A mi történetünk – rólunk, nekünk
Augusztus 17-e óta új műsorstruktúrával jelentkezik a TV Eger. A Híradást követően este fél héttől megújult környezetben, új arcokkal kiegészülve, sokrétű, izgalmas témakínálattal várja a nézőket A mi történetünk című magazinműsor, amely attól válik igazán izgalmassá, hogy a csapat Fekete Borbála népdalénekessel, valamint a Gárdonyi Géza Színház két színművészével, Tóth Leventével és Radvánszki Szabolccsal bővült ki.
Velük, illetve a TV Eger három állandó műsorvezetőjével, dr. Somogyi Kingával, Tóth Beával és Veres Petrával az augusztusi próbák alatt beszélgettünk az újításokról, a városi televízió elmúlt éveiről, valamint arról, hogy kinek mit jelent Eger.
SOMOGYI KINGA
SZERKESZTŐ, MŰSORVEZETŐ
ÚJ KORSZAK A VÁROSI MÉDIÁBAN
Mit jelent Önnek Eger városa?
Egerben születtem, és az anyai nagymamám családja már az 1800-as évek óta itt élt. A Balkay-Böck család neve a régi egrieknek talán még mond valamit. Budapesti tanulmányaim után visszavágytam, és férjemmel Felsőtárkányban telepedtünk le. Mindig megdobban a szívem, ha meglátom városunk látképét, úgy érzem itthon vagyok.
Hogy látja, a hamarosan induló A mi történetünk című műsor milyen szerepet tölt majd be a TV Eger palettáján?
Az új magazin teljesen átalakítja a TV Eger műsorszerkezetét, amely egy újfajta szemléletet kíván. Jelentős kihívás lesz ez mindannyiunk számára, ám reméljük, tetszik majd a nézőknek. Fontos számunkra, hogy bekapcsolódjanak, hozzá tudjanak szólni, és véleményt nyilváníthassanak.
Milyen kihívásokkal kell szembenéznie?
Műsorvezetője és társszerkesztője is leszek az új műsornak. A szövegkönyv elkészítése sosem egyszerű. Veres Petra kolléganőmmel készítjük elő a műsort. A tartalmi feladatok mellett rengeteg időt és energiát igényelnek a szervezési munkák is.
Milyenek voltak a műsor előkészületei?
Egy több napos szakmai tréningen vettünk részt, amelyet nem más, mint a jelentős televíziós múlttal rendelkező Borsa Miklós tartott nekünk. Nagyon sokat tanulhattunk tőle azáltal, hogy rávilágított erősségeinkre, és javította gyengeségeinket. Közvetlensége és humora élvezetessé tette az elsajátítandó ismereteket.
A próbákon együtt nevettünk és néha sírtunk. Még sokat kell tennünk, hogy A mi történetünk új korszakot nyisson az egri tévézés történetében. Rajtam nem fog múlni!
TÓTH BEÁTA
FELELŐS SZERKESZTŐ, MŰSORVEZETŐ
10 ÉV RUTINNAL A VÁLTOZÁSOK MELLETT
Régóta a szerkesztőség tagja. Miben újul meg a Híradás című műsor?
Noha vannak kollégáim, akik nálam is régebb óta erősítik a csapatot, furcsa belegondolni abba, hogy már 9 éve dolgozom a televíziónál. Az új műsorstruktúra jegyében a híradóban egy közérdekű témát minden nap kibontunk, és a vendégek segítségével a műsor második felében bővebben körbejárjuk azt. Igyekszünk a szervezett eseményeken túl megragadni a kevésbé ismert történéseket és érdekességeket. A változáshoz hozzátartozik, hogy kicsit átcsoportosultak a témák, amelyek közül sok már A mi történetünk című magazinműsorban kap helyet.
Szerkesztője és műsorvezetője is a Híradásnak. Mit jelent a hírérték Ön szerint?
Úgy gondolom, az az igazán hírértékű – főleg egy ilyen kisvárosban, mint Eger –, ami foglalkoztatja az itt élőket. Minél többeket érint, annál fontosabb, hogy tudósítsunk az adott témáról. A mai digitális világban – ahol minden szinte azonnal elérhetővé válik az okostelefonunkon – egy televíziónak nehéz dolga van. Ugyanakkor, ha nem is “mi” vagyunk a leggyorsabbak a hírközlésben, de a képileg alátámasztott, hosszabban kifejtett és hitelesen bemutatott témákat talán a televízió tudja a legjobban visszaadni.
Milyen technikákat vettek át az augusztusi szakmai tréningen?
Többek között beszédtechnikát, hírírást és a kamera előtti kommunikációt, valamint a megjelenést vettük át Borsa Miklós, televíziós szakemberrel. Profitól tanulni mindig nagy lehetőség és öröm. Mindegy, hogy ki hány éve dolgozik ebben a szakmában, tanulni mindig lehet és kell is. Az, aki erre nem képes, mert esetleg nehezen viseli a kritikát, nem fog úgy fejlődni, ahogyan szeretne. Tekintve, hogy én a média több területén tevékenykedtem már, számomra a legfontosabb a kamera előtti beszéd javítása volt. Rengeteget tanultunk Miklóstól, és bízom benne, lesz még alkalmunk hasonló tréningre. Az évek alatt szerzett helytelen berögződésekre is fény derülhet ilyenkor, amelyet egy “kis” odafigyeléssel ki lehet javítani.
Milyennek tartja a szerkesztőség jelenlegi összetételét?
Sokan dolgoztak már a TV Egernél, és a csapat mindig is nagyszerű volt. Számos volt kollégánkkal tartjuk a kapcsolatot. Nem ritka, hogy meglátogatnak minket a szerkesztőségben, vagy találkozunk akár egy kutyasétáltatás, vagy éppen közös futás erejéig. Volt, aki azt mondta nekem egyszer, hogy ő számos televízió szerkesztőségében megfordult már, ám valahogy a mi közösségünkre emlékezik vissza a legszívesebben. Természetesen, ahogy valamennyi munkahelyen, nálunk is előfordulnak súrlódások. Összességében jó a hangulat a szerkesztőségben, hiszen emberileg és szakmailag is elismerjük egymást. A rendszeres kemény munkánknak csak kis szelete az, amit a nézőink látnak. A hozzánk érkező új kollégákat pedig mindig szívesen fogadjuk!
FEKETE BORBÁLA
DALÉNEKES
ÚJ ÉS IZGALMAS LEHETŐSÉG A NÉPMŰVÉSZET SZOLGÁLATÁRA
Mikor került először képernyőre?
Eleinte előadóművészként hívtak be különböző kulturális műsorokba. Több zenekarommal – például Dobroda – is kerültem már a Kívánságkosár, vagy éppen a Családbarát című műsor adásába. Kezdettől fogva tetszett a média világa, ám akkor az előadóművészet volt a legfontosabb számomra.
A Liszt Ferenc Egyetemen népi ének előadóművész szakon végeztem, és a Fölszállott a páva népzenei és néptáncos tehetségkutató műsor adásai vittek újra közel a médiához. Háromszor is szerepeltem a sorozatban. Ezt követően kerültem a Dankó Rádióhoz, ahol csaknem egy évig voltam gyakornok zenei műsorszerkesztőként.
Hogyan fogadta a TV Eger felkérését?
Itt születtem, és mindig fontos volt számomra a város. Ebből adódóan örömmel fogadtam a felkérést. Tévében ugyan még nem dolgoztam, de mindig is vonzott ez a terület. Nagyszerű lehetőségnek tartom, hogy a szülővárosomban népszerűsíthetem a népzenét. Korábban is bennem volt a vágy, hogy ezt csináljam, és szerencsésnek érzem magam, hogy az élet egy ilyen lehetőséget sodort elém.
Milyen helyet foglal el A mi történetünk című új műsor a TV Eger programkínálatában?
Ebben a magazinműsorban minden olyan téma teret kap, amely Egerről és annak környékéről szól, és az itt élőknek fontos. Kommunikatív vagyok, és szeretek beszélgetni az emberekkel. A műsor könnyed, oldott hangulatú beszélgetésekre ad lehetőséget, ahol önmagunkat adhatjuk, és nagyon sok izgalmas, és hasznos információt tudhatunk meg.
RADVÁNSZKI SZABOLCS
SZÍNMŰVÉSZ
CSAPATÉPÍTŐ KOSÁRLABDÁZÁS A KIHÍVÁS SÚLYA ELLEN
Vannak félelmei a műsorvezetői feladattal kapcsolatban?
Az a fajta színész vagyok, aki alapvetően jól bele tud bújni mások bőrébe. Ebből adódóan könnyen játszom karakterszerepeket. Mielőtt belehelyezkedem az adott alakba, elkezdem tanulmányozni annak gesztusait, mozdulatait, tehát az egész lényét.
Ebből adódóan a műsorvezetés egy teljesen új és érdekes feladat lesz, hiszen itt magamat kell adnom. Akkor tudok elmélyülni az adott karakterben, ha már a fejemben van a szöveg. Általában gyorsan megtanulom azt a terjedelemtől függetlenül is. Igazi kihívás lesz számomra az is, hogy van egy kis diszlexiám.
A színpad nyilván megköveteli, hogy tudjon improvizálni is, ha kell.
Színpadon általában ez jól működik. Amikor például a kollégák közül valaki elfelejti a produkció közben a szöveget, a legtöbb esetben meg tudom menteni az adott helyzetet. Remélem, a képernyőn is ehhez hasonlóan képes leszek kezelni az ilyen szituációkat. Könnyebbséget jelent majd, hogy A mi történetünk nem élő adás lesz.
Mit jelent Önnek Eger?
