Idén 2022. szeptember 17-én rendezik meg Eger Civil Ünnepét, amely a XXVII. lesz a sorban. Az Egri Civil Fórum és Kerekasztal szekciói mutatkoznak be a városnak, az érdeklődőnek és az ide érkező vendégeknek a Civil Közösségek Házában, aminek hivatalos megnyitóját is ekkor tartják. (Eger, Kossuth L. u. 12.)
Lesz Zenés Civil Felvonulás is szeptember 17-én. Minden szervezetből várják a képviselőket az egyesület táblájával, logójával, egyediségével, formaruháival és jókedvvel.
Gyülekező 9:30-tól a Dobó téren, indulás 9:45-kor az ECÜ megnyitóra a Civil Közösségek Házába a Jókai utcán keresztül.
A ház kapujánál az avatószalag ünnepélyes átvágása történik Eger polgármesterének részvételével. 10 órakor lesz a megnyitó, majd a Pro Agria Díj és az „Eger a mi városunk” Kupa átadója kezdődik.
Az Egri Közösségek Házában és az udvaron gyermeksarok, mesesarok, egészségsziget, zöldsziget, kiállítások, sportjátékok, veterán autók, vetélkedők, főzőverseny, információs pont, Gárdonyi Géza emlékprogram és színpadi műsorok várják az érdeklődőket.
Az Eger Civil Ünnepe az Egri Szimfonikus Zenekar koncertjével zárul, ami 19 órakor kezdődik a Bartakovics Béla Közösségi Házban.
Bővebb tájékoztatás az ünnepről és az Eger Civil Ünnepéhez kapcsolódó eseményekről, amelyek augusztus 28-tól szeptember 25-ig tartanak, az eck.hu oldalon olvasható.
Információ: Jakabné Jakab Katalin, az egridiab@gmail.com e-mail címen.
(EM)