„A gyermek az öröm, reménység, gyönge testében van valami világi, ártatlan lelkében van valami égi, egész valója olyan nekünk, mint a tavaszi vetés: igéret és gyönyörűség.”
(Gárdonyi Géza)
A belügyminiszter 1911-ben rendeletet adott ki, hogy az iparigazolvánnyal rendelkező fogtechnikusok sikeres vizsga letétele után fogászati ellátásban részesíthetik az arra rászorulókat. A vizsgázott fogászok bár nem voltak orvosok, de az egészségügyi ellátásban betöltött szerepük jelentős volt, mert számos kiemelkedő manuális és empatikus képességgel rendelkeztek. Eger szerencsés helyzetben volt, mert a városban a 20. században három tehetséges vizsgázott fogász is működött: Énekes István, Virág László és Widder Alfréd.
Widder Alfréd 1910. május 6-án született Egerben. A középiskolát az Egri Magyar Királyi Állami Dobó István Reáliskolában végezte. Korán kiderült, hogy tehetséges focista, aki szinte minden poszton jól teljesített. A sport iránti szeretet egész életét végigkísérte. A numerus clausus miatt nem mehetett egyetemre, ezért az ügyes kezű fiatalember kitanulta a fogtechnikus szakmát. Munkáját hivatásnak tekintette, amelyben az 1920-as évek végén kezdett dolgozni. Családját a második világháború szétzilálta, ő pedig a munkaszolgálatból megszökve, viszontagságos körülmények után került haza Egerbe.
Első feleségét, Czintner Ilonát – aki a nehéz időkben is kitartott férje mellett – hosszú betegeskedése után vesztette el.
A Népjóléti Minisztérium a tehetséges fogtechnikusokat 1949-ben továbbképzésre hívta, ahol Widder Alfréd a tanulmányait kiváló eredménnyel végezte. Vizsgázott fogászként a megyei kórház alkalmazottja volt 1952-től 1955-ig, ekkor megbízást kapott az iskolafogászati rendelés megszervezésére. A gyerekek ellátását Egerben hosszú ideig egyedül végezte. Korszerű rendelőjét és felszerelését térítés nélkül az iskolafogászat rendelkezésére bocsátotta, amely mind szakmailag, mind emberileg neki való feladat volt. Szerette a gyerekeket, akik pedig rajongtak Ali bácsiért! Hajdani kis betegei arról számoltak be, hogy a Bajcsy-Zsilinszky utca 4. szám alatti rendelőjében különleges légkör uralkodott, félelemnek nyoma sem volt. A „doktor bácsi” kifogyhatatlan volt az ötletekből: halk zene szólt a váróteremben, ahol képeskönyvek, kifestők, színes ceruzák, apróbb játékok várták a kicsiket. A félősebbek megnézhették társuk kezelését, sőt olyan is volt, aki első alkalommal csak „látszatkezelést” kapott.
A rendelő előtt (1985)
Az iskolafogász a feladatát nyugdíjazásáig, 1977-ig látta el, teljes megelégedésre. Ezt követően 1994-ig magánpraxist folytatott. Munkája során kiemelten kezelte a megelőzést és a felvilágosítást nemcsak a gyermekek, hanem a szülők számára is. Özvegye visszaemlékezése szerint: „Nemcsak a saját szakterületével foglalkozott gyógyítóként, hanem az embert egészében látva – gyakran előfordult, hogy más, a fogászati betegségen túlmutató jelek láttán egyéb szakorvoshoz irányította betegeit.”
Kiváló emberi kapcsolatot ápolt fiatalabb kollégáival, a technikusokkal, asszisztenseivel. Az utóbbiak közül az egyik legkedvesebb Arzbergerné Klárika volt, akivel a leghosszabb időt, három évtizedet dolgoztak együtt.
Widder Alfréd többször részesült megyei főorvosi dicséretben, megkapta az Egészségügy kiváló dolgozója elismerést, de legbüszkébb az 1985-ben kapott Markhot Emlékéremre volt. Ez utóbbiról a helyi napilap így tudósított: „…emlékéremmel tüntették ki azokat az egri orvosokat, akik a háború előtt és azt követően kiemelkedő szakmai-közéleti tevékenységet folytattak. Így dr. Bédy István főorvos, dr. Póka László egyetemi tanár, dr. Németh Ferenc nyugalmazott rendelőintézeti igazgató, dr. Varga Béla főorvos, dr. Kovács András körzeti orvos, valamint Widder Alfréd vizsgázott fogász részesült elismerésben.” Számára az igazi kitüntetést a gyermekek s egykori betegeinek szeretete jelentette.
Önzetlenül támogatott minden jó ügyet: a háború után gyakran előfordult, hogy magánrendelését térítés nélkül végezte, támogatta az egri műveseállomás létesítését, a fogorvos-történeti kiállítás megszervezését stb. Az Egri Dózsa Sportegyesület elnökségi tagjaként több mint egy évtizedig dolgozott a város sportjáért.
90. születésnapján
Udvarias, kedves, igazi úriember volt, akinek elegáns alakja gyakran feltűnt az egri utcákon. Szerette a szépet, a művészeteket. Szabadidejében sokat olvasott, zenét hallgatott, kiállításokra járt.
Widder Alfréd, az egriek szeretett Ali bácsija 2001. június 27-én, életének 92. évében hunyt el. A Bazilika altemplomában helyezték örök nyugalomra.
Hagyatékát özvegye, Nagy Edit gondozza, aki minden segítséget megad férje emlékének ápolásához. Többek között e cikk megírásához és Orbánné Szegő Ágnes Egri zsidó polgárok című könyvéhez is.
Amikor Widder Alfrédra gondolok, egy Paracelsus-idézet jut eszembe: „A gyógyítás legfőbb alapja a szeretet.”
dr. Szecskó Károly
Dr. Szecskó Károly történész, levéltáros 1957-ben főiskolásként került Egerbe, amelynek miliője magával ragadta. Egész életében azon dolgozott, hogy a város múltját, neves embereit megismertesse az itt lakókkal. Szerelmese volt Egernek – Eger pedig nagyra értékelte tudását. 2020. február 27-én eltávozott közülünk, de pótolhatatlan tudását, jegyzeteit felesége, dr. Szecskó Károlyné Emőke segítségével továbbra is megosztja velünk.
SZERZŐ: SZECSKÓ KÁROLY