Nyíregyházáról származom, és 2008-ban végeztem a Pesti Magyar Színiakadémián. 2009-ben szerződtem az egri Harlekin Bábszínházba, majd 2010-ben Budapestre kerültem. Ezt követően fél évet dolgoztam Veszprémben. Végül 2011-ben jöttem a Gárdonyi Géza Színházba, és azóta is itt élek a városban, amelyre már otthonomként tekintek.
Milyen benyomások érték a televízió szerkesztőségébe csöppenve?
A szakmai tréning mellett a csapatépítés része volt az is, hogy együtt elmentünk kosárlabdázni a műsorvezetőkkel. Azt érzem, hogy egy kiváló közös együttműködés lehet ebből.
TÓTH LEVENTE
SZÍNMŰVÉSZ
KÍVÁNCSI KÖNNYEDSÉG A KÉPERNYŐN KERESZTÜL
Önnek van már műsorvezetői tapasztalata?
Egy kisebb rádióban valóban dolgoztam már műsorvezetőként, ám egészen más lesz képernyőn szerepelni. Visszagondolva is belátom, a reggel hat órai kezdés nem színésznek való. Ezen a nyáron minden reggel fél tízig dolgoztunk a stúdióban, utána mentem a színházba próbálni, majd egy kis délutáni sziesztát követően esténként felléptünk a színpadon. A televíziózás egy új szegmense az életemnek, ám abból adódóan, hogy szeretem a kihívásokat, nagy örömmel mondtam igent a felkérésre.
Mennyi ideje volt belerázódni a feladatba?
Egy csütörtöki napon egyeztettünk a televíziós szerepléssel kapcsolatban. Következő hétfőn pedig már élő adásba kerültem Somogyi Kinga kolléganővel az Agria Parkban a véradás kapcsán. Ahogy a színészethez, sok esetben a műsorvezetéshez sem igazán társítják azt, hogy ez valós foglalkozás. Pedig nagyon sok háttérmunka előzi meg. Azt persze be kell ismernem, hogy mind a színészetet, mind a műsorvezetést szórakozásként fogom fel, hiszen a színpadon vagy a stúdióban töltött percek számomra örömet jelentenek.
Hány éve tagja a Gárdonyi Géza Színháznak?
Igazi egyszínházas színész vagyok, ugyanis 23 éve dolgozom az egri teátrumnál. Szegedről származom, ahonnan hamar elkerültem Szentesre a Horváth Mihály Gimnáziumba. Ebben az intézményben már akkor is a művészeti és a színházi tanulmányokra helyeztek nagy hangsúlyt. Nem volt kérdés, hogy merre induljak el. Kétszer felvételiztem a színművészeti főiskolára, végül – a mai OKJ-s képzésnek megfelelő 4 éves iskolában – a Teátrum Színiakadémián sajátítottam el a mesterséget.
Aztán elkezdtünk színházakhoz jelentkezni, és hamar fel is vettek Egerbe. Így kerültem egészen fiatalon a városba. Akkor azt gondoltam, hogy 1-2 évig tanulom itt a szakmát, és megyek tovább. Ám jött egy egri lány, aki rabul ejtette a szívem, és ennek hála Egerben maradtam.
Miként látja magát A mi történetünk című műsorban?
Szeretném azt a fajta könnyedséget és szellemiséget vinni a műsorba, amelyet a hétköznapokban is képviselek. Alapvetően vidám természetű ember vagyok, és szeretném ezt a képernyőn is átadni.
VERES PETRA
FELELŐS SZERKESZTŐ, MŰSORVEZETŐ
TŐSGYÖKERES EGRIKÉNT A VÁROSÉRT
Milyen csapatmunkával készül az új műsor?
Somogyi Kinga is besegít majd A mi történetünk című műsor munkájában, hiszen amellett, hogy vezeti azt, társszerkesztője is lesz. Több kollégámat is kiemelhetném, mert összetartó csapat vagyunk. Tősgyökeres egriként vallom, hogy a város lakói is legalább ennyire egységesek – nekik, róluk, azaz nekünk, rólunk szeretnénk egy informatív és egyben szórakoztató műsort készíteni.
Mennyire tekinti kihívásnak, hogy egy ennyire széles spektrumú műsort szerkeszt majd, mint A mi történetünk?
Eddig elsősorban kulturális tartalmakkal foglalkoztam, ezért mindenképpen kihívás lesz. Ugyanakkor, az elmúlt 7-8 évben a Híradásba kerülő vegyes témák szerkesztése kellő rutint adott az előttem álló új feladatkörhöz. Úgy gondolom, hogy a közös erővel létrehozott új műsor színvonalas és tartalmas lesz.
A műsor szerkesztésében szabad kezet kap?
A műsort közösen szeretnénk szerkeszteni a nézőkkel, közösen Eger lakosaival. Szem előtt tartom majd, hogy minél több olyan terület – kultúra, sport, közélet stb. – is bekerüljön a műsorba, amely érdekli az itt élőket. Természetesen nyitott vagyok a kollégák ötleteire is. A hétköznap esténként adásba kerülő műsor mindig egy csapatmunka eredménye lesz.
(EM)