„Jégvirág, jégvirág,
ne szépítsd nekem a világot,
úgyis rád lehelek,
s ha belepusztulsz is: kilátok!”
(Jégvirág)
Utassy József Kossuth- és József Attila-díjas költő, műfordító 1941. március 23-án született Ózdon. A család Bükkszenterzsébeten élt. Édesapja, Utassy József az ózdi vasgyárban, dolgozott. A II. világháborúban SAS-behívót kapott, bevonult s az ott szerzett sérülésébe belehalt. Apja korai elvesztése örök fájdalom maradt. Édesanyja, Kiss Margit Kovách Ferenc cipész társa lett. Középiskolába 1955 és 1959 között az egri Dobó István Gimnáziumba járt. Osztályfőnöke, Radich Jolán hamar felfigyelt kiemelkedő képességű tanítványára. Egerben az 1956-os forradalom idején Utassy részt vett a tüntetéseken, emiatt tanulmányai csaknem veszélybe kerültek. A lángoló tekintetű fiatalember Egerben találkozott a szerelemmel, és a versírással is itt kezdett rendszeresen foglalkozni.
Tablókép (1959)
Az ELTE magyar–orosz szakára helyhiány miatt nem vették fel. Először Pétervásárán az OTP-ben dolgozott, majd a Járási Művelődési Ház művészeti előadója volt. Az egyetemen 1961-ben magyar–népművelés szakon kezdett. Budapestet nagyon szerette, mert a kulturális események kimeríthetetlen tárházára és barátokra lelt. A rövidesen megalakult Kilencek költőcsoportnak, – amely hamarosan országos hírnévre tett szert – meghatározó tagja lett. Önként alakult a csoport, és egymás verseit keményen megbírálták. A tagok – Győri László, Kiss Benedek, Konc (később Konczek) József, Kovács István, Mezey Katalin, Oláh János, Molnár (később Péntek) Imre, Rózsa Endre, Utassy József. – életre szóló szövetséget kötöttek. Az 1965-ben elkészült Elérhetetlen föld című antológiájukat a kiadók elutasították, de a szerencse melléjük szegődött. Darvas József, a Magyar Írószövetség elnöke támogatta őket. A kötet 1969-ben az írószövetség KISZ-szervezetének kiadványaként jelent meg, és hetek alatt elfogyott. A szerzők verseikben nemzedékük közérzetét, „társadalomjobbító vágyát” fejezték ki. Utassy Zúg Március című emblematikus költeménye pedig jelképe lett a bátor kiállásnak, a társadalom visszásságai ellen.
Utassy József az egyetemet 1967-ben fejezte csak be, mivel nem látogatta rendszeresen az órákat, eltanácsolták. Fél évig a Borsodnádasdi Lemezgyárban dolgozott. A diploma megszerzése után rövid ideig könyvtáros, majd kollégiumi nevelőtanár, 1972-től pedig szellemi szabadfoglalkozású lett, a művészélet minden nehézségével. Első önálló kötete Tüzem, lobogóm! címmel 1969-ben jelent, s a kritika erősen felfigyelt rá.
Horváth Erzsébet bölcsészhallgatóban szerető társa lelt, akivel 1968-ban házasságot kötött. Zsóka jóban, rosszban mellette állt, és férje elhunyta után példaértékűen ápolja emlékét. Tragikus, hogy József fiuk (1969–1989) Csernobil első áldozatai közé tartozott.
Író-olvasó találkozón, Cs. Varga Istvánnal (Pétervására, 1987)
Hosszantartó, súlyos betegsége után 2005-ben Zalába, felesége szülőföldjére költöztek. Rédicsen a szerető család körében ismét alkotott. Farkasordító címmel új kötete és versválogatása jelent meg Ezüst rablánc címmel.
Utassy József 2010. augusztus 27-én hunyt el Zalaegerszegen. Rédics község temetőjében szeptember 12-én helyezték örök nyugalomra – fia mellé. Síremlékét Mihályi Gábor Munkácsy-díjas szobrászművész készítette.
„Már életében oly nagy a róla szóló szakirodalom jegyzéke, mint a klasszikusoké, megkapott minden jelentősebb díjat, amelyet költő valaha is kaphat hazánkban, barátok közt nőtt költővé, a híresen összetartó, utóbb 1994-ben Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével és 2009-ben a Bethlen Gábor-díjjal is egybefogott Kilencek (az Elérhetetlen Föld antológia költői) csoportjának tagja – mégis verseiben az egyedül maradt ember hangja kiált, vitatkozik, vacog és nagy ritkán derül… Ha volt ember kortársaim között, aki sokat szenvedett, akkor ő az.”– írta róla Kabdebó Lóránt.
Felesége az első általa szerkesztett emlékkötettel (Dalba fog az ember, 2011)
Való igaz, hogy munkásságát a fentieken kívül is számos díjjal ismerték el: József Attila-díj (1978); Déry Tibor-díj (1989, 1996); Tiszatáj-díj (1996); Pro Literatura-díj (1997); Balassi Bálint-emlékkard (2001); Kulturális Örökség Nagydíja (2003); Kossuth-díj (2008). A Magyar Művészeti Akadémia 2002-ben, a Digitális Irodalmi Akadémia 2005-ben választotta tagjai sorába.
Kiss Benedek a pályatárs, a régi jó barát így emlékezik rá: „Csodáltam munkaerkölcsét, fegyelmét, szigorúságát, amit azok, akik felületesen ismerték, talán el sem tudtak képzelni. Egész élete a vers és a versért volt, ez mindennél fontosabb volt számára. Ahogy a kollégiumban, otthon is hajnalokig dolgozott, egy versszakon, egy soron, de akár egy szón is órákon át tépelődött.”
Emlékezzünk mi is! Ne feledjük, hogy ez a zseniális költő élete meghatározó négy évét Egerben töltötte, és itt kezdte bontogatni szárnyait. Miért hiányzik az emléktáblája egykori iskolája faláról? Hiszem, hogy a hála érzése nem halt ki az egriek szívéből!
dr. Szecskó Károly
Dr. Szecskó Károly történész, levéltáros 1957-ben főiskolásként került Egerbe, amelynek miliője magával ragadta. Egész életében azon dolgozott, hogy a város múltját, neves embereit megismertesse az itt lakókkal. Szerelmese volt Egernek – Eger pedig nagyra értékelte tudását. 2020. február 27-én eltávozott közülünk, de pótolhatatlan tudását, jegyzeteit felesége, dr. Szecskó Károlyné Emőke segítségével továbbra is megosztja velünk.
SZERZŐ: SZECSKÓ KÁROLY
