatokról számolt be az online tanulásról.
„Az első két napban azt sem tudtuk pontosan, hogy megoldható lesz-e az online tanulás. Volt olyan tanárom, akinek addig nem volt internete, és emiatt kellett bekötnie” – mesélte Juhász Anna, aki tavaly ballagott el az általános iskolából, így a felvételi után érte a tavasszal kialakult helyzet. Ebből adódóan nem volt rajta akkora nyomás, noha az online matekórák, és a teljesen új tananyagok elsajátítása nemcsak neki, osztálytársainak is okoztak problémákat. „Hétköznapokon általában délig meg tudtam csinálni a Google Classroom-on kiadott feladatokat” – tette hozzá.
A Dobó Gimnázium-ban is alapvetően a Google Classroom-on keresztül ment az online oktatás, ám sokszor használták a Zoom alkalmazást is.
„Alapvetően maximalista vagyok, de ha visszagondolok, azokban a hónapokban a megszokottnál is alaposabban készültem a tantárgyakból, ezért több időt vett igénybe a tanulás. A különórák elmaradása miatt viszont többet lehettem a családommal, és sportolni is gyakrabban tudtam. Fallabdázni például úgy jártunk, hogy megkaphattuk otthonra az ütőket, és kettesével mehettünk az edzésre” – mondta el Nagy Stella, aki tavaly végezte el a 9. osztályt.
Hozzátette, elég nehéz volt megtanulni a kémiát és a fizikát és a matekot online, ám szerencsére volt olyan magántanár, akivel külön tanult matekot, így sikerült megértenie a kiadott feladatokat.
A beszélgetésből kiderült, hogy klasszikus felelés nem volt az online időszakban, kizárólag írásban kérték számon a diákokat. A tanárok az online órákon való aktivitás, valamint a beküldött dolgozatok alapján osztályoztak. Összességében úgy látják, hogy tanáraik figyeltek a helyzet adta igényekre, és maximálisan törekedtek arra, hogy segítsék a tanulók munkáját, még akkor is, ha az adott esetben sok áldozatot követelt.
„Volt olyan tanárunk, aki mindig hajnalban tette fel az tananyagot. Egyszer elmesélte, hogy két alsó tagozatos gyerekével napközben felváltva tanult az egyetlen számítógépükön, miközben házimunkát végzett, és volt 12 osztálya, amelyeknek küldenie kellett a tanulnivalót, dolgozatot íratott, illetve közben felkészült a másnapra” – részletezte Török Virág.
„Minden kihívás ellenére azt gondolom, hogy mi elég szerencsés helyzetben vagyunk. Ugyanakkor nem látjuk a hátrányos helyzetű családok körülményeit, ahol sok esetben nincs internet, és a szociális problémák miatt a gyerekek egyetlen menedéke az iskola, ahova hónapokig nem járhattak. Mindez külső segítség nélkül fél éven keresztül folyamatos nehézségeket jelenthetett számukra” – hangsúlyozta.
Az őszi iskolakezdésről elmondták, nagyon várták, hogy újra közösségben tanulhassanak, és bíznak benne, hogy nem lesz újra digitális oktatás.
SZERZŐ: ZSIGMOND LILIAN
FOTÓ: VOZÁRY RÓBERT
Járványról, bizonytalanságról, félelmekről dr. Bartók Tibor szakpszichológussal
Jóllehet az emberek többsége igyekszik titokban tartani, mennyire nem jól viseli a koronavírus okozta bizonytalanságot, esetleg, hogy retteg a megfertőződéstől, azok a – nem ritkán tettlegességig fajuló – nézeteltérések, amelyek a maszk viselése (nem viselése) miatt törnek ki, s amelyekről manapság elég gyakran hallunk, mindennél jobban mutatják, hogy sokakban milyen feszültségek dúlnak az életünket hónapok óta felforgató járvány miatt. E durva – és ki tudja, még meddig tartó – időszaknak a lelkekre gyakorolt hatásairól kérdeztük dr. Bartók Tibor szakpszichológust.
November 2-től azonnali hatállyal szigorította a maszkviselési szabályokat a kormány. Az intézkedések mégsem olyan szigorúak, mint tavasszal, pedig látjuk, hogy a járvány második hulláma mennyire aggasztó. Vajon utóbbi tény kevésbé viseli meg a pszichénket, ha közben nem kell alkalmazkodnunk olyasfajta szabályokhoz, mint március, április, május környékén?
Bár kijárási korlátozások nincsenek – mondja dr. Bartók Tibor –, azért a dolgok messze nem abban a mederben folynak, mint máskor. Utalnék itt a maszkviselési előírásokra, a bizonyos orvosi vizsgálatok elvégzéséhez szükséges PCR-tesztekre, az iskolai lázmérésekre, és még folytathatnám. Úgy vélem, az emberi psziché számára most az a legfőbb kihívás, hogy meg kell tanulnunk a vírussal tartósan együtt élni. Mert az nem tűnik el egyik pillanatról a másikra, amely tényt nehéz feldolgozni. Szóval hosszabb távon kell megbarátkoznunk bizonyos magatartásformákkal – kézfertőtlenítés, távolságtartás, az orr és száj eltakarása, a napi kapcsolatok számának csökkentése, és így tovább –, függetlenül attól, hogy most kevesebb a központi ukáz, és többet bízunk rá az egyénekre, alapozva a felelősségérzetükre.
Bevallom őszintén, engem leginkább az egymásnak ellentmondó nyilatkozatok bizonytalanítanak el. Ott van például az oltóanyag ügye: egyesek szerint már idén elkészülhet, mások a jövő év elejére várják, megint mások inkább a közepére, sőt, olyanok is akadnak, akik úgy látják, 2022-nél előbbi időpont szóba sem jöhet…
Nem vitás, hogy a bizonytalanság komoly gondok forrása, csak hát ezt most el kell fogadnunk, mert a szakemberek sem tudnak egyértelmű választ adni a „mikorra lesz vakcina?” kérdésre, így általában valószínűségekről beszélnek. Nagyon sokat segíthet, ha inkább a jelenre összpontosítunk, nem pedig azon töprengünk, mi lesz jövő nyáron. Persze, reménykedhetünk, de nem szabad, hogy ez töltse ki az életünket. Tudott, hogy a bizonytalanság elviseléséhez sok erő kell, de szerintem az a jó alapállás, ha igyekszünk megbarátkozni a gondolattal, hogy most ez van. Pláne, mert mást nem is igen tehetünk.
Azt, hogy a járvány tényleg lelki teher, számomra jól mutatja, hogy az elmúlt hetekben jó pár olyan hírt olvashattunk, amely verekedésig fajuló maszkhasználati vitáról szólt…
A már említett bizonytalanság, a szorongás, a félelem – vagy éppen a maszkviselési kötelezettség is azok számára, akik ezzel nem értenek egyet – jelentős frusztrációt okoz. Azért utalok ez utóbbiakra is, mert világszerte vannak, akik a koronavírus elleni védekezés jegyében bevezetett intézkedésekben a szabadságuk aránytalan korlátozását látják, ami belőlük ugyanolyan hatást válthat ki, mint ami azokra jellemző, akik a veszélyt komolyan veszik. De akár ide, akár oda tartozik valaki, az átlagost meghaladó érzelmi terhelés könnyen agresszióba torkollhat.
Léteznek-e megoldások, amelyekkel az ember csökkentheti a benne lévő feszültséget?
Elsősorban is az kellene, hogy a mindennapjainkat – amennyire erre csak mód van – próbáljuk meg a szokott módon élni, még akkor is, ha ebbe be kell építenünk olyan dolgokat is, mint a maszkviselés, a többszöri kézfertőtlenítés, a korábbi elindulás a gyerek iskolai lázmérése miatt, stb. Annak ellenére, hogy mindnyájunk alkalmazkodó képessége más, törekedni kell a normális életvitel fenntartására. Ha másként nem megy, tanácsolom a radikális elfogadást, amikor tudomásul vesszük, hogy ez a helyzet. De kiváló feszültségcsökkentő a mozgás is: hogy mást ne mondjak, egy rendszeresen végzett, közepes intenzitású mozgás (amitől megizzadunk, lihegőssé válunk) olyan testi folyamatokat indít el, amelyek egyes antidepresszánsok hatásainak is megfeleltethetők. Fontos az is, hogy a kapcsolatainkat tovább ápoljuk – az online forma is megfelelő –, vagyis ne szigetelődjünk el. Összefoglalva tehát: az lenne az igazán célravezető, ha ebben a normálisnak aligha nevezhető helyzetben megkísérelnénk fenntartani egyfajta normalitást.
Lehet annak pszichológiai oka is, hogy világszerte nő a vírusszkeptikusok, vírustagadók száma?
Ismert tény, hogy az ember nem szívesen él át félelmetes, kellemetlen élményeket. A vírushelyzet ilyeneket kelt, s előfordulhat, hogy ez egyesek számára már akkora pszichés teher, amelytől nem tud másként megszabadulni, csak ha a neki frusztrációt okozó jelenségeket elkezdi tagadni. Jelen esetben ez könnyű is, elvégre a koronavírus szabad szemmel nem látható.
Koronavírus-betegek szerint sokan a gyógyulásuk után is úgy néztek rájuk, mint a leprásokra. Vajon miért?
Sokakban él az a hit, hogy a világ egy igazságos hely. Aztán, amikor ez a meggyőződés valamely ok miatt meginog – például egy világjárvány során –, az érintettek nem hajlandók tudomásul venni, hogy nem úgy van, ahogy gondolták. Ám átértékelni azt, amiben addig hittek, rettentően nehéz. Bűnbakot keresni jóval egyszerűbb.
SZERZŐ: STANGA ISTVÁN
FOTÓ: VOZÁRY RÓBERT
Orvosi rendelőt és várókonténert állítottak fel a Markhot Ferenc Kórház Sürgősségi Betegellátó osztályának bejáratánál – olvasható az intézmény közleményében. Mint írják, az intézmény szakemberei itt fogadják majd és vizsgálják meg a koronavírus-gyanúval érkező betegeket.
Interjú dr. Maszárovics Zoltán orvosigazgatóval
„Amitől tartottunk, abban már benne vagyunk” – idézhetnénk Mikes Kelemen közismert kijelentését a koronavírus-járvány kapcsán, hiszen a fertőzés második hulláma, amelyre a szakértők már hosszabb ideje figyelmeztettek, ám aminek a bekövetkeztében az emberek többsége hitt is, meg nem is, immár a mindennapjaink része. Mi mindent tudtunk meg e veszélyes kórokozóról az elmúlt hónapok során? Melyek azok az eszközök, amelyekkel felvehetjük vele a harcot? Többek között ezekre a kérdésekre kerestünk választ a megye legnagyobb egészségügyi szolgáltatójánál tett látogatásunkkor.
dr. Maszárovics Zoltán mindenkinek javasolja az influenza elleni védőoltást
Mivel a kormányfő által bejelentett új védelmi stratégia az ország működőképességének megóvását prioritásnak tekinti, az ősz indulásakor közel sem kellett annyira szigorú intézkedésekkel szembesülni, mint amilyeneket tavasszal tapasztalhattunk meg. Ennek egyenes következményeként viszont durván megugrottak a fertőzésszámok. De hogy is fest mindez az egészségügyben dolgozók szemszögéből? – tettük fel a kérdést dr. Maszárovics Zoltánnak, a Markhot Ferenc Oktatókórház orvos igazgatójának.
Kezdeném azzal – mondja a szakember –, hogy a koronavírus megítélését illetően két végletet lehet megfigyelni az átlagemberek körében: az egyik a totális pánik, hogy „jaj, istenem, most valamennyien meghalunk”, míg a másik nem egyszerűen lazán veszi a dolgot, de kifejezetten igyekszik bagatellizálni a veszélyt. A kormánynak ebben a helyzetben egy középutat kellett találnia, amely arról szól, hogy az ország nem áll le, ugyanakkor hatékonyan védekezünk. Szó nincs tehát arról, hogy bárki is tudatosan elengedné a fertőzésszámot, az viszont nyilvánvaló, hogy amennyiben nincs olyan brutális zárás, mint volt például márciusban-áprilisban, úgy jóval több lesz a beteg. Ami pedig – természetesen – sokkalta nagyobb terhet ró az egészségügyre. És hadd tegyek hozzá még valamit: bár rengeteg helyről hallani, hogy ez idő tájt főként a fiatalok körében terjed a kór, mi már most is találkozunk idős fertőzöttekkel, és még inkább így lesz ez, ha nem vigyázunk.
Az elmúlt hónapok kutatásainak és tapasztalatainak köszönhetően ma már sok-sok mindent tudunk a vírusról. Ön ezek közül melyekre hívná fel leginkább az emberek figyelmét?
Kijelenthető, hogy itt egy olyan vírusról van szó, ami az esetek zömében felső légúti fertőzést okoz, amelyet a fiatalok viszonylag könnyebben vészelnek át, noha náluk is akadnak kivételek. Az általános tünetek – amelyekből egyszerre nem mind van jelen – nagyon hasonlóak más, szintén vírusok okozta panaszokhoz, legyen szó lázról, köhögésről, torokfájásról, rossz közérzetről, izomfájdalmakról, és még sorolhatnám. És persze, vannak specifikus tünetek is, amelyek közül talán a leggyakoribb a szaglás és az ízérzékelés átmeneti elvesztése. Ismeretes továbbá, hogy amennyiben az alsó légutakat, így főleg a tüdőt támadja meg, ott rendkívül súlyos kórképeket okozhat. Igen lényeges, hogy mára már tisztában vagyunk a rizikócsoportokkal is, vagyis azzal, hogy kik vannak az átlagosnál komolyabb veszélyben, és itt természetesen nem kizárólag az életkorra kell gondolni, hanem a különböző egészségügyi bajokra. Ott van példának okáért az immunrendszer sérült állapota: utalhatnék itt arra, hogy valaki daganatos beteg, kemoterápiát kap, vagy éppen előrehaladott cukorbetegsége van, netán valamely autoimmun betegséggel küszködik…
Elnézést, hogy félbeszakítom, de a minap olvastam egy terjedelmes cikket arról, hogy az elhízottak körében súlyosabb lefolyású a koronavírus-fertőzés, ami azt mutatja, hogy a nem megfelelő életmód is fokozott kockázatot jelent. Jól gondolom?
Igen, és erre különösen felhívnám a figyelmet. Ma már teljesen egyértelműnek tűnik, hogy például az elhízás is jelentős rizikótényező. Egyrészt azért, mert – ahogyan azt mondani szoktam – a túlsúlyos emberek zsírszövete egyfajta jókora gyulladásos gócként viselkedik, hiszen ott van, ahol nem kellene lennie, másfelől a zsír, a has megnövekedett körfogata miatt a tüdő átlégzése sem optimális. És akkor arról még nem is szóltunk, hogy a túlsúllyal küzdők általában kevesebbet mozognak, vagyis a légutak nincsenek úgy karbantartva, mint a fittebbeknél. Ott van aztán a dohányzás szerepe: ez a szenvedély nemcsak a hörgők károsodásáért tehető felelőssé, de az érfalakban végzett azon pusztításért is, amit a szervezetbe jutó kátrány okoz.
Közeleg az influenzaszezon. A szakemberek a megszokottnál is jobban ajánlják a védőoltást – amit a kormányzat ezért ingyenessé is tett –, hiszen ez megkönnyítheti az orvosok helyzetét, amikor azt kell eldönteniük, hogy az őket felkereső betegnél szezonális influenzáról vagy koronavírusról van-e szó…
Kétségtelen tény, hogy pusztán a tünetekből nem egyszerű megállapítani, hogy koronavírus-fertőzés vagy influenza, viszont, ha az illető az utóbbi ellen beoltatta magát, gyorsabban lehet a diagnózist felállítani. Többek között ezért is javasoljuk mindenkinek, hogy adassa be a védőoltást. Amellyel ráadásul elkerülhető, hogy a szervezetnek – ne adj’ isten – egyszerre kelljen megküzdenie az influenzával és a koronavírussal.
Egy pillanatig még maradjunk az influenzánál, ugyanis nem kevesen állítják, hogy a koronavírus egy szemernyivel sem veszélyesebb, csak épp nagyobb hűhót csapnak körülötte. Erről mi a véleménye?
A munkatársaimmal a halálozási adatokból úgy látjuk, hogy a koronavírus bizony keményebb dolog, nagyobb bajt tud csinálni. Egy idős személynél persze, az influenza is okozhat súlyos megbetegedést, ám, ha az illető be van oltva, egy tragikus végkifejlet esélye számottevően csökken. Koronavírus ellen viszont még nem áll a rendelkezésünkre oltóanyag, bár mindenki bízik abban, hogy már közel a siker.
Ha már a téves nézeteknél tartunk, egy rövid kérdés erejéig – mivel nem szeretnék nekik hírverést csapni – hadd térjek ki az oltásellenesekre és a koronavírus-tagadókra. Ők mennyire nehezítik meg a vírussal szembeni harcot?
Az ő gondolkodásuk és magatartásuk közvetlenül nem hat a munkánkra, úgy azonban igen, hogy a rájuk hallgatók adott esetben nem oltatják be magukat, nem használják a maszkot, nem tartják be az előírt távolságot, stb., stb., ami miatt a fertőzések, illetve a megbetegedések száma olyan mértékben nőhet, ami nem lenne szükségszerű. Ez pedig mind gazdasági, mind társadalmi téren jelentős károkat okoz. Itt jegyzem meg, hogy tavasszal az emberek óriási fegyelmezettségről tettek tanúbizonyságot, s szinte mindenki komolyan vette a vírus jelentette veszélyt. E megállapítás most – sajnos – nem igaz.
Tavasszal úgy nézett ki a protokoll, hogy hiába volt egy beteg egri, nem az itteni kórházban ápolták, hanem el kellett szállítani őt a kijelölt fővárosi intézményekbe, többek között a Korányiba vagy éppen a Dél-pesti Centrumkórházba. Ha jók az értesüléseim, most alapvetően más a helyzet.
Így van, mivel most mi magunk is kezelünk Covid-19-pozitív betegeket: az intenzív, illetve a fertőző osztályon is ápolunk ilyen személyeket, természetesen elkülönítve. Azaz most más a feladatunk, mint a járvány első hullámakor volt.
Ehhez a munkához kaptak iránymutatást, szakmai támogatást? Hiszen – éppen az említettek okán – saját tapasztalataik még nem lehettek.
Természetesen megkaptunk minden szükséges segítséget, de mi magunk is folyamatosan követjük a nemzetközi szakirodalmat, hiszen napról napra születnek újabb és újabb publikációk a koronavírust és az általa okozott betegség gyógyítását illetően.
Az emberekben mindig úgy fogalmazódik meg a kérdés, hogy ha ő is megbetegedne, vajon jutna-e neki kórházi ágy. E téren mi a helyzet a Markhotban?
Számokat most nem mondanék, de ha hadd nyugtassak meg mindenkit: arra is felkészültünk, ha a mostaninál több beteget kellene ellátnunk. Abban persze, mi is bizakodunk, hogy olyasfajta – extrém – forgatókönyvről nem lesz szó, mint amilyen tavasszal Olaszországban megvalósult, ugyanis nincs a világon egészségügyi ellátórendszer, ami egy olyan helyzetet képes kezelni.
Az a tény, hogy hazánk is a koronavírus-járvány második hullámával küzd, befolyásolja-e a kórház mindennapi működését?
Persze. Ott van mindjárt a sürgősségi osztály, ahová szintén érkeznek lázas betegek, akiket külön kell kezelnünk, ha pedig valamelyiküknél felmerül a Covid-fertőzés gyanúja, egy más eljárásrendszer lép életbe. De meg kell említenem azokat a szigorú szabályokat is, amiket annak érdekében hoztunk meg, hogy az intézménybe ne kerüljön be a vírus, azaz se a betegeink, se az őket gyógyító orvosok és ápolók ne fertőződjenek meg: ott van például a látogatási tilalom, a testhőmérséklet-mérés, a maszk kötelező használata, a kézfertőtlenítés, és még sorolhatnám.
Utoljára, de nem utolsó sorban… Az emberek egy része hajlamos lebecsülni a védekezés jelenlegi eszközeit, lévén a maszk, a kézmosás, a távolságtartás, a tömeg elkerülése tényleg nem tűnnek high tech megoldásoknak, viszont ott van Semmelweis Ignác pofonegyszerű módszere, a klóros kézmosás, amelynek révén örökre búcsút lehetett inteni az anyák sokaságát elpusztító gyermekágyi láznak. Ön miként látja ezt a kérdést?
Jómagam huszonhárom éve vagyok a pályán, akkor kezdtem el dolgozni a fertőző osztályon. Vagyis több mint két évtizede látok folyamatosan járványokat, fertőzéseket. És a személyes tapasztalataim is azt mondatják velem, hogy ezek a sokak szemében fapadosnak ható dolgok nagyon is hatékonyak, működőképesek. Úgyhogy jó lenne, ha a szkeptikusok is hitelt adnának azoknak a szakembereknek, akik nem győzik eleget hangoztatni, hogy néhány egyszerű szabály betartásával nemcsak lassítható a fertőzés terjedése, de adott esetben életek is megmenthetők.
Teljes látogatási tilalom van érvényben a Markhot Ferenc Kórházban visszavonásig.
Tilos a látogatás a kórház minden fekvőbeteg osztályán. Minden nap 14:00 és 15:00 között biztosítja a kórház, hogy a hozzátartozók csomagot hozzanak be a betegnek. Ennek módja: a hozzátartozó a portán jelzi, hogy melyik osztályra és kinek hozott csomagot. Elmegy az adott fekvőbeteg osztályra és annak bejáratánál MEGÁLL, csenget. Az ápolók átveszik a csomagot, melynek külső borítását fertőtlenítik. A behozott csomag romlandó élelmiszert nem tartalmazhat. Az ápolók a családtagnak átadják a beteg által hazaküldendő csomagot. A csomaggal érkező személy a fekvőbeteg osztályra nem léphet be!
A kórház köszöni az együttműködést és a türelmet, melyet mindannyiunk érdekében tanúsítanak.
SZERZŐ: STANGA ISTVÁN
FOTÓ: VOZÁRY RÓBERT
Magyarország új, a tavaszitól eltérő védekezési stratégiája – amelyben a kormány nem hirdetett ki vészhelyzetet, nem vezetett be különleges jogrendet – alapvetően meghatározza az önkormányzatok mozgásterét, lehetőségeit is. Hogy mindez mit jelent a gyakorlatban? Mirkóczki Ádámmal, Eger polgármesterével beszélgettünk.
Elöljáróban csak annyit – mondja a városvezető –, hogy megértem a kormányzati szándékot, hiszen tavasszal, amikor szinte mindent be kellett zárni, mi is megtapasztaltuk, hogy ezen intézkedések mit jelentenek gazdaságilag: önkormányzatunk milliárdos nagyságrendű bevételkiesést könyvelhetett el. Ebből a szempontból tehát jó, hogy a gazdaságot most nem kell leállítani, ám ennek az ára a fertőzés robbanásszerű terjedése, ami akár oda vezethet, hogy ugyanolyan vagy hasonló lépések megtételére kényszerül az ország, mint márciusban-áprilisban. Ilyen körülmények között nekünk sem könnyű erre vagy arra felkészülni. Mondok egy friss példát… Többen felvetették, hogy miért nem nyitjuk meg újra azokat a fertőtlenítőpontokat, amelyek tavasszal kiválóan működtek. Nos, akkor az élet sok területén bekövetkező zárásoknak köszönhetően – gondoljunk csak az óvodák lezárására vagy a sportélet teljes leállására –, minden gond nélkül találtunk a fertőtlenítőpontokra önkénteseket, legyen szó óvónőkről vagy vízilabdázókról. Most jóval nehezebb a helyzetünk, amikor embereket keresünk erre a feladatra. De nem adjuk fel, személy szerint én hiszek az egri összefogás erejében.
És ha, ne adja isten, valamely városban nagyon eldurvulna a helyzet – azért városokat említek, mert azokban mindig jobban terjed a járvány –, van lehetőségük javaslatot tenni a kormánynak különböző intézkedések bevezetésére?
A közös érdekérvényesítés fóruma például a Megyei Jogú Városok Szövetsége, ahová rendszeresen eljuttatjuk a mi ötleteinket, elképzeléseinket. Mivel számunkra a legfontosabb az itt élők biztonsága, ha kritikus állapotok alakulnának ki, mindenképp lépnénk. Az más kérdés, hogy mit fogadnának meg azokból a javaslatainkból, amiket – hogy úgy mondjam – megfontolásra ajánlunk. Vannak olyan pillanatok, amikor az állam elgyengül, akkor az állampolgároknak kell erősnek lenniük. Amit tudunk, amit a jog enged, megteszünk önkormányzati szinten. Összegezve tehát: pillanatnyilag nem tehetünk mást, mint hogy végrehajtjuk a kormánydöntéseket, követjük az ajánlásokat.
Úgy hallottam, tárgyalnak egy céggel, ami az önkormányzati intézményekben, valamint azokban az ingatlanjaikban, amiben akár oktató-nevelő, akár más tevékenység folyik, megoldaná a fertőtlenítést.
Így van, egy olyan vállalkozásról van szó, amely reményeink szerint a legoptimálisabban és a lehető leghatékonyabban végezné el ezt a munkát. Most azon dolgozunk, hogy ebből az elképzelésből minél előbb valóság legyen. Itt említeném meg azt is, hogy a tavaszról megmaradt gyorstesztjeinkkel óvodai dolgozókat, illetve az óvodákban a gyakorlatukat teljesítő hallgatókat teszteltünk, megpróbálva ezzel is az elejét venni annak, hogy a vírus bekerüljön a kicsik közé. Természetesen ezek a teszteredmények nem minősülnek hivatalosnak, viszont ezek alapján a háziorvos már kérheti a PCR-teszt elvégzését. És hadd mondjak el még valamit… A Szálloda utcában, azon épület mellett, amelyben az egészségügyi alapellátás folyik, van egy másik, ugyanolyan ingatlanunk, amelyet tavasszal azért újítottunk fel, hogy amennyiben a kórház igényli, ott is helyet biztosíthatunk a fertőző betegek elkülönítésére. Most azt a helyiséget ismét kérték tőlünk, mivel az segíthetné a mentők megszaporodott tesztelési feladatainak az ellátását. Azonnal, soron kívül a rendelkezésükre bocsátottuk.
Van-e olyas valami, ami ugyan nem helyi hatáskör, ám véleménye szerint sokat segíthetne az egri védekezésben?
Igazából annak örülnék, ha a városban tömeges lenne a tesztelés, azzal ugyanis, ha a fertőzötteket időben kiszűrik és elkülönítik, megakadályozható a járvány totális elszabadulása, így az is, hogy olyan drákói intézkedéseket kelljen hozni, amelyekben néhány hónapja már mindnyájunknak volt része.
Ön is utalt rá, hogy a sikeres helyi védekezés nem kis részben volt köszönhető az egri emberek fegyelmezettségének. Országosan most bajok vannak a szabálykövető magatartással. És helyben?
Sajnos, én is ezt látom, és éppen emiatt tartok a második hullámtól. Ugye, annak idején Egerben a betegek száma nulla volt – talán pont ezért tartják most sokan felfújt dolognak a koronavírus-járványt –, jelenleg viszont több tíz fertőzöttről beszélhetünk. Egyébként, amikor a boltban, a benzinkúton, a gyógyszertárban és hasonló helyeken járok, gyakran tapasztalom, hogy némelyek kevésbé komolyan veszik a vírus ellen való védekezést – utalnék itt a szájmaszkok viselésére –, mint kellene. Remélhető, hogy a kormányzati szigorítások ezen is változtatnak majd. Másik oldalról viszont, el kell mondanom, hogy
büszke vagyok minden egri lakosra, aki maszkot visel. Polgármesterként, ráadásul egy elképesztően megosztott, már-már gyűlöletszító kormányzati politika mellett felemelő érzés, hogy figyelünk egymásra, tiszteljük egymást. Ritka a valódi összefogás érzése, már csak ezért is kérek mindenkit, hogy viseljen maszkot, fertőtlenítse minden lehetséges alkalommal a kezét, segítse családját, szomszédait, mutassa meg, hogy felelőséget érez polgártársaiért. Nagy szükségünk van pozitív példákra, és most apró gesztusok is nagyobb hatást érnek el.
Az ember segítsen, ha módja van rá
A Katona téri fertőtlenítőponton vállalt önkéntes munkát az egri Huszti Péter, aki amúgy Ausztriában dolgozik szakácsként, ám a koronavírus okozta zűrzavaros helyzet miatt most épp a szülővárosában tartózkodik, ezért úgy gondolta, igazán belefér az idejébe, hogy pár alkalommal néhány órát eltöltsön valamely fertőtlenítőponton. S hogy miért jelentkezett a polgármesteri felhívásra? Nos, mint elárulta, ennek nagyon egyszerű oka van: meggyőződése ugyanis, hogy ha ez embernek valahol módjában áll segíteni, azt meg is kell tennie.
Jelentkezzen Ön is önkéntesnek:
koronainfo.eger@gmail.com
+36 20 936 91 16
SZERZŐ: STANGA ISTVÁN
FOTÓ: GÁL GÁBOR
Vírusról, gazdálkodásról, személyi kérdésekről Mirkóczki Ádám polgármesterrel
A koronavírus-járvány olyan hirtelen és váratlanul támadta meg világunkat, hogy a szükséges tapasztalatok hiányában mind a kormányoknak, mind a települések vezetőinek súlyos és azonnali döntéseket kellett hozniuk. Eger élen járt a védekezésben, az országos médiában is visszaköszöntek Mirkóczki Ádám jövőbe mutató döntései. Példának okáért, míg az uszoda bezárása vitát robbantott ki az egri lakosság körében, pár nap múlva az egész országban bezártak a vizes intézmények. S bár lehetne ez sikertörténet is, szólhatna Eger lakosságának fegyelmezettségéről, összefogásáról, a pluszkiadások és a bizonytalan ideig tartó bevételkiesések, a megyei jogú városokra terhelt kormányzati adók miatt a fertőzés elleni küzdelmet a város jólétéért való harc váltja fel. Az elmúlt hetekről, a legérdekesebb, legizgalmasabb és a legvitatottabb eseményekről kérdezzük Eger polgármesterét, Mirkóczki Ádámot.
Mielőtt az egyes, mind helyben, mind pedig országosan jelentős visszhangot kiváltó történésekről, döntésekről beszélgetnénk, kíváncsi vagyok arra, miként értékeli az elmúlt, a legfinomabban szólva is mozgalmas hónapokat, különös tekintettel a koronavírus-járványra…
Egy igen nehéz és különleges időszak van mögöttünk – mondja Mirkóczki Ádám –, hiszen nem elég, hogy egy tizenhárom esztendő alatt kiépült rendszert kellett átvennünk, mire a költségvetés februári elfogadása után elkezdhettük volna az érdemi munkát, március legelején érkezett az ezer ismeretlen tényezőt tartogató járvány, nyomában a különleges jogrend, amely fenekestül felforgatott mindent, teljesen új helyzetet teremtve. Mindennek következtében most az újratervezés idejét éljük, ami már csak azért sem egyszerű feladat, mert önkormányzatunk az említett dolgoknak „köszönhetően” – és itt az optimista számítással kalkulálok – két- és hárommilliárd forint közötti bevételtől esett el. Szóval mindent összevetve felemás érzéseim vannak: egyrészt úgy vélem, a járványveszélyt nem csupán jól kezeltük, de annak kihívásaira az országban az elsők között reagáltunk, ami persze, nem kizárólag az én véleményem, hanem ilyen visszajelzések érkeztek hozzánk. Úgy hiszem,
nem szabad megijedni a gyors és határozott döntésektől, sőt, ennél is tovább megyek: szerintem egy kevésbé szerencsés döntés is jobb, mint tétlenül szemlélődni, semmit sem csinálni.
Amely elvet az élet egyébiránt vissza is igazolta: hadd utaljak csak az uszoda bezárására. Szerencsére Egerben a járvány eddig nem követelt áldozatokat, ami természetesen nem csupán a mi érdemünk, noha a magunk eszközeivel hathatósan hozzájárultunk a sikeres védekezéshez. Elkeserítenek viszont a járvány gazdasági következményei, így például az a bevételkiesés, ami lehetetlenné teszi, hogy a választási programunk valamennyi ígéretét az általunk gondolt határidőre teljesítsük.
Figyelembe véve a most elmondottakat, melyek voltak Ön számára e hetek-hónapok legfontosabb tanulságai?
Az egyik legfőbbet az előbb már említettem: nevezetesen, hogy késlekedés nélkül és határozottan kell dönteni. Ez általában véve is igaz, veszélyhelyzetben pedig különösen. Elvégre ilyenkor – teljesen érthető módon mindenki tőlünk vár segítséget a gondjai megoldásához, ami fokozott felelősséget ró ránk, ráadásul azt is alapvetően befolyásolja, hogy milyen kép alakul ki rólunk.
A koronavírus elleni harc egyik legelső helyi lépése a Bitskey Aladár uszoda bezárása volt, amiért is kapott hideget-meleget: volt, aki szerint túlreagálta a helyzetet, míg mások vízilabda-ellenes hangulat gerjesztésével vádolták meg. Utólag hogy látja ezt az esetet?
Nagyon nem esett jól, hogy a vízilabdaklub vezetése mindenért engem tett felelőssé még akkor is, amikor kiderült, hogy sem a hazai bajnoki, sem a nemzetközi mérkőzéseket nem lehet megrendezni. Olyasmiket is megpróbáltak a nyakamba varrni, amikről egyáltalán nem tehettem. Ha úgy tetszik, az is egy hatalmas tanulsága volt ennek az időszaknak, hogy milyen mértékű emberi csalódásokat kellett megélnem. Megjegyzem, azért is sajnálom rendkívül a történteket, mert amikor a járvány kitört, a pólósok akkori vezetőedzője, Dabrowski Norbert megkeresett, mondván, mivel amúgy sem tudnak edzeni, szívesen segítenének a járvány elleni védekezésben. Ennek jó visszhangja volt a városban és országosan is. E közös munka során több vízilabdázóval volt módom megismerkedni, némelyekkel jószerivel baráti viszonyt kialakítani, ám közülük már senki nincs Egerben. Amit én annak ellenére is fájlalok, hogy semmiféle szerepem nem volt a gárda széthullásában, arról én is a sajtóból értesültem.
Maradjunk még egy kicsit a pólónál, hiszen május elején kiderült, hogy a klub csődhelyzetbe került. Aztán szinte egyik pillanatról a másikra átpolitizálódott az ügy, megindult az üzengetés, az egymásra mutogatás. Ami nem igazán használt sem a város, sem a méltán híres egri póló hírnevének…
Ez engem is elszomorított, akárcsak az, hogy a klub vezetése politikai síkra terelte az ügyet, engem kísérelve meg az egyik legfőbb felelősnek kikiáltani. A lóláb már csak azért is kilóg, mert egy több száz milliós költségvetésű klub aligha az önkormányzat 60 milliója révén menekült volna meg a csődtől. Ez utóbbi pénzt ráadásul nem is utalhattuk addig, amíg nem tették rendbe az elszámolásukat. Nem volt nehéz észrevenni, hogy az ellenzékkel, a Fidesz-frakcióval igen gyorsan egymásra találtak, s próbálták úgy kommunikálni az esetet, mintha nekem bármi közöm is lenne a gazdálkodási baklövéseikhez. Ez a sztori amúgy remekül példázza, miért is kell a politikának távol maradni a sporttól.
Az egész történet abszurd voltát mutatja, hogy míg a kormány villámgyorsan elvette a gépjármű- és az idegenforgalmi adót – ami Eger számára 450 millió mínuszt jelent –, addig az EMMI habozás nélkül kiutalt a csődbe vitt klubnak 300 milliót.
Az viszont megnyugtató számomra, hogy a városban élők nagyon is pontosan tudják, kik okolhatók a póló vesszőfutásáért.
És mi a helyzet a kézilabdázókkal, akik a sporttámogatások elosztása után egyértelműen vesztesnek érezték magukat?
Szerencsére már azt mondhatom, megtaláltuk számukra a hiányzó összeget, magyarán megkapják azt a 20 milliót, amelyet az előző évben. Ez jó, azt viszont
hihetetlenül szomorúnak és igazságtalannak tartom, hogy míg korábban a férfi kéziseknek ennyi pénz jutott, addig a lányoknak egy fillér se.
Arra mindenesetre nagyon büszke vagyok, hogy most már – hosszú évek után – városunk támogatja a női kézilabdát, sőt, reményeim szerint jövő ilyenkor Eger NB I-es női kézilabdacsapatáról szólnak majd a hírek. Ami már idén valósággá válhatott volna, ha nincs egy különös újra csak nem politikamentes – döntés a bajnokság törléséről. Mindenesetre az egri kézilabda helyzete rendeződni látszik, az viszont nagyon kiábrándító számomra, amikor sportvezetők a sajtón keresztül kezdenek el üzengetni nekem, esetleg nyomást gyakorolni rám, mert ezzel a párbeszédet, a partneri kapcsolatot sodorják veszélybe.
A koronavírus miatt szinte az egyik napról a másikra kellett a hivatal működését átalakítani, a home office-ban zajló munkát megszervezni. Ráadásul úgy, hogy a dolgozók azt sem tudták, megmarad-e az állásuk, avagy a járvány azt is maga alá temeti. Milyen tapasztalatokról tud beszámolni?
Szerencsére e téren a legapróbb zökkenők nélkül ment minden. Az informatikai csapatunkat óriási dicséret illeti, mert gyorsan és hibátlanul biztosították azt a hátteret, ami mindenki számára lehetővé tette az otthoni munkát. Nyugodt lélekkel jelenthetem ki, hogy ez egri önkormányzat kifejezetten jól vizsgázott ebben a helyzetben, ugyanis semmiféle ügymenet nem szenvedett hátrány, sőt, még csak nem is lassult, noha csupán egy-két tucat ember dolgozott az épületben, ami így kicsit emlékeztetett egyfajta kísértetházra. Ami a munkahely elvesztésétől való félelmeket illeti, az itteni dolgozók éppen úgy aggódtak az egzisztenciájukért, mint mások az országban vagy a nagyvilágban. Ami bizonyos fokig érthető is, hiszen itt, a hivatalban is húznunk kell majd a nadrágszíjon, vagyis lesz létszámcsökkentés, mivel a költségvetésünk nem tesz lehetővé olyan mérvű kiadást, mint korábban.
Az országos sajtó is tág teret szentelt az Ön által végrehajtott alpolgármester-cserének, amit azzal indokolt, hogy a járvány következményei miatt inkább szükség van egy, a szociális kérdésekben jártas illető e tisztségbe való emelésére, semmint a kulturális terület alpolgármesteri szintű felügyeletére. Ismerve a döntés visszhangját, következményeit, ma ugyanígy meglépné ezt a változtatást?
Igen. Aki elolvasta az önkormányzati törvényt, tudja, egy polgármesternek szabad keze van abban, kit jelöl alpolgármesternek. Én csak éltem ezzel a jogommal, de nem azért, mert létezett a különleges jogrend. Ha ülésezett volna a közgyűlés, ott ugyanígy megléptem volna ezt a váltást. Megjegyzem, az a munka, amit Farkas Attila a kinevezése óta végzett, megerősít abban, hogy jól döntöttem. Amiként az is bebizonyosodott, hogy szociális vonalon elképesztő kihívásokkal kell megküzdenünk.
Általában sem mellékes, de rendkívüli körülmények közepette kiemelten fontos, hogy egy település vezetése miként tud együttműködni a kormányzattal. A mérleg serpenyője inkább a pozitívumok felé billen, avagy éppen ellenkezőleg?
Azt kell mondanom, azok a miniszterek, államtitkárok, akikkel hivatalból dolgom akadt, mind-mind korrektnek bizonyultak, noha őket egy évtizede ismerem az országgyűlésből. Őszintén bízom abban, hogy Egert nem éri majd semmiféle hátrány. Azok a központi elvonások, amikre fentebb már utaltam, az egész önkormányzati szektort érintik, vagyis nem csak az ellenzéki irányítású településeket sújtják. Eddig – szerencsére – nem tudok negatívumokról beszámolni, sőt, folyamatban vannak olyan ügyek, amelyek sikeres befejezéssel kecsegtetnek, és amelyekről majd örömmel számolhatok be a sajtónak.
Térjünk rá a már többször szóba hozott adóelvonásokra… Ami azért is lehet különösen fájó, mivel a járvány elleni védekezés jelentős pluszköltségeket rótt az önkormányzatra, miközben a város amúgy sem számíthat olyan bevételekre – többek között a cégek leállásának következményeként kevesebb iparűzési adó folyik majd be –, mint korábban. A kormány viszont azt mondja, nincs okuk panaszra az önkormányzatoknak, miután 122 milliárddal többől gazdálkodhatnak, mint tavaly…
– Ez a 122 milliárd jól hangzik, csak épp ez a pénz Egert nem érinti. Ahogy én látom, valóban lesznek önkormányzatok, amelyek jól járnak, de Budapest és a megyei jogú városok messze nem tartoznak ezek közé.
A mi helyzetünk rosszabb lesz. Hogy mást ne mondjak, lesznek kiadásaink – itt említhetem meg például a szolidaritási adót –, amelyekkel eddig nem kellett számolnunk. Csupán ez az egy tétel nagyon sok pénzt vesz ki a zsebünkből. Szóval – a mást állító politikai kommunikáció ellenére – Eger sokkalta rosszabbul jár a korábbi állapothoz képest. Újra hangsúlyozom: csak az idegenforgalmi és a gépjárműadó elvétele mintegy félmilliárd forint kiesést jelent, és akkor még nem beszéltem arról a legalább másfél milliárd forintnyi iparűzési adóról, amennyivel kevesebb folyik be a kasszánkba. Aki megnézi a költségvetésünket, láthatja, mi a valóság, amiről különben a következő közgyűlésünkön be is számolunk majd.
Ha már a gazdasági kérdések kerültek szóba… Kapott bírálatokat azért is, hogy az Egri Vagyonkezelő és Távfűtő Zrt. vezetését lecserélték – mondván, az EVAT tavaly nyereséges volt –, illetve, hogy jó pár önkormányzati cég élére is új ember került…
Az EVAT-nál a számok matematikailag kétségkívül rendben voltak, de azt talán mondanom sem kell, hogy tagi kölcsönökkel és önkormányzati működési támogatással nagyon más eredményes esztendőt felmutatni, mint egyébként. Az pedig külön kérdés, hogy a vagyonnal miként bántak, továbbá, hogy a piacon lehetett-e volna még többet elérni. Elég csak a kihasználatlan ingatlanokból kiindulnom, máris bőven lehet hiányérzetem. Ami pedig a cégvezetők ügyét illeti… Az érintett nyolc személyből ketten maradtak a tisztségükben, egy helyen a korábbi második ember lépett előre, tehát itt folytonosságról beszélhetünk. A többi poszton a járvány nyomán kialakult válság miatt is muszáj volt váltani, elvégre arra a gazdálkodásra, ami addig folyt, a jövőben nincs mód. Nem véletlen, hogy az EVAT igazgatósága a pályázatokat úgy írta ki, hogy előnyt élvezzenek azok, akik képesek egyfajta válságmenedzselésre. Mindez egyezett az én álláspontommal is. És még egy dologra szeretném felhívni a figyelmet, miután többen is kifogásolták, hogy ezeket a személyi kérdéseket nem vittem a képviselő-testület elé… Nos, januárban a közgyűlés elfogadott egy olyan szabályozást, amely az EVAT igazgatóságának kezébe adja a cégvezetőkről való döntést, ami tehát akkor sem a közgyűlés jogosultsága lett volna, ha nincs a különleges jogrend.
Talán a legnagyobb médiavisszhangot a Jobbikból való távozása váltotta ki, bár hangsúlyozta, hogy ennek semmi köze sincs a pártból éppen akkortájt kilépő más személyek történetéhez, továbbá, hogy a Jobbik mostani politikájával, irányvonalával alapvetően egyetért. Érdekelne, hogy régóta érlelődött-e Önben ez az elhatározás, avagy azt a pillanat szülte?
Szó sincs valamiféle hirtelen jött ötletről. Talán meglepő lesz, amit mondok, de bennem ez a dolog már 2019 januárjában megfogalmazódott. Amikor ugyanis másfél évvel ezelőtt végképp eldöntöttem, hogy minden erőmmel, energiámmal Egerre szeretnék összpontosítani, az összes, a Jobbikban vállalt tisztségemről lemondtam, azaz csak a parlamenti munkámat láttam el, beleértve a nemzetbiztonsági bizottságban végzett tevékenységemet is. Nem véletlen, hogy az önkormányzati választások során is egy civil szervezet jelöltjeként indultam, hiszen ezzel is jelezni szerettük volna, hogy nem pártpolitika mentén gondolkodunk, hanem a választási programunk megvalósítása az elsőrendű célunk. Ennek a szemléletmódnak volt a megtestesítése a Jobbik elhagyása, amit azért is tartok fontosnak, mert úgy érzékelem, hogy Eger érdekeit nem mindenki és nem mindenkor képes a pártpolitikai megfontolások elé helyezni. Ha úgy tetszik,
a döntésem egyfajta jelzés is volt azoknak, akik kizárólag pártszemüvegen át vizsgálják a világot.
Azt mutatta, hogy tőlem ez a szemlélet igen távol áll.
A külső szemlélők számára is úgy tűnik, nem csak kitart a döntései mellett, de rendesen bele is áll az éles szituációkba, vagyis nem menekül el a viták, az összeütközések elől. Ez tudatos magatartás az Ön részéről, avagy az alkatából fakad?
Nézetem szerint egy vezetőnek határozottnak kell lennie. Úgy hiszem, az, aki hezitál, aki nem biztos a dolgában, netán nincs meggyőződve a saját lépései helyességéről, igen gyorsan bajba kerül, merthogy az ilyesmik az alkalmatlanság egyértelmű bizonyítékai. Itt ismételten utalnék arra a korábbi kijelentésemre, hogy még a hibás döntés is jobb, mint a tétlenség, elvégre a hibát, a tévedést ki lehet javítani. Egy olyan valakinek viszont, aki még az általa támogatandónak tartott ügyek miatt sem képes csatákat vállalni, nem szabad vezető poszton állnia. A parlamentben, az úgynevezett nagypolitikában eltöltött egy évtizedem során nagyon sok embert láttam magasra emelkedni, majd megbukni többek között azért, mert nem volt mersze konfrontálódni, meghátrált az olykor elkerülhetetlen összecsapások elől.
Számomra egy pillanatig sem kérdés az olyan ügyek következetes és határozott képviselete, amelyek városunk érdekeit szolgálják.
Utoljára, de korántsem utolsó sorban… Érzi-e maga mögött az egri emberek azon támogatását, ami nem kizárólag egy-egy választáskor döntő jelentőségű, de a hétköznapokban is nélkülözhetetlen?
Érzem, és őszintén hálás vagyok érte. A köszönetemet, a város köszönetét igyekeztünk mindenkinek eljuttatni egy társadalmi kampány keretében, amellyel a napokban találkozhat Eger lakossága. A koronavírus megváltoztatta a világunkat, megváltoztatta Eger városát is. Egy emberként fogunk össze, hogy segíthessünk, és ez nagy szó. Gondolok itt a türelemre, a fegyelmezettségre, amivel betartották a korlátozó rendeleteket, arra a rengeteg felajánlásra, amely civilektől és cégektől, vállalkozóktól érkezett. Ha mindez nincs, és az emberek nem segítenek nekünk, mi sem tudunk volna ily mértékben segíteni nekik. S bár most számomra ez a legfontosabb, visszakanyarodnék a kérdésére. A mai támogatottságom és ezt objektív mérések is alátámasztják – nagyobb, mint a választások idején. Azok közül, akik kezdetben kritikusan, sőt, szkeptikusan figyelték a tevékenységemet, sokakat sikerült meggyőznöm arról, hogy a tavaly októberben kapott bizalomnak igyekszem megfelelni. Úgyhogy nem félnék magamat akár most sem megmérettetni. Különben pedig, ha nem érezném az emberek támogatását, avagy képtelen lennék megbirkózni a teendőimmel, nem félnék belátni és kimondani, hogy nekem ez nem megy. S bár a járvány nagyon-nagyon nehéz anyagi helyzetbe hozott minket, igyekszünk a programomat még úgy is valóra váltani, ha annak egyik-másik eleme később teljesül, mint azt eredetileg szerettem volna. Tesszük ezt azért, mert Eger, az itt élők érdekei így diktálják.
SZERZŐ: STANGA ISTVÁN
FOTÓ: MIHÁLY PÉTER
Fogalmak, amelyek járvány idején (is) élet-halál kérdést jelenthetnek
Az elmúlt hetek, hónapok rávilágítottak az önkormányzatok kiszolgáltatottságára. Ezért most egy rövid, de annál tanulságosabb utazásra hívjuk olvasóinkat. Szálljunk fel a Korona-Expresszre, és induljunk el az Önkormányzatok-Régiók-Államok útvonalon, Párizsból Eger irányába. Kalauzunk Ember Zoltán, az Iránytű Politikai és Gazdaságkutató Intézet kutatásvezetője lesz.
A francia régiók által megrendelt és kifizetett maszkokat a központi vezetés elkobozta. A járványt jobban megszenvedő kelet-franciaországi régiók konfliktusba kerültek a jobb helyzetben lévő nyugati régiókkal. Eger önkormányzata is számos egyedi intézkedést hozott, például 1600 maszkot szerzett be, majd osztott szét. Az Egyesült Államokban több állam összeveszett a központi kormányzattal, de az észak-keleti demokrata New York, New Jersey és Connecticut egymással napi kapcsolatban, a véges számú eszközökkel barterezve közösen védekeztek, intézkedéseiket összehangolták. Olaszországban a betegséget rekordsebességgel visszaszorító Veneto tartomány élén álló Liga-politikus Luca Zaia hőssé vált, a szomszédos Lombardiát vezető úgyszintén Liga-párti Attilio Fontana antihőssé avanzsált. Az osztrák kormány 1 milliárd eurós támogatási csomagot jelentett be, melyre városok és falvak pályázhatnak. A koronavírus több országban is felszínre hozta azt az újra és újra felmerülő vitát, hogy meddig terjedjen az állam, s meddig az önkormányzatok, régiók, esetleg az Európai Unió hatásköre? Ki védekezhet hatékonyabban?
Világszinten az államok (illetve a pénznyomtatás révén az őket egyre inkább kiszolgáló jegybankok) szerepének erősödése várható a közeljövőben a helyi szintekkel szemben, hiszen a kormányoknak van jogosítványa például a bértámogatások nyújtásához. Nyugat-Európában már több tízmillió ember fizetését fizeti ideiglenesen az állam. Franciaországban pedig láthatóvá vált, hogy a betegség által kevésbé érintett területek vezetése nem szolidáris a többiekkel, amikor eszközökről, vagy pénzről van szó, tehát az állam megkerülhetetlen. Azonban több feladat ellátásban igenis az önkormányzatok lehetnek a leghatékonyabbak, hiszen a helyismeret, az információ a helyi vezetés birtokában van, amely gyorsan, rugalmasan tud(na) reagálni az eseményekre.
Az 1990 után kiépülő közigazgatási rendszerben a hazai települések önállósága eleve felemás volt a kormányzattól való pénzügyi függés következtében. 2010 után ez a kiszolgáltatottság még erősebb lett; de az önkormányzatok feladat- és hatásköre is jelentősen csorbult. A március-áprilisi hírözönben másra figyeltünk; az életünk átszervezésével, egészségünkkel, idős családtagjainkkal, munkánk jövőjével foglalkoztunk. Ezt a kormány a hatalmának maximalizálására használta fel, nagyrészt az önkormányzatok ellenében. Kompenzáció nélkül maradt a gépjárműadó elvonása, az iparűzési adó befizetésének jövő évre tolása, a városokban bevezetett ingyenes parkolás, az idegenforgalmi adó csökkentése. Az önkormányzatok saját bevételének átlagosan 80%-át az iparűzési adó adja, további 5%-át pedig a gépjárműadó, így ezek elvonása már az önkormányzatok létét is veszélyeztetik. Járványhelyzetben pedig fontos szerepet töltenek be, hiszen a helyi lakosság egy részét foglalkoztatják, valamint a helyi szociális támogatások révén a leginkább rászorulókat támogatják.
Egy bizonyos. Közvélemény-kutatások szerint a magyarok szeretik az erős államot, de az élet szervezésében nem akarják mindenható szereppel felruházni. Számos feladat ellátásában az önkormányzatokat hatékonyabbnak gondolják, mint az államot.
SZERZŐ: EMBER ZOLTÁN